Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-11-12 / 179. szám
2004. NOVEMBER 12. Gyerekeknek MAGYAR SZÓ —A HÍD 17 Mesék könyve Szénási Miklós Novemberi mese November meséje a vad vihar és a bátor hajósok meséje. A haragos szél és a titokzatos tenger meséje, az elfeledett világ meséje. En mesélem ezt nektek, aki magam is egy vagyok a tenger vándorai közül. Történt egyszer, talán száz esztendeje, hogy egy kisebb bárka ringatózott a messzi Észak hideg tengerén. Tizenhárom matróz dolgozott fedélzetén és egy féllábú, komor hajóskapitány, akitől sokan nagyon féltek, mert csak ránézett az emberre és megmondta, miféle gondolatok járnak a fejében. Állítólag száz nyelven beszélt és ötven nyelven írt, olvasott. A tengerészek jól ismerik az eget és a vizet, látták, nagyon sűrűsödnek a felhők, vihar készülődik. Északnyugatról erős szél lobogtatta a vitorlákat.- Ez a vihar vagy elsodorja ezt a lélekvesztőt - morogta a kapitány és toppantott falábával a fedélzeten -, vagy kisüt a nap és olyan fényesség lesz, hogy belevakulunk. Alighogy ezt kimondta, az orkán olyan erővel zúdult a hajóra, hogy az árbocok vitorlástól a tengerbe zuhantak, egy szempillantás alatt a hajó is majdnem elsüllyedt. Két ember azonnal a tengerbe veszett, a többiek csak azt látták, hogy a hullámok rájuk borulnak.- Hahó, vihar! - kiáltotta a kapitány és erősen kapaszkodva újat koppantott falábával. Újabb szélroham támadt rájuk, a hajótest pörögni kezdett a vízben, mint a búgócsiga. Két embere megint vízbe hullott a kapitánynak, aki továbbra sem rettent meg, dobogó szívvel folytatta:- Lehet, hogy most te vagy az úr, de alul a mélyben... Hatalmas hullámhegy magasodott a hajó felé ebben a pillanatban, mint óriási száj nőtt, növekedett, két matróz orSzERKEsmm: Kertész Gabriella dítva a vízbe vetette magát rettenetes félelmében.-... csend van és a felhők fölül... Mintha parányi pálcika lett volna a hajó, ahogy a hullámhegy hirtelen lesüllyedt, a maradék legénységgel magasra emelkedett, ott táncolt a habokon. Az egyik tengerész úgy látta, mintha nem is lenne tengervíz alattuk, mintha szállnának a levegőben: szívéhez kapott a sokat próbált férfiú és holtan rogyott össze.-... legkésőbb tavasszal kisüt a nap. A kapitány befejezte a mondatot. A tenger elcsitult, kisimultak ráncai. Messze-messze felderengett a nap.- Hányán maradtunk? - kérdezte a kapitány a matrózokat.- A kapitány úrral együtt heten - jelentette a legidősebb tengerész.- Föld! - kiáltotta az egyik matróz. Messzire valóban látszott valami. Az ár sodorta őket, s ahogy közeledtek, egyre inkább alakot öltött. Fehér sziklákon fehér házak, szikrázó kék ég alatt.- Milyen meleg lett hirtelen! - csodálkoztak a hajósok és ledobálták átázott téli ruháikat. Egy városba értek, ahol forró nyár volt és vörös bőrű, kedves emberek köszöntötték őket. Nem is kérdeztek semmit, mesteremberek jöttek, sürögtek, forogtak, rendbehozták a sérült hajót, szebb lett, mint valaha. Vagy nagyon sokan voltak, vagy varázslat is lehetett a dologban, de annyi időbe sem telt az egész, míg egy jó pipát elszív egy igazi tengeri medve. Amikor a vörös bőrű férfiak végeztek a munkával, se szó, se beszéd, eltűntek, a hajó pedig a hirtelen feltámadó, könnyű sós szélben távolodott a szigettől. A legifjabb tengerész úgy látta, hogy a víz örvényleni kezd a szárazföld körül, és egyszerre elsüllyednek a házak, utcák, emberek a mélybe, de erre nem mert volna megesküdni. Szólni akart a társainak, de ahogy a kapitány ránézett és toppantott a lábával, jobbnak gondolta, ha hallgat. Lassan megint hideg lett, olyan, mint novemberben szokás az Északi-tengeren. Szótlanul dolgozott mindenki, mintha mi sem történt volna. Amikor két hét múlva kikötöttek, mindegyik matróz más hajóra szerződött, kivéve a legifjabbat, aki ott maradt a féllábú kapitánynál. Sokat tanult tőle, s mindazt a tudást, amit megszerzett, egy nagy fekete könyvbe írta. Ezt a könyvet elrejtette egy szigeten. Én az unokája vagyok, s azért lettem tengerész, hogy nyomára bukkanjak annak a tudásnak, amiről a mai világ már alig tud valamit. VÉGE Weöres Sándor Galagonya Őszi éjjel izzik a galagonya, izzik a galagonya ruhája. Zúg a tüske, szél szalad ide-oda, reszket a galagonya magába. Hogyha a hold rá fátylat ereszt: lánnyá válik, sírni kezd. Őszi éjjel izzik a galagonya, izzik a galagonya ruhája. Ha a betűoszlopokat helyes sorrendbe rakjuk egymás mellé, Vörösmarty Mihály: A vén cigány című verséből kapunk idézetet. Hogy szól az idézet? ■pojtíjznq Sippaui eípni pj ‘pznpj Az ókori világ csodája Szójáték Oda vissza olvasva is ugyanaz! Sokáig él Légi Ákos. Apáca, lenyel a cápa. Indul a görög aludni. Aki takarít rám, az a mártír, a Katika. Csak a mama makacs. Az olimpiai Zeusz-szobor Zeusz, a görög mitológia szerint a főisten, az istenek és az emberek legfőbb uralkodója. Féltek és rettegve tisztelték őt az istenek és az emberek, mert mindenek feletti hatalma volt. Apja felett aratott győzelme emlékére megparancsolta, hogy rendezzenek az ő tiszteletére Olimpia városában sportversenyeket. Hamarosan Görögország valamennyi csücskébe eljutott a hír, hogy hatalmas templom épül Zeusznak. A hatalmas építkezés hihetetlenül sok pénzbe került, mégsem felelt meg mindenkinek. Az általános vélemény szerint túlságosan evilági lett az építmény, amely ezáltal nem fejezhette ki kellőképen Zeusz hatalmasságát. A probléma megoldását egy varázslatos szobor elkészítésében látták. A kor leghíresebb szobrászát, Pheidiászt bízták meg a munkával, ő készítette el a sokat csodált remekművet, mely a templom szívében helyezkedett el. A mű vázlatát a szobrász a műtermében készítette el gipszből, fából és vasból. Ezek után megformálta az istenség fedetlenül ábrázolt testrészeit, az arcot, a kezet, a lábat elefántcsontból. Zeusz haját, ruháját, saruját aranyból mintázta meg. Mivel a szobor hatalmas - mintegy' 13 méteres - volt, a méretek lehetetlenné tették, hogy egy darabban szállítsák el a közelben található szentélybe. A szobrász valószínűleg részekre szedette a remekművet, melyet egy enként vitetett át a Zeusz-templom belső kamrájába. Az egész szobor 13 m magas volt, ami egy mai 4 emeletes ház magasságának megfelelő. Zeusz fején olívaágakból font koszorú volt. Jobb kezében győzelmi figurát tartott, mely aranyból és elefántcsontból volt. Bal kezében jogarát tartotta, melyet mindenféle fémmel díszítettek. A jogar tetején egy7 sas gubbasztott. A saruja és a palástja is aranyból volt, Zeusz lábait pedig szfinxek és más szárnyas figurák díszítették. A ruhájára állatokat és liliomokat véstek. A trónt aranyból, drágakövekből, ébenfából és elefántcsontból készítették. Éveken keresztül látogatók és hívők százait vonzotta a templom a világ minden tájáról. A szoborról többféle legenda ismert, az egyik szerint 350- ben fosztogatók rombolták le a remekművet, egy másik szerint pedig a görögök Konstantinápolyba hurcolták és ott egy7 tűzvész martaléka lett.
