Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-12-10 / 183. szám
2004. DECEMBER 10. Közélet MAGYAR SZÓ —A HÍD 29 TÖRTÉNELEM Hol lehet Attila sírja? Gárdonyi Géza szép történelmi regénye, A láthatatlan ember már több nemzedék képzeletét ragadta meg 1901- es megjelenése óta. Sok-sok gyerek, fiatal diák ábrándozott erről, hogy régész lesz, s talán majd ő találja meg Attila misztikus hármas koporsóját. Nem szívesen okozunk csalódást a fiatalabb-idő- sebb olvasóknak, álmodozóknak, de az igazság kissé prózaibb. „Az öreg Káma válaszolt az égi sugallat szerint: Tegyétek őt hármas koporsóba. Az első koporsó legyen arany, mint a napfény, mert ő a hunok napja volt. A második koporsó legyen ezüst, mint amilyen az üstökös csillag szárnya, mert ő a világnak üstökös csillaga volt. A harmadik koporsó legyen acélozott vas, mert ő erős volt, mint az acélozott vas .... A Tisza tele van apró szigettel. Egyik helyen a keskenyebbik mederről térítsétek el a vizet. Ott ássátok meg a sírt mélyen, és szélesítsétek meg a medrét, hogy az legyen a nagyobbik. Aztán ha el van temetve a király, bocsássátok vissza a vizet. Idő múltával gyöngül az emlékezet, az iszap is belepi a koporsót: senki sem tudja majd, hol van Attila eltemetve.” Ebből a gyönyörű történetből menynyi lehet a valóság? S van-e arra esély, hogy valaha megtalálják Attila sírját? Ez a történet merőben a költői képzelet műve, bár nem csupán Gárdonyié. A legenda három fő eleme: a hármas koporsó, a Tisza elterelése, majd visszaen- gedése, végül pedig a szolgák leölése. Bóna István akadémikus, a neves hunkutató szépen felgöngyölítette a legenda fonalát. Kimutatta, hogy a hármas koporsó motívuma Ipolyi Amold Magyar mitológiájában tűnik fel, tőle vette át Jókai, s végül Gárdonyi komponálta bele történelmi regényébe. Igaz, Ipolyi sem előzmények nélkül állítja, amit állít: úgy tűnik, a tévedés forrása egy VI. századi keleti gót történetíró, Jordanes püspök, aki valószínűleg félrefordította a kiváló görög történetíró Priszkosz rétort. Később magát Jordanest is félrefordították. Móra Ferenc, aki köztudottan neves régész is volt, így fogalmazott: „A csira Ipolyé, Jókai nevelt belőle fát, és Gárdonyi megszólaltatta rajta a fülemülét.” Valójában semmiféle nyoma nincs annak, hogy a hunok fémkoporsót használtak volna, általános szokásuk szerint fakoporsóba temették halottaikat, majd a sir közelében emeltek egy áldozati dombot. Ami a Tisza elterelést és a szolgák leölését illeti, szintén Jordanes a forrás, ám ő egy vizigót temetés kapcsán szól erről. Bóna István azzal összegez: Attila sírja megtalálható, de nem kereshető. Tehát elméletileg rá lehet bukkanni a hun uralkodó temetkezési helyére, de ez csak véletlenül eshet meg. Hogy miért? Annyit tudunk a hunok táborvárosáról, hogy a Temestől északra, a Kőröstől délre volt. Királyukat a Duna-Tisza közének keleti felén temették el, kiszámolta, hogy ezen a 20 ezer négyzetkilométeren egymilliárd sír képzelhető el. „Már csak gazdasági és turisztikai szempontok miatt is meg kellene mozgatni a környékbeli halmokat, amelyek nagyjából 200 mázsa római ötvösmunkával készült aranytárgyakat rejthetnek Attila sírja mellett” - ad racionális eligazítást Dudás Árpád zsadányi polgár- mester a tekintetben, miért lenne indokolt minél hamarabb felkutatni a számításai szerint az ő szűkebb pátriájában fellelhető Attila-sir hollétét. A békési közszolga Priszkosz rétorra, a több mint másfél évezrede élt görög történészre hivatkozik, aki 448 környékén Konstantinápolyból eljutott a feltehetően öt évvel az ő érkezése után, minden valószínűség szerint álmában megfulladt hun király főhadiszállására, és útjáról - többféleképpen is értelmezhető - naplót vezetett. Tőle csak annyi tudható bizonyosan, hogy a korabeli Szófián, Sardicán át Naissusba, a mai Nisbe jutottak, ahonnan a Dunához siettek. Miután átkeltek a nagy folyón, hét napig mentek észak felé, és három másik folyón is áteveztek. Ezután azonban Priszkosz már csak annyit lát jónak közölni, hogy - az utolsó napon - néhány további folyón is átkelt, s így érkezett meg az Attila fapalotáját rejtő „nagy faluba”. Zsadány első embere szerint e leírás arról árulkodik, hogy Zsadány környékén volt Attila legendás fapalotája, s akkor bizonyára a közelben kell lennie a sírjának is. Számtalan Attila-sírkutató bombázta ötleteivel az 1970-es években a Nemzeti Múzeum munkatársait - emlékezik Fodor István, az intézmény címzetes főigazgatója - s amatőr régészek időnként még a Politikai Bizottságnál is bepanaszolták a rest szakembereket. A felsőbb utasításra kivonuló régészek persze mindig üres kézzel tértek vissza. Ahogyan núnd a mai napig nem bukkantak Attila nyomára Dombegyházán sem, ahol negyedszázada Radnai Mikes amatőr Attila-kutató vélte megtalálni a hun király székhelyét, amelynek közelében gyanította a sírt is. Áz Attila-keresők munkáját nehezíti, hogy mindeddig még azt sem sikerült eldönteni, hogyan temették el „Isten ostorát”. Nem tudni ugyanis mit is jelent pontosan a hármas fémkoporsó kifejezés: három különálló koporsó, netán egy darab, de háromfajta fém ötvözetből készült koporsót. így vág)' úgy, a hunok nemzetközi hírű kutatója a két éve elhunyt Bóna István A hunok és nagykirályaik című megkerülhetetlen alapművében úgy véli, Attila sírja „természetesen megtalálható mint minden, amit valaha földbe rejtettek”. Újlaki Ágnes, Szabad Föld Izsák Norbert, HVG Méregdrágán nyitott a New York-i MoMa RÉGI-ÚJ MODERNITÁS Két év után újra látogathatják az érdeklődők New York egyik leghíresebb múzeumát, bár az új jegyárak sokakat elkeserítenek. Kétéves szünet után megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a Museum of Modem Art (MoMA). A 825 millió dolláros átépítést Yoshio Taniguchi japán építész irányította, a tárlatokon többek között Picasso, Matisse, Munch, Andy Warhol, van Gogh és Jackson Pollock munkáit lehet újra megtekinteni. Több ezren várakoztak a bejáratnál, hogy bejussanak a nyitás alkalmából ingyenesen látogatható múzeumba, amely az építkezés eredményeképpen régi területének kétszeresére nőtt. A jegy a felújítás kölségei miatt egyébként 20 dollár lesz. Egy New Jersey-ből érkező házaspár volt a legszerencsésebb: mivel elsőként léphették át a MoMA kapuját, egész életre szóló tagságot kaptak a múzeumtól. Egy idősebb hölgy, Blanche Liker Brooklynból a CNN-nek elmondta, hogy másfél órát várakozott a sorban, míg bejuthatott az épületbe, de nem bánta meg. “Csodálatos” - lelkendezett Liker. “Kislány koromból emlékszem ezekre a festményekre!” A hetvenöt éves múzeum 1939-ben költözött a manhattani 53. utcába, az építkezéshez a telket John D. Rockefeller iparmágnás biztosította. A felújítási munkálatok idejére 2002 májustól egészen most szombatig egy queens-i raktárépület adott otthont a leghíresebb festményeknek. Az újonnan megnyílt múzeumban elég hely jut majd a MoMa híres fotógyűjteményének is, amit eddig kénytelenek voltak ritkított formában kiállítani. A látogatók arról számoltak be, hogy a tömeges érdeklődés ellenére tülekedés nélkül, kényelmesen elfértek a múzeum tág belsőiben. Elégedetten nyilatkoztak a múzeum barátságos munkatársairól is, bár sokan kifogásolták a New Yorkban is magasnak számító húszdolláros belépőt. “Ezt csak a középosztály engedheti meg magának” - jelentette ki Orlando Lima, a múzeum egyik vendége. “Úgy érzem, éppen ez az a hely, ahová bárkit be kéne engedni, nem csak azt, akinek sok pénze van.” A jelenlegi szabályzat szerint a MoMA tizenhat éves korig ingyenesen látogatható, a diákok tizenkét dollárt, a hatvanöt év felettiek tizenhat dollárt fizetnek egy jegyért. A húsz dollár a felnőttjegy ára. Ä New York Times cikkében “felháborítónak és cinikusnak” nevezte a jegyáremelést, de Glenn D. Lowry múzeumigazgató megvédte az új árakat. “A költségvetésünkben megpróbáltuk megtalálni a helyes egyensúlyt” - nyilatkozta. Lowry szerint a megnövekedett biztosítási költségek is hozzájárultak az áremeléshez. Taniguchi új tervei a tágasabb terek mellett meghagyta a régi múzeum kedvelt elemeit is; ilyen például a MoMA híres szoborkertje. A japán építész sajtó- tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az átépítés sikeréről csak akkor győződhetnek meg, ha már eltelt egy kis idő és látják, hogyan telik meg tárlatokkal és látogatókkal. “A múzeum olyan, mint egy japán teáscsésze. Önmagában nem mond semmit, de ahogy beletöltjük a zöld teát, előtűnik a nagyszerű kontraszt. Vagy mint egy tányér. A tányér semmi, amíg meg nem töltik étellel. A kettő együtt a lényeg” - magyarázta Taniguchi.
