Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-10-08 / 173. szám
2004. OKTÓBER 8. S P O R T MAGYAR SZÓ — A HÍD 25 ■ UEFA-KUPA. Kérném csoportban az FTC ROSSZ HÚZÁS VOLT A svájci Nyonban megtartották az UEFA-kupa csoportköreinek sorsolását. Az ötödik, leggyengébb"kalapba", igaz ott első helyre besorolt, még egyetlen versenyben lévő magyar klubcsapat, a Ferencváros az A-csoportba került. Október 5. László Csaba szerint az egyik legnehezebb csoportba került a Ferencváros, de a zöld-fehérek vezetőedzője szerint ennek ellenére a továbbjutás kiharcolása a céljuk. "Eddig sem ijedtünk meg a komoly feladatoktól, ezúttal sem tesszük ezt - mondta László az FTC hivatalos honlapján. - A Feyenoord és a Schalke két európai élcsapat, ellenük játszani fantasztikus élmény lesz a játékosoknak, és mindent megteszünk azért, hogy szurkolóink is jól szórakozzanak ezeken a találkozókon. Minden ellenfelünket a legapróbb részletekig feltérképezzük, a többi pedig majd A padlóról állt fel Vlagyimir Klicsko Október 3. Padlóra került, megsérült, majd mégis pontozással győztesnek hirdették ki Vlagyimir Klicsko volt profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnokot az amerikai D aVaryll Williamsonnal vívott mérkőzésén. A 28 éves bokszoló vasárnapra virradóra első alkalommal lépett a szorí- tóba azt követően, hogy április l()-én Lamon Brewster az ötödik menetben kiütötte a Boksz Világszervezet (WBO) nehézsúlyú címmérkőzésén. Ellenfele az az amerikai Da Vary 11 Williamson volt, akit egyik nagy szervezet sem jegyez a legjobbak között. A helyi idő szerbi szombat este Las Vegasban rendezett összecsapás ötödik menetében aztán Klicsko szemöldöke ellenfele vétlen fejélése miatt olyan mélyen felrepedt, hogy az orvos véget vetett a küzdelemnek. Az addigi pontozás Klicskót mutatta jobbnak - ketten 49-46 arányban az ukránt látták jobbnak, míg a harmadik pontozónál az amerikai 48-47:re vezetett -, annak ellenére, hogy a negyedik menetben Williamson egyik ütése nyomán a padlóra került. "DaVarryl igazi harcos, nem volt könnyű dolgom. Az összefejelés után szerettem volna folytatni a csatát, de az orvos nem engedte. Mivel mbd- ketten vétlenek voltunk, ezért nézték meg a pontarányokat, ami nekem kedvezett" - mondta a közönség által kifütyült Klicsko. eldől a pályán." "Mivel az MTK-val nagy csatákat vívtunk a Fradi ellen, ez az UEFA-kupa-mér- kőzés nagy élmény lesz számomra - mondta a sorsolás ismeretében Babos Gábor, a Feyenoord magyar kapusa. - Ugyanakkor úgy készülök a találkozóra, mbt az összes többire, hiszen nyerni akarok. Mivel az Üllői úton játszunk, a közönség támogatása előnyt jelent a zöld-fehérek számára." "Nem szabad lebecsübünk a Ferencvárost - figyelmezteti csapattársait Babos. - A Fradi csak hajszállal maradt le a Bajnokok Ligájáról a Sparta Praha ellen, és hazai pályán bármelyik együttesnek meg tudják nehezítem a dolgát. De egyértelműen győznünk Október 4. A sakk-világbajnoki döntő rosszabbul nem is kezdődhetett volna Lékó Péter számára, hiszen mindjárt az első partiban a világos bábukat vezetve a végjátékban alulmaradt Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Három döntetlen után azonban javított, az ötödik játszmában legyőzte az orosz nagymestert, aki a hatodik játszmában döntetlent ért el. Az állás tehát a hetedik parti előtt 3:3. "Az első játszmát valószínűleg nem veszítette volna el Péter, ha nem egy világbajnoki döntőben ül asztalhoz Kramnyik ellen" - kezdte az eddigi történésekről értékelését a magyar nagymester, Almási Zoltán, aki harmadik táblásként tagja volt a két évvel ezelőtti olimpiai ezüstérmes magyar csapatnak. Almási hozzátette, Lékó pozíciója kedvező volt, majd egy döntetlenre mindenképpen futhatta volna az erejéből, ha nem hibázik végzeteset a végjátékban. "Úgy kell, ez számunkra egyszerűen kötelező" - fejezte be a magyar válogatott hálóőr. Amint tudjuk, Az UEFA-Kupa főtáblájának első fordulójában a Ferencváros az első félidőben mutatott remek játékának köszönhetően 3-1-re felülmúlta az angol másodosztályú Millwallt, és így jutott az első 40 európai csapat közé. éreztem, hogy az ötödik partiban váltania kell Petinek, különben egyre nehezebb helyzetbe kerül, és rossz volt nézni, hogy az orosz huszárjátékban őrlődik. A váltást meg is tette, és ami ennél sokkal fontosabb, nyert. Ez a nagyszerűen megkomponált a lehető legjobb pillanatban jött a' számára, hiszen az önbizalmának kétségkívül jót tett" - magyarázta. Almási kritikusan közelítette meg Kramnyik eddigi produkcióját. "Nem mondhatom, hogy gyáván, vagy bátortalanul játszik a címvédő, és azt sem tudni most, hogy mit tartogat még, de az tény: nem akar sakkozni. Élhetnék a hazai szakmai igazgató, Kállai Gábor szavaival is, aki szerint öli a sakkot" - jelentette ki. Almási ezt a kijelentését arra alapozta, hogy az eddigi ‘három világos partijánál Kramnyik rendre a spanyol megnyitást választotta, és . igazán számottevő újítások nélkül játszotta le. Almási úgy véli, hogy a keddi partiban Lékónak maradnia kel- ’ lene a jól sikerült d4-es megnyitásnál, még akkor is, ha most nyilvánvalóan nem fogja meglepni ez a kezdés annyira Kramnyikot, mint szombaton. (Emellett azt is tudni kell, Lékó ritkán szokta ezt a formát választani, és Kramnyik némileg otthonosabban mozog ezekben az állásokban.) Almási nem titkolta, a soron következő partikban nagy szerepe lesz annak, hogy melyikük bírja jobban erővel. Röviden a NOB a 2010-es labdarúgó-világbajnokság megszervezésének, s lebonyolításának tapasztalatai alapján vonhat le a végső döntés előtt. A 2010-es íutball-vb-t - a nemzetközi szövetség, a FIFA idei határozata nyomán - Afrika, közelebbről a Dél-afrikai Köztársaság rendezheti meg. Megvan a plakát Október 1. A 2006-os németországi labdarúgó-világbajnokság rendezői nyilvánosságra hozták a torna hivatalos plakátképét. A szervezőbizottság elnöke, Franz Beckenbauer által bemutatott poszteren a csillagos égbolt látható, rajta egy futball-labdával. A meghirdetett öt közül a rajongók választhatták ki a győztes ábrát egy sms-játék során, a befolyt összeget - 15 645 eurót - a FIFA jótékonysági kampánya, illetve az SOS Gyermekfalu alapítvány kapja. A BRONZÉRMES MARATONISTA A NEMZETKÖZI Sportdöntöbírósághoz fordult Október 2. \ anderlei de Lima a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, mivel az athéni olimpián élen haladt a férfi maratonin, amikor 5 km-rel a cél előtt egy korábbi ír szerzetes az úttest szélére rángatta, így végül csak harmadikként ért célba. A brazil futó azt szeretné, ha két aranyérmest hirdetnének, azaz a győztes olasz Stefano Baldini medálját nem fenyegeti veszély. A 35 éves atlétát egyébként így- is bajnokként köszöntötték hazájában, ugyanis mindkét főszponzorától az első helyért kilátásba helyezett díjat kapta meg. Egy áruházlánc átszámítva 60 ezer eurót, míg a Sao Pauló-i tőzsde két kilogramm aranyat adott neki. Az ötkarikás eredményhirdetésen ráadásul átvehette Pierre de Coubertin fair-play díjat. Az 57 éves tettest, Cornelius Horant egyéves felfüggesztett börtönbüntetéssel és 3000 eurós pénzbírsággal sújtották. KaPRÓS JÓL KEZDTE A TÓKIÓI TENISZTORNÁT Okt. 3 Kapros Anikó bejutott a Tokióban zajló 170 ezer dollár összdíjazású nőitenisz- toma második fordulójába, miután a nyitókörben legyőzte az izraeli Shahar Peert. A világranglistán jelenleg 95. magyar játékos az első játszmát még elvesztette ugyan, ám a folytatásban magabiztosan verte a főtáblára a selejtezőből felkerült ellenfelét. Coulthard visszavonulhat A SZEZON VÉGÉN Október 2. Elképzelhető, hogy a tizenháromszoros futamgyőztes David Coult- hardnak be kell fejeznie forma-1-es pályafutását az i’dény végén. A skótnak nincs megállapodása a következő szezonra, így egyetlen esélye, hogy megváltoznak a sorozat szabályai, és a legnagyobb csapatok három kocsit indíthatnak. Már csak két futam van hátra az idei Forma-l-es világbajnokságból, a következő szezonra már a legtöbb istállónak megvannak a pilótái, ám David Coulthardnak ’ egyiknél sincs helye. A skótnak az idény vé- •gén lejár a McLarénnel kötött megállapodása, de másik istálló még nem jelentkezett érte, így már ő is elképzelhetőnek tartja akár a visszavonulást is. Szerkesztette: Czika Tihamér “Kramnyik öli a sakkot” J LÉKÓ ÉS A KIRÁLY Lapzártánk előtt rendezik a sakk-világbajnoki döntő hetedik partiját a svájci Brissagóban Lékó Péter és a címvédő Vlagyimir Kramnyik között. A pároscsatát tizennégy találkozóra tervezik, és Lékónak szombati győzelme után még egyszer felül keli múlnia orosz riválisát, ha világbajnok akar lenni. A "félidői" előtt azlndex Almási Zoltán nagymestert kérte értékelésre, aki elmondta: a lehető legjobb pillanatban nyert Lékő, és hogy Kramnyik a jelenlegi állás szerint látványosan "nem akar sakkozni". UEFA-kupa sorsolás: rossz húzás Kramynik, Lékó: egyenlő fejek? Lg ::.... _______s_;