Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-03-04 / 192. szám
2005. MÁRCIUS 4. Mozaik MAGYAR SZÓ-A HÍD Levél jött megint az öcsémtől. A hétvégi kalandos kiruccanásukat meséli el nagyon színesen, s míg olvasom pörög a „belső mozi”: gyönyörű havas, hegyvidéki tájat látok. A Szentimrei Büdösbe kanyargó út mindkét oldalán hóborította, szálegyenes fenyők, az érintetlen fehérséget csak egy keskeny nyom töri meg, amint éleseket kanyarodva vezet feljebb és feljebb... A puha fehér csendben csak az autó motorjának hangja hallatszik, amint erőlködve kapaszkodik a csúszós terepen egyre beljebb a fenyvesek között. A szerencsés felérkezés fölötti öröm mámorában nem gondolnak előre az öcsémék és barátjáék, gyanútlanul beereszkednek egy meredek lejtőn, mely a főúttól a kis faházig vezet. Csak másnap reggel, az éjszakai kiadós havazás után eszmélnek rá, hogy csapdába kerültek. A hó csapdájába. A környéken sehol egy lélek, aki segíthetne. Most átadom a szót az öcsémnek, hadd mesélje ő tovább: „Akkor éjjel havazott még körülbelül 20 cm-t. Jelzem, a feleségem már érkezésünk után megjósolta, hogy mi onnan nem fogjuk tudni a kocsikat kivinni. Másnap reggel, amikor kimentünk, hát alaposan megijedtünk. Az a nyom,, ahol hordtuk a csomagokat nem látszott, ahol bejöttünk a kocsikkal az sem. Egyet gondolkodtunk és nekiálltunk a mentőakciónak. Szerencsénk volt azzal, hogy tőlünk pár háznyira volt néhány fiatal, őket kértük meg arra, hogy segítsenek autót tolni. A Mercedes hátsó ülésére beültek négyen, a csomagtartóba még hárman és elindultunk kifele. Szegény autó, a számtáblájával túrva a havat, de azért ment egy darabig, míg végül egy emelkedőnél megadta magát. Legalább tizenötször indultam neki a hegynek, de az volt a gond, hogy nem volt láncom. Délelőtt 10-kor nekifogtunk és valahogy délután 1-re ki tudtuk vinni a Mercit nagy nehezen a meredek hágón. Jelzem az egész távolság, amit három óra alatt megtettünk kevesebb, mint 1 km volt! No, de most jött csak a neheze! Elek barátom dubája. Szegény autó még tehetetlenebb volt, mint a Merci, jóformán moccani sem bírt, ha nem toltuk hátulról. Az emelkedőnél aztán teljesen lecö- vekelt. Nem tudtuk kitaszítani.” Eddig az idézet öcsém leveléből. Miközben olvasom, pörög a belső mozim. Ennél a fordulatnál megállók és szabadon engedem gondolataimat, mert az öcsém szerint: „egyszerűen nem lehet leírni azt, ami ezek után történt...”, és valóban érzem nagyon keresi a szavakat, próbálván megfogalmazni az ott, akkor átélt, katartikus- hatású eseményeket... Látom a nagy fehérségben tehetetlenül álldogáló, tépelődő alakokat, ahogy tekintetük tanácstalanságot tükrözve siklik a nagy, mozdulatlan autóról a tetőre és vissza, majd egymásra, mintegy kérdezve: mi a megoldás ebben a nagyon kilátástalan helyzetben? Egy terepjáró! - ugrik elő hirtelen a megmentő gondolat. De honnan? - jön rögtön a kijózanító replika. Valóban ki lenne az a terepjárós ismerős, aki kijönne ide az Isten háta mögé segíteni? Nehéz kérdés, és még nehezebb a megoldás megtalálása. Ekkor valahonnan a távolból csengettyűk hangja hallatszik... Mindenki fölkapja a fejét. Két lovas szán közeledik a fenyők közt kanyargó úton, a lovak nyakában ütemesen csilingelő csengők muzsikája olyan, akár az angyalok zenéje. A megmentés, a segítség, a megoldás - ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben. Szólnak a lovasgazdáknak, akik gondolkodás nélkül segítenek, mindössze annyit jegyezve meg tömören, lényeKedves Olvasók! Továbbra is szeretettel várjuk lapunk Mozaik rovatába beküldött írásaikat, verseiket. A rendszeres beküldőket előfizetéssel jutalmazzuk! gretörően: „fogjunk neki a dolognak...” A szán után kötik a dubát, és a lovak nekirugaszkodnak a hágónak. Keményen húznak, izmaik megfeszülnek, patájuk meg-megsikul a hóban, dől a pára orrlyukaikból - de eredménye van erőfeszítésüknek: a nagy autó megmozdul és lassan elindul fölfele. Majd egyszercsak megáll. A lovak nem bírják továbbhúzni, remegnek az erőlködéstől... a gazdák okosak, hagyják, hadd szusszanjanak kicsit az állatok - majd újra nekihajtják a meredeknek, alighogy erőre kaptak. A két ló küszködik, kapaszkodik, húz teljes erejéből, és sikerül egyre fennebb és fennebb jutniuk a szán után kötött tehetetlen, soklóerős autóval. Háromszori pihenő után végül sikerül, ott áll a duba büszkén, vidáman pöfögve a Merci mellett... „Óriási volt az öröm - folytatja az öcsém -, aznap csak forralt bort ittunk és szánkóztunk. Hihetetlen élmény volt látni azt, ahogyan a lovak kihúzták a nagy tehetetlen autót...! S még szerencse, hogy kivittük szombaton az autókat a főúthoz, mert vasárnapra még nagyobb hó hullott. Hazamenetelkor szánkókkal valahogy kihurcoltuk a csomagokat az autókhoz a nagy hóban. Háromszor is térnünk kellett, amíg minden és mindenki kiért. Sőt, még lehoztunk egy csoport diákot is, akiket felhoztak pénteken és nem tudtak utánuk jönni a lehullott nagy hó miatt. Tizenöt diák volt és két tanár, szegények már sírtak, hogy mi lesz velük. Mi szépen levittük őket: Elek barátom a dubával a diákokat, én meg a tanárokat. Lefelé is hatalmas hó volt, az autó az elejével valósággal taszította, de ment. Szerencsénkre egy pár kilométer után szembejött a hóeke, és a megtisztított úton már könnyű volt leérni. Summa summarum: nagyon jó volt ez a hétvége a hegyekben, csupa izgalom és élmény...” Valóban, kalandban nem volt hiány, de emberi (és állati) segítőkészségben sem, s ez mindig olyan szívet-lelket melengető ebben az elhidegülő világban. Megesett mindez 2005. januárjában, Erdély keleti csücskében, valahol a Hargitán... Karneval Margit Szerelem Formál és hevít Nyugtalanít Eszem és éhezem Iszom és szomjazom Ébren is álmodom Édes fájdalom Háborgó tengeren Rab az értelem Micsoda küzdelem Édes gyötrelem Nappal is éj van Éjben is nap van Szerelem-szerelem Édes csoda álom Legszebb a világon Remegő lebegő Zsibongó vendég Utána mennék De ő csak emlék Édes csoda álom Legszebb a világon. Keresztúri Mária Vándor (Drága Sógornőmnek!) Távol vagy hazádtól, Távol otthonodtól, Távol szerelemtől, Távol gyermekedtől. Önkéntes száműzött Miért jó ez neked? Itt hagyott emléked Nem ad feleletet. Túlpörgött vad Világ Wons-ton életek ■* * A robogó folyó is Álló vízhez vezet. Csendülj halhatatlan Találd meg helyedet Zakatoló szíved Hozzon haza téged! Hagyj emléket máshol öleld át gyermeked! Szerető szívünk Együtt dobban veled. 2002. augusztus 24. Szerkesztette: Kertész Gabriella Hókaland . vV Mező Ildikó IfljiiH Leona Borek Változó idők Az én szívem Régi álmokért Már nem dobog. Kialudt szikra _f Elmúlt lángokért Már nem dobog. * Mezőkre már más » Virágokat hozott Az új idő. Változó utakat Bíztatva jelöl A várt jövő. ^4* Csodálva figyelünk Furcsa eseményeket, S napok a végtelenségbe Halkan ellengenek. 2005. január 6.
