Amerikai Magyar Szó, 2004. január-június (58. évfolyam, 1-25. szám)
2004-03-11 / 9. szám
Thursday, March 11, 2004 Amerikai Magyar Szó 7. Rákos sejtek ellenállása Intelem fiatal hölyyekneí{_ Részlet egy múlt századi illemtankönyvből Fiatal hölgyeknek nem mondható elég gyakran, hogy mennyire kedvelné tehetik magukat, elsősorban a pontosság, a mások iránt való gyengéd figyelem, szerénység és önzetlenség által, hogy ezek által rendszerint nem a mások életét, hanem a saját magukét könnyítik meg, mily kellemetlenekké válnak ellenben pontatlanság, figyelmetlenség, önzés és kérkedés által, melyek ezernyi kis dologban nyilatkoznak, és mindig a tapintat és az igazi lelki műveltség hiányát árulják el. Arra nézve, hogy magunkat kedveltté tegyük és azt meg is érdemeljük, elégséges, ha nem követünk el durva vétséget az illendőség és a magasabb társas élet finomabb formái ellen, hanem ezeket a formákat valóban szellemmel és kedéllyel töltjük ki, melyek nélkül azok csak fél értékkel bírnak. A fiatal hölgy, ki komolyan igyekszik maga-magát tökéletesíteni, hamarabb felismeri azt, ami még hiányzik nála. mint az olyan, aki magával nem gondol és aki előtt nem lebeg a nemes nőiesség eszményképe, s ezért amaz még semmit sem tud az önelégültségről. Ennek következménye a szerény fellépés, mely mindenkit megnyer, s egyszersmind az a törekvés, hogy semmi kötelességet el nem mulaszt, amit a másokkal való együttélés a családban, valamint a társaságban reánk szab. így nem elég engedelmes lánynak készséges segítő társnőnek, udvarias társalgónőnek lenni, hanem szükséges, hogy ez mind a szeretetreméltóság és a báj kinyomatát viselje. A valóban finom érzésű fiatal leány megelőzi a mások óhaját azoknak magát alárendeli, anélkül, hogy erre felszólították volna. A házban igazi tündériesen működő elem lehet, ameny- nyiben zajtalanul s egész csöndben, mindenütt, hol szükséges, a dologhoz lát, példája által a munkát emeli és nemesíti, s ezáltal mindenkivel megkedvelteti magát. Mit együnk? Az élesztővel készült fehér kenyér és péksütemény helyett fogyasszunk teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret, gabonapelyheket, magvakat. Az olajos magvak közül a diót, a mandulát lehetőleg héjastól szerezzük be, és csak felhasználáskor törjük fel. Cukor helyett egészségesebb, ha mézet, aszalt gyümölcsöket, mézes dzsemet, esetleg csicsókasüritményt keverünk ételeinkbe. Célszerű beszerezni hidegen sajtolt szezám-, napraforgó vagy olívaolajat is. Gyümölcsöket, zöldségeket lehetőleg nyersen együk, Mert igy nem mennek tönkre bennük a létfontosságú enzimek A nyers tej a legjobb mészszolgáltató, lugositó anyag. Semlegesíti a szervezetben a káros savakat, tisztit, és igy gyógyítja a betegségeket. Végül ne feledjük a bölcs görög mondást: „Ne múljon el nap zsályatea nélkül!” 000000000000000000000000’ A Magyar Színház Művészeti Fóruma Minden hétfőn este Yi 6 órakor Manhattan Cable 56 RCN cable 108 Cserey Erzsi igazgató 0000000000000000000000*9 sOtüm-főzűm) Csirkemell kelkáposztában Hozzávalók: 8 nagyobb kelkáposztalevél, 1 csipet szódabikarbóna, 1 font csirkemellfilé, só, 12 oz gomba. 2 tojássárgája, 4 kanál olaj, 4 oz vaj. A kelkáposztaleveleket sós, szódabikarbonás vízben leforrázzuk. A csirkemellet sózzuk, kevés olajon elősütjük. A gombát lereszeljük, kevés olajon megpirítjuk és ösz- szekeverjük a tojássárgájával, sóval, őrölt borssal ízesítjük. A csirkemelleket megkenjük ezzel a gombapéppel, és a leforrázott káposztalevelekbe tekerjük. Sütőbe rakjuk és 5-10 percig vajjal lelocsolva sütjük. Szalonnába tekert vajbab Hozzávalók: 1 font vajbab, só, 1 kávéskanál szódabikarbóna, fél font sütő- szalonna, petrezselyemzöld, olaj a sütéshez. A babot megtisztítjuk, megmossuk, sós, szóda- bikarbónás vízben leforrázzuk, majd lehűtjük. 5-6 szálanként 1-1 szelet szalonnába tekerjük. Olajozott tepsibe vagy serpenyőbe rakjuk szorosan egymás mellé. Sütőben addig pirítjuk, amig szép piros lesz. Tálalás előtt megszórjuk finomra vágott petrezselyemzölddel Brit tudósok döntő részleteket fedtek fel azzal kapcsolatban, hogy a rákos sejtek miként képesek védettséget kialakítani az elpusztításukra alkalmazott gyógyszerekkel szemben. Több daganattipusra jellemző, hogy kezdetben jól reagál a kemo-és sugárterápiás kezelésekre, majd később képes érzéketlenné válni velük szemben. Az ellenállás egyik oka, hogy a tumorsejt egyszerűen kipumpálja magából az ellene alkalmazott gyógyszereket, amit azok eljuttatnak a sejthez Brit kutatóknak most sikerült feltárniuk a gyógyszerek kipumpálásában részt vevő legfontosabb molekuláris pumpa szerkezetét - melynek révén reményeik szerint lehetővé válik a pumpa működését gátló új gyógyszer kifejlesztése. Ennek segítségével a rák elleni szerek a daganatos sejtekben maradhatnának, hogy kifejthessék pusztító hatásukat. A pumpaként működő molekula az úgynevezett P- glükoprotein (PGP) fehérjéből épül fel. Az anyagcserefolyamatokban szerepet játszva az egészséges sejtekben is jelen van, de igen kis mennyiségben. Bizonyos tumor- sejttipusokban nagy a PGP-molekulák mennyisége, igy megvédik a sejteket a gyógyszerekkel szemben, hiszen eredeti feladatuk is az idegen vegyületek eltávolítása, A kutatóknak mostanáig csak homályos elképzeléseik voltak a PGP szerkezetéről, működését pedig még ennél is kevésbé értették. A közelmúltban elvégzett vizsgálatok során a PGP apró kristályait nagy teljesítményű elektromikroszkópok alatt vizsgálták meg, igy a világon először sikerült meg- pillanatniuk azok formáját. Az apró molekulák háromdimenziós képén megfigyelhették azt is, hogy a PGP-pumpák apró gépekhez hasonlóan miként hajtják végre különböző időnként a pumpálás folyamatát. Gordon McVie professzor szerint ez az eredmény nagy lépés a rákos sejtek drogrezisztenciájának leküzdése felé. A pumpák működésének pontos megértése azért is fontos, mert nemcsak a rákos megbetegedések ellen, hanem a traszplantációk után alkalmazott kilökődést gátló, vagy az egyes AIDS- kezelésre használt gyógyszerek sejtekben maradását is megakadályozzák.- 1 Dr. Bartalos Mihály a Columbia Egyetem volt tanára Belgyógyász és genetikus Konzultáció, kivizsgálás, kezelés Előzetes bejelentés szükséges ~ Tel: (212)262-5291 30 West 60th Street, Suite 1-F a Columbus Circle és Columbus (9th) Avenue között New York, N.Y. 10023 Első Amerikai Magyar Televízió N.Y. Minden szombaton reggel 7:30-kor műsort közvetít a Manhattan Cabel-televizió 34-es csatornáján Producer: Bárdos Károly