Amerikai Magyar Szó, 2003. július-december (57. évfolyam, 26-48. szám)

2003-12-04 / 45. szám

Thursday, Dec. 4,2003 Amerikai Magyar Szó 5. ÉVFORDULÓ NAPTÁR II. Rákóczi Ferenc fejedelem Elhangzott Miami, Fl.-ban Krisztus Első Magyar Egyesület Egyháza előadásán ifj. Alexandre Dumas 1895 november 27-én halt meg ifj. Alexandre Dumas francia dráma- és regényíró. Legnagyobb sikerét a Kaméliás hölgy (1848) cimü regényével, majd drámafeldolgozásával aratta, amelynek tárgyát Guiseppe Verdi a Traviata című hires operájában dolgozott fel. Említjük még: a Divathölgyek (1855) A szerelem gyermeke (1858) és a Georges hercegnő (1872) Mark Twain 1835 november 30-án született Mark Twain amerikai iró, humorista. Elő- í adókorlátján Európát is bejárta. Nevét ' halhatatlanná három ifjúsági regénye tette: > Tom Sawyer kalandjai (1876) a Koldus és ^ királyfi (1882) és a Huckleberry Finn ^4. kalandjai (1883) Vörösmarty Mihály 1800 december 1-én született Vörösmarty Mihály, legnagyobb romantikus költőnk. 25 éves korában a Zalán futása (1825) nemzeti eposza országos sikert hozott. Ezt követte a Cserhalom, a Tündérvölgy, a Két szom­szédvár. Ő irta legbájosabb mesejátékunkat d Csongor és Tündét (1831). 1837-ben a Nemzeti Színházat Árpád ébredése cimü da­rabjával nyitotta meg. Irodalmi lapokat is szerkeszett (Tu­dományos Gyűjtemény, Athenaeum). 1836-ban irt Szózata, Egressy Béni zenéjével nemzeti énekünk lett. Első Amerikai Magyar Televízió N.Y. Minden szombaton reggel 7:30-kor műsort cözvetit a Manhattan Cabel-televizió 34-es csatornáján Producer: Bárdos Károly A Bnai Zion Alapítvány Magyar Művész Színház ebben az évben is megrendezi HANUKA PARTIJÁT Meghívott vendégünk DÁN OFRY Az izraeli ÚJ KELET napilap főszerkesztője, a világhírű Herzl-dijas iró. aki Izrael csodafegyverei címen mutatja be a Zsidó Állam mai profilját. Az előadás után az Amerikában első alka­lommal megjelenő EZ VAN magyar nyelvű bulvárlap mutatkozik be, majd zenés-táncos kávéházunkban hanuka-fánkot és kávét szol­gálunk fel. Szeretettel várjuk 2003. december 14. vasárnap délután 3 órakor Magyar Művész Színház 136 East 39“ Street, New York, N.Y. 10016 További információ és jegyelővétel: Dr. Hámori Péter: 212-725-1211/224 A jegy ára: $ 20.­A teljes bevételt a Bnai Zion értelmi fogyatékos gyermekek izraeli otthonának utaljuk át. II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának 300-ik évfordulóját ünnepeljük. Ő joggal ünnepelhette volna éppen Mátyás királyunk uralkodásának 300-ik évfor­dulóját. Mátyás király volt az utolsó, a Szent Koronával megkoronázott nemzeti ki­rályunk, aki felvirágoztatta utoljára az országot. Halála után Szapolyai Jánost tették királlyá, aki viszont végleg kiejtette a kezéből az or­szágot és átengedte a Habsburg háznak. Ettől kezdve a magyar nép sorsa megpecsételődött és folya­matos küzdelem jellemezte évszázadokon át szabadsága visszanyeréséért. A Rákóczi család már II. Rákóczi Ferenc előtt is öt generáción keresztül a ma­gyar szabadság kivívásának élharcosai közé tartozott. Sajnos mindegyikük ideje­korán elhunyt, kétes okok következtében, igy egyik Rákóczi ősnek sem volt le­hetősége megvalósítani ál­mát. II. Rákóczi Ferenc 1676- ban született. 3 hónapos korában édesapja, I. Rákóczi Ferenc Erdély akkori fe­jedelme fiatalon elhunyt, igy a gyermek. Rákóczi Ferenc apa nélkül nőtt fel, nővére, Rákóczi Julianna társasá­gában. Édesanyjuk, Zrínyi Ilona, a hires Zrínyi család leszármazottja volt, mig apai nagyanyja pedig a Báthori családból származó Báthori Zsófia. A gyermek Rákóczi fejedelmet édesanyja Fer- kónak, nagymamája pedig Ferkőnek szólította. Az első festmény, amiről tudomá­sunk van, az 8 éves korában készült róla, ahol díszes piros dolmányt és sárga csizmát visel, vállára hulló hullámos haján és gyermeki arcán pedig már felis­merhetők a későbbi feje­delem tipikus vonásai. Ezt a festményt a Magyar Tudo­mányos Akadémia őrzi a mai napig is. Rákóczi édesanyja, Zrínyi Ilona másodszor is férjhez ment, igy lett az egykori kuruc vezér, gróf Thököly Imre, Rákóczi mostohaapja. Thököly Imre egy alkalom­mal magával vitte a gyermek Rákóczit a hadi táborába, ahol igen nagy megpróbál­tatásnak volt kitéve, éhezett, fázott, állandó életveszély­ben volt, ugyanakkor meg­maradt emlékezetében egy­két csata mozzanat, amit később saját vezérlése alatt ő is felhasznált. Thököly Imre egyre több csatát vesztett a császári­akkal szemben, akik egyre közelebb kerültek Munkács várához, a Rákócziak egyik legerősebb várához. Thököly kénytelen volt elhagyni az országot, mig Zrínyi Ilona, a gyermekei mellett hősiesen védte Munkács várát. Három évig sikerült megvédenie, utána viszont feladásra kény­szerült. A Habsburg császár, I. Lipót, ígéretet tett, hogy Bécsbe költözhetnek, és ott békességben élhetnek, de nem térhetnek vissza Mun­kácsra. Elrendelte a Mun­kács várában található kin­csek leltározását. A legtöbb kincset ekkor hordták el, a •* többségét Bécsbe szállí­tották, beolvasztották, a többit pedig a katonák elharácsolták. Ekkor tűnt el két nagyon értékes tárgy is. Állítólag a Rákóczi család tulajdonában volt Attila, hun király pajzsa és buzogánya, melynek ekkor veszett nyo­ma. I. Lipót Habsburg császár, ígéretét megszegve, elszakí­totta a Rákóczi gyermekeket anyjuktól. Juliannát az egyik bécsi apáca zárdában csu- katta, a 12 éves Ferkót pedig Csehországba vitte, hogy ott jezsuita papokkal tanitassa. Ferkó keserves sirások kö­zepette vált meg édes­anyjától, akit soha többet nem látott ezután. Cseh­országban egyből levágták hosszú magyaros haját németesre, levetettek róla magyaros dolmányát, és német stílusú úri ruhát adtak rá. Rendszeresen küldött levelet édesanyjának és testvérének, melyben keser­vesen panaszolta, hogy gróf fiúkkal kell egy szobában laknia, nem adják meg neki a fejedelmi tiszteletet, őt is grófnak szólítják, idegen számára minden, a szokások, a nyelv, az ételek. Öt évig tartották Őt Csehországban, mialatt a magyar nyelvet szinte majdnem teljesen elfelejtette. I. Lipót célja az volt, hogy legális keretek között kiirtsa a Habsburgok legnagyobb és legerősebb vetélytársát, a Rákóczi csa­ládot. Ezt úgy akarta elérni, hogy Rákóczi Ferencből katolikus papot, mig Julian­nából apácát akart nevel­tetni. hogy igy megaka­dályozza az utódok bizto­sítását. Ez a terve azonban csődbe ment, mert mind Julianna, mind Ferenc hamarosan megházosodott, és mind ketten vissza­költöztek magyarországi birtokaikra. Chirino Bordás Julianna (Miami, FI.) £ Dr. Bartalos Mihály a Columbia Egyetem volt tanára Belgyógyász és genetikus Konzultáció, kivizsgálás, kezelés . Előzetes bejelentés szükséges Tel: (212)262-5291 30 West 60th Street, Suite I-F a Columbus Circle és Columbus (9th) Avenue között New York, N.Y. 10023 A Magyar Színház Művészeti Fórum-a Minden hétfőn este 1/2 6 órakor Manhattan Cable 56 RCN calbe 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom