Amerikai Magyar Szó, 2005. január-március (103. évfolyam, 185-195. szám)
2005-02-18 / 190. szám
2005. FEBRUÁR 18. Közélet MAGYAR SZÓ-A HÍD 31 kóban született, ami egy eredeti 19. századbeli épület, és millió párja létezhetett annak idején a cári Oroszországban. Ezek mind valós, hihető tények, szemben a hatalmas méretű múzeum történelem torzításával és hazugságaival. Látogatásunk utolsó állomása a nagy múzeumépület oldalán elhelyezett páncélvagon. Rövid sínen áll a zöld, 85 tonnás kocsi, amely 1941 és 1949 között szolgálta a párt elsőtitkárát, a mozgalom vezérét, a Nagy Honvédő Háború “zseniális stratégáját”, a huszadik század egyik legjobban rettegett tömeggyilkosát. Miért is kellett a páncélvagon? Természetesen Sztálin biztonsága kívánta meg, no meg persze az a tény, hogy egész életében alig ült repülőre. Amint kísérőnk mondta, Sztálin nem szeretett repülni. Vagyis félt, félt attól, hogy elteszik láb alól, ami mégiscsak könnyebb fenn a levegőben, mint lent a földön. Ezért vonaton, ebben a páncélkocsiban utazott mindenüvé a Szovjetunión belül, Teheránba 1943-ban, és Jaltába, majd a győzelem után Potsdamba 1945- ben. Mint a pullmankocsikban, ebben a vagonban is egy folyosó vezet végig az egyik oldalon. Bent első helyiség a konyha. Primitív fatűzhely mellett az ELENA I. BOPONI, DOS FLORIN R SCHIOPU, DDS. Fogorvosi 35 East 38tb Street Suite 1D New York, NY 10016 Telefon: (212) 499-9083 Személyhívó: (917) 9254)090 BodaniDDS@aoLcom sehiopuDDS@earthlinknet RENDELŐ egyetlen luxuscikk egy beépített, nagy szamovár a falon. A konyhát három kis fülke követte, az elsőben a biztonsági parancsnok, a másodikban a szakács és a komornyik, míg az utolsóban két testőr aludt. A folyosón ajtó választotta el a személyzet és Sztálin lakosztályát. Bent a folyosóról az első ajtó a hálószobába vezet, ahol íróasztala is volt, és ahonnan a fürdőszoba nyílik, egy káddal, faülős klozettel és kis mosdótállal. Meglepő, milyen szegényes a berendezés, meg sem közelíti azt a kényelmet, amit Európában már évtizedekkel korábban ismert az Orient Expressz utasai, még ha nem is volt saját fürdőkádjuk. A hálószoba után, a vagon teljes szélességében egy nappali dolgozószoba egészen a kocsi végéig ér. Pamlagok, nagy tükrök, valamint székek. Itt fogadta beosztottjait, bizalmasait és elvtársait a pártból. Dekoráció nincs, a bútorok spártai légkört teremtenek, mintha ez is azt hangsúlyozná, hogy az egyetlen fontos cél és eszköz: a hatalom. Semmit a modern ember esztétikus igényeinek, vagy kényelmének. Amint időzöm a lakosztály helyiségeiben, az egyetlen komoly kérdés, ami megkörnyékez, hogyan fért annyi emberi gonoszság, gazság és vérszomj ezeknek a szobáknak a kis térfogatába? Hogyan lehetett egy ily szűkös helyen, több évtizedre, hogy ne mondjam évszázadra befolyásos, birodalmi terveket és bonyodalmas cselszövéseket kigondolni? Hiszen a Teheránba vezető út több napig tarthatott, s valószínű ebben a páncélvagonban született meg, vagy lett végrehajtásra előkészítve Közép- és Kelet-Európa leigázásának és a nyugati szövetségesek félrevezetése terve. Innen eredhetnek milliók életét, halálát meghatározó zsarnoki gondolatok, amelyek egész népek jövőjéről, európai múltjuk felszámolásáról és a szovjet érdekszférába való bekebelezésükről döntöttek. Teheránból ebben a vasúti kocsiban vitte haza Sztálin azt a pompás vert fogan- tyújú és díszített kardot, amit őfelsége, az angol király testőrezrede készítetett ajándékként a notórius diktátornak, és azután Churchill miniszterelnök adott át a teheráni találkozón, és manapság itt őriznek a múzeumban. Az idegenvezető elmondja, a vagont - horribile dictum - 1985-ben hozták Goriba valamelyik orosz város vasúti pályaudvaráról, így hosszú évek után a biztos pusztulástól mentették meg ezt a történelmi jelentőségű kommunista ereklyét. Talán már éppen Gorbacsov állt a szovjet párt élén, s meggyőzően hirdették a glásznosztyot és peresztrojkát, de itt még a Nagy Vezér múzeumának bővítésén fáradoztak a kultuszban továbbra is makacsul hívő, vagy csak nemzetükre hiú grúzok - akik láthatóan nem tudnak szabadulni a gondolattól, hogy a tömeggyilkos volt a leghíresebb honfitársuk. A 21. század küszöbén, itt Goriban minden a régi “helyén áll”, pedig ez bizonyosan nem tükrözi a mai kormány politikáját. Ez inkább hiú nosztalgiák, vagy kiábrándító “lokálpatriotizmus” következménye. Ki gondolta erre arrébb, nyugatabbra, az Európai Unióban, vagy akár mai keleti határán? És ez még nem minden, amit láttam. Mintegy fél kilométerre a múzeumtól, a régi város főterén hatalmas gránitszobrot állítottak Sztálinnak, mely mind a mai napig ugyanott áll, és a gori lakosok büszkén dicsekszenek: ez a Nagy Vezér utolsó szobra nyilvános helyen az egész világon. Ez a szobor tömegével inkább emlékeztet a régi budapesti Sztá- lin-szoborra, mint a múzeumban fehér márvány mása. Mérete ugyan kisebbnek tűnik, de a sötét kőtömeg és közvetlenül mögötte emelkedő ormótlan szoc- reál épület még nyomasztóbb légkört teremt, mint annak idején “a mi szobrunk” a Városliget szélén, ahol a hatalmas felvonulási tér és a mögötte elterülő park valahogy mégis helyt adott egy szabadabb érzésnek a félénken feltekintő járókelőben, sőt esetenként akár egy- egy elfojtott indulatnak is... Magyarországon 1956 óta felnőtt három generáció anélkül, hogy valaha is láttak volna egy Sztálin-szobrot. Goriban ébredtem rá: ez mégiscsak valami. MEGHÍVÓ Dr. Horváth Gábor nagykövet a Magyar Köztársaság New York-i Főkonzulja és Lonkai Horváth Gabriella Sárközy Péter Főkonzul-helyettes és Sárközy Anikó Morován Zsolt Konzul Tisztelettel meghívja Ont és kedves családját a New York-i Kossuth-szobomál tartandó koszorúzási ünnepségre amelyen a Magyar Köztársaság Főkonzulátusa és a New York-ban és környékén élő magyarság együtt emlékezik meg az 1848-49 évi forradalom és szabadságharc 157. évfordulójáról 2005. március 13-án, vasárnap, 13.45 órakor a New York-i Kossuth-szobomál Riverside Drive és West 113th Street Ünnepi beszédet mond: Deák István történész, a Columbia Egyetem emeritus professzora Minden honfitársunkat tisztelettel várjuk.
