Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-11-26 / 181. szám
12 MAGYAR SZÓ-A HÍD KULTÚRA__________________________________2004. NOVEMBER 26. B A lélekkutatás és a terrorizmus MERÉNYGONDOLAT A tudománynak a kultúrához legközelebb álló ága a lélektan, hiszen a művészet emberkutatás. Most korunk világfelelméról: az öngyilkos arab merénylőkről, a jelenség gyökereiről, jellegéről, kivédéséről beszélgettünk Dr. Kappéter István pszichiáterrel és pszichológussal, aki a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem jövőkutatás tanszékén is dolgozik kutatóként. A tudomány, amellyel e tanszék foglalkozik, világszerte sokáig szinte kizárólag a gazdasági jövőszámításra és elemzésre épült. Újakban azonban a ma dr. Nováky Erzsébet professzor vezette budapesti tankék a másik szálon, a pszichológia szálán is elindult az emberi jövő feltérképezése felé. Röviden Cseh Tamás üzenete A december 5-i népszavazással kapcsolatban, - amelyen Magyarország népe az elszakított területek magyarjainak kettős állampolgárságáról dönthet s amellyel szemben a jelenlegi pártállami utódkormány befolyásolni egyikszik a szavazókat - az ország egyik legnépszerűbb dalnoka, Cseh Tamás így üzent a magyaroknak: ”A nemzet mindenkit befogadott az évszázadok során, hogyan történhetne meg, hogy épp saját fajtánknak mondjunk nemet?” XII. Országos rajzbiennálé Salgótarjánbaan Nógrádi Történeti Múzeumban megnyílt a XI1. Országos Rajz biennálé: kilencvenhárom művész százhetven alkotásából. Díjat nyertek: Gallusz Gyöngyi, Kovás Péter és Visnyei Ilona grafikusművészek. Tokaji kuruc kapitány A Bodrog és a Tisza összfolyásánál felállították Kiss Albert egykori kuruc kapitány lovasszobrát. Gvőrfi Lajos alkotása a talapzattal együtt hat és fél méter magas és bronzból készült. Meglepetés-koncertet adott a U2 a Brooklyn-híd alatt Szabadtéri meglepetés-koncertet adott november 22-én este New York-ban a U2 együttes a Brooklyn-híd alatti parkban. Bár az Music Television által szervezett előadást nem jelentették be, mégis hamar elterjedt a híre - "szájhagyomány útján", illetve az ír szupersztárcsapat rajongóinak honlapjain - s így több ezren tódultak a Brooklyn- és a Manhattan-híd közötti Empire-Fulton Ferry állami parkba. A 45 perces koncertet az MTV december 10-re tervezett U2-külön- kiadása részére vették fel. Az alsó Manhattan fényeitől megvilágított színpadon Bono és társai a banda készülő, How To Dismantle An Atomic Bomb (Hogyan szereljünk szét eg\r atombombát) című új albumáról játszottak dalokat. Göncz Árpád nyitja az Emberi Jogi filmfesztivált 22 ország 4Ö dokumentumfilmjével debütál Budapesten a Toldi moziban a Verzió dokumentumfilm fesztivál - tájékoztatott Zádori Zsuzsa fesztiváligazgató. A fesztivál megnyitóján, december 2-án este nyolckor Göncz Árpád volt köztársasági elnök köszöntője után a szemledíjas Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete című filmje debütál. A fesztivál alatt 28 magyarországi premiert és rangos filmfesztiválokon nagy sikerrel vetített európai, ázsiai és tengerentúli alkotást láthat a közönség. Az emberi jogi filmfesztivált a Nyílt Társadalom Archívum, a Közép-európai Egyetem társintézménye rendezi Janes«') Miklós filmrendező és a Magyar Helsinki bizottság védnökségével. Elmaradó ősbemutató Elmarad Richard Edlinger A vonat című holokauszt-szimfóniájának budapesti ősbemutatója, amelyet november 22-ére hirdettek meg a Dohány utcai zsinagógában. A budapesti ősbemutatót később, a tervek szerint 2005. január 19-én megtartják - ismerteti a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális központ közleményében. Földessy Dénes- A terroristának le kell győznie a halálfélelmet. Nehéz? Egyáltalán, milyen ember az öngyilkos terrorista?- Sokat foglalkoztam az agresszióval és az öngyilkossággal, amit auto- agressziónak, vagyis a tettes önmaga elleni irányuló agressziójának is hívnak. Az illetőben mind a más, mind az önmaga elleni agressziója esetében nagyon sok az azonos feszültségforrás. Hogy a kettő közül ki melyik irányba fordul, annak azonos okai lehetnek. Az öngyilkosságoknak is, a gyilkosságoknak is legtöbbször a fő meghatározó oka, hogy egy ember nem tudja elviselni a helyzetét. Azonos bennük az a kettős lelki bizonyítási kényszer is, amely- lyel mind önmaguk, mind a világ előtt igazolnák: ők ezt nem bírják tovább.- Mi a különbség a magánéleti és a társadalmi feszültségforrás között?- Freud hangsúlyozta, hogy az embernek legalább fél lábon: vagy a magánéletében, vagy társadalmilag (jobbára a munkája, hivatása tekintetében) meg kell állnia. Akinek fél lába sincs, tehát sem a társadalmi, sem a magánéletét nem képes úgy átélni, hogy „én valaki vagyok!”, az csak eleshet. Az igazi persze a teljes élet: ha valaki páros lábon áll. Bár fél lábon is lehet élni. A legtöbb adat szerint a terroristák többségének családjában valakit megölt az ellentábor ( amely egyáltalán nem biztos, hogy mondjuk zsidó vagy amerikai, vagy más keresztény társadalombeli ellentábor volna, lehet például iszlám törzsi ellenfél is ) s az így okozott lelki sérülés egyszerre kettős: magánéleti és társadalmi jellegű. Sokszor maga az áldozat is ölt. Mindezekért a halálfélelmet nem nehéz legyőzniük.- Kihúzhatják-e a talajt a terrorizmus alól, ha a szegény arab rétegeket gazdaságilag felemelik?- Tévedés. A terrorizmus nem a szegénységgel függ össze, hanem a sértettséggel. Sőt, tettesei közül sok származik gazdag arab családból. Akad Ox- fordban diplomázott terrorista is. Tettük indítéka pszichológiai jellegű: az élet elviselhetetlenségének érzése. Ennek a gyökere pedig a terroristák rokonai, családtagjai meggyilkolásában van. E borzalmas jelenségből pszichiátriai úton lehet kijutni. Nagyon hangsúlyozom azonban: ez nem jelenti, hogy a terroristákat fel kell menteni. Sztálint, Hitlert is pszichiátriai esetnek vélem, de nem gondolom, hogy fel lehetett volna menteni őket a büntetőjogi felelősség alól. A betegeket persze, ha lehet gyógyítsák meg, de a tetteikért mégis felelniük kell, mert ezzel csökkenthető, hogy mások újabb terrorizmust kövessenek el. Egy jeruzsálemi orvos-jogi kongresszuson egyetértést váltottam ki amikor arról beszéltem, hogy a bűnülFenyegetett emberek: a terrorizmus nem a szegénységgel függ össze, hanem a sértettséggel .................. I__ dözésben a kettős mérce ( vagy bűnös vagy beteg ) egyre kevésbé tartható fenn. Tulajdonképpen az elmebeteget nem ítélik el, mert a közhiedelem szerint nem tehet arról, amit elkövetett. De a bűnüldözésről szóló szakkönyvek ma már azt írják le: nem azért kell őt elítélni, hogy megbüntessük, hanem hogy a társadalmat védjük.- Tehát a gyógyítás elvét a büntetőjogi preventio generalis elvének kell megelőznie: az elrettentő büntetéssel másokat is visszatartani a bűncselekmény elkövetésétől?- Igen. Sőt, az elmebeteg rosszabbul is járhat, ha felmentik őt. Jeruzsálemben erre bizonyító erejű példákat is felhoztam. Az elme-szociális otthonban voltak olyan betegeim, akik biztos, hogy sokkal jobban jártak volna, ha elítélik őket. Például egy értelmes férfi 18 évi szörnyű alkoholos komplikációk után odabent meghalt, ha viszont tettéért elítélték volna, harmadolással mintegy 7-8 év múlva szabadulhatott volna, s utána valószínűleg nem is lett volna alkoholista.- Terrorizmus ügyben gyanús, hogy ha arab területen járunk, akkor gyűlölettől izzó szemű gyermekekkel találkozhatunk, mivel „fehérek” vagyunk. Az arab világban mennyire felelős a terrorizmus hátteréért a gyermekkori, vagyis a családi, az iskolai nevelés?- Gyógypedagógus is vagyok és sajnos, tudom: a pedagógiai elméletek világszerte elég zavarosak, nagyon különbözőek, s nem a gyakorlat aíapján születtek. Az emberiség sok ezer év alatt még azt sem döntötte el, hogy mily módon, s milyenné kell az embert nevelni. Az alapkérdés ugyanis: vagy a hagyományokhoz, s a világ létező értékrendszeréhez kell alkalmazkodni, vagy innovatívnak, újítónak lenni? Követni vagy egyre jobban újraalkotni a hagyományokat? Bemard Shaw szerint: ’’Vannak akik alkalmazkodnak a világhoz, s vannak, akik úgy gondolják, a világ alkalmazkodjék ő hozzájuk.” Ha tehát az emberek között nem lettek volna, akik tiltakoztak a hagyományok ellen, ma is a fán élnénk. Ha pedig nem lett volna senki, aki alkalmazkodott volna, már rég kiirtottuk volna egymást. Nehéz a megoldás, de azt hiszem, a terrorizmus korában az alapkérdéseket már meg kellene végre határozni.- A terrorizmus és a világnézet mennyire függ össze?- A kettősség ( magán vagy társadalmi jelleg) közötti egyensúly kialakítása a megoldás. A lényeg: ne legyenek egyének, akik azt hiszik: csak önmaguk feláldozásával tudnak hatni a világra. Ebben nem csak az oktatásnak, hanem a gyakorló, egyéniségformáló nevelésnek is nagy szerepe van. Mióta jövőkutatás létezik, egyre inkább felmerül, hogy a világ sokáig nem mehet így előre, sőt, a modem technika hozta félelmetes hatású fegyverekkel talán nem is létezhet. Sürgős lenne tehát lépni e tekintetben. Nem könnyű, de a jövőkutatók szerint lehetséges a nevelés alapos, átfogó reformja.- Másik összefüggés: világnézet és agymosás. A tisztán látó, eszmeileg, gyakorlatilag valóban művelt népesség kialakulásának a nem megfelelő iskola- rendszerek mellett másik nagy gátja a média agymosó tevékenysége. Messze vagyunk még a BBC-módszer általánossá válásától: amikor minden hír, tudósítás az érintett mindkét ellenérdekű felet egymás mellett szólaltatja meg, s válaszukat egymás mellett közli. Gyanús: a gyűlölködő szemű, agymosott arab gyerekek is ( a szülői ház és az iskola hatása mellett), néhány egyáltalán nem BBC kultúrájú arab, vagy éppen ingerlő arabellenes média hatásának áldozatai. Messze van még, amikor minden csapból egymás mellett folyik mindkét ellenfél vélt igazsága.- Sőt, nem csak a média, hanem a társasági beszélgetés is úgy terjeszt véleményeket, hogy az embereket nem e vélemény végiggondolására hangolja. Nem kell primitívnek lenni, hogy amit sokszor hallunk, az önkéntelenül is érvnek tűnjék. Különösen ha a háttérből ügyesen szervezik is!- A terrorista képzés tehát közel sem árva arab kisgyerekek átnevelő táboraiban történik?- Annál sokkal mélyebb, szerteágazóbb, régebbi társadalmi bázisa van. Ennek rossz hatása ugyan egyáltalán nem jellemző az egész arab világra, de az említett pszichiátriai-pszichológiai folyamatok révén, a pszichiátriailag sérült merénylőket lelkileg odáig viszi, hogy vállalják az önkéntes halált.