Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-10-22 / 174. szám

Hazai hírek magyar szó-a híd 7 2004. OKTÓBER 22. ■ Megszűnhet az MDF-frakció HÚZZÁK NYÚZZÁK Könnyen megszűnhet az MDF-frakció, mivel a sorozatos kizárások miatt IS fő alá csökkenhet a létszámuk. "Ez esetben pár perc alatt egy új frakciót alakítunk" - mondta erre egy MDF-es képviselő. A házszabály a képviselőcsoport megszűnését létszámhatárhoz köti, az alakítást azonban nem. így akár két fővel is megalakul­hat az új MDF-frakció. Október 19. A hét eleji MDF-frak- cióülésen tovább éleződött az ellentét a "lakitelekiek" és a pártvezetés között, ugyanis a lakitelekiek (Csampa Zsolt, Ékes József, Fülöp István, Püski András, Németh Zsolt, Pichler Imre, Medgyasszay László) az országos választmány határozata ellenére sem vonták vissza bizalmatlansági indít­ványukat Herényi Károly frakció- vezető ellen, aki viszont nem vette napirendre az indítványt. Herényit a múlt héten már másodszor váltotta le a belső ellenzék a frakció éléről, így ismét a parlament ügyrendi bizottságnak kell állást foglalnia a frakcióvezető szemé­lyéről. Az első alkalommal Heré­nyiéknek adott igazat, mondván: csak a frakcióvezető bejelentése a mérvadó, annak tartalmát nem vizsgálhatja. Negyven évet fiatalodott az MSZP Október 19. Nyolc új név került be az MSZP vezetésébe. Ha össze­adjuk a régi vezetőség életkorát és az újét, kiderül: negyven évet fiatalo­dott a pártvezetés. Míg korábban hat 50 év feletti szocialista vezető volt, most csak három. Most először került be roma politikus a pártveze­tésbe, viszont a nők száma eggyel kevesebb lett. A 40 éves Hiller Ist­ván váltotta a 65 éves Kovács Lász­lót az MSZP elnöki posztján. Ezzel a párt életében az eddigi legnagyobb generációváltás következett be. Egyedül az elnökhelyettesi poszton nem történt fiatalodás, miután a 48 éves Szili Katalint az 54 éves Szeke­res Imre váltotta fel. Szekeres ko­rábban az MSZP alelnöke volt, Hiller István mellett. Ő indult a leg­több pozícióért a tisztújító kongres­szuson: elnöki, elnökhelyettesi, alel­nöki posztra is jelentkezett. A két új alelnök is jóval fiatalabb, mint az elődök: Juhász Ferenc 44, Újhelyi István pedig 29 éves. Az ő személyé­ben most először tölti be az alelnöki posztot 30 évnél fiatalabb politikus. A választmányi elnök eddig az 50 éves Jánosi György volt, a 40 éves Simon Gábor váltotta őt. Bár az elő­ző, 2003-as tisztújításon is jelentős fiatalodás következett be az elnöksé­gi tagok szintjén, most még tovább fiatalodtak. A 11 fős elnökségből csupán négy régi tag maradt, közü­lük is Lendvai Ildikó (58) frakcióve­zetőként vesz részt az üléseken. Ma­radt Kiss Péter kancelláriaminiszter (45), Lamperth Mónika belügymi­niszter (47) és Mesterházy Attila (30) államtitkár is. Október 18. Az ország korrupciós in­dexe nem változott tavalyhoz képest, azonban a ranglistán két hellyel hátrébb csúszott. Idén ugyanis Magyarország a 146 vizsgált ország közül a 42. helyen végzett, míg tavaly a 40. volt. A rosszabb helyezés nem a nemzetközi közélet meg­tisztulásának köszönhető, hanem annak, hogy a néhány újonnan rangsorolt or­szág megelőzött bennünket. A legkevés­bé korrupt ország idén is Finnország volt 9,7 ponttal (Magyarország mutatója 4,8) míg a legkorruptabbnak Banglades és Haiti (1,5 pont) számít a Transparency International szerint. A volt szocialista országok közül Ma­gyarországot csak Szlovénia és Észtor­szág előzi meg a ranglistát, a többi tér­ségbeli ország korruptabb a Transpa­rency International felmérése szerint. A fővárosi önkormányzat jobban szere­pelt: Budapest a legkevésbé korrupt és itt működik a legátláthatóbban a hivatal a térségben. Itt a szervezet a négy viseg­rádi ország fővárosának önkormányzatát vizsgálta. A korrupció leküzdésén fára­dozó nemzetközi civilszervezet más szervezetek bevonásával üzletemberek, egy adott országot jól ismerő szakéttők és helybeliek megítélése alapján állítja össze indexét. A korrupciós mutatót az "érzetre" támaszkodik - mondta Berki Zolna, a szervezet magyarországi veze­tője, hozzátéve, hogy a csak a közélet és a közszféra korrupcióját vizsgálják. A pártviszály oka, hogy az MDF- esek kétféleképpen képzelik el a párt jövőjét. Az egyik csoport a Fideszhez fűződő kapcsolatok szorosabbá fonását szorgalmazza, ők a "lakitelekiek", a frakcióban többségben vannak, a párt­ban azonban nem. A másik irányvonal pedig az önállóságban látja a sikert, Dávid Ibolya és Herényi Károly ide tartozik. Szerintük a belső ellenzék "külső sugallatra" cselekszik. Az erede­tileg 24 tagú MDF-frakcióban már csak 17-en vannak, ráadásul további két képviselőjüktől már megvonta a bizal­mat a párt országos választmánya. így gyakorlatilag már csak 15 tagból áll a frakció. A házszabály szerint, ha 15 fő alá csökken egy képviselőcsoport lét­száma, akkor megszűnik. Mivel még mindig van 6-7, a belső ellenzékhez számítható lakiteleki munkacsoportos képviselő, akik továbbra sem engedelmeskednek a pártvezetés és az országos választmány utasításainak, lehetnek további kizárások is, amellyel 15 fő alá csökkenhet a frakció létszáma. Számol ezzel az MDF vezetése is. "Abban az esetben megszűnünk, de pár perc múlva újjáalakulunk" - vázolta a lehetséges forgatókönyvet Csapody Miklós MDF-es képviselő. A nagyméretű korrupció gátolja a fenntartható fejlődést és elrabolja sok or­szág lehetőségeit és javait - állapítja meg a jelentés. Különösen a természeti kin­csekben gazdag, ám egyébként fejletlen országokra igaz ez. Az olajból és egyéb ásványkincsből származó bevételek el­tűnnek a nyugati beruházók és kiterme­lők, a helyi hivatalnokok és közvetítők zsebeiben. Különösen az olajipar hor­dozza magában, illetve terjeszti a kor­rupciót. A Transparency International ezért sürgeti a nyugati kormányokat, hogy kötelezzék az olajtársaságokat arra, hogy hozzák nyilvánosságra azt, hogy milyen díjakat, honoráriumokat és egyéb juttatásokat fizettek a helyi kor­mányoknak és olajcégeknek. Röviden Ismét rendellenesség történt Pakson Ezúttal a 3-as blokkban okozott gondot a hűtőrendszer meghibásodása. Az egyes fo­kozattal jelzett esemény négy napja történt. Az erőmű kettes reaktorát másfél hónapja indították újra a 2003. áprilisi súlyos, radio­aktív gázszivárgást okozó üzemzavar után. “Ezt az eseményt 2004. október 18-án az Országos Atomenergia Hivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatóságának (OAH NBI) szakemberei a Nemzetközi Nukleáris Ese­mény Skálán (INES) a legenyhébb, egyes fokozatba (rendellenesség) sorolták. A re­aktorblokk leállított állapota, valamint az üzemképtelenség rövid időtartama miatt a beavatkozás a nukleáris biztonságot nem veszélyeztette” - olvasható a paksi atomerő­mű közleményében. A SZTÁLIN-SZOBOR HELYÉN LESZ AZ 1956-OS EMLÉKMŰ A Városligetben az egykori Sztálin-szobor térségét javasolja az 1956-os központi em­lékmű helyének a fővárosi önkormányzat vezetése. Bőhm András, SZDSZ-frakció- vezető elmondta, a főpolgármesteri kabi­net ülésén az építészekből, szobrászokból, várostervezőkből álló munkacsoportnak ezt a javaslatát terjeszti a Fővárosi Köz­gyűlés elé előzetes jóváhagyásra. A mun­kacsoportot Jovánovics György szobrász- művész vezette. A kormányzat döntése szerint az 1956-os szabadságharc és forra­dalom tiszteletére központi emlékművet állítanak fel. A kompozíció alkotóját a jövő hónapban kiírandó nemzetközi pályázaton választják ki. Orbán szerint nincs ÚJNYILAS VESZÉLY A volt miniszterelnök szerint nincs tisztá­ban a realitásokkal, aki azt mondja, néhány széllelbélelt figura tényleges neonáci ve­szélyt jelent. Orbán Viktor, a Magyar Rá­dió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta: a Szálasi-puccs szomorú évfordu­lóját a kormány propaganda-eszközzé tette. Nyakó István MSZP-szóvivő bírálta Or­bánt, amiért a közszolgálati rádió egyik nyíltan szélsőjobboldali, néha antiszemita műsorában kívánta mindezeket megosztani a hallgatósággal. Nyakó István az MTI-nek azt mondta: "Orbán Viktor miniszterel­nökként négy évig együttműködött a szél­sőjobb hazai pártjával, a Magyar Igazság és Élet Pártjával (MIÉP)". Fidesz: elfogadhatatlan az MTV székházának koncepciója A Fidesz szerint elfogadhatatlan a Magyar Televízió új székházára vonatkozó koncep­ció, mert így közpénzből magántulajdon épülne fel, jelentette ki a Fidesz. A koncep­ció lényege, hogy egy magánbefektető fel­építi a székházat, amit az MTV-nek a kö­vetkező negyven évben bérelnie kell. “Ez (...) jóval drágább minthogy állami pénzből építenék meg a székházat, de ez hagyján, a negyven év bérleti díj fizetése után sem ke­rül a tévé székháza köztulajdonba” - mond­ta a Fidesz képviselője. “Az történik, hogy közpénzből építünk magánbefektetőknek tulajdont” - fogalmazott. Szerkesztette: Gyenge Zsolt H Változatlan az ország korrupciós indexe KEZEK A ZSEBEKBEN Magyarország változatlanul közepesen korrupt országnak számít a Transparency International felmérése szerint. Az ország korrupciós indexe nem változott tavaly­hoz képest, azonban a ranglistán két hellyel hátrébb csúszott. Idén ugyanis Magyarország a 146 vizsgád ország közül a 42. helyen végzett, míg tavaly a 40. volt. A fővárosi önkormányzat működik a legátláthatóbban a vizsgált közép-euró­pai hivatalok közül, valamint a legkevésbé korrupt - állapította meg a szervezet. Csapody: fehér lappal újraindítható? ________________________ ■ I Magyar korrupció: jól forog a forint B

Next

/
Oldalképek
Tartalom