Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-12-03 / 182. szám
14 MAGYAR SZÓ —A HÍD Irodalom 2004. DECEMBER 3. Sósméz (18) Brém-Nagy Ferenc (...) A nap már lebukott a horizont alá, maradék fénye vörösre színezte a valahol Manhattan fölött az eget elfoglaló füstszínű fellegek fodrait. Feléledt a szél, gyorsan hűvösödött. Sokan voltak az utcán. Túlzás lenne azt állítani, hogy Jonathan Baker sokmindent érzékelt a környezetből. Látni persze látta a felgyulladó utcai lámpákat, a házak éles sziluettjét a gyorsan sötétedő ég vörösbarna drapériája előtt, a kivilágított és sötéten maradt ablakok alkotta, leginkább számítógépes lyukkártyára emlékeztető véletlenszerű alakzatokat, a homlokzatokat elfoglaló színes, villogó reklámokat, a kirakatokban mindenütt feltűnő, a közeledő Halloween-ra figyelmeztető, egyúttal vásárlásra ösztökélő töklámpásokat, álarcokat és álruhákat, a lassan araszoló autókat, az Empire Boulevard és Bedford Avenue sarkán bizonnyal utasra várakozó, rövid időközönként türelmetlenül feldudáló taxit, a valószínűtlenül vékony öregasszonyt, aki akárha gyerek lenne, úgy korholta tettetett haraggal a derekáig érő, pórázon vezetett dogféle kutyát, miközben az állat kénye-kedve szerint rángatta maga után ide-oda, a szembejövő majd eltűnő, többségében elcsigázottságról, kedvetlenségről árulkodó arcokat, ám mindez nem volt több felszíni benyomások sorozatánál, olyannyira, hogy ha történetesen valamelyik ismerőse lépkedett volna szembe vele és nem szól rá, bizonyosan köszönés nélkül megy el mellette. Mert belül, magában mindeközben anyját látta, akiről az imént derült ki, nem is ismerte igazán, hogy létezett az életének egy része, mely évek hosszú során át rejtve maradt előtte, holott az a lényegét tekintve nem volt magánügy, rá is ugyanannyira tartozott volna, sőt. Egy lezárt zóna, egy vastag fallal körülvett terület, egy homályos rekesz, ami miután kinyílt, szabaddá vált és feltárta titkát nem megnyugvást hozott, hanem felzaklatta, nem válaszokat nyújtott, hanem kérdések tömkelegét zúdította- rá, ráadásul olyanokat, amelyekre a feleletet egyvalaki birtokolta és tartotta meg magának évek hosszú során át, akkor is, amikor még módjában állt volna megosztani vele, s ez immáron így marad örökké. Hogy tehette ezt? Hogy tehette ezt velem? - szakad ki belőle a kérdés. Nem vette észre, hogy félhangosan ejti ki a szavakat és a New York Avenue-n mellette elhaladó ortodox zsidó család, a két felnőtt és a Dr. Bán Ervin János Új adat Radnóti Miklós haláláról Hatvan éve halt meg egy keretlegény golyójától Radnóti Miklós, a költő, a huszadik század költészetének egyik nagy ígérete. A gyilkosságról érdekes történetet hallottam egy nyugalmazott rendőrtiszttől, aki Győrben szolgált, és betekinthetett a megye területén elkövetetett háborús bűnök aktáiba. Mint tudjuk, 1944 nyarán a „magyar” hadsereg szerbiai rabszolgamunkára adott át a németeknek magyar munka- szolgálatosokat. Amikor a szerb felszabadító hadsereg közeledett a bányákhoz, ahol ezek a szerencsétlenek dolgoztak, -------d, —Jk őket észak felé. A partizánok több ilyen századot „elkaptak”, a „keretet” lefegyverezték, némelyeket állítólag a helyszínen kivégeztek. Az utóbbi eljárásnak az lehetett a jogalapja, hogy a keretlegényeket nem tekintették katonáknak, tehát nem illette meg őket a hadifogoly státus. A század, amelyben Radnóti „szolgált”, eljutott az észak-dunántúli Abda községig. Megfogyatkozva, mert akik nem bírták a menetelést, azokat tarkón lőtték. Informátorom szerint azonban Radnóti maga kérte az egyik bakát, hogy ölje meg őt, mert nem tudta tovább tűrni a szenvedéseket. A katona teljesítette a kérést. Nem sokat kockáztatott, egy „zsidót” elpusztítani nem számított bűnnek a nyilas hadsereg „erkölcsi” kódexe szerint. Ha hihetek az említett rendőrtisztnek: a tettest a háború után megtalálták, kihallgatták, de nem büntették meg. Megtalálták a költő holttestét is. Szép és keresztény temetést kapott. Azért halt meg, gyiloktól, mert zsidó családból származott? Véleményem szerint ez a látszat. A valóság: az akkori társadalom nem bírt elviselni ilyen embert. A munkaszolgálat pedig nemzetellenes intézmény volt, mert tudóst, költőt, olimpiai bajnokot ölt meg. három gyerek kissé furcsálló tekintettel mérte végig, majd egymásra vetettek sokatmondó pillantásokat. Becsapottnak érezte magát Jonathan Baker, áldozatnak, akit valamely természet adta jogától vagy tulajdonától fosztottak meg, ráadásul úgy, hogy tudatában sem volt a létezésének, és most egyszerre kell megbirkóznia a ténnyel magával és a veszteség immáron megmásíthatatlan voltával. Egymást gyorsan követő, egymásba olvadó hullámokban változott a hangulata. Hol mérhetetlen düh feszítette, ordítani szeretett volna, káromkodni, szemrehányásokat tenni, hogyha anyja van most valahol, ott hallja meg és érezze cefetül magát, törni-zúzni mindent, ami az útjába kerül, hol a tehetetlenség és az önsajnálat rántotta össze a gyomrát, szorította el a torkát közel kerülve ahhoz, hogy sírva fakadjon. FOLYTATfUK Zsigmond Aranka 1948-ban Erdélyben, Nagybaconban született. Tanulmányait a marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceumban végezte. Kolozsváron 197 3-ban szerzett diplomát a Ion Andrccscu Képzőművészeti Egyetem textilszakán. Kinevezését Székelyudvarhelyre kapta, itt tanított a Művészeti Iskolában rajzot és festészetet, a Tanítóképzőben rajzmódszertant. Tagja volt a Hargita Megyei Művészeti Egyesületnek. 1985-ben Magyarországra, Székesfehérvárra települt. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Több mint ötven kiállítást rendezett. Fali kárpitszövéssel és restaurálással, valamint grafikával és festészettel foglalkozik. Portréfilmjét 2003-ban mutatta be a new yorki Magyar Televízió az 56-os csatornán. Jelenleg Neu Yorkban tartózkodik. Adatai megtalálhatóak a Magyar Alkotóművészek Országos Lexikonában. Újságunk montázs-sorozatát közli.
