Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-08-20 / 167. szám

6 MAGYAR SZÓ —A HÍD Hazai hírek 2004. AUGUSZTUS 20. Röviden Tapolca elválna Miskolcitól Összegyűltek a szükséges aláírások ahhoz, hogy helyi népszavazást írjanak ki Mis­kolctapolca önálló községgé válásáról. A településrész leválását egy értelmiségiek­ből, vállalkozókból álló csoport színre lé­pése indította el. Érveik szerint a város nem fordított kellő figyelmet Miskolc egyik legfontosabb idegenforgalmi vonz­erejét jelentő Miskolctapolcára. A híres üdülőközpont a leválást pártolók szerint sokat adott a városnak, de keveset kapott vissza tőle. Mint mondják: a barlangfürdő valóban látványos fejlesztésén kívül szin­te semmivel nem növelték Miskolctapolca idegenforgalmi vonzerejét. Elhanyagoltak az útjai, a boltja, az iskolája, a strandja, és ez a lepusztultság elriasztja a vendégeket - érvelnek. Ha a várhatóan októberben megtartandó népszavazáson az igenek győznek, akkor 2006-ban létrejöhet az önálló Tapolcafürdő. Hiller igent mondott AZ ELNÖKJELÖLTSÉGRE Hivatalosan eddig csak Hiller István, az MSZP alelnöke jelezte, hogy vállalja az elnökjelöltséget - mondta Lendvai Ildikó. A párt őszi tisztújításán dolgozó jelölőbi­zottság az MSZP elnökét keresi. Hiller István a párt jövőjére vonatkozó elképze­léseit augusztus 25-ig juttatja el a bizott­sághoz, közölte Lendvai Ildikó. Hiller Ist­vánon kívül Mesterházy Attila elnökségi tag válaszolt hivatalosan a jelölőbizottság megkeresésére, ő azonban nem vállalta a jelölést - mondta a jelölőbizottság elnöke. A politikus korábban levélben fordult az elnökjelöltekhez arra kérve őket, hogy au­gusztus 25-ig nyilatkozzanak, vállalják-e a jelölést, és amennyiben igen, néhány ol­dalban vázolják a párt jövőjére vonatkozó elképzeléseiket. Októberig elnapolták A KÜLÜGYMINISZTER-CSERÉT Csak október második felében jelenti be Medgyessy Péter miniszterelnök, hogy ki lesz az új külügyminiszter - mondta Ko­vács László, a külügyi tárca november 1- jétől távozó vezetője az MTI-nek. Az el­múlt napokban a jelenlegi szocialista párt­elnök-külügyminiszter brüsszeli megbí­zatása miatt megüresedő poszt lehetséges várományosairól is számos találgatás je­lent meg a sajtóban. Kovács elmondta, hogy a folyamatos és zökkenőmentes kül­ügyi munka érdekében sem lenne szeren­csés, ha már augusztusban ismertté válna az új külügyminiszter neve, hiszen a távo­zó miniszter új munkája - az EU biztos­ság - kezdetéig ellátja a magyar diplomá­cia irányítását. Rabok énekeltek Bárándynak Elítélteknek szerveztek Ki mit tud? vetél­kedőt a hazai börtönökben, a versenyso­rozat döntőjét csütörtökön tartották Bu­dapesten. A szokásos verses, zenés pro­dukciók mellett neveztek voodoo-tánccal és szájdobolással is. A zsűri tagja volt Schmuck Andor ex-politikus, aki szabadulóművészt is szeretett volna látni. A gálán jelen volt Bárándy Péter igazság­ügyi' miniszter is, aki szerint az idő struk­turálása fontos dolog. ■ Lemondásra szólították fel Dávid Ibolyát ELNÖKI LEMONDÁS? A Lakitelek munkacsoport lemondásra szólította fel Dávid Ibolyát, az MDF elnökét, Dobáson kiadott nyilatkozatában. A nyilatkozat elfogadói a párt testületéitől és Dávid Ibolyától azt követelik, hogy vessenek számot az MDF irányításában elkövetett hibáikkal, és ebből vonják Tea következtetéseket. "Elnök asszony mondjon le! Enged­jen utat az MDF megújításában azok­nak, akik a lakiteleki alapítás és az An­tall József-i folytatás szellemében képe­sek lesznek méltó módon alakítani a párt politikáját, programját, szervezeti működtetését" - áll a Lakitelek munka- csoport kétnapos rendezvényének záró­napján kiadott dokumentumban, amely szerint félő, hogy a párt "zsákut­cába sodródik". A rendezvényen meg­jelent hozzávetőleg 200 MDF-tag re­mélhetően figyelmeztetőül szolgál Dá­vid Ibolya (képünkön) számára, hogy célszerű lenne változtatnia a Fidesz sér­tegetésének gyakorlatán és "szeszélyes politizálásán", és felülbírálni vezetői stí­lusát - mondta Lezsák Sándor. Bizalmi válság alakult ki a Magyar Demokrata Fórumban, mert Dávid Ibolya vezetői stílusát sokan kifogásolják és a pártel­nököt megosztó személyiségnek tartják - fogalmazott. Továbbá jogszerűtlen az MDF szep­tember 25-i tisztújító közgyűlésének összehívása, mert az alapszabály szerint a küldötteket két évre választották, így mandátumuk csak jövő év februárjában jár le - közölte Dobozy Dániel, a párt Pest megyei választmányi tagja. Hoz­zátette, hogy ezért az ott születendő ha­tározatokat, illetve a tisztújítás eredmé­nyét az MDF nevében bíróság előtt fogja megtámadni, mert azok "eleve nem fogadhatók el". A Lakitelek munkacsoportot június 21 -én hozta létre 13 MDF-es parlamen­ti képviselő. Célként a Magyar Demok­rata Fórum jobboldali, nemzeti és ke­resztény irányultságának erősítését je­lölték meg. Amint arról már többször beszámoltunk, ez az MDF-en belüli csoport Dávid Ibolya legfőbb ellenzé­keként jelenik meg. Az elnökasszony határozott, gyakran a Fidesszel is szem­bemenő politikáját ugyanis a párton belül sokan nem nézik jó szemmel. Ugyanakkor az MDF Európai Parla­menti választásokon elért viszonylagos sikere inkább Dávid Ibolyát igazolja. Egy törpeminoritás üzent a dabasi ingyenstrandról, megkérdőjelezte az MDF tagságának és szavazóinak dönté­sét - mondta Katona Kálmán a nyilat­kozatról. Akkor, amikor a tisztújítás so­rán 17 megyében Dávid Ibolyát aján­lották elnöknek, nem lehet ezzel más célja a Lakitelek munkacsoportnak, mint a zavarkeltés - tette hozzá. Ki rendezi a tűzijátékot? Augusztus 17. Napokkal az állami ünnepek előtt titkolózásba burkolózik az augusztus 20-i tűzijátékért felelős Mafilm Rt., a program egészét lebo­nyolító Hungexpo Rt. alvállalkozója: még most sem ismeretes, hogy végül is kit bíz meg a tűzijáték megrendezé­sével - írja a Népszabadság. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy az idei tű­zijátékot újra a Gellért-hegyről lehet lebonyolítani, miután bebizonyoso­dott, hogy máshonnan nem megold­ható. Az eredeti elképzelések szerint saját cége, a pirotechnikai referenciájú Mafilm Szcenika Kft. állította volna elő a tűzijátékot. A Magyar Nemzet pénteki írása szerint azonban a kft. el­állt ettől, és a tavalyi tűzijátékot - amúgy balesetveszélyes módon - le­bonyolító Grescom Kft. lesz a kivite­lező. A Mafilm Szcenika ügyvezetője, Gárdonyi László a Magyar Nemzet pénteki számában még azt mondta, nem ők csinálják a tűzijátékot, ám a Népszabadságnak pénteken már nem nyilatkozott. Mint mondta, ezzel a Mafilm Rt. vezérigazgatója, "Tolmár Tamás kérését teljesíti". Ismeretes, hogy a Hungexpo Rt. nyerte el az augusztus 20-i központi ünnepségek lebonyolítását, melynek egyik fő rendezvénye a tűzijáték. A központi rendezvények 175 millió fo­rintos költségének mintegy 70-80 szá­zaléka a pirotechnikai kiadás, az ösz- szeggel a Mafilmnek kell elszámolnia ■ Fidesz: Törvénytelen a felsőoktatás átalakítása A JÖVŐ NEMZEDÉKE A magyar felsőoktatás rendszerét módosító, augusztusban elfogadott kormányren­delet a mai napig nem jelent meg a Magyar Közlönyben, ezzel Medgyessy Péter és széteső kormánya újra megsérti a jogállamiság elemi normáit is - áll Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozata elnökének közleményében. A kormány augusztus 11-én elfogadta A több ciklusú, lineáris felsőoktatási képzési szerkezet bevezetésének egyes szabályairól és az első képzési ciklus indításának feltételeiről című kormányrendeletet, amellyel - a felsőoktatási törvényt megkerülve - érdemben módosítja a magyar felsőoktatás rendszerét. A kormányrendelet a mai napig nem jelent meg a Magyar Közlönyben, miközben a felsőoktatási intézményeknek októberig ki kell dolgozniuk a szakok indításainak részleteit. Tudomásunk szerint a késlekedés oka, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban ma is „dolgoznak” a már elfogadott kormányrendelet szövegén. Medgyessy Péter és széteső kormánya újra megsérti a jogállamiság elemi normáit is, amikor a már elfo­gadott rendeletet a kormányülés után újrafogalmazzák. Választ várunk a kormányfőtől, hogy a kormányrendelet elfogadása után milyen felhatalmazás alapján változ­tathatnak az Oktatási Minisztériumban és a Miniszterelnöki Hivatalban jó kapc­solatokkal rendelkező felsőoktatási szereplők azon, hogy mely szakok hogyan szerepeljenek a rendeletben. Választ várunk arra is, hogy a kor­mányülésen dokumentáltan elfogadott változtatásokon túl, kik és mit változtat­tak a rendelet szakmai részletein a benyújtott tervezethez képest. Elfogadhatatlannak és szégyenletes­nek tartottuk, hogy a magyar felsőok­tatás fontos kérdéseit nem nyílt parla­menti vitában elfogadott törvénnyel, hanem egy majdnem titokban meghozott kormányrendelettel szabályozzák. Törvénytelennek tartjuk, hogy az elfogadott kormányrendeletet a kormányzó pártok klientúrája, saját érdekei szerint megvál­toztathatja. A felsőoktatás tekintetében ez az eset súlyosabb, mint Wekler Ferenc földjeinek átminősítése. Reméljük, hogy a kormánypártok képviselői is felemelik szavukat, hogy megállítsuk az ámokfutást a felsőoktatási átalakításban - áll a közleményben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom