Amerikai Magyar Szó, 2005. április-június (103. évfolyam, 196-208. szám)
2005-04-15 / 198. szám
32 MAGYAR SZÓ-A HÍD _________ KÖZÉLET_____________________________ 2005. ÁPRILIS 15. Magyarok a nagyvilágban (1. rész) Bittó Boldog Klára Nagy megtiszteltetés ért a budapesti Magyar Rádiótól: résztvebetek a "Magyarok a Nagyvilágban” című műsorban, ahol az idegenben éló magyarok kapnak lehetőséget arra, bogy elmondják az életüket és tapasztalataikat az idegen földön. Az én választásom: Nt. Vitéz OLÁH KÁROLY-ra és kedves feleségére ÁGNESRE esett, akik szívvel és lélekkel szolgálják a magyarságot a wbartoni Magyar Prtesbyterian Templomban. íme, itt az alkalom, hogy elmondják történetüket: Nt. Oláh Károly: Beleszülettem egy vegyes házasságba. Apám református, anyám bigott római katolikus vallású volt. A dunántúli, Zala megyei Ukk községben laktunk. Ott kezdtem elemi iskolai tanulmányaimat. Emlékszem rá, hogy anyám amikor legelőször kísért el az iskolába, előtte leültetett, egy tintás tollat nyomott a kezembe, kezemet fogva írtuk bele az első oldalra az irka füzetbe - amelyet még most is féltve őrzök -, hogy" Isten nevében kezdem el!" Hol látható ilyesmi ebben a modern rohanó világban: Eltűnt, mint a reggeli harmat a felkelő nap melegétől. Az iskolában nem volt református hitoktatás. Viszont tanultam a katolikus hittant nagy igyekezettel, azért is, mert családunk legjobb barátja a katolikus templom plébánosa volt. Református templomot nem építettek. Ezért anyám vitt állandóan a katolikus templomba minden vasárnap. Irigyeltem osztálytársaimat, a díszes ruhájukba öltözött ministráns gyerekeket. Apám soha nem jött velünk a katolikus templomba. Kétszer-háromszor elvitt a 10 kilométerre lévő sümegi református templomba, amely templom nekem a nagy egyszerűségénél fogva nem imponált. Hiányoztak a szentek szobrai és a csillogó díszítések. Anyám mindig elvitt az éjféli misékre is. Aztán jöttek a gimnáziumi évek. A katolikus hittanórákon bent maradtam az osztályteremben és figyeltem a katolikus hitoktatóra, akit nagyon megkedveltem a cserkész táborban, mint a tábor parancsnokot. Hetente egyszer jött a református lelkész Keszthelyről és minden szerda délután bent kellett maradjak a hittanórán. Közben anyám mindig rákérdezett: ugye kisfiam áttérsz a katolikus vallásra, amikor eléred a tizennyolc éves korodat? Nagyon anyás lévén, én ezt gyermekfejjel meg is ígértem. Jött a tizennyolcadik év és eleget tettem az ígéretemnek, apám legnagyobb szomorúságára. 1943-ban tizenöt éves koromban felvettek a soproni Magyar Királyi II. Rákóczi Ferenc Hadapród iskolába, majd 1945 januárban kivittek az iskolával Németországba. Onnan 1945 november 8-án hoztak haza, majd ismét a sümegi gimnáziumban tanultam, ahol le is érettségiztem. Egyik napon belebotlottam az ukki kommunista párttitkárba. Látta az aktatáskámat, amiben a tankönyveim voltak. Gúnyosan odabökte: Na adok én neked majd aktatáskát, mész á vasútra krampácsolni a vasúti talpfákat.. Hát úgy is lett. Sehol elhelyezkedni nem tudtam, mert a párt szemében osztályidegen voltam. Apámat "B" listázták. Nagyon szegényen éltünk. Apám egész havi nyugdíjából, egy pár cipőt tudtak venni a szüleim. Csak fizikai munkát vállalhattam. így lettem pályamunkás a vasútnál. De a nehéz csákányt sem tudtam úgy kezelni, mint az erős pályamunkások a forró negyven fokos melegben. El is ájultam, meglátott a főpályamester, rögtön magához vett és távírászt csinált belőlem a MÁV-nál. 1950-ben behívtak katonának és ott találkoztam egy hadapródiskolái tisztemmel, aki azon az őszön felvezényelt Budapestre és beíratott az egyetemre. Emiatt a négy évet le kellett szolgáljak. A főváros lüktető élete más irányt adott életemnek. Elhelyezkedtem a Magyar Rádiónál egy jó ösz- szeköttetésnek köszönve, majd az Atomfizikai Kutató Intézetben kaptam állást, ahol 1956 október 22-ig a Forradalom kitöréséig dolgoztam. A Forradalomban részt vettem és november 6- án megsebesültem A kapott tizennyolc szilánkot még ma is hordom a bal karomban. 1959-ben érkeztem Amerikába. New Brunswickban, NJ. államba költöztem és itt jártam a katolikus templomba, de gyónni és áldozni nem lehetett, mert a vallásomat nem nullázták. így vissza álltam a református vallásra. 1972-ben az amnesztia lehetővé tette a magyarországi látogatásomat. Amikor Ausztriából bérelt autóval magyar földre értem, megálltam az út mellett, letérdeltem és könnyes szemmel megcsókoltam szülőföldemet. Aztán megváltozott az életem. Egy csekkemmel be kellett mennem az OTP-be és egy aranyos szőke leány intézte a pénzbeváltást. Egymásra néztünk és bennem olyan érzés ment végig, amit leírni nem lehet. Ez a lány Zsigmond Ágnes - aki jelenleg is a feleségem - elmondta később, hogy őrajta is teljesen egy ugyanolyan érzés ment át, amikor először látott. 1972 szeptemberében megkértem a kezét, mire igennel válaszolt és decemberben haza mentem az esküvőre. A házassági engedélyt csak 1973 január 4-én kaptuk meg és azon a napon esküdtünk meg, a Toroczkó-téri református templomban, ahol Nt. Cseri Kálmán lelkész úr esketett. Vagy tíz évvel ezelőtt jött az a nagy pillanat, amely egy új vágányra tette az eddigi életemet. Lelkészemnek, az édesanyja betegsége miatt Magyarországra kellett utaznia, de nem kapott helyettest. Megkért, mivel hogy ismeri életemet és a Szentírás ismeretemet, helyettesítsem őt távollétében. Alaposan felkészültem az Igehirdetésekre. Életem első istentisztelete nagy hatással volt a gyülekezetre. Isten segítségét láttam a szolgálat elvégzésében Vissza az istentiszteleti szolgálatokhoz Megállapítottam, hogy a szolgálatot nem lehet csak úgy kedvtelésből tenni. Ehhez a szolgálathoz kell a teológiai és dogmatikai ismeret. Ezért beiratkoztam 69 évesen a Teológiára. Három évet elvégezvén felesketett a püspököm és megkért, hogy szolgáljak egy kis közösséget a New Jersey államban lévő whartoni Hungarian Presbyterian Church-nél, ahol hiány van a lelkészi vonalon. Vállaltam. Már a hatodik éve vagyok Whartonban és vezetem, szolgálom a kis gyülekezetét. Felszentelésem 2004. május 11-én volt. Vasárnaponként változó a létszám hol huszon- egynéhányan vagyunk. Húsvétkor teljesen megtelt a templom hívekkel. Az egyházközség létszáma kb. nyolcvan fő. Munkám az akad bőven. Tartok angol és magyar nyelvű istentiszteleteket. Megtartjuk a magyar történelmi dátumokra való emlékezéseket. Legutóbb a márciusi ünnepi ebédre 78-an jöttek el. Gyermekek is vannak, akik örömmel imádkoznak, énekelnek magyarul, mondják a magyar verseket. Whartonban is erős a magyar érzés az emberekben. 2004 októberében ünnepeltük egyházunk 100. évfordulóját templomunkban, amely zsúfolásig megtelt. Tizenhat magyar lelkész testvérem celebrált ezen a nagy évfordulón, A díszvacsorán 150-en voltunk jelen. Whartonban is él a magyar! Templomunk a város legmagasabb helyén van, reggeli harangszó hívogatja a város lakosságát. Amit az Úrnak köszönhetek Reformátusnak kereszteltek. Adott az Isten egy hű, református vallású feleséget, akivel boldogan élek már harminchárom éve. Ágnes egy igazi tiszte- letes asszony, aki kiválóan segít a gyülekezet életében a templomi szolgálatban. Velem volt Jézus és segített, amikor a szívoperációm volt 1996-ban. Megmentette Isten életemet a bombázások alatt, amikor mindenki meghalt mellettem és csak ketten maradtunk életben. Megmenekültem a Pártháznál, ahol lelőtték mellettem barátomat sebesültszállítás közben Megmentette Isten életemet 1956 november 6-án, amikor a mellettem ülő kísérőmet lelőtték és meghalt és én megsebesültem. Bede Karcsi barátom 2 3 éves fiatal építészmérnök volt. Megköszönöm az istentiszteleti szolgálatokat. A teológiai tanulmányomat, amelyet 69 éves koromban, amikor más lelkészek többnyire már nyugállományba mennek. Felszentelésemet és a whartoni gyülekezetét. Hogy feleségem, amikor először Amerikába jött a Malév repülőgép Zürichben a leszállásnál összetört, feleségemet sértetlenül a tűzoltók vették ki a gépből. Hogy feleségem nem volt munkahelyén, amikor a Word Trade Center első robbantása volt 1993-ban. Hogy feleségem akkor sem volt a munkahelyén a Word Trade Centerbe 103.-ik emeleti irodájában, amikor a terrorista cselekmény történt, amely 3000 halottat követelt. Hogy feleségemnek nem lett baja, amikor a bankrabló átugrotta a pultot a New Bruinswick-i Magyar Saving Bank épületében, revolvert nyomva feleségem nyakának, a pénzt elvivén. Megköszönjük Istennek, hogy mindkettőnk számára tart még a kegyelmi idő. Hiszem és vallom, hogy mindezek Isten segítségével történtek meg. Hiszen, hogy nem az én szerepem a lényeg, hanem az áldozatos szolgálat Istentől megáldva jön. Folytatjuk Bethlen Otthon “Egymás terhét hordozzátok...” Gál. 6,2 Alapításunk óta, mély hittel igyekszünk élni ezt az igét. Árva Gyerekek Otthonával indultunk, és sok éven át ápoltuk, tanítottuk, etettük, ruháztuk, szellemileg erősítettük azokat a gyermekeket, akiket az Úr reánk bízott. Azután az idősek gondozását vettük villáinkra, és szeretettel, odaadással ápoltuk mindazokat, akiket hozzánk küldött az Úr. Most folytatjuk ezt a rendkívüli fontos szolgálatot. Ma sok lehetőséget tudunk szíves figyelmükbe ajánlani. Elsőként, gyönyörű, falura vagy hegyekre néző öröklakásokat, önálló 62 even felülieknek, anol szervezett kirándulásokkal, magvar kulturális programokkal szolgálunk. Akik segítséget igényelnek főzéshez, takarításhoz, azok nyugodt, patak melletti, csendes Ligomer Gardens nevű lakásainkat vehetik igénybe. Továbbá, akiknek teljes gondozásra van szükségük, azoknak a Bethlen Otthon nyújt teljes ellátást, szívélyes magyar szeretettel. Bármelyik megoldást találja megfelelőnek, ígérjük és fogadjuk, hogy kortól, anyagi helyzettől, vallási hovatartozástól függetlenül hívjuk Tigonier-be. Meleg szívvel fogadunk minden érdeklődőt, személyes látogatót. A Bethlen otthon több mint 80 éve szolgaija Amerikában élő magyar népünket, és várja Ont is szeretettel, ha szolgálatainkra szüksége van, vagy lesz a jövőben. Bethlen Otthon 125 Kalassay Drive Ligonier, PA 15658-8726, Telefon: 724-238-6711 Nr. Bertalan Imre András, Igazgató-lelkész Email: revimre@bethlen.com
