Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-10-22 / 174. szám

2004. OKTÓBER 22. Gyerekeknek MAGYARSZÓ-AHlD 17 Szénási Miklós Mesék könyve Októberi mese Október meséje az órák meséje. Az óráké, melyek rendíthetetlen nyuga­lommal állnak helyükön és megfontol­tan és rendületlenül mozgatják mutató­ikat előre. Az idő telik, a mutatók haladnak. Az órák számlapja mögött pedig, ahol fo­gaskerekek, tengelyek, és mindenféle fényes és olajos alkatrészek forognak, morognak, zakatolnak, ott él a sötétben az óramanó. Az óramanó pontosan ak­kora, hogy kényelmesen elférjen a saját órájában, mert minden órának saját, kü­lön manója van. Az óramanó gondosko­dik arról, hogy minden a legnagyobb rendbén menjen. Az idő megy, nem áll­hat meg az óra sem. A debreceni Nagytemplom torony­órája messzire látszik, hatalmas szám­lapja mögött termetes óramanó lakott. Úgy járt-kelt, hogy se a harangozó, se a tiszteletes úr soha észre ne vegye. Vé­gezte a dolgát és gondoskodott arról, hogy az emberek, akik messziről felnéz­tek a toronyra, mindig tudják, mennyi is a pontos idő, nehogy elkéssenek a vá­sárról, az iskolából, a munkájukból. Történt azonban egy októberi hajna­lon, hogy az óramanó, aki nagyon ál­mos volt, megcsúszott a toronyban és lebucskázott a lépcsőkön, egészen legu­rult, le a folyosóra, onnan pedig ki az utcára. Még nem kelt fel a nap, ez volt a szerencséje. Mert az óramanó olyan szerzet, akit nem érhet fény és nappal mindig az órájában kell dolgozgatnia. Sötét volt még, nem járt senki az ut­cán. Még a kondás is csak nyitogatta a szemét a paplan alatt, hogy menni kéne, éhesek lesznek lassan a malacok. Felállt az óramanó, de húzta ám na­gyon a lábát, a dereka is ropogott, mint­ha darabjaira tört volna. Elindult felfe­lé a toronyba. Csakhogy annyira fájt Varga Erzsi Esik Sötét felhő tekereg, piszkosak a levelek, a kalászok porosak, színvirágok kókadtak. Lusta szél bíz’ nem söpört, ég hiába könyörgött, dühösen most dübörög, mérgében csak hüppög, bőg. Szerkesztette: Kertész Gabriella minden porcikája, meg kellett állnia minden harmadik lépcső után. A to­rony, a torony órája pedig nagyon ma­gasan volt még.- Nekem már biztos, hogy végem lesz... - morogta a fogai között. A szél éppen ott süvített a toronyban, meghal­lotta, mit mondott az óramanó. Bár hir­telen és szeles fickó volt, de jószívű, ezért kiröppent az égre és sűrű felhőket tolt napkelet irányába, ha égi útján oda­érne a kelő nap, ne világosítsa meg a vá­rost. A napnak azonban az a sűrű felhő­zet nem jelentett volna akadályt, de lát­ta a szél munkáját a Csonkatemplom toronyórájának manója, a Vöröstemp­lomé is. Megkérdezték a szelet, ugyan miben munkálkodik.- Ha felkel a nap és nem ér fel to­ronyórájába a Nagytemplom óramanó­ja, jaj lesz neki - süvítette a szél. A két óramanó egyszerre gondolt va­lamit és ráadásul ugyanazt. Minden erejüket összeszedték, megragadták órájuk főtengelyét és megállították a hatalmas gépezeteket. A mutatók meg­álltak, egy lépést sem haladtak előre. Minden toronyóra, minden óra manója, akik csak látták, mit csinálnak, ugyan­azt cselekedték. Az idő megtorpant, a nap pedig nem bírt feljutni a helyére. Kerek egy órán keresztül minden és mindenki a helyén vesztegelt. A manók azonban nem bírták tovább, elengedték a főtengelyt és az idő abban a pillanat­ban úgy meglódult, hogy megint a he­lyére ért. A nap is felröppent az égre, hirtelen, mint valami nagy buborék. Csak a kondás, meg a sivító, éhes mala­cok vettek észre valamit a nagy munká­ból, hogy már kint jártak a határban és még mindig nem ragyogott úgy a nap, ahogy szokott, aztán meg olyan váratla­nul pattintotta fel a szemét... A Nagytemplom óramanója éppen felért a toronyba, éppen magára zárta az óraajtót. Megmenekült, dolgozhatott tovább kedves órájában. Azért ha ott járnátok a toronyban, fent, ne keressétek. Szeles, veszélyes hely az, ráadásul az óramanók más vi­dékre költöztek, mert egyre kevésbé bírták elviselni a füstös háborúkat, a za­jos világot, és azt a rohanó, értelmetlen tempót, amit az emberek magukra kényszerítettek. Varga József Biztonságban Sűrű erdő közepében, Mocsaras tó közelében, Mohaágyon pihen a vad. Minden csöndes: falomb, haraszt. Mellette a két kis borjú, Vékony testű, hosszú nyakú. Éber apjuk agancshegyén Megtörik a hajnali fény.- De csitt! Vajon milyen hangok? Közeledni vadászt hallok. Recsegnek a száraz gallyak; S szarvascsalád védve nyargal. Közmondások angolul és magyarul Az úr a pokolban is úr, A mester is a master in hell as well. Vak vezet \M|f* világtalant. 'vú A blind leads a sightless. \| Bagolv mondja verébnek, nogy nagyfe­jt The owl tells the sparrow that her head is big. i Megfojtaná egy kanál \ vízben. \ He would \ drown him in a \ spoonful of water. \ Nesze semmi, fogd ' meg jól. Here is nothing, hold Fából vaskarika. An iron ring made of wood. j An absurdity. A baj nem jár egyedül. Trouble does not come alone. Minden lében kanál. He is a spoon in all liquids. He has a finger in every pie. Semmiből nem lesz semmi. Out of nothing there will be noth­ing.

Next

/
Oldalképek
Tartalom