Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)

2004-07-30 / 164. szám

2004. JÚLIUS 30. Mozaik MAGYAR SZÓ —A HÍD 13 Özvegység Amerikában Bittó Boldog Klára Úgy indult a nap, ahogy indulni szo­kott, kivéve hogy szombat volt, amikor mindenki egy kicsit elengedi magát, örül a hétvégének. Nem kell korán kel­ni, a reggelit sem kell állva bekapni, ha­nem beszélgethetünk, nevetgélhetünk, tervezve a nap örömeit. De ezúttal nem volt öröm, csak végtelen szomorúság. George meghalt. Meghalt minden elő­zetes jel és bejelentés nélkül. Elment, itthagyott és nem is jön vissza többé . Még évek múlva sem tudtam, hogy mi gyötört jobban, a fájdalom, vagy a szemrehányás George felé, hogy csak úgy meghalt, nem törődve azzal, hogy mi lesz velem idegenben, New York­ban, Amerikában. New York George álmai városa volt, már 1946-ban, amikor megismerked­tünk, órákat beszélt New Yorkról. Nem is néztünk más filmet, csak ame­rikait. Judy Garland, Mickey Roony a család tagjaihoz tartoztak. Engem Ge­orge „Sweetheart”-nak szólított, ami nem kis meglepetésünkre a család egyéb tagjai között, inkább valami tit­kos testi bajt jelentett, nem pedig sze­relmi szót. A nagymama egyszer meg is kérdezte, hogy mi baja a szívhár­tyámnak, hogy George oly sokszor em­legeti. Az angol társalgás azért váratott ma­gára egy ideig. George édesanyja na­gyon beteg volt, és bármennyire is csá­bított bennünket a nyugat öröme, ott­hon maradtunk, hiszen anya csak egy van. De a gondos ápolás és ragaszkodás dacára a mama meghalt, és mi lekéstük az utolsó vonatot, ami az álmaink felé vitt volna. Általában mindenhonnan elkéstünk, vagy éppen végszóra érkeztünk. Vona­tot, villamost le lehet késni, ezek után mindig jön egy másik, de nem úgy egy temetést. Egyszer halunk meg, egyszer temetnek. George nagynénjét temették Farkasréten, ahova nagy lihegve, késve érkeztünk. De nincs itt semmi baj, a lé­lekharang éppen csak akkor szólalt meg, és a gyászoló közönség elindult, hogy az utolsó útjára kísérje a megbol­dogultat. Nagy zokogva mi is csatla­koztunk, amikor a könnyeimen keresz­tül olvasom az egyik koszorún: „Isten veled drága Rózsikánk” George! A te nagynénid neve Valika volt! Sokszor eszembe jutott ez a jelenet, reméltem, hogy George a Stix folyó hajóját is iekési, de nem ez történt, Caron az első - és az utolsó szívroham­nál elszállította az örökkévalóságba. Borzasztó az egyedüllét. Két, három évig nem is akartam tudni senkiről, semmi új kapcsolatról, de látva mások boldogságát, elhatároztam, hogy férj­hez megyek. Nem volt kis elhatározás. Kihez? Hogyan? Mikor? A tornaklub­ban adódtak kisebb-nagyobb kalandok, ahova nemcsak azért járnak az embe­rek, hogy a testüket edzék, de sokan a megunt házasságukba egy kis „nap­fényt” igyekeznek vinni. Egy ilyen napfényt kereső úrral egész jól kijöt­tem, míg a felesége nem jelentkezett, aki bejelentette, hogy egy szavát se hig­gyem a férjének, mert komoly szándé­kai nincsenek, csupán unatkozik. Nem maradt más hátra, mint az új­ságok házasságközvetítő rovatai: „Hat­van éves férfi Rolls Royce-val, keresi 55-60 éves hölgy ismeretségét házasság céljából, aki 57” magas és 153 lbs”. „Micsoda szerencse!” - gondoltam. „Pontosan megfelelek a kívánt adatok­nak, nem beszélve, hogy eddig még Rolls Royce-t csak kívülről láttam” - ezek a gondolatok forogtak a fejemben. A gondolatokat tett követte, azonnal hívtam a megadott számot, és megbe­széltünk egy vacsora randevút másnap­ra. De semmi sem megy simán és egy­szerűen. Másnapra befújta az utat a hó. Telefonálás ide-oda, de a nagyon vál­lalkozószellemű úr mondta, hogy nincs probléma, ő jön. Valóban nem volt probléma, egyedül poroszkáltunk az úton a Rolls Royce-ban ülve. Én már aggódtam is, ha elakadunk, ki fog ben­nünket kihúzni a hóból. De nem akad­tunk el, a Rolls Royce-nak megfelelő, előkelő vendéglőben még rajtunk kívül néhány mindenre elszánt gentlemen iszogatott. Remekül megvacsoráztunk, röviden bemutakoztunk egymásnak. Én el­mondtam szomorú özvegyi sorsomat, ő elmondta a kevésbé szomorú elvált fér­fi sorsát. Mikor már kellően csillogott a szeme az elfogyasztott pezsgőtől, gon­doltam megkérdezem, hogy mennyire tetszem neki. „Tetszeni tetszik - volt a válasz, - de én a kövér nőket szeretem.” „Hát akkor miért nem hirdetett kövé­ret?” - kérdeztem én megdöbbenve. „Én azt hittem az 5 ’ 1 ” 153 lbs nő kö­vér.” - válaszolt. „Ez igaz” - mondtam én szomorúan, de legközelebb a sajtó­hibát is bele kell kombinálni egy ilyen nagy kalandba. Amerikában az 5’ 7” nem sokban különbözik az 5’ l”-től; legalább is nyomtatásban nem látni a 6”-at. Azóta is Rolls Royce nélkül vagyok, de mégis sikerült férjhez mennem, új­sághirdetés és sajtóhiba nélkül, egy drága jó emberhez, aki magyar és a bol­dogságot nem inchekben és poundok- ban nézi és méri. ✓ Nagy Abraház Lelki kór Ha honvágyad égőn fájó sebet üt a lelkeden, orvoshoz hiába fordulsz: „sajnos, ehhez nincs szerem ...” Fogd a botot és tarisznyát, indulj tüstént el oda, hol a gyerekkori égen csillan lelked mosolya. Csinger Beatrix Te olyan vagy nekem, mint (szerelmes vers) Te olyan vagy nekem, mint a meleg eső, mit szomjazik a tikkadt föld. Te olyan vagy nekem, mint az ezüst holdsugár, mi lámpást gyújt, ha egy vándor útján jár. Te olyan vagy nekem, mint az arany nap, mi a gyümölcsnek fennséges ízt ad. Te olyan vagy nekem, mint a selymes fűtakaró, mi búvóhely kis bogaraknak, ha jön a hó Te olyan vagy nekem, mint a kéklő óceán, hol tükörfényes halak úsznak ezerszám. Te olyan vagy nekem, mint egy estélyi ruha, csipkés-fodros, belebújni csuda! Te olyan vagy nekem, mint tejszínhab a tortán: nélkülözhetetlen, akár a számok az órán, akár szirmok a rózsán, akar felhők az égen, akár fák az erdőben, akár... Ferencz Amália Zeneszóra vigadjatok Hej, az idő gyorsan halad, Hej, az élet meg-megszakad. Szomorúan telnek napok, Vidámságot ritkán hallok. Hej, az életem mily sivár, Hej, a sors mily mostohán vár. Tavaszi szél fújja nótát, Tavaszi szél hozza strófát. Mikor szép zeneszót hallok, Akkor szívem gyorsan dobog. Örvendjetek! - Vigadjatok! Feledjétek a bánatot! Örüljetek az életnek! Örüljetek a jó kedvnek! Zengjenek a hárfák, lantok! Rezegjenek a szív-hangok! Fábián Tibor Ezüstös hold Ezüstös hold szereüek téged, mert az éjben Te vagy a fény. Elnézlek sokszor az éjszakában, amint Te feljössz a föld egén. Téged néznek a szerelmes párok, a ház előtt ülve a kis pádon. Te viszel varázst az éjszakába, ezért ők kedvelnek téged nagyon. Ezüstös fényed sugárzik szerte, ragyogja a várost és a határt. Te adsz nékik festői képet, ha jön a tél, avagy a nyár. Te rólad írják a sok költeményt, Te rólad szólnak a szép dalok. Téged szeretnek a földön az emberek, és a mennyben az angyalok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom