Amerikai Magyar Szó, 2004. január-június (58. évfolyam, 1-25. szám)
2004-06-24 / 25. szám
Thursday, June 24, 2004 Amerikai Magyar Szó 5. Születésnapi mesék Kányáéi Sándor 75 éves Amikor 75 évvel ezelőtt május 10-én Nagy galambfalván világra jöttem - kezdi élete eseményeit sorolni Kányádi Sándor, - csak egy nappal később anyakönyveztek. mivel a hivatal szerint a királyi Románia ünnepén nem születhetett székely gyerek. A biblikus szülőföld- A székely Oklevéltárban olvasható az 1550-es évekből származó, galambfalvi bejegyzés: Kányádi lófő, kamrás, deák. Ez azt jelentette, hogy lovas katona, aki tud ími-olvasni. Édesanyámat László Juliannának hívták. Huszonnégy évesen szült és harmincöt évesen halt meg. Van egy húgom. Róza. Jézus Krisztus után neki volt a legnagyobb keresztje. Istennek hála. ahol áll még a szülői házunk. Galambfalva Fehéregyházától - ahol Petőfi elesett - húsz-huszonöt kilométerre fekszik. Nyolc kilométerre tőlünk töltötte Petőfi az utolsó éjszakáját. Ezek szent helyek. Ott kezdődött az egész világ-és magyar történelem. Egy csöpp tódítás sincs ebben, hiszen a fölöttünk látható hegyet hatszáz évvel ezelőtt Sinai hegynek nevezték el a székelyek. Szülőföldem biblikus vidék. Szenczi Molnár Albert is innen való. Ráadásul - szoktam mondani - én Mózestől, azaz Martos Mózes bácsitól tanultam irni. olvasni. Kőtábláról! Harmadik elemista koromig azt hittem, hogy a bibliai történetek valaha a szülőföldemen játszódtak. Kicsi koromban biztos voltam benne, ha kiviszem a szenespadláshoz szolgáló létrát az erdőszélre, nekitámasztom az első fának, akkor fölsétálhatok egészen a mennybe. Amikor felnőtt koromban elkerültem Izraelbe, láttam, hogy alig nagyobb területen játszódott a Biblia, mint az én gyerekkorom. Miért hittem, hogy a magyar történelem is a mi vidékünkön kezdődött? A közeli Derzs templomának a falát egykor Szent László freskója díszítette. A falumban máig csobog a víz a Lajos-kútból, annak emlékére, hogy Nagy Lajos király ott szállt meg. Aztán ott van a mészárszék. Gyerekkoromban úgy tudtam. hogy Miklósnak, Toldi Miklósnak ott adták azt a sok májat, amikor lefogta a megvadult bikát. Vagyis úgy hittem gyermekkoromban, hogy nálunk zajlott a magyar történelem is. Annyi mindenesetre igaz ebből, hogy mindenkinek az ő szülőföldjén kezdődik a történelem. Amikor 1949-ben Kolozsvárra kerültem, megsértődtem volna, ha a rendőr nem magyarul szól hozzám. Ma meg van nekünk Funárunk. Ma kolozsvár lakosságának 18 százaléka magyar. A nyelv az Osztrák- Magyar Monarchiában sem volt kitéve akkora rongálásnak, mint az elmúlt ötven esztendőben. Az ötvenes években 2,200 magyar iskolánk volt. Csupán a moldvai csángóknál 36-ot számolhattunk össze. Ötvennyolcban a román Bá- kóban magyar tanítóképző tagozat működött. Jasiban is hasonlóan. Most, ha valahol fakultatívan is tanítanak magyarul, sérvet kapunk a boldogságtól. Amikor a hatvanas években jártam az erdélyi falvakat, többségükben magyarul tanították a gyermekeket. Az öregek védték a nyelvet: Ismertem egy asz- szonyonyt, aki szinte Balassi nyelvén beszélt. Költészeti szolmizálás-Évente száz találkozóm van. Még miséből is sok ennyi. Benedek Elek apó, az ő "fiaival," Tamási Áronnal, Dsida Jenővel járta Erdély falvait. Amikor a gyereklapoknál dolgoztam, Asztalos István bácsi főszerkesztő vitt minket is ilyen találkozókra. Olvastunk, meséltünk. A nemzetiségi létben egészen más volt a találkozók feladata, mint Magyarországon. A szellemi anyagcsere egyetlen lehetősége az írás volt. A gyülekezési szabadságot a színház, a templom és az író-olvasó találkozók adták. Később ehhez kapcsolódott még a táncház. Ahogy szegényedtünk, egyesével barangoltunk. Jártam, mint egy vidéki vándorköszörűs, aki kicsorbult igéket igyekezett újrafenni. Az élet ajándékai-Kifutott az idő alólam, és elbeszélgettem az életemet - de nagyon szerencsés embernek érzem magamat. Nemcsak azért, mert ép bőrrel átvészeltem az életemet, hanem mert talán nem kell szembeköpnöm magamat. Az én nagy szerencsém ebben a szégyellKányádi Sándor: VÍZHORDÓ Tenyerükből ellenzőt tartva néznek az aratók a napra, hátratekintnek olykor-olykor: botladozva viszem a korsóm. Lábam a tarló fölsebezte (hogy égett, sajgóit minden este!). Sokszor útközben eltűnődtem s még a gyíkot is irigyeltem. Lettem volna madárfióka, pillangó, leginkább pilóta. Eltörtem, eldobtam korsómat, s maradtam mégis vízhordónak. Útvesztőkkel és kerülőkkel, mindenütt, hová elvetődtem, még a tündöklő szép szivárvány alatt is üres korsó várt rám. Tenyerükből ellenzőt tartva aratók néztek föl a napra. nivalóan hosszú életben, hogy olyan férfiak barátságát mondhattam magaménak - anélkül, hogy bárkit meg akarnék sérteni a jelenlegi magyarságból. - amilyenek ma nincsenek. Kós Károly, Tamási Áron, zsögödi Nagy Imre, Illyés Gyula bácsi és nem utolsósorban Márton Áron gyulafehérvári püspök. Ök életem nagy ajándékai. Édesapám, a négy elemis falusi ember mellett, nekik köszönhetem az én emberré válásomat. Szendrei Lőrinc KÖ NYVSZEMLE Pásztory Eszter könyve: A Piramisok lányáról Pásztory Esztert elsősorban a társadalom és a művészetek kapcsolata érdekli. Mint művészettörténész a Barnard College-ban barokk építészettel foglalkozott, érdeklődése aztán a közép-amerikai és pre-kolumbiai művészetek felé irányította. A Columbia Egyetem professzoraként számos könyvet és tanulmányt irt erről a témáról, és konferenciákat szervezett, mint például a Metropolitán Múzeum „West by Northwest” előadássorozatát. Pásztory legújabb könyve nem tudományos munka, hanem mesemondó esszék gyűjteménye, amelyek cselekménye párhuzamosan a múlt században és a jelenben történik. A Daughter of the Pyramids and Colonial Tales történetein átszövődnek az iró művészeti és építészeti emlékei. Nem csoda, hogy az építészet olyan fontossággal jelenik meg leírásaiban, hiszen édesapja, Miskolczy László, az egyik legjelentősebb magyar építész volt már a háború előtt is. 1956 után New Yorkban pedig az egyik legnagyobb amerikai építésziroda tervezője és az ottani magyar társaság meghatározó egyénisége lett. A Piramis lánya, Marigold egy 14 éves lány, a gyarmati Mexico szegényes és kilátástalan világából akar kiemelkedni. Meg van áldva nemcsak tehetséggel, hanem rendkívüli képzelőerővel is. Aztán kiderül, hogy a képzelőerő elsősorban az iró adottsága, aki bemutatja a regénybeli alteregóját, Noémit, és rajta keresztül megismerteti az olvasót a korabeli élettel, majd egy különös fordulattal átrepit bennünket a jelenbe. „Minden iró tulajdonképpen magáról ir...” mondja Noémi, és látjuk, hogy itt két világ, a régi és mai, viszonyáról van szó. Megértjük a vágyakozást egy biztos, de soha el nem érhető, megnyugtató otthonra. A könyv az XLibris Corporation ( orders@Xlibris.com ') gondozásában jelent meg. Az iró következő könyve: Thinking of Things pedig a Texas Egyetem kiadásában várható. _________________________ PL Olvassa a Magyar Szó-t!
