Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-09-03 / 169. szám
2004. SZEPTEMBER 3. Hazai hírek MAGYAR SZÓ- A HÍD 7 Elnököt vált az MSZP KOVÁCS IS MEGY... A kormányváltással párhuzamosan zajlik az MSZP átalakulása is, hiszen Kovács László mandátumáriak lejártával új elnöke lesz a legnagyobb kormánypártnak. A hat elnökjelölt összeállította programját, amelyek alapján a szeptember végi kongresszus eldönti, ki vezeti ezek után az MSZP-t. Hat év után távozik a párt elnöki tisztéről Kovács László. Utódlásáért hat jelölt indul, programjaikat augusztus 31- én kedden hozta nyilvánosságra a Lendvai Ildikó vezette jelölést előkészítő bizottság. A jelölteknek három oldalban kellett összefoglalniuk, mit tennének a nagyobbik kormánypárt élén. Hiller István "Új kapcsolat" című programjában az MSZP egyik legsúlyosabb problémájának tartja, hogy politikusai megszólalásai nem közérthetőek. Az MSZP vizuális megjelenése ma inkább hasonlít egy vándorcirkuszéhoz, mint egy professzionális pártéhoz, teszi hozzá Hiller. Nyitott, érthető és szerethető pártot szeretne az MSZP-ből faragni. Sikeres és stabil kormányzás szerinte csak akkor létezik, ha a kormány mellett egy erős, kezdeményező és eleven párt áll. Társadalompolitikai célként a szegénység elleni küzdelmet jelöli meg, ugyanakkor fontosnak tartja a modernizációt is. Szili Katalin a "Milyen MSZP-t szeretnék?" címet viselő programjában leszögezi, a vadkapitalizmus és a vadszocializmus egyaránt zsákutca: az egyik a szabadság korlátlansága, a másik a szabadság hiánya miatt torzul el. "A szociáldemokrácia baloldalisága mindkét té- vutat elkerüli, baloldalisága miközben mindig konkrét, arányos is. Az MSZP legyen a mérték pártja”. Szili szerint a párt politikájában "hangsúlyosabbá kell tenni a természethez való tudatos és felelős viszonyt”. Úgy véli, a párt vitára kész, de párbeszédre is képes minden politikai irányzattal, kivéve a szélsőségeseket. Lamperth Mónika "őszintén szólva" című programjában úgy véli, "a mi feladatunk, hogy 2006-ban újra győzelemre vigyük a baloldalt." "Olyan pártot szeretnék, amelyet lehet szeretni, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Határozott, de nem arrogáns, büszke, de nem magamutogató, hatékony, de nagyon emberi pártot szeretnék vezetni" - írja. "Nekünk szocialistáknak a létbiztonság, a jogbiztonság és a közbiztonság megteremtésére kell a hangsúlyt helyeznünk." Szavai szerint az MSZP-nek fel kell sorakoznia kormánya mögé, jó kormányzásra épülő ötletes, felszabadult kampányt kell folytatnia. Ötletességet, öntevékenységet és önbizalmat hirdet Toller László pécsi polgármester programjának címében. Toller saját szerepén elmélkedik, "nem tartozom az egyszerű esetek közé, nehezen bírom a tehetetlenkedést, a kreativitás hiányát, és az eldöntött kérdések utólagos átfogalmazását", állítja magáról. Az írás nagy része kritika az eddigi vezetésnek, amelynek két héttel ezelőtti kilépéséig egyébiránt Toller is tagja volt. Önmegtartóztatást, szerénységet kér az állam vezetőitől, akii. k cseréje új pártvezetést kíván. A csak felsorolásszerűen ismertetett program a foglalkoztatottság növelését, munkahelyteremtést, a reálbérek, reálkeresetek GDP arányos emelését, szociális igazságot, és a Medgyessy-kormány által hangoztatott "prioritások" megvalósítását követeli. Útelágazáshoz érkeztünk, állapítja meg Szekeres Imre programjának címében, amely szerint fordulóponthoz érkezett Magyarország és a párt is. Szekeres teret adna a különböző nézeteknek, szociáldemokrata politizálást folytatna, mozgósítást és egységes pártot ígér. Programja a baloldali politizálás jegyében fogant, amire értelmezésében a sokszínűség, a társadalmi szakadék szűkítése a jellemző. A szerző hisz a versenyben, de úgy véli a vesztesek felkarolásával együtt "nem szabad mindent korlátlanul a versenyre, piacra bízni". Útmutatása szerint a szocialistáknak újra meg kell szerezniük a magyar választópolgárok bizalmát, a baloldali értékekre támaszkodva hiteles választ kell adniuk, a kormányt kell segíteniük. Jánosi György dokumentuma a folyamatosság ígéretét hordozza, építene az elmúlt két év eredményeire. Jánosi egyszerre beszél a támogatások szükségességéről, hogy "minél több ember számára" legyen állás, jövedelem, tisztes megélhetés, illetve az adók és járulékok csökkentésétől várja a foglalkoztatottság bővülését. 15 év szűkmarkúság után elegendő pénzt kér a kutatás-fejlesztésre, emellett az autópálya-építések folytatását, szolidaritást, egészségesebb társadalmat, elegendő költségvetési pénzt az iskoláknak, szövetkezést és vidékfejlesztést emleget programjában. A szocialisták választmányi elnöke olcsóbb, hatékonyabb és szolgáltató államot akar. Röviden Budapesten. "Jó hír az, hogy lényegében egy űj metróvonalat kap Budapest, (...) gyakorlatilag megújul a teljes metró, mert eldöntötte a fővárosi közgyűlés a kormánynyal egyetértésben, hogy új kocsikat vásárolunk" - mondta Demszky Gábor a Blaha Lujza téri állomáson, ahol az átadás előtti utolsó simításokat végezték a szakemberek. Ez azt jelenti, hogy a 2-es metró összes állomását felújítják és ezen a vonalon új szerelvények közlekednek majd három év múlva - tette hozzá. Nagy útfelújításokat ígér Demszky Jövőre várhatóan több mint 65 kilométer főutat újít fel a főváros, mintegy 13 milliárd forintért. A kormány még májusban ígéretet tett, hogy 2005-től az utak felújítására fordított minden önkormányzati forinthoz további egy forintot tesz hozzá. Demszky Gábor főpolgármester reméli, hogy az új kormány is be fogja tartani ezt a megállapodást. A remélt összeg lehetővé tenné, hogy a kátyúk foltozgatása helyett faltól falig felújíthassák az utakat. A Tenkes vagy a Hármas-hegy HELYETTESÍTHETI A ZENGÓT A Villányi-hegységben levő Tenkes és a mecsekbeli Hármas-hegy is helyettesítheti a Zengőre tervezett radarlokátort a kormány által megbízott szakértői vélemény szerint, amely a végső döntést is befolyásolhatja. A környezetvédők a tenkesi megoldást támogatnák, a Hármas-hegyi beruházás megakadályozásáért akár a fákhoz is láncolnák magukat. "Tenkesen támogatjuk a lokátorállomás felállítását" - mondta Herbert Tamás, a Civilek a Zengőért vezetője, aki azzal indokolta támogatásukat, hogy a szóban forgó terület nem védett, és eleve van rajta egy katonai objektum. MSZP: FOLYTATNI KELL AZ IGAZSÁGÜGYI REFORMOKAT Az MSZP országgyűlési frakciója elvárja az új kormánytól a közjogi természetű jogalkotási folyamatok és az igazságügyi reform folytatását, közölte Vastagh Pál szocialista országgyűlési képviselő. Mint mondta: az igazságügy területén ki kell dolgozni a bírák, ügyészek életpályamo- delljét, olyan reformokat kell végrehajtani, amelyek lehetővé teszik a helyi bíróságok munkaterheinek arányosítását, és emelni kell a jogi segítségnyújtás díját. Vastagh Pál közölte: az elmúlt két évben létrejött az öt ítélőtábla, pozitív változás állt be a Legfelsőbb Bíróság munkaterhében, jelentősen emelkedett a bírák, ügyészek fizetése és erősödött a bíróság anyagi függetlensége. Dugót hoztak AZ ISKOLÁSOK Az iskolakezdéssel szeptember 1-jén azonnal bedugultak a fővárosi utak. A BKV járatai sűrítésével próbál védekezni a közlekedési káosz ellen. Az iskolakezdés rengeteg kiadást jelent a szülőknek, az általános iskolai tankönyvek 6-10 ezer forintba kerülnek, sokba kerülnek az iskolatáskák és a tornacipők is. Szerkesztette: Gyenge Zsolt IQ IS HHHHH5S Hibás gyógyszerszedési szokások Nagyon sok a rendszeres, napi 5-10 tablettát is beszedő beteg Magyarországon. Senki nem követi nyomon, hogy egy beteg hányféle gyógyszert szed, ezért gyakran a mellékhatások miatt keridnekmbázba. A felnőtt nők 60 százaléka, a férfiak 37 százaléka legalább egyféle gyógyszert vagy gyógyhatású készítményt fogyaszt rendszeresen - derült ki az Egészségügyi Minisztérium megbízásából készített felmérésből. A szakemberek szerint ennél jóval riasztóbb adat, hogy a rendszeres gyógyszerszedők több mint fele ötféle gyógyszert szed, ezekben az esetekben pedig nagy a kockázata annak, hogy a különböző gyógyszerek módosítják egymás hatását. Olyanok is sokan vannak, akik tízféle gyógyszert szednek, ők adják a rendszeres gyógyszerfogyasztók hatodát. Évente több százan kerülnek kórházba súlyos gyógyszer okozta mellékhatásokkal. Ezeknek az eseteknek gyakran az az okuk, hogy figyelmen kívül hagyják a különböző gyógyszerek kölcsönhatásait. Az elfogyasztott gyógyszerek nagyobbik részét orvosi rendelvényre szedik a betegek, de sokszor különböző időszakban és különböző orvos írja fel nekik. Nem követi nyomon senki, hogy egy beteg összesen hányféle gyógyszert szed - mondta Tóth Judit, az egészségügyi minisztérium szóvivője. A minisztérium szerint erre az úgynevezett családi patikák bevezetése lenne a megoldás. Az elképzelés szerint a gyógyszerészek által elérhető elektronikus rendszerben nyilvántartanák a betegeket, hogy eddig milyen gyógyszert adtak ki nekik, így a gyógyszerészek figyelmeztethetnék őket az esetleges mellékhatásokra. Szintén megoldást jelenthet a minisztérium szerint az irányított betegellátási rendszer, melyben a háziorvosnál futnak össze az adatok. Emellett azt is tanácsolják, hogy a Dr. Info telefonos és internetes szolgáltatás segítségével tájékozódjanak a betegek a gyógyszerek kölcsönhatásairól. A Dr. Info oldalain ugyanakkor arról is lehet olvasni, hogy sokan túl gyakran hagyják abba a felírt gyógyszer szedését. Az egészségügyi minisztérium aloldalaként működő Dr. Info szerint a médiában olyan gyakran esik szó a túlzott gyógyszerfogyasztás ártalmairól, hogy sokan a kezdeti javulást követően nem szedik tovább a javasolt gyógyszert.