Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-09-10 / 170. szám
2004. SZEPTEMBER 10. Sport MAGYAR SZÓ —A HÍD 25 H A bírót okolják a vereségért a magyar játékosok DÖNTÖTT ELŐDÖNTŐ Lotbar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, bogy az angol Michael Riley játékvezető nem egyenlő mércével mérte a borvát és a magyar futballistákat a szombat esti világbajnoki selejtezőn, s ezzel jelentősen hozzájárult a hazaiak 3-0-s győzelméhez. Szeptember 7. "Túl határozott, rossz döntés volt a piros lap. Ez kizökkentette játékosaimat, ráadásul a kiállítás miatt Simeket le kellett cserélnem, így pedig nem tudtunk a megbeszéltek szerint offenzíven játszani. Sajnos ezúttal nem ugyanúgy bírálták el a két fél szabálytalanságait, s ez a horvát futball presztízsének köszönhető. ígérem, azon leszünk, hogy ezt mi is kivívjuk magunknak" mondta a zágrábi találkozó legvitatottabb momentumáról, all. percben történt Huszti-kiállításról a német szakember. A játékosként 1 S0-szeres válogatott tréner nem csak a bírói tévedésekben látja a kudarc okát. Véleménye szerint a középpályán nagyon pontatlanok voltak a magyarok, s ezzel magyarázható, hogy mindössze egyszer jutottak el a horvátok kapujáig. "Riválisunk az egyik legjobb csapat Európában, ezért úgy gondolom, vendégként ki lehet kapni a csoport egyik favoritjától" - zárta szavait Matthäus. Kollégája, Zlatko Kranjcar érthetően elégedett volt: "Játékosaimnak sikerült végrehajtaniuk azt, amit elterveztünk. Gyorsaságban még mindenképpen javulnunk kell, de a játék szervezésével és a hosszú indításokkal maradéktalanul elégedett lehetek. A szurkolóknak köszönjük a biztatást, ezúttal is nagyon sokat segítettek." A mérkőzés negatív hőse, a kiállítás sorsára jutott Huszti Szabolcs rendkívül csalódott és elkeseredett volt a találkozót követően. "Nem voltam szabálytalan. Csak a labdára figyeltem, azt se tudtam, hol van Sma, mivel nem foglalkoztam vele. Nem ütöttem, egyszerűen védekezésből mindig így ugrok fel" - bizonygatta ártatlanságát a Ferencváros fiatal tehetsége. Simek Péter, akit Huszti kiválása miatt kellett lecserélni már a 18. percben, mint mondta, amiatt nem érez keserűséget, hogy alig lehetett a pályán, viszont az nagyon fáj neki, hogy vereséget szenvedett a csapat. "Érthető taktikai döntést hozott a kapitány. Engem támadólag küldött fel, márpedig az esetet követően inkább a védekezésre kellett összpontosítani, ráadásul a bal oldalt meg kellett erősíteni. Ennek lettem az áldozata. Egyébként az első 15 perctől ezt vártuk. Gondoltuk, hogy ekkor még valószínűleg nem jutunk el a kapujukig, mivel az elejét meghajtják, ám sajnos a bíró tévedése miatt már nem maradt módunk a javításra" - mondta az Újpest gyors jobbszélsője. Gera Zoltán, a magyar csapat legjobbja sem talált magyarázatot arra, hogy miért csak egyszer sikerült eljutni Tomislav Butina kapujáig. "Kevesebben voltunk, ráadásul pontatlanul is játszottunk. Az egyetlen helyzetünkről pedig csak any- nyit, hogy ilyenkor ezekből gólt kell szerezni, hiszen valószínűsíthető, hogy nem sok ilyen alkalom adódik még. Az izlandiak ellen nehéz mérkőzésre számítok, de nyernünk kell" - tekintett előre a Szusza Ferenc-stadionban lapzártánk után kezdődő mérkőzésre a csapatkapitány. Tiger Woodsot letaszították a trónról Szeptember 5. Több mint öt év - 246 hét - után először nem Tiger Woods vezeti a férfi golfozók világ- ranglistáját: az amerikai klasszist megelőzte a Fidzsi-szigeteki Vijay Singh. Singh ebben a szezonban már hat tornát nyert, köztük a hétfőn befejeződött németországi viadalt. A versenyeken összegyűjtött pénzdíja ösz- szességében majdnem eléri a nyolcmillió dollárt. "Ugyan most én vagyok az első, de ki tudja, mit hoz a jövő. Jóval könnyebb átvenni a vezetést, mint azt megtartani, és ez Tigemek hosszú-hosszú időn keresztül sikerült" - mondta Singh. "Nagyon hosszú volt a nyár, és nem is játszottam kifejezetten jól, de az elmúlt hetekben, úgy érzem, sokat javultam. Azt hiszem, ez az ötéves sorozatom nem rossz, így nincs miért szégyenkeznem" - nyilatkozta a trónjától megfosztott golfuralkodó. 11 Hewitt edzett, Mauresmo kiesett a US Openen ADOGATOTT LABDA Az ausztrál Ueyton Hewitt bárom játszmában verte a szlovák Becket, és ezzel negyeddöntős az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A nőknél az orosz Jelena Gyementyijeva a francia Mauresmo búcsúztatásával már elődöntős, míg a juniorok versenyében Szávay Ágnes második mérkőzésén is győzött és a 16 közé jutott. Szeptember 6. Hewitt, aki 2001-ben diadalmaskodott a US Openen 36 perc alatt nyerte az első szettet, a másodikban viszont már ennyi időre sem volt szüksége (31 perc). Az utolsó felvonásban Beck taktikát váltott, s keményen támadott, de Hewitt - régi jó szokásához híven - még az elérhetetlennek tűnő labdákat is visszaütötte, s ezzel valósággal az őrületbe kergette ellenfelét. A 23 éves csillag a legjobb négy közé jutásért a "jobbik Tamással" néz farkasszemet: ellenfele a Tomas Berdych (cseh)-Tommy Haas (német) párharc győztese lesz. Amelie Mauresmo azzal a tudattal készülhetett a Gyementyijeva elleni negyeddöntőre, hogy mivel a világelső Henin-Hardenne kiesett, így győzelme esetén ő lehetett volna a női világranglista újdonsült éllovasa. Az első szettet be is húzta a francia teniszezőnő, bár már akkor is látszott, hogy nincs csúcsformában hiszen sok ki nem kényszerített hibát vétett. Ennek ellenére úgy tűnt, neki áll a meccs, hiszen a szőke orosz combsérülés miatt ápolásra szorult, de folytatta a meccset. Jól tette, mivel hozta a második szettet, úgy, hogy háromszor vette el a francia adogatását (igaz közben kétszer elvesztette a sajátját.) A döntő játszmában tovább folytatódott a kettős és ki nem kényszerített hibák sorozata (előbbiből huszonnégyet, utóbbiból nyolcvankettőt ütöttek összesen!), Gyementyijevának ráadásul gyomorbánta Imái miatt az adogatás is nehezére esett, mégis ő örülhetett a végén, mivel 7-1-re hengerelt a rövidítésben. A juniorok mezőnyében induló Szávay Agnes is 7-1-re nyerte a tie- breaket az orosz Svedova elleni meccs első játszmájában,. Szávay mindössze egy gémet engedélyezett Svedovának a harmadik játszmában, ezzel pedig a legjobb 16 közé jutott. Röviden továbbiakban Bryant közösülésre kényszerítette őt. A Lakers nős csillaga beismerte az aktust, ám szerinte az a szobalány beleegyezésével történt. Souness a Newcastle új edzője Szeptember 6. Graeme Souness lett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Newcastle United csapatának új vezetőedzője. Az 51 éves szakember a múlt hétfőn menesztett Sir Bobby Robsont váltja a kispadon, akinek a gyenge szezonkezdet miatt kellett távoznia. Souness a Blackburn Rovers együttesét hagyja ott a Szarkák kedvéért. Érdekesség, hogy szombaton éppen a blackbumiek látogatnak a Newcastle Unitedhez bajnoki összecsapásra. Az egykori skót válogatott futballista a Glasgow Rangers mestereként kezdte edzői pályafutását, majd megfordult a Southampton, az FC Liverpool, a Galata- saray, a Benfica és a Torino gárdáinál is. A Blackburn Rovers ideiglenes vezetőedzője Tony Parkes lett. A Newcastle United 4 forduló után 2 ponttal a 17. helyen áll a húszcsapatos Premier League-ben, míg Souness volt csapata, szintén 2 pontosként, a 19. Birgit Fischer otthon is LEGYŐZHETETLEN Szeptember 5. Nem sok ideje maradt a pihenésre a vasárnap véget ért athéni olimpián szerepelt német kajak-kenu válogatott tagjainak, hiszen keddtől már Münchenben az országos bajnokságon kell lapátolniuk: a péntek óta nyolcszoros ötkarikás aranyérmes Birgit Fischer ismét bizonyította klasszisát, és egyesben megnyerte a 200 m-es küzdelmeket. A 42 éves sztár pályafutása 34. német bajnoki címét gyűjtötte be. Elhunyt a féretkosár-Eurouga PONTKIRÁLYA Szeptember 5. Harminchárom éves korában leukémiában elhunyt Alphonso Ford, a kosárlabda Euroliga második legeredményesebb pontszerzője. Az amerikai játékos, aki 1995-től játszott Európában, pályafutása során 1200 pontot szerzett a kontinens legrangosabb kupasorozatában. Szerepelt Spanyolországban, Görögországban, Törökországban és Olaszországban, legutóbb a Scavolini Pesaro együttesét erősítette. A betegségét 1997-ben észlelték, de azzal együtt élve is magas színvonalú produkcióra volt képes. Augusztusban utazott haza kemoterápiás kezelésre, ami azonban már nem segített rajta. ÚAPEL MARIHUÁNÁT SZÍVOTT Szeptember 4. Az amerikaiak megúszták nagyobb doppingbotrány nélkül az olimpiát, de egy kisebb azért nekik is okoz fejfájást: mint kiderült, John Capel azért nem futhatott a 4x100-as férfi váltóban, mert marihuána-fogyasztáson kapták. John Capel, a tavalyi párizsi világbajnokság 200 m-es számának győztese az amerikai válogatón sem 100-on, sem 200-on nem vívta ki az olimpiai szereplés jogát, a váltóba azonban kvalifikálta magát, s az elődöntőben futott is volna. Ám az amerikai szakvezetés egy órával a rajt előtt szólt a 200 méter athéni győztesének, Shawn Crawfordnak, hogy "csere van", neki kell futnia. A 25 éves sprintemek az augusztus 9-i müncheni verseny után vett doppingmintája ugyanis a tiltott szerek közé tartozó marihuánát mutatta ki a szervezetében. J ( icr;E ^ I