Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-09-24 / 172. szám

14 MAGYAR SZÓ —A HÍD TUDOMÁNY 2004. OKTÓBER 1. Röviden Mars: HAT HÓNAP HOSSZABBÍTÁS Mintegy nyolc Hónap telt el azóta, hogy az amerikai marsjárók leszálltak a vörös bolygó felszínére, vagyis 90 napra tervezett élettarta­muk több mint kétszerese. Ezalatt számos iz­galmas felfedezést tettek, mindenekelőtt be­bizonyították, hogy a múltban valóban léte­zett folyékony víz a Mars felszínén. A NASA szakembereinek az eddigi eredmények alap­ján arra az elhatározásra jutottak, hogy ismét meghosszabbítják a küldetést - további fél év­re, Illetve ameddig a roverek még működőké­pesek maradnak. A napi rendszerességű fel­adattervezés és kommunikáció hétfőn indult be újra az Opportunity-vel és kedden a Spirit-tel. Úgy tűnik, a tervezett élettartam túllépése ellenére a két szerkezeten kevés jele mutatkozik az öregedésnek, s nem lehet meg­jósolni, hogy napokig, hetekig vagy hónapo­kig képesek még folytatni a tudományos munkát. 6000 ÉVES ZIKKURATOT TALÁLTAK IRÁNBAN Geofizikai kutatások eredményét felhasznál­va iráni régészeknek sikerült megtalálni a hí­res, i. e. 3000-ből származó Chonga Zanbil zikkurat közelében egy körülbelül 6000 éves zikkurat maradványait. A geofizikai felméré­seket tavaly kezdték meg. "A hetvenes évek vége óta hittünk benne, hogy' van a térségben még eg)r zikkurat, a mostani felméréseink pe­dig igazolták ezt a feltevést" - nyilatkozta Hamid Fadaei, a Chonga Zanbil-i kutatóköz­pont vezetője. Mostanra világossá vált ugyan­is, hogy' az Új falunak nevezett, újonnan fel­fedezett terület Untas Napirisa király (1275- 1240) őseinek adott otthont, akik Dur-Untast (Untas városa) is alapították. A zikkurat mé­rete és nagyszerűsége az isteneknek meg­adott tiszteletet és az uralkodó hatalmának nagyságát szimbolizálta. Az ásatások eredmé­nyei szerint jelenleg a zikkurat két szintje van még épségben. Ezen kívül megvan még az építményt körbevevő fal, amely 4 kilométer hosszan keríti körbe a 100 hektáros területen fekvő várost. Jönnek az ALTERNATÍV BÖNGÉSZŐK Bár a Microsoft böngészője uralkodik a bön­gészők piacán, a legfrissebb tanulmányok szerint sokan választanak a hibáktól hemzse­gő Internet Explorer helyett más megoldást. Az egyik legnépszerűbb alternatív böngésző az ingyen letölthető Firefox, és többen vá­lasztják a világ leggyorsabb böngészőjének tartott Operát is. A WebSideStory adatai szerint a Microsoft piaci részesedése még mindig több mint kilencven százalék, de fel­használóinak száma néhány hónap alatt majdnem két százalékkal csökkent. Szakér­tők szerint az Internet Explorer népszerűsé­ge egyértelműen a biztonsági hibák miatt in­dult hanyatlásnak. Online kereshetők az angliai BEVÁNDORLÁS DOKUMENTUMAI A Brit Levéltár újabb digitalizálási projektje vált online elérhetővé: több mint 55 ezer be­vándorló adatait tette nyilvánossá, akik 1834 és 1930 között folyamodtak állampolgárság­ért. 2005. márciusáig további hétezer 1931 és 1935 közötti állampolgársági kérvényezés vá­lik elérhetővé a weboldalon. A szigetországi migráció történetét bemutató Moving Here Szakadoznak az antarktiszi gleccserek JEGES ELKEPZELESEK 2002-ben az Antarktiszról egy több mint 3 ezer négyzetkilométernyi jégmező vált le, s ezt követően az Atlanti-óceánon több ezer darabra szakadt. Ahogy várható volt, a gigászi esemény természeti jelenségek láncolatát indította el. Szeptember 28. A Larsen B nevet vi­selő jéghegy 12 ezer éven át "fejlődött" a Déli-sarkvidéken. 2002. márciusban a több mint 3 ezer négyzetkilométernyi jégmező leszakadt az Antarktiszról - az amerikai Nemzeti Hó- és Jég-adat­központ (NSIDC) adatai szerint har­minc éve nem volt példa rá, hogy ilyen hatalmas jégtömb egy tömegben vált volna le. Az eseményt kutatók egyértel­műen a globális fölmelegedéssel ma­gyarázzák. A leszakadást követően szinte azon­nal megindult egy újabb folyamat: a kö­zeli, eredetileg a jégmezőre nehezedő gleccserek a korábbinál mintegy hat- nyolcszor nagyobb sebességgel köze­lednek a tenger felé. Ez a hirtelen fel- gyorsulás viszont azt eredményezte, hogy drámaian csökkent a gleccserek kiterjedése: egy hat hónapos időszak alatt 38 méterrel húzódtak lejjebb - mu­tatnak rá a NASA és az NSIDC által végzett megfigyelések. Mintha csak kihúztak volna egy gigá­szi dugót: a megfigyelések drámai mó­don demonstrálják, hogy milyen össze­függés lehet a globális fölmelegedés nyo­mán leszakadó jégtáblák és a környező gleccserek mozgása között. A jégtáblák eltömítik a gleccserek útját, s amikor le­szakadnak, a gleccserek előtt feltárul az út a tenger felé. Nyilvánvaló, hogy ez tengerszint-emelkedéssel jár, ennek mér­téket azonban egyelőre nem lehet meg­becsülni. Egy másik megfigyeléssorozat szerint az antarktiszi gleccserek egyéb­ként is gyorsabban vékonyodnak, mint bármikor a korábbi megfigyelések során. amelyek korábban a Larsen B jégtáblá­ba torkolltak, többszörös sebességgel tartanak a tenger felé: a Hektoria, a Green és az Evans gleccser 2003-ban mért sebessége nyolcszorosa volt a 2002-esnek. Azoknál a gleccsereknél, amelyeket nem érintett a Larsen B le­szakadása, nem figyeltek meg számotte­vő sebességváltozást. H Vakság megelőzése őssejtekkel LÁTVÁNYKEZELÉS Amerikai kutatók eredményei megerősítik, hogy belátható időn belül az ember esetében is megelőzhetővé válhat a vakság kialakulása, a beteg saját őssejtjeinek segítségével. Szeptember 26. Martin Friedlander (Scripps Kutatóintézet, Kalifornia) és munkatársai sikeresen előzték meg em­beri szembetegség modellezésére hasz­nált kísérleti állatok megvakulását ős­sejt-terápiával. A retinitis pigmentosa nevű szembetegség tanulmányozására használt egerek szemébe csontvelői ős­sejteket juttattak be. A kezelt állatok ezután képesek voltak a fény érzékelé­sére, míg kezelésben nem részesülő tár­saik teljesen megvakultak. A retinitis pigmentosa egy viszony­lag ritka örökletes betegség, amely a re­tina (látóideghártya) fokozatos romlása miatti gyengülő látással jár, a tünetek a betegség végső stádiumában már na­gyon közel járnak a vaksághoz. Euró­pában kb. százezren szenvednek ebben a betegségben, és az Egyesült Államok­ban is körülbelül ugyanennyi beteg ta­lálható. Gyógymód erre a betegségre gyakorlatilag nem létezik. Az őssejteket felnőtt állatokból von­ták ki, majd a beteg, de komoly retina­károsodást még nem szenvedett újszü­lött egerek szemébe injekciózták őket. A kezelés hatására a szemek károsodá­sának egyes folyamatai leálltak. A ke­zelés különösen előnyös volt a szem­ben lévő érzősejtek egyik típusa, a szín­látásért felelős csapok szempontjából. Ugyanez a kutatócsoport már koráb­ban kimutatta, hogy az őssejtek bejut­tatása a szembe segíthet megakadá­lyozni, hogy elpusztuljanak a retina erei. Lehetséges, hogy egyes őssejtek magába a retinába fészkelik be magu­kat, és olyan molekulákat termelnek, amelyek hozzájárulnak a retina szerke­zetének megőrzéséhez. Friedlander és kollégái máris a klini­kai próbákat sürgetnék, és véleményük szerint az ember esetében a saját csont­velői őssejtek alkalmazása kívánatos. Ember.esetében a betegség általában a kamaszkorban vagy később jelentkezik. Ezek a kísérletek ismét megerősítik számos kutató véleményét, mely sze­rint az őssejtek alkalmazása segíthet a vakság kialakulásában szerepet játszó betegségek esetében, beleértve a sokkal gyakoribb betegségeket is. Ilyenek az időskori makuladegeneráció, amely a 70 év felettiek több mint felét érinthe­ti, vagy a hazánkban is egyre gyako­ribb cukorbetegség, melynek szövőd­ményeként szintén jelentkezhet a látás­romlás, majd vakság. A megfigyeléseket az Európai űrügy­nökség és a Kanadai űrügynökség RADARSAT műholdjai is megerősí­tették. A műholdak által küldött felvé­teleken a gleccserszakadékok helyvál­toztatásából következtettek a gleccserek sebességének növekedésére. Az Eric Rignot (NASA) által összeállított tanul­mány adatai szerint azok a gleccserek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom