Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-11-26 / 181. szám
10 MAGYAR SZÓ—A HÍD Gazdaság 2004. NOVEMBER 26. Röviden A Párizsi Klub elengedte az IRAKI ADÓSSÁGOK 80 SZÁZALÉKÁT Irak adósságának 80 százalékát törli a világ legnagyobb hitelező országait tömörítő Párizsi Klub. Az erre vonatkozó egyezség hírét a legiparosodottabb országok csoportja, a G7 berlini tanácskozásán, szombaton közölte az egyik tagállam egy illetékese. Riadólánc a GM EURÓPAI GYÁRAIBAN A General Motors(GM) nyugat-és keleteurópai telephelyeinek dolgozói közös információs rendszert hoztak létre, hogy érdekeiket hatékonyabban képviselhessék a munkáltatókkal szemben, és jobb munka- körülményeket, illetve béreket harcoljanak ki. A cél az, hogy a GM vezetése ne tudja kijátszani az Opel, a Vauxhall és a Saab üzemek dolgozóit - mondta Klaus Franz, a GM európai dolgozói fórumának elnöke a lengyelországi Gliwicében. A GM a költségtakarékosság jegyében versenyezteti egymással az európai telephelyeket. A nyáron például a gliwicei Opel üzem alacsony bérszínvonalával kapta meg a Zafira gyártásának jogát, a rüsselsheimi üzemmel szemben. Jelenleg a rüsselsheimi Opel- gyár és a svéd trollháttani Saab-gyár közön folyik a verseny a GM új középkategóriás generációjának gyártásáért. A GM a költségtakarékosság jegyében Európában 62 ezer munkahelyből 12 ezret meg akar szüntetni. Halálra ítéltek egy sikkasztó KÖNYVELŐT KÍNÁBAN Több mint 200 millió jüan (19 millió euró) elsikkasztásáért halálra ítélték kedden egy tudományos kormányalapítvány könyvelőjét - jelentette be a pekingi kormány. Pien Csüng az Új Kína hírügynökség szerint 1999 és 2003 között fiktív számlákkal és tisztázatlan pénzügyi átutalásokkal károsította meg az alapítványt. A könyvelő felettesét nyolc éves börtönbüntetésre ítélték az alapítvány pénzének hűtlen kezeléséért. A korábbi kínai sajtójelentések úgy számoltak be a Kínai Nemzeti Természettudományi Alapítvány ügyéről, mint az ország legnagyobb sikkasztásáról. Nem kellett senkinek a Malév Eredménytelennek és érvénytelennek minősítette az Állami Privatizációs és Va- gyonkezeló Rt. a szeptemberben kiírt privatizációs pályázatot - erősítette meg az ÁPY Rt. Az egyetlen érvényes pályázattevő, az Aviation Solutions International (ASI) pályázata ugyanis az egyik kiírási pontnak nem tett eleget. A privatizációs szervezet, az iparág piaci környezetének újbóli vizsgálata után hamarosan, új pályázatot ír ki a légitársaság értékesítésére. A magánosításra azért most került volna sor, Valuta-Árfolyamok (november 24.) I USD = 189,03 HUF 1 USD = 0,77 EURO 1 USD = 50368 ROL I EURO = 245,4 HUF ■ Magyarország: minden olcsóbb máshol?... VÁNDORLÓ FORINT A Népszabadság információi szerint a környező országokban gyakran jóval olcsóbb az üzemanyag mint Magyarországon. Ruháért keletre § nyugatra is érdemes elindulni. Í Várakozók a magyar-román határon: megéri —---------------------mr----------------' November 23. Egyre többen járnak át a határon bevásárolni - írta meg a Népszabadság. A magas hazai adóknak és járulékoknak köszönhetően gyakorlatilag bármerre is hagyják el az országot, spórolhatnak a bevásárláson. Egy felmérés szerint az Erdélybe látogatók hetven százaléka vásárolási szándékkal lépi át a román határt, általában negyvenezer forintot hagynak a boltokban. A legvonzóbb a benzinturizmus. A Népszabadság információi szerint Ukrajnában alig száz forintba kerül a gázolaj és a benzin sem sokkal drágább, Románia negyven százalékkal olcsóbb Magyarországnál. A határ menti benzinkutaknál forintot is elfogadnak. Hí Hamis áruk vándordíja Európában problémás termékek Szakértők szerint világszerte komoly gondot okoznak a hamisított termékek, egy- egy razzia során kawzkiadványok tízezreit foglalja le a rendőrség. A letöltés ugyanakkor nem büntetendő. November 22. Az egész EU-nak óriási gazdasági károkat okoz a szellemi tulajdonjogok bitorlása és a kalózkiadványok növekvő száma az európai piacokon. Az unió külső határain elfogott hamisítványok száma 1998 és 2002 között nyolcszáz százalékkal nőtt, és az ehhez kapcsolódó feketepiaci kereskedelem már meghaladja a kétmilliárd eurót. Nemzetközi szervezetek becslései szerint a teljes világkereskedelem há- rom-kilenc százalékát teszi ki a hamisítványok kereskedelmi forgalma, ami mintegy 120-370 milliárd eurót jelent éves szinten. Egy 1997-es felmérés szerint a szellemi tulajdonjogok bitorlása mintegy kétszázezer munkahely elvesztésével járt Európában. A hamis áruk nemcsak az unió gazdaságának okoznak problémákat, hanem a polgárok egészsége és biztonsága is gyakran veszélyben forog. Óriási veszélyforrást jelentenek nemcsak a hamisított élelmiszerek és gyógyszerek, hanem a hamis játékok, autó- sőt repülőalkatrészek is. A magyar gazdaságnak is hatalmas károkat okoznak a kalózkiadványok terjesztői. A vám- és pénzügyőrség munkatársai az idén már több száz millió forint értékben foglaltak le hamis márkajelzésű ruházati termékeket, pontos statisztikákat azonban az eljárások többéves elhúzódása miatt nehéz mondani - közölte Sipos Jenő, a magyar Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szóvivője. Hozzátette: egyre több hamis cipő és ruha készül Magyar- országon is. Számos, korszerű gépekkel felszerelt címkéző üzemre bukkantak a nyomozók az elmúlt időszakban, így a felderítések mind nagyobb része nem a határokon, hanem a piacokon történik. A hamis márkajelzések eltüntetése után a lefoglalt ruházati termékeket karitatív célokra ajánlja fel a VPOP A szóvivő hozzátette, az utóbbi időben megszaporodtak a szerzői jogok megsértéséhez kapcsolódó bűncselekmények. Egyre gyakrabban találnak például hologramos címkék nélküli írható CD-ket és DVD-ket. A múlt hét végén 13 ezer ilyen adathordozót foglaltak le a XIV kerületben. Sipos Jenő nem kívánt becslésekbe bocsátkozni, hogy a ténylegesen piacra kerülő hamisítványok hány százalékát sikerül a vámosoknak felderíteniük. A magyar filmipar a becslések szerint mintegy hatmilliárd forint forgalomtól esik el az illegális filmek internetről való letöltése és azok terjesztése miatt. A mintegy nyolcmilliárd forint forgalmat bonyolító magyar zeneiparnak pedig mintegy hárommilliárd forint kárt okoztak tavaly a hamis zenei CD-k készítői - derül ki a Mahasz becsléséből. A ruházati termékek is lényegesen olcsóbbak a határ túloldalán. Ukrajnában a márkás ruhákhoz, bőrkabátokhoz féláron hozzá lehet jutni, Romániában harminc-negyven százalékkal olcsóbbak a ruhák, ugyanennyit spórolhatnak a magyarok az ausztriai Pandorfban. Nemcsak a vásárlás, sok esetben az étkezés is olcsóbb a határ túloldalán. Szlovákiában hatszáz forintért már színvonalas helyen is meg lehet ebédelni, a Népszabadság által megkérdezett éttermek vezetői elmondták, hogy naponta több magyar csoport is asztalt foglal náluk. A napi fogyasztási cikkek is olcsóbbak északi szomszédunknál, egy kiló karaj például alig nyolcszáz forintba kerül, de olcsóbb a sör is. Az utóbbi években slágercikké váltak a szlovéniai tisztítószerek is: odaát például a mosóporokért húsz-harminc százalékkal kevesebbet kell fizetni, mint idehaza. A Népszabadság információi szerint Horvátországban főképp a mosószerek és a háztartási cikkek, valamint a bútorok kerülnek kevesebbe. Országos Takarékpénztár: nagyhatalom lesz? November 22. A magyar Országos Takarékpénztár (OTP) Bank a jövő héten kötelező érvényű ajánlatot tesz egy szerb és egy horvát bank megvételére - jelentette be a hitelintézet által szervezet konferencián Wolf László vezérigazgató-helyettes. A szerbiai Jubanka a. d. Beograd 88 százalékának megvásárlására június 18-án szándéknyilatkozatot, augusztus 27-én pedig - a görög Alpha Bank és a francia Société Générale mellett - nem kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be az OTP Bank - írta meg a Világgazdaság. Horvátországban a Nova Bankára vetett szemet a legnagyobb magyar- országi hitelintézet: októberben indikativ vételi ajánlatot tett, és megkezdte a horvát bank átvilágítását, amelynek megszerzéséért a Société Générale-lal, az olasz Banca Intesa tulajdonában lévő Privredna Banka Zagrebbel, valamint a HVB Splitska Bankával száll ringbe. Az OTP Bank Romániában, ahol az idén megvásárolta a RoBankot, a román takarékpénztár privatizációs pályázatának kiírására vár. A további akvizíciós célterületek között Ukrajnát és a Balkánt említette az alelnök. Az OTP Banknak Románia mellett Bulgáriában és Szlovákiában van leánybankja, a DSK Bank EAD, illetve az OTP Banka Slovensko a.s. m** '* mm ■% Hamis árcédulák lefoglalása: ál-vadászat \pmm