Amerikai Magyar Szó, 2004. január-június (58. évfolyam, 1-25. szám)

2004-06-17 / 24. szám

Thursday, June 17,2004 Amerikai Magyar Szó 7. Hogyan lehetünk egész nap üdék, frissek? Az egész napunk olyan lesz, ahogyan kezdjük. Ha kedvetlenül, fáradtan ébredünk, később is hurcoljuk magunkkal rossz közérzetünket. Mit teszünk, hogy ezt elkerüljük, főként nyáron, amikor a jótékony smink is leolvad rólunk? 1. Ne legyünk restek, és felkelés után tornázzunk pár per­cig. Mozgassuk meg izmainkat, ettől azonnal felfris­sülünk és erőt gyűjtünk. 2. Tusolás előtt egész testünket dörzsöljük jól át egy vastag és összehajtogatott frottirtörülközővel. 3. Tusoláshoz olyan habfürdőt használjunk, amely hüsit és az illata üde, kellemes. Hideg zuhannyal fejezzük be a fürdést ez fokozza az erőlétet. 4. Akinek egészen rövidre van vágva a frizurája, naponta mossanak hajat. Ettől a hajuk egész nap fényes és rugalmas lesz. 5. Reggelenként különösen jót tesz a hűsítő, frissítő testápolók használata. Fürdés után kenjük be magunkat tetőtől talpig. Lehetőleg olyan készítményt válasszunk, amely nem túl zsíros és hamar felszívódik 6. A sminkkel legyünk óvatosak Leheletnyi festéket hasz­náljunk, s főleg olyat, ami nem olvad meg a hőségben. 7. Szánjunk egy kis időt arra is, hogy alaposan kikeféljük a hajunkat. A kefe használata fényesíti a hajat, és élénkíti a fejbőr vérkeringését. Utána úgy érezzük, hogy máris frissebbek lettünk. Zsíros és korpás hajhoz, vizezzük be a kefét. 8. A gyomornak is kedvező, ha „felébresztjük” Ezért reggeli előtt együnk joghurtot, müzlit vagy gyümölcsöt. Ez segít eltávolítani a szervezetben lerakodó mérgező salakanyagokat, megkönnyíti az emésztést, akadályozza az elhízást, és gondoskodik az egész napi jó köz­érzetről. 9. Öltözés előtt dezodorral illatosítsuk a hónaljunkat. Pár csepp kölnit is tehetünk a fülünk mögé, de vigyázzunk arra, hogy a kozmetikumok illata egységes legyen. Nyáron tartózkodjunk az émelyítő fűszeres, nehéz illa­toktól. 10. Még egy utolsó jó tanács: ha napközben ránktör a fárdtság: lélegezzünk bejó mélyen és lassan fújjuk ki a levegőt Egy perc után máris érezhetjük a légzőtrénink áldásos hatását. Legfrissebb helyi és hazai magyar nyelvű hírekért A magyar kultúráért nézze TV műsorainkat: Friss Hírek magyarul péntek du. 6:30-kor a 67-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarian Magazin Extra szombaton de. 10 óra a 67-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarorama Vasárnap du. 5:30-kor a 67-es Cabel-csatorna Manhattan Bikkál Gyula igazgató-főszerkesztő Lecsós-rizses saláta Hozzávalók: 1 kicsi bár­milyen fajta züldsaláta, 2 pohár rizs, 4 zöldpaprika, 4 kicsi kemény para­dicsom, 4 oz gomba, 1 csokor zöldhagyma, 1 citrom, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál mustár, ízlés szerint só, törött bors, csipetnyi cukor. A rizst megfőzzük, le­szűrjük és kihűtjük. Közben a salátát megmossuk, le- csöpögtetjük. Néhány le­velet a tálaláshoz félre­teszünk, a többit kis kockákra vágjuk. Az összes többi zöldséget megmossuk, leszári tjük. A paprikákat kicsumázzuk, felszeleteljük, a paradicsomot gerezdekre aprítjuk. A lilahagymát fel- kockázzuk, a zöldhagymát felkarikázzuk. A gombát felszeleteljük. A forró olajra a következő sorrendben tesszük a zöldségeket: hagyma, amit megfuttattunk az olajon, zöldpaprika­szeletek, amit további egy percig pirítunk, közben kevergetjük, végül a gomba. További egy perc után le­húzzuk a tűzről. A zöldsé­geket nem szabad megpu- hitani! A citromot ketté­vágjuk. Az egyik felének a levét kinyomjuk, össze­keverjük a mustárral, és megborsozzuk. Annyi vizet adunk hozzá, hogy a salátalé kb. 1 pohárra való legyen. Megsózzuk, csi­petnyi cukorral ízesítjük, majd ráöntjük a zöld- paprikas, hagymás-gomba keverékére. Jól átforgatjuk, hozzákeverjük a rizst és a nyers paradicsomot. Befed­jük , és ha kihűlt, a hűtő­szekrényben legalább fél napig érleljük. Tálalás előtt ismét átkeverjük és a megmaradt gerezdekre vá­gott citrommal díszítjük. C4é&Se& A sömör és a napfény Ez egyike azoknak a bőrbetegségeknek, amelyek nap­fénnyel gyógyíthatók. Jellemzője, hogy a bőr pusztul, hámlik. Nem ragályos, tehát nem veszélyes a környezetre. Megjelenési formái különbözőek lehetnek. Legfőbb tünete két pont megjelenése a bőrön. Lehet pikelyes, csöppszerű vagy lapos, korong alakú. Ha csöpp- szerű. akkor psoriasis guttata a neve, a színe pedig ezüstösvöröses. Amikor a sömör nagyobb, sőt a dió nagságát is eléri, psoriasis nummularisnak nevezik, azaz korong alakú sömömek. Gyakori eset, hogy az ilyen beteg bőrrész közepe begyógyul, viszont kör keletkezik körülötte. Azt gyűrűs sömömek hívják. Az is előfordul, hogy ezek a körök egymásba fonódnak, és árkádszerű rajzolat képződik a bőrön. A sömör minden megjelenési formájában időként kevésbé, máskor hangsúlyozottabban jelentkezik, de mindig megmarad meghatározott határok között. Baj csak akkor származik belőle, ha a bőr nagy területére terjed ki. Ezt már általános sömömek tekinthetjük. A beteg közérzetével kezdetben nincs baj. Amikor azonban látja, mennyire terjed a bőrén a sömör, nyugtalanná válik. Ennek elsősorban lelki okai vannak. Csodálatos dolog, hogy a sömör a testnek csak bizonyos meghatározott részein jelentkezik. Szerencsére az arcunk általában mentes ettől a kellemetlen bőrbetegségtől. A kéznek és a lábnak azokon a részein jelentkezik, amelyek nem hajlíthatok. A beteg bőr pikkelyei csak a legritkább esetben találhatók meg a könyökhajlatban, viszont magán a könyökön annál gyakrabban. Itt a bőr erősebb, közvetlenül a kemény csontra feszül, ahol a véredények hálózata is ritkább és alacsonyabb a test hőmérséklete, mint a könyökhajlatban. A sömör leggyakrabban a könyökön, a kézfej felső oldalán, a térden és a háton jelentkezik, míg a vérerekkel dúsabban ellátott testrészeken és a szőrzettel borított részeken nagyon ritkán. Ezek szerint tehát a sömör azoknak a testrészeknek a betegsége, amelyben nincs szőrzet, a vérrel való ellátottság pedig gyöngébb. Bebizonyosodott, hogy rendszerint olyanok kapnak sömört, akik hajlamosak erre. Éppen ezért a gyógyítás is arra irányul, hogy a szervezet anyagcseréjét hozza rendbe. Korábban helyi kezeléssel végezték a gyógyítást, különösen alkalmazták a hrizorabin nevű gyógyszert, amelyet végtelenül türelemmel kenegettek rá a megbetegedett bőrfelületekre. A sömörös beteg állandó látogatója az orvosi rendelőnek. Ma már hormoninjekciókkal gyógyítják a sömört, mert ez az eljárás sikeresnek bizonyult. Viszont a leghatásosabb gyógyszer a napfény, amely egyrészt megakadályozza a betegség jelentkezését, másrészt a még túlságosan el nem hanyagolt betegséget kigyógyítja, súlyos esetekben pedig javulást okoz. Régóta ismertetés, hogy a sömörös betegek állapota nyáron javul. A légfúrdő és a napfúrdő segít a bajon. A napsugár a legjobb ellenszere a betegségnek. Hideg viz segít Hosszan tartó tanulmányozás után megállapították, hogy a hideg víznek bélmozgató hatása van, azaz hozzájárul a belek gyorsabb kiürüléséhez. Fokozza a belek, pontosabban a bélizmok ütemes összehúzódását, miáltal kinyomja magából az ürüléket. Ezzel szemben a meleg víz csökkenti a belek ilyen irányú működését. Ezért van az, hogy az orvosok más és más hőfokú ásványvíz ivását javasolják a betegeknek: akinek szék­rekedése van, azzal hideg vizet, aki pedig hasmenésben szenved, azzal meleg vizet itatnak. 000000000000000000000000 A Magyar Színház Művészeti Fóruma Minden hétfőn este lA 6 órakor Manhattan Cable 56 RCN cable 108 Cserey Erzsi igazgató 000000000000000000000000

Next

/
Oldalképek
Tartalom