Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-12-03 / 182. szám
Hazai hírek ■ A népszavazás-vita fejleményei HA A NÉP SZAVAZ Felforrósodott a hangulat a népszavazás kérdésében, hiszen a köztévé megrendezi a határon túli magyarok és a miniszterelnök, illetve a pártelnökök népszavazási vitáját a jövő biten. Az MSZP-n belül pedig jelentkeztek olyanok, akik az igent támogatják. 6 MAGYAR SZÓ — A HÍD Röviden Egyre kevesebben kíváncsiak A KORONÁRA Az elmúlt öt évben több mint hárommillióiul látták a koronát és a koronázási jelvényeket a Parlament épületében, ugyanakkor a látogatók létszámát vizsgálva kiderül: határozottan csökken az érdeklődés. A koronát megtekintők kétharmada magyar anyanyelvű volt: ők a rendelkezések értelmében ingyen kereshetik föl a törvényhozás épületét, a hazai látogatók körülbelül fele ráadásul utazási kedvezményben is részesült, hiszen a koronanézőbe érkező általános és középiskolai csoportok a MÁV járatain is ingyenesen utazhatnak. A Szent Korona 2000. január 1-én, az akkori tervek szerint ideiglenesen, a millennium évére került a Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe, később azonban már törvénybe foglalták, hogy a műtárgy végleges helye a törvényhozás épülete. Újra tervezhet a Nemzeti Színház építésze Négy év után újra tagja lehet az építész- kamarának, és ismét gyakorolhatja szakmáját Siklós Mária. A Legfelsőbb Bíróság határozata szerint a köztestület jogsértően zárta ki tagjai közül a Nemzeti Színházat pályázat nélkül megtervező építészt. Siklós Schwajda György, az Or- bán-kormány a Nemzeti Színház felépítésével megbízott kormánybiztosának felkérésére készítette el a színház kivitelezési terveit. Schwajda tervpályázatot írt ki az épületre, ám végül nem a pályázaton nyertes Vadász György, hanem Siklós tervei valósulhattak meg. Az építészkamara jogi képviselője szerint Schwajda azért követhette el a jogsértést, mert "egy másik tervező" készen állt a feladat végrehajtására. A testület ezért zárta ki soraiból, ezzel szakmája gyakorlásának lehetőségétől is megfosztva Siklóst. A bíróság határozata szerint a döntés jogszerűtlen volt. Pláza épülhet a kisföldalatti VÉGÁLLOMÁSÁN Többszintes bevásárlóközpont épülhet a kisföldalatti Mexikói úti végállomásán lévő BKV-épület helyén, döntött a Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi bizottsága keddi ülésén. A testület a kormánypárti képviselők szavazataival járult hozzá, hogy a befektető - a Raiffeisen Ingatlan Rt. céltársasága - az ingatlanérték 25 százalékát, 500 millió forintot fizessen részletekben a BKV-nak a földhasználati jogért. A Fidesz-MKDSZ és a MIÉP frakcióvezetője nem vett részt a szavazásban arra számítva, hogy' így' meghiúsíthatja a döntést, mivel határozatképtelenné válik az ülés. Az MDF delegáltja azonban nem csatlakozott hozzájuk, csak tartózkodott, így az ülés határozatképes maradt. Befuccsolt anóház Feloszlatta magát a Budapesti Nőház működtetésére létrehozott egyesület. A legfőbb ok: az intézmény túlságosan drága. Az egyik jogvédő szervezet képviselője szerint a bérlemény fenntartási költsége havonta eléri a másfél millió forintot. A A Magyar Televízió 2004. december 2-án (csütörtökön) és 3-án (pénteken) - két ötven perces - népszavazási vitaműsort sugároz este 20 óra 10 perctől. Csütörtökön, a Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök által kezdeményezett szópárbajra kerül sor, az azonban egyelőre kérdéses, hogy a Fidesz részt vesz-e a vitán, mivel a múlt hétvégi kihívásra Révész Máriusz Fidesz- szóvivő úgy reagált, hogy Orbán Viktornak betelt a naptára, így nincsen lehetősége nézetei ütköztetésére. Nika György, az MTV hír igazgatója azt mondta, hogy az MTV csak lehetőséget biztosít a diskurzusra, azt a pártoknak kell egymás között elrendeznie, hogy ki vesz részt azon, illetve ki nem. Az MTV mindenesetre Kuncze Gábor kérése alapján műsoridőt biztosít a vitára és meghívja a korábban a szópárbajt elutasító Fideszt is. Szombaton Tőkés László, Duray Miklós és Ágoston András hívta nyilvános televíziós vitára Gyurcsány Ferencet a kettős állampolgárság, és az erre vonatkozó népszavazás témájában. Miután a kormányfő elfogadta a kihívást, abban az esetben, ha az MTV közvetíti a diskurzust, a Magyar Televízió Választási Irodája úgy döntött, lehetőséget biztosít a vitára. Ez utóbbira, pénteken, a kampánycsend előtti utolsó néhány órában kerül sor. A népszavazással kapcsolatos hír, hogy több MSZP-s képviselő nyilvánosságra hozta, nem ért egyet a párt által képviselt, nem szavazatra buzdító állásponttal. Az MSZP elnöksége által meghirdetett kategorikus "nem" válasz eltér a baloldali érzelmű emberek jelentős részének véleményétől. “A vita alapján azt javasoljuk, hogy az MSZP haladéktalanul vonuljon ki ebből a politikai küzdelemből, s hagyjon fel eddigi kampányával!" - olvasható az MSZP társadalompolitikai tagozatának felhívásában, amelyet hétfőn ultimátumszerűén átadtak a miniszterelnöknek, a pártelnöknek, és felolvasták a szocialista frakció legutóbbi ülésén is. Mindhiába, "mind a miniszterelnök, mind a pártelnök azóta még egyértelműbben elkötelezte magát a nem mellett, ezután döntöttünk közleményünk nyilvánosságra hozatala mellett" - írják közleményükben a párttagok. Úgy tudni, hogy a hétfői frakcióülésen parázs vita alakult ki a képviselők között a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kérdésében. Többen szóvá tették, hogy a szocialista párt a nem mellett kardoskodik, de volt olyan képviselő, aki kifejezetten amellett érvelt, hogy az MSZP váltson startégiát, és aggitáljon az igen mellett. Kosa Ferenc, Szanyi Tibor, Wiener György mellett Szili Katalin is más álláspontot képvisel a kérdésben, mint a pártvezetés. Géczi József Alajos - aki egyébként Gyurcsány Ferenc vidékpolitikai tanácsadó testületének vezetője - azt mondta, hogy a vita már hat hete zajlik a frakcióban. Gyurcsány Ferenc kormányfő az elmúlt hetekben egyszer sem érvelt egyértelműen a nem mellett, hétfőn viszont rendkívüli sajtótájékoztatón, a szocialista párt székházában jelentette be, hogy elmegy szavazni, és mindkét kérdésre nemmel szavaz. A protestáló szocialisták szerint ugyanakkor "az ebben a helyzetben megfogant népszavazási kezdeményezés olyan lelkiismereti csapda, amelyben jó válaszok nem adható", ezért kérik a vezetőket, hogy bízzák "a részvételt és a döntést a választók szabad akaratára!" Alföldi Albert szocialista képviselő azt mondta, hogy mára már mindenkiben kialakult, hogyan fog szavazni, ezért hagyni kellene, hogy az esemény a maguk medrében folyjanak. Szombat délután tízezer Fidesz- szimpatizáns volt kíváncsi Orbán Viktor december 5-i népszavazással kapcsolatos végső érveire, melyeket a Kós 2004. DECEMBER 3. Károly sétányon, a Hősök tere közelében tartott naggyűlésen mondott el. Orbán Viktor lélekgyógyászoktól csent példával kezdte beszédét, szerinte a lélekgyógyászok azt javasolják, reggelente nézzünk tükörbe, hogy tudjuk kik is vagyunk valójában. Orbán szerint 85 éve tapasztalunk repedést és bizalmatlanságot Magyarországon, "nemzeti öntudatunk tükre, évtizedekre a padlásra került" - mondta. Orbán elismerte, hogy ők maguk is hibásak abban, hogy 14 éve nem adott még egyik kormány sem állampolgárságot a határon túli magyaroknak. Szerinte "10 milliósból 15 milliós nemzetet alkotni történelmi tett, és utána meg tudjuk mondani, kik vagyunk. Büszke, erős nemzet. Vannak, akik fiatalon öregecskednek, (...) üzenjük, hogy ne hallgass a krampuszra, legyél inkább mikulás" - utalt Gyurcsány Ferenc által mondott és már megbánt kijelentésre Orbán. A volt miniszterelnök szerint ha "az oltár előtt nemmel szavazunk", az olyan falakat emel a külhoni és az itthoni magyarok közé, amelyek soha nem lesznek áthidalhatók. Orbán szerint a baloldalon is azok vannak többen, akik igent mondanak. Arra kérte a szocialista érzelmű szavazókat, hogy ne pártvezetőiket kövessék. A külföldi lakhellyel rendelkező magyarok állampolgárságáról döntő népszavazásra vasárnap, december 5-én kerül sor. Ezzel párhuzamosan a választók arról is döntenek, leállítsák-e a kórházprivatizációt. Elsőfokon feloszlatták a Vér és Becsületet Első fokon, nem jogerősen feloszlatta a Vér és Becsület Kulturális Egyesületet ítéletében a Fővárosi Bíróság. A szervezet feloszlatását, törlését a nyilvántartásból arra hivatkozva kérte az ügyészség, hogy az egyesület tagjai az egyesületi törvénybe, az alkotmányba és több nemzetközi jogi dokumentumba ütköző módon újfasiszta nézetekkel azonosulnak, azokat képviselik. A szerdán kihirdetett ítélet szerint azért oszlatta fel a bíróság az egyesületet, mert rendezvényein mások méltóságát sértő kijelentések hangzottak és hangzanak el. A Vér és Becsület Kulturális Egyesület megszüntetését a Nemzetbiztonsági Hivatal kezdeményezte, miután a 2002-ben alapult közhasznú egyesület elődszervezetét a legjelentősebb és legveszélyesebb neonáci csoportnak tartották a titkosszolgálatok 2000-ben. A főügyészség vizsgálatot rendelt el, aminek során megállapították, hogy a 2001 februárjában alapított és 2002 májusától közhasznú szervezetként nyilvántartott egyesület egyértelműen alkotmányellenes céllal működik. Az ügyészség szerint emellett a VBKE újfasiszta eszméket is terjeszt, miközben az alapító okiratában vállalt "tudományos és ismeretterjesztő" céloknak nem tesz eleget. . Kuncze: kérdéseket és válaszokat kezdeményez . hr~ ----------------«LJI