Amerikai Magyar Szó, 2004. július-december (58-102. évfolyam, 160-183. szám)
2004-07-23 / 163. szám
2004. JÚLIUS 23. Kultúra MAGYAR SZÓ —A HÍD H I Bukaresti Magyar Kulturális Intézet (1.) VÁLTOZÓ ROMÁNIA5 Beke Mihály Andrással, a Bukaresti Magyar Kultúrális Intézet igazgatójával beszélgetünk. Fontos ez a beszélgetés, mert a bukaresti magyar jelenlét is fontos, hiszen a román értelmiség nem elhanyagolható része ezen az intézményen keresztül ismer minket, magyarokat. Beke Mihály András újságíró, majd tévészerkesztő lassan egy esztendeje vezeti a négy kiküldöttel múköaó intézetet. Lukács Csaba — Miért ült át a kamera mögül a lencse elé, miért vállalta a sok adminisztrációval járó munkát? — Mára oda jutott a szakma, hogy gyakran nem éreztem jól magam újságíróként. Édesapámhoz hasonlóan magam is hivatásnak tekintem a mesterségem, és nehéz elfogadni, hogy a televíziónak és az erőltetett sztárkultusznak köszönhetően ennyire felhígult a szakma. Ma már sztár lehet valakiből, aki esténként felolvas valamit a képernyőről, amihez semmi köze: nem ő szerezte be az információt és még a hír megfogalmazása sem az ő munkája. Akad olyan „kolléganő”, aki nem a fejével, hanem alsóbb testrészével szerzett országos ismertséget, és ezt a módszert már saját médiaiskolában tanítja. A Magyar Televízióban, a drámai és irodalmi műsorok főszerkesztőjeként meguntam, hogy a választási eredményektől függött, dolgozhatok-e vagy a partvonalról kell néznem a meccset. Bukarestbe némi brüsszeli vargabetűvel érkeztem: még az előző kormány idején, pályázat útján elnyertem a létrehozandó brüsszeli Magyar Intézet igazgatói tisztjét. A kormányváltás után nem volt pénz a létrehozására, pedig nagyon fontos lenne a magyar kulturális értékek képviselete az Unió fővárosában. Aztán megtudtam, hogy Bukarestben is igazgatót keresnek. Megpályáztam, mert a köztévében már elviselhetetlen volt a tehetetlenség. Tavaly szeptembertől vagyok a román főváros Magyar Kulturális Intézetének vezetője. Brüsszel persze örök nosztalgiám marad, viszont Bukarestben hasznosabb lehetek. — A család is ennyire jól viseli Bukarestet? — Mi tagadás, rokonaim és ismerőseim közül sokat kivert a hideg veríték, amikor meghallották, hova készülök a családommal. Sepsiszentgyörgyi születésű feleségem, aki addig csak egyszer, a kitelepedési vízumért járt Bukarestben és akkoriban a taxis nem akarta elvinni a magyar konzulátusra, nem volt felhőtlenül boldog. Ma már más a helyzet: nem dobálják be az intézet ablakait, az emberek barátságosak velünk. — Mennyit változott a város az elmúlt évtizedek alatt? — Óriási szellemi kihívás itt élni. Bukarest a feszítő ellentétek városa, ahol sok minden a régi, de nagyon nagy a változás is. Villák, hipermarketek és plazák biztosítják a „nyugati konzum- feelinget”. Minden fényűző üzletnek megvan a maga koldusa, aki elkéri a visszajáró aprót. Tombol a nagyzási hóbort, épülnek a gazdagok csodapalotái, a hajdan híres bevásárlónegyed, a Lipscani romváros lett ugyan, de lüktető művésznegyed alakult ki a málladozó vakolatú házakban.' . _. — A magyar gazdaság, a budapesti tóke jelen van a román fővárosban? — Számtalan magyar üzletember él Bukarestben, akik virágzó vállalkozásokat vezetnek. — Mítosz csupán, vagy van valami valóságalapja annak, hogy Bukarest a második legnagyobb magyar város? — Ez ma már valóságalap nélküli mítosz, pedig valaha, az ezernyolcszázas évek végén tény volt. Bukarestben jelentős múltja van a magyar jelenlétnek, a XIX. század második felében komoly magyar szellemi élet folyt a Balkán Párizsában, ahol például immár százötven éve működik a magyar iskola. A magyarok több hullámban érkeztek ide. A román fővárost nem kell megszeretni, de kötelező meg- és kiismerni annak, akit érdekel a magyarság sorsa. — Mi a feladata a Magyar Intézetnek? Meg tudják szólítani egyáltalán a román közönséget? — Nem állíthatom, hogy megszűnt minden bizalmatlanság a magyarok iránt. Sajátos helyzetben • vagyunk, csak egyet tehetünk: vitathatatlan hitelű, egyetemes érvényű magyar kulturális értékeinkkel igyekszünk lefegyverezni a bizalmatlanságot, és kiküzdeni a tiszteletet a magyarság iránt. Például Bartókkal. Vagy például azzal, hogy Tóth István igazgatóhelyettes úr nem kis erőfeszítésével, sikerült meghívnunk Bukarestbe a Klukon Edit-Ránki Dezső zongoraművész házaspárt, meg Klenyán Csaba klarinétművészt. A zenei programjaink nagyon keresettek, a komolyzene mellett a dzsessz a legjobban eladható magyar kulturális exportcikk errefelé. Egy ötlettel a nyelvi akadályokat is sikerült leküzdenünk: az egyik legismertebb román színész, Alexandra Répán vállalta, hogy művészbarátaival havonta előadást tart magyar irodalmi művekből. A két ország eltérő jövedelmi viszonyainak köszönhetően versenyképes tiszteletdíjat tudunk fizetni nekik. Nyelvünk iránt is van érdeklődés (főleg most, hogy a magyar az EU hivatalos nyelve lett) és nem csak a magyar ősökkel rendelkező románok körében - még a Lengyel Intézet igazgatója is jelentkezett nyelvkurzusunkra! Igyekszünk kihasználni azt az időleges, konjunkturális előnyünket, hogy - mivel a román kulturális életben kevés a pénz - a fesztiválok szervezői anyagi támogatásunkat kérik. A kialakult jó kapcsolatainknak köszönhetően remélem, hogy a magyar művészekről akkor sem feledkeznek - nem feledkezhetnek - meg, ha majd nagyobb anyagi lehetőségük lesz a művészek meghívására. Egyébként is igyekszünk minél gyakrabban kilépni az intézet falai közül - szervezésünkben Pege Aladár, a Méta- , a Sebő-, a Kaláka-együttes lépett fel vidéken, Kő Pál alkotásait mutattuk be Marosvásárhelyen. — Csak a fővárosra koncentrálnak vagy Erdélyben is szervernek kulturális eseményeket? — Erdélyben eddig jószerével nem is tudtak róla, hogy Bukarestben létezik egy magyar intézet. És ez csak részben van így rendjén. Fő célközönségünk a román értelmiség, de egyben törvényes kötelezettségünk az is, hogy a magunk szerény eszközeivel támogassuk a határon túli magyarság identitástudatának erősítését. Én úgy gondolom, hogy mi az összmagyar kultúra „nagykövetei” vagyunk, az egész magyar nyelvterület kulturális értékeit képviseljük egész Romániában. Programjainkat például úgy szervezzük, hogy az anyaországi együttesek a fővárosba jövet még legalább egy magyarlakta erdélyi helyszínen is fellépjenek. Nem feltétlenül a kulturálisan A még csak három esztendős New York-i Magyar Kulturális Intézet nagy életkori hátrányban van a többi, jobbára évtizedes, sót, fél évszázados, vagy annál is patinásabb hasonló intézettől. A felzárkózást és a New York-i .magyar közvéleményt szeretnénk segíteni azzal, hogy havonta egy-egy alkalommal bemutatunk egy intézetet. Mindegeik más országban, más, sajátos körülmények között, s más közgondolkodáshoz igazodva tevékenykedik. De a kultúra iránti egyazon érzékenységgel, és céltudatossággal, meg szorgalommal. már önellátó nagyobb városokban, hanem a kisebb településeken, ahova különben ritkán jut el minőségi magyar előadás. A Méta együttes a fővárosi koncert előtt fellépett a nagyenyedi és a székelykeresztúri kollégiumban, óriási sikerrel. A zene mellett igen népszerű a magyar film is. A román közönség minden évben eljön intézetünkbe megnézni a magyar filmszemle alkotásait, és idén például Szabó István rendező volt az Európai Filmek Fesztiváljának díszvendége. Én sem tagadtam meg filmes-tévés múltamat, Farkas György kollégámmal hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg Sepsiszentgyörgyön az első román-magyar dokumentumfilm-feszti- vált. Csak pozitív kritikát kapott mind a magyar, mind a román sajtó részéről, amire nagyon büszkék vagyunk. — Korábban nagyon neves írók, műfordítók gondoskodtak arról, hogy kölcsönösen megismerhessük a friss irodalmi műveket, ám ez a lendület a hetvenes évek végén megtört Készülnek manapság fordítások? — A rendszerváltás után nagyon megcsappant a műfordítások száma. Ennek elsősorban anyagi okai vannak, mert például kiadói igény lenne friss magyar regényekre, de ehhez külső forrásokat kellene találni. Hasonló a helyzet a magyar színházi darabokkal: a román közönség kíváncsi a magyar színházra, ami nagy szó, hiszen Bukarestnek igen magas színvonalú, vibráló színházi élete van. —Mennyi pénzük van programokra? — Nem korlátlanok a lehetőségeink. De olykor sokat segít a leleményesség, a dokumentum- film-fesztivált valószínűtlenül kevés pénzből, de sok szervező- munkával és ötlettel hoztuk létre, így ötvennyolc munka kerülhetett a román-magyar zsűri elé, a szakmai kapcsolatok hasznát pedig nem is lehet pénzben kifejezni. Jó tudni azt is, hogy már most sok magyar film készül erdélyi, romániai helyszíneken, a román filmesek pedig keresik a magyar szakmai és koprodukciós partnereket. — Kik alkotják a ház törzs- közönségét? — Természetes módon közönségünk egy része a bukaresti magyar közösség tagjaiból kerül ki. Az itt tanuló magyar diákokat, pedig számosán vannak, eddig sajnos még nem sikerült becsábítani. A román értelmiség részéről jelentős az érdeklődés, különösen az utóbbi időben. Számukra most már mi is elvitathatatlanul Európa vagyunk: televíziós kvízmsorok, Ki mit tud-ok készülnek Magyarországról. Némi frusztrációval együtt, EU-csatlakozásunk folytán jelentősen megnövekedett a figyelem irántunk. Igyekszünk kihasználni ezt: ha gyökeresen nem is sikerül megváltoztatni a rólunk, magyarokról eddig kialakult képet, azért árnyalhatjuk, módosíthatjuk azt. Már az is eredmény, ha sikerül az emberekben megkérdőjelezni a korábbi előítéletek és gyanakvások jogosságát, és hiszem, hogy ez az erdélyi magyarok sorsát is megkönnyíti.
