Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)

2005-02-25 / 191. szám

2005. FEBRUÁR 25.________________________________________________________FÓRUM_______________________________________________MAGYAR SZÓ — A HÍD 33 A Fórumhoz Még a New York-i Magyar Színház kritikai rovatokból adódó bonyodal­makhoz annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a közösségnek is és a kritikusok­nak is meg kell érteniük, hogy a művészeknek is el kell adniuk magukat. A művészek ugyan nem cipőket, kesztyűket termelnek, de a művészetükből kell megkeresni kenyerüket, el kell a közönségnek adniok magukat. A New York-i Magyar Színház alapítója is azt tette. Dr. Varga László saját színmű­veit mutatta be a színházba, azért alapította a színházát. Voltak jó darabjai, voltak kifogásolnivalók is. Minden esetre a New York-i közönség méltányol­ta művészetét, elkötelezettségét a magyar színház iránt. Cserey Erzsi igazgatósága alatt a NYMSZ más zsánerű művészeti for­máknak is lehetőséget nyitott. Voltak szép és értékes rendezvényei a NYMSZ-nak Cserey művésznő igazgatósága alatt. „A végzet Asszonyai" műsor a magyar színház történetében is mérföldkő lesz, azt Cserey Erzsi kreálta nekünk. Ezért nem kell őt ugyan dicsérnünk, de őszintén, azért a mű­sorért kalapot kell neki emelnünk. Volt több jó műsora Cserey Erzsi égisze alatt a NYMSZ-nak, sok olyan művészt, embert mutatott be nekünk, akiket különben soha nem ismertünk volna vagy ő nélküle azokkal a művészekkel soha nem találkoztunk volna. Voltak gyenge rendezvényei is a színháznak. Melyik színházban nincsen? S melyik az a színész, színházrendező, színház- igazgató aki önzetlen, aki csak a színházát, csak a művészetet szolgálja? Ilyen ember nincs. Igen, harcolnunk kell a szépért, az értékekért, a való művészetért. Meg kell tanulni a magyar művészeknek is, hogy szeressük, becsüljük meg egymást még a vitriolos tintánkkal is és a visszavágásainkkal is. Sehol sincs a színházakban műsorpolitika, megszokott formák és összeköt­tetések vannak, s itt-ott néha felbukkan néhány úttörő s azok ilyenkor hoz­nak valami újat, amit mások is átvesznek tőle. Kleiner Béla Értesítés: A Best Life Inc. kibővítette tevékenységét! Társközvetítés Adj esélyt magadnak! Ha ma­gányos vagy, ha férjet, vagy fele­séget keresel, hívj minket! Diszk­rét adatkezeléssel, lelkiismeretes munkánkkal keressük Neked, akit Te Keresel. Segítségünkkel megtalálhatod az Igazit! Érdek­lődni: Piroska: 718/745-2507, mobil: 718/812-9000 Informatika Számítógép (desktop, laptop) javítás, fejlesztés és építés, egyéni igények szerint. Szállítás Személyek és kisebb csomagok szállítása N.Y., és vonzáskörzetében. Érdeklődni: Gyula: 718/216-8799 Simone(English): 718/813-7361 Email: bestufeinc@yahoo.com Website: www.usabestlife.com Olvasói levelek Tisztelt Szerkesztőség! Az újságjuk a mi ízlésünknek túlzottan bal oldali és Amerika „ellenes” cikkekkel van teli a politikai rész. Köszönjük, de nem kérjük tovább az újságot. Steve és Martha Major Altamonte Spgs, Florida ********************* ************ Tisztelt Szerkesztőség! Az előfizetésem a lapjukra 2005. március 4-én lejár. Szeretném újabb félévre előfizetni, ezért mellékeltem levelemhez egy 20 $-os csekket. Lapjuk nagyon jó és színvonalas, munkájukhoz további sok sikert kívánok. Verba Mária Brooklyn, NY MULASS VELÜNK!!! Házigazda: Marika + “Hangya Miskolc” a szintetizátoroknál. Nyeremények: 1. Kétszemélyes belépő a következő svédasztalos bulira 2. Egy üveg pezsgő 3. Egy üveg sör Húzd alá a helyes válaszokat és add le a jegy megvásárlásakor! A hátoldalra írd rá a neved és a telefonszámod! 2005. március 4-én péntek este 8 órától TlílTJU DIT/ miísú 3925 Queens Blvd., Sunnyside, NY 39 St. #7 train to 40m St. Buszindulás: New Utrech Ave. 50th St., este 7 órakor Visszaindulás: hajnali 1 óra 30 perckor Visszafelé megáll: Fort Hamilton 40th St., New Utrech 45, 50, 55, 60 Str., 18th Ave. 60. Str. Buszjegy ára (oda-vissza): $ 8 Ha igénybe szeretnéd venni a buszt, szándékodat a helyfoglaláskor kérjük jelentsd be. Belépő: $ 10 Helyfoglalásért hívd: Marika: 718-436-5656, László: 646-515-1550 Megzenésített versek CD-n Kaprinyák Gyuláné (Bodnár Szerénke) versei szépérzékről, hazafias és vallásos érzületről tesznek tanúsá­got. Az Arizonában élő költőnő két kötete, az Emlékezz és a Hit, remény és szeretet igen népszerű a magyar olva- I sók körében. A szerző régi vágya, hogy költeményeit megze­nésítve is hallhassa a közönség. Ez az álom teljesült! A verseket dr. Vajda László, a Váci Szimfonikus Zenekar karmestere zenésítette meg, és Nagy Ibolya operetténekes ad­ja elő. Az énekszámok a CD elején és végén hallhatók, s köz­ben számtalan verset szavalnak el ismert versmondók a Hit, reménv és szeretet című kötetből. A CD ára postaköltséggel 12 dollár. A két könyv ára $15. Cím: Kaprinyák Gyuláné, 25 W. Flynn Lane, Phoenix, AZ 85013. Email: Kaprinyaks@webtv.net Hirdetésszervezőt keresünk. Vendégművész? Találd ki! Hastáncos igen nem Humorista igen nem Bűvész igen nem Parodista igen nem Férfi igen nem Nő igen nem Dohányzik igen nem 22 év alatti igen nem Házas igen nem Mit iszik gin whisky egyéb

Next

/
Oldalképek
Tartalom