Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-10-29 / 177. szám

22 MAGYAR SZÓ-A HÍD VÍZUMLOTTÓ 2004. OKTÓBER 29. VIZUML0TT0 2006 Összefoglaljuk: mi is a zöldkártya-lottó (DV-2006)? Az évenként, a State Department’s National Visa Center által megtartott ví­zumsorsolás egy kiváló lehetőség azoknak, akik véglegesen szeretnének letelepedni, illetve korládanul jönni-menni és dolgozni az Egyesült Államokban. A vízumlottón 50.000 zöldkártyát sor­solnak ki azok között, akik kérelmüket az előírásnak megfelelően nyújtották be. Új­donság, hogy ebben az évben először — az amerikai kormány 2003. augusztus 20- án hozott rendelete alapján — jelentkezé­seket csak “online”, azaz interneten ke­resztül fogadnak el. Tehát a postai úton való jelentkezés le­hetősége megszűnt! Azok, akik önállóan szeretnék beadni jelentkezésüket, a következő website-ot keressék: www.dvlottery.state.gov ! A regisztráció csak 2003. november 1- től december 30-ig működik, a website is csak a fenti időpontban üzemel. A legfontosabb tudnivalók a zöldkár­tya-lottóról: — a nyerteseknek rendelkezniük kell középiskolai végzettséggel, vagy olyan szakmával, amelyhez legalább két éves képzés szükséges — minden jelentkező csak egy pályáza­tot adhat be, akik ezt megpróbálják kiját­szani, azt kizárják a részvételből — házastársak külön-külön is beadhat­ják, ezzel növelve nyerési esélyeiket — csak az előírásnak megfelelő folya­modványokat fogadják el - tehát figye­lem! — az illegálisan az Egyesült Államok­ban tartózkodók is részt vehetnek a sorso­láson, de nyerés esetén ez sajnos kizáró ok is lehet — a jelentkezések beadhatók bárhon­nan: az Államokból és Magyarországról, vagy egyéb országokból is — az előírt számú nyerteseknek közel kétszeresét húzzák ki, hogy pótolni tudják az érvénytelen és visszalépő jelentkezők helyét — csak a nyerteseket értesítik, 9 hóna­pon belül levélben, a beadványon szerep­lő címen — a beadványon fel kell tüntetni a házastársat és minden 21 év alatti gyerme­ket. Nyerés esetén a házastárs és a 21 év alatti gyermek, amennyiben nem házas, automatikusan megkapja a zöldkártyát Aki még nem ismerné, mit jelent a DV- 2005, elmondjuk: ez nem egy titkosügy­nök kódja, hanem az idei zöldkártyalottó lógója, vagyis jelölése. Lehet, hogy most sokan mondják azt, amely egy ismert magyar írónk szlogenné vált művében olvasható: “Maga mindent kétszer mond, kétszer mond...”, de úgy érezzük, újra és újra fel kell hívni honfitár­saink figyelmét erre a lehetőségre, ame­lyen keresztül megkaphatod a zöldkár­tyát. A lehetőség teljesen szabályos és le­gális még azoknak is, a!dk jelenleg már il­legálisan tartózkodnak itt. A Magyar Szó minden lehetséges segít­séget megad azoknak a személyeknek, akik a szerencsés nyertesek közé kerülnek (természetesen ingyenesen), felekezeti ho­vatartozás és bőrszínre való tekintet nél­kül, sőt még azoknak is, akik nem a Magyar Szón ke­resztül jelentkeztek a lottóra. Sajnos honfitár­saink belefáradtak a sok harcba meg a reménytelenségbe, úgy érzik magukat, mint Dante, amikor a Pokol kapujához érve ezt a feliratot olvas­ta: Ki itt most belépsz, hagyj fel minden reménnyel. így érzik magukat itt Ameri­kában és sajnos a magyar kolóniában, amely lehet, hogy nem is létezik. (Habár úgy tűnik, mintha létezne, mert a magyar vízilabda-döntőre szépszámmal összese- reglett a nép.) Ez személy szerint rád is vonatkozik, te, aki most ezt az újságot olvasod, de ne csüggedj: lesz ez még rosszabb is. Azt hi­szem, ez jellemzi a magyar gondolkodás- módot, de ha úgy vesszük, semmi veszte­nivalód nincs, ha megpróbálod. Már csak azért is, mert idén valószínűleg sokkal ke­vesebben fogják beadni a pályázatot, mint az elmúlt években, mivel csak online (interneten keresztül) veszik fel a jelentke­zéseket. Ezzel nagyon sok kompetens je­lentkezőt kiszűrnek, például azokat, akik bizonyos fejlődő országokból (Afrikából, Ázsia egyes részeiből) jelentkeznének, ahol a “computerizálás” még nem érte el a szükséges és megfelelő szintet. Valószínű­leg kvóta-eltolódás fog történni. Eddig úgy volt, hogy minden náció — illetve or­szág — egy bizonyos kvótaszámot kapott, amely azt jelentette, hogy az illető ország állampolgárai közül hányán juthatnak zöldkártyához. A fejlettebb országok ki­sebb kvótát kaptak, sőt egyesek semmit sem, mint például Anglia, Kanada; a fejlő­dő és fejletlen országok viszont többet. Ta­valy például a ma­gyarok 170 helyet nyertek, míg egy közép-ázsiai or­szág megközelítő­leg 2500-at. Ez az idei vízumlottónál való­színűleg meg fog változni, mivel, mint mondtuk, egyes helyekről kevesebb je­lentkező lesz, és ahogy múltkori számunk­ban is írtuk: a hiányzó helyeket mindig a meglevőkből pótolják. Most viszont annyi előnye van az internetes jelentkezésnek, hogy sokkal jobban nyomon követhető, mint a “papíros” változat. Ezért aki tudja, és van kedve hozzá, próbálja meg. Vegyé­tek úgy, hogy ez csak egy kis játék: ha be­jön, nagyon jó, ha nem, az sem baj — majd sikerül legközelebb. Éppen ezért: Ha rá, magyarok! Mint tudni, tavalytól a zöldkártyalot­tóra csakis online (interneten keresztül) le­het jelentkezni. Ami azt jelenti, hogy a je­lentkezési űrlapot egyenesen egy inter­netes kapcsolattal rendelkező számítógé­pen kell kitölteni, egy hivatalos oldalra va­ló kapcsolódással. Az adatok kitöltése mel­lett ugyanakkor szintén online kell elkül­deni a jelentkező fotóját is, ráadásul egy szigorú elvárási rendszernek megfelelően — ami még a legtöbb rendszeres inter­netezőnek is gondot okozhat, és többé-ke- vésbé valamilyen képfeldolgozó számító- gépes program tudását feltételezi. A Magyar szó ugyan vállalja, hogy az újságunkon keresztül jelentkezőknek a ha­gyományos módon beküldött fényképét a megfelelő módon átalakítja és beküldi, et­től függetlenül egy pár sorban megpróbá­lunk útmutatást nyújtani mindazoknak, akik maguk szeretnék beküldeni a jelent­kezést, de nem tudják, mit kezdjenek a fényképpel. 1. A fényképet be kell “szkennelni”, az­az digitális képállományt kell belőle gyár­tani. A Kinko’s például szkennel képeket, sőt CD-re is másolja az állományt. 2. Az állományt számítógépbe kell má­solni, és ott képszerkesztővel módosítani. A leggyakrabban használt képszerkesztő program a Photoshop, de sokan használ­ják a Corel Photopaint-et. Összeállítá­sunkban a Photoshopot vesszük alapul. 3. A Photoshopban kinyitott képállo­mányt az elvárásoknak megfelelően mó­dosítjuk. A fotó követelményei a zöld- kártyalottóra: méret: 2x2 inch, háttér: semleges, arcfelület: a fotó 50%-át kell le­foglalja. a. kivágás: a képből a Crop (Vágó) esz­közzel úgy vágunk ki egy kockaalakú kép­részt, hogy azon az arc a fotó felület 50 százalékát foglalja el. Ezzel kapunk egy megfelelő beosztású kocka alakú fotót, aminek a méretét egyelőre nem tudjuk. b. méretalakítás: a kivágott fotót az Image Size (Képméret) eszközzel a meg­felelő méretűre alakítjuk úgy, hogy a fel­bukkanó párbeszédablakban a Document Size számait 2 inch-re (width) és 2 inch-re (height) alakítjuk. A változtatások Ok-val elfogadtatjuk. c. háttér: ha a fotónak nem semleges a háttere, több megoldás van. Az egyik, hogy a Path (Útvonal) eszközzel körbe­vágjuk a fotó hasznos részét (az arcot), és a többit töröljük. Amatőr, de érthetőbb megoldás, ha az Eraser (Törlő) eszközzel egyszerűen kitöröljük a kép azon részét, amely nem kell. Figyeljünk arra, hogy egyenletesen töröljünk, és ne másszunk be a kép hasznos részébe. • 4. A jpg farinában lementett képállo­mányt csatolt állományként küldjük el, a hivatalos honlap irányadásait alapul véve. Az állomány neve legyen mérvadó! VÁRJUK jelentkezését! KÉRDÉSE, JAVASLATA VAN A TÉMÁBAN? ÍRJON NEKÜNK AZ ÚJSÁGBAN MEGJELENŐ POSTACÍMRE, VAGY AZ UJSAG@AHID.COM ELEKTRONIKUS LEVÉLCÍMRE! i4 ri, * ■ A - . , / * "' 7 < ■ . T:;, , BIKKAL TÉVÉK NEW YORKBAN □ HUNGARIAN MAGAZINE EXTRÁD (lejyí Programok, Interjúk, Riportok, Kultúrcscmények, Megemlékezések. Minden SZOMBATON de. lOórakor aT/W 6?-es kábelcsatornán, áwfcsraj.' BIKKÁL GYULA Mfarcattb HajnalJvKama □ FRISS H "REK MAGYARUL)] Politikai Figyelő műsor kritikával, javaslatokkal,vidcóváiogatásokkal: Krasznúi András. Ilír TV. Minden PÉNTEKEN este 6:30 órakor a TÁV 67-es kábelcsatornán. Szerkesztő: 'Aomhori Györgyi Műsorvezető: Hajtud Julianna □HUNGARORAMAű Angol nyelvű szórakoztató-, kultúrműsor magyarul nem beszélők számára. Minden vasárnap du. 5:30 órakor a TÁV 67-es kábelcsatornán. Szerkesztő: íkzdek Anikó. Műsorvezető: Hajnal Johanna Nézzék a fenti TV-műsorokat és kérjék speciális szolgáltatásaink listáját! Interneten is láthatók vagyunk a világ minden táján: www.mnn.org BIKKÁL GYULA fiSszerkEsztő/igazgatő KRASZNÓI ANDRÁS táresaakestéAnúvéseti igazgató ^ Tel: (212) 876-1912 Ernád takkalj@yiiboo.cnm Hanky: wwwijUnLntt Minden egyes jelentkezőnek visszajelzünk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom