Amerikai Magyar Szó, 2003. július-december (57. évfolyam, 26-48. szám)
2003-12-11 / 46. szám
Thursday, Dec. 11, 2003 Amerikai Magyar Szó Megnyílik az Udvar-Házy Múzeum Parasztok tudósa, parasztinak tanítója December 15-én, a Wright testvérek első felszállásának évfordulóján, nyílik meg a Smithsonion Múzeumhoz tartozó kiállítási pavilon a Washington melletti Dulles repülőtéren. A Steven F. Udvar-Házy Center nevet viselő, mintegy 70 ezer négyzetmétert kitevő csarnok létesítését a névadó magyar 65 millió adománya tette lehetővé. Udvar-Házy családjával 1958-ban érkezett az Egyesült Államokba. Hét éves korától a repülés szerelmese volt,. akkor látott először egy légi bemutatót Magyarországon. Első vállalkozását még egyetemista korában, 1966-ban indította el, majd 1973-ban egyike volt az International Lease Finance Corporation alapítóinak, amely ma a világ legnagyobb repülőgép kölcsönzője. Az akkori 150 ezer dolláros befektetése ma 2,3 billióra nőtt. A Forbes kimutatása szerint Amerika 242 milliárdosa (itt billió) között ő a 103- ik. Akiket a statisztikai adatok érdekelnek, megtudhatják, hogy az új múzeumi együttes több mint 200 repülőgépet és 135 űrhajót mutat majd be, a második világháborús Focke Wolf 190 német vadászgéptől a nemrégen leállított Con- cord-ig. Tálán a leghíresebb az Enola Gay gép, amely 1944-ben Hirosimára dobta az atombombát. A csarnok 300 méter hosszú, 30 méter magas, és mellette épül egy IMAX színház, valamint egy kilátó torony is. Udvarházy István adományát, amely a gazdag Smithsonion Múzeum mindeddig legnagyobb felajánlása - „a repülés iránti szeretet tükrének” nevezte. Ennél is jobban tükrözi azonban a háláját befogadó hazája iránt, ahol ifjúságának álmát megvalósíthatta. PL Legfrissebb helyi és hazai magyar nyelvű hírekért a .magyar kultúráért nézze TV műsorainkat: Friss Hírek magyarul péntek du. 6 órakor az 57-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarian Magazin Extra szombaton de. 10 óra a 34-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarorama szombat este 7:30-kor az 56-os Cabel-csatorna Manhattan Bikkál Gyula igazgató-főszerkesztő___________ lessedik Sámuel, a magyar paraszti társadalom tudósa, evangélikus lelkész, pedagógus-író , 1742. április 20-án született. Ritkán emlegetjük, nevét inkább csak művelődés- és neveléstörténészek munkái őrzik, pedig munkássága igazán megérdemli az utókor megbecsülését. Úttörője volt annak az összetett - nem szűk szakmai területre összpontosító - gondolkodásnak és cselekvésnek, amely a magyar vidék, parasztság és mezőgazdaság kérdéseinek, ügyeinek egészére irányult. Tessedik Pozsonyban, Sárospatakon, Debrecenben tanult, de német egyetemeken is folytatott tanulmányokat. Élete és életműve elsősorban Szarvashoz kapcsolódik, ahol lelkészként tevékenykedett. Munkásságában nehéz volna megjelölni azt, amit valójában hivatásának tekintett. Lelkésznek, pedagógusnak, gondolkodónak és szervezőnek egyaránt kiváló volt. Életét lényegében véve a parasztság helyzetének javítására szánta, ez a feladat pedig a maga korában amolyan értelmiségi mindenessé tette őt. Már 1780-ban gazdasági iskolát, "gyakorlatigazdasági szorgalmatossági" iskolát alapított abból a célból, hogy a paraszt- inakkal elsajátítassa az "okszerű" gazdálkodás tudományait. Mint annyiszor történelmünk során, ezt a kezdeményezést is meg nem értés, a kortársak gán- csoskodása buktatta el: az iskolát 1809-ben meg kellet szüntetnie. Sokrétű tevékenységének folytatásában ■ i ire si ia [Wj aiiij “NEM FIZET, MÍGNEM NYERÜNK!” Tessedik Sámuel azonban senki és semmi sem akadályozhatta meg. Nagy javító és kísérletező kedvvel vágott neki az alföldi mezőgazdálkodás megújításának. Szorgalmazta a korszerű vetésforgó bevezetését, új takarmánynövényeket, honosított meg - közöttük a lucernát is -, foglalkozott az istállózó állattenyésztéssel, talajjavítással, gyümölcstermeléssel, méhészettel, selyemhernyó- tenyésztéssel és a szikes területek termékennyé tétele érdekében is úttörő kísérleteket folytatott. Mindezeken felül figyelembe vette a parasztság akkori egészségügyi helyzetét, illetve annak hiányosságait. Annak érdekében, hogy egészséges, tiszta ivóvízhez jusson az alföldi földműves ember, kutakat fúratott, de foglalkozott a táplálkozás, a lakáskörülmények, a települési viszonyok, illetve a település- rendezés kérdéseivel is. Különös gondot fordított a parasztság szociális helyzetének változtatására, lét- biztonságának a javítására. Joggal nevezhetnénk őt a parasztság propagandistájának is, hiszen munkásságának egyik fontos vonulata volt, hogy felhívja az ország figyelmét a parasztkérdésre, és annak tudományos értékű vizsgálatára. Ezen célok érdekében vett részt a keszthelyi Georgikon megszervezésében, létrehozásában, amelynek elnöke is lett. Tapasztalatait és javaslatait írásba foglalta, többek között A paraszt ember Magyarországban mitsoda és mi lehetne című munkájában vagy A parasztok állapotáról Magyarországon című - Berzeviczy Gergellyel közös - művében. Lelkészi, pedagógusi, agrár- gazdasági munkássága számontartása mellett nem ok nélkül tekintik őt korai néprajzi és szociológiai gondolkodónak. Biró Zoltán ÉVFORDULÓ NAPTÁR A zenetörténet egyik legnagyobb alakja Ludwig van Beethoven német zeneszerző december 16-án született. Legnagyszerűbb művei szimfóniái, nyitányai (Coriolanus, Prometheus, szonátái Tavasz. Kreutzer- szonáta. Egyetlen oprát irt, a Fideliót. Magyarországon is járt , a pesti Színház megnyitóján az István király és az Athene romjainál című műveit, C-dúr miséjét pedig Kismartonban először mutatták be. 1880 decemberében született Czuczor Gergely költő, nyelvész. Lelkes magyarsága a bécsi körök üldözését vonta maga után s a Riadó című költeménye miatt Kufsteinben várfogságot szenvedett (1849-1851) Múltidéző hősi eposzokat, balladákat (Szondi, Kont, Hunyadi) népies dalokat irt: megemlítjük a Falusi kislány Pesten c. életképét és a hexaméteres Botondot. Nyelvészeti munkája a Fogarasi Jánossal közösen szerkesztett hétkötetes A magyar nyelv szótára. Összes költői müve 1899-ben három kötetben jelent meg. tMHMHMMMMHHMHHHHMHWOOOOOOOttOOOOOO FisA Amerikai Magyar Televízió N.Y. Minden szombaton reggel 7:30-kor műsort közvetít a Manhattan Cabel-televizió 34-es csatornáján Producer: Bárdos Károly 5. ÜGYVEDEI RÓNAI & RÓNAI L.L.P. ügyvédi iroda, mely soha nem alszik — gépkocsi-, teherautó, kerékpárbalesetek botlások, esések / — repülőgép- és vonatszerencsétlenségek ~ éPitkezési bdesetek-munkahelyi balesetek -mérgezőanyagok — születési rendellenességek, szélhüdések ólommérgezés — gondatlanságból bekövetkezett halálesetek kutyaharapás — motorkerékpár-balesetek égések-orvosi műhibák - sérült gyermekek — minőséghibás termékek ~ azbesztmérgezés Otthoni és kórházi látogatások! B Ingyenes konzultáció! (Illegális itt-tartózkodás nem akadály)