Amerikai Magyar Szó, 2003. január-június (57. évfolyam, 1-25. szám)
2003-06-12 / 23. szám
Thursday, June 12,2003 Amerikai Magyar Szó 5. Szobor Washingtonban a magyar hősnek Az Amerikában élő magyarok ma már jól tudják, ki volt Fabricy Kováts. Nos, Kováts ezredes, a nagykunsági Karcag szülötte vérbeli katona volt. Már siheder korában Mária Terézia egyik magyar hu- szárezrendében szolgál, később pedig a francia király lovasságában találjuk. Katonai pályafutása mégis II. (Nagy) Frigyes porosz király szolgálatában teljesedik ki, ahol előbb beosztott huszártiszt, később önálló szabadcsapatvezér. Vitézségének és parancsnoki erényeinek elismeréseként a porosz uralkodó a legmagasabb katonai kitüntetésben részesíti: a "Pour le Merite" tiszti keresztjét adományozza neki. Kováts Mihály Porosz- országból Varsó érintésével tér haza, ahol a szerveződő lengyel nemesi felkelés ügyét előmozdítandó, futár- szolgálatot vállal a francia királyi udvarhoz. Mielőtt azonban továbbutazhatna, az osztrák hatóságok elfogják, tömlöcbe vetik és vizsgálatot indítanak ellene. Szabadulása után, nem kis kockázatot vállalva, ismét feléleszti a lengyel szabadságért harcolókkal fenntartott korábbi kapcsolatait. A lengyel kísérlet kudarca után, értesülvén az Amerikai Függetlenségi Háború kitöréséről, habozás nélkül Párizsba utazik, s az ott kö- veteskedő Benjamin Frank- linnek felajánlja szolgálatait az amerikai nép szabadságának kivívása érdekében. Máig fenmaradt levelének híressé vált zárómondata: "Fidelissimus as Mortem." - "Hűség mindhalálig!" Amerikába érkezvén, George Washington parancsnoksága alatt, a lengyel gróf Pulaszki Kázmér dandártábornok oldalán megszervezi és kiképezi az Első Légió elnevezésű új típusú katonai egységet, ezen belül megteremtve az amerikai könnyű lovasságot (huszárságot), mint új fegyvernemet. Az immár ezredesi rangú Fabricy Kováts Mihály, a légió vezénylő parancsnoka, a stratégiai jelentőségű Charlston (Dél- Karolina) kikötőváros védelméért vívott csatában halt hősi halált, 1779. május 11- én. Önfeláldozása és társai vérhullatása nem volt hiábavaló: a tekintélyes túlerőben lévő angol sereget sikerült meghátrálásra kény- szeríteniük, s így várost - az amerikai dél kulcsát - a felkelők kezében megtartani. Takács Pál, amikor úgy döntött, hogy mindezt egyetlen szoborban meg- rörökíti, úgyszólván a lehetetlenre vállalkozott. Hősiességet és tragikumot, az eszmékért való törhetetlen kiállást, a nemes célokért való küzdést és önfeláldozást kifejezni, a jellemet, a személyiséget híven tükröz- tetni egy rideg fémből öntött, statikus köztéri művel, s eközben elkerülni azokat a csapdákat, amelyeket a hagyományos hősteremtés, a romantikus mítizálás mára meghaladott eszköztára kínál - nos, mindez bármely alkotó számára hatalmas kihívást jelent. Mondják, a jellem tükre az arc. Igen ám, csakhogy egy lovas szobornál, amelyet eleve nagyobb távolságból néz az ember, az arc nem sok mindenről árulkodik. A művészi szándék kifejezésére a megoldást tehát valahol másutt kellett keresni. Ám Takács Pál, aki az Iparművészeti Főiskola hallgatójaként vett részt az 1956-os forradalomban, s a bebörtönzés, a biztos megtorlás elől menekült a szabad világba, így jutva el - sokezer társával együtt - az Egyesült Államokba, valahol a maga, s a vele együtt érkezők előképét találhatta meg Kováts Mihályban. Azt a személyt, akiben az amerikai és a magyar múlt egy pillanatra egymásba kapcsolódott. Mindez erős ihletet kölcsönözhetett a művésznek, mert az elkészült szo- bormodell csupa lendület, csupa mozgás, csupa-csupa élet, holott, amit ábrázol, az pontosan ennek az ellenkezője: a halál. A szobor voltaképp egy képzelt pillanatfelvétel a charlestoni csatatérről, a fényképezőgép az alkotó kezében abban a drámai pillanatban exponál, amikor roham közben Kováts ezredest és lovát halálos golyótalálat éri. A vágtató ló megrogy, még minden izma feszül, de tagjai, mozdulatai már szétesőben, nyelve kileffen a szájából, s a szeme hatalmasra duzzad a rémülettől. A szíven ütött parancsnok pedig kizökken a nyeregből, s feje élettelenül hátrahanyatlik. Ám Takács Pál nem elégszik meg a tragikum ábrázolásával. Az ugyanis csak valami torzót eredményezhetne, a mártírum - bármennyire szomorú is - önmagában nem sokat árul el hősünk jelleméről, eszméiről. Takács Pál ezért kutatja, s így találja meg a szimbólumot: a rohamot vezénylő parancsnok még halálának pillanatában is, eszméletének végső mozdulatával magasba emeli - harcoló társai lelkesítésére - a tizenhárom gyarmat csillagával ékesített zászlót. Ez a mozdulat fejezi ki minden szónál hitelesebben, hogy ki is volt Kováts ezredes, ez a mozdulat vall eszméiről, ez juttatja eszünkbe híres jelmondatát, s avatja a néző szemében valóságos legendává a személyét. Csaknem harminc év telt el azóta, hogy Takács Pál szobormodellje elkészült. Az akkori amerikai magyar lobby hatékonyságát jól tükrözi, hogy kongresszusi határozat született a szobor washingtoni fölállításáról, azonban az örökös magyar betegség, az összefogás hiánya (a szükséges pénznek csak a töredékét sikerült összegyűjteni) ezt végülis megakadályozta. Lassanként elszéledtek, elhúnytak az egykori lelkes támogatók, az ügy szinte teljes feledésbe merült, s 2000 nyarán maga az alkotó is elhalálozott. Ám 2002 tavaszán a Fabricy Kováts Mihály Szoborállítási Bizottság megalakulásával - melyet washingtoni magyar szervezetek vezetői hoztak létre - a szoborállítás ügye új lendületet kapott. Megkezdődött az adományok gyűjtése. Jeszenszky Géza, korábbi magyar nagykövet nagyszabású adománygyűjtő vacsorát szervezett, s felajánlotta a nagykövetség udvarát a szobor elhelyezésére. A Szoborállítási Bizottság több amerikai, amerikai-magyar és magyar- országi szobrászművész ajánlata közül kiválasztotta Diénes Attila Magyarországon élő, erdélyi származású szobrászt Takács Pál alkotásának életnagyságú méretre történő felnagyitá- . sára és bronzból történő kiöntésére. A kezdeményezést a magyar külügyminisztérium új vezetése is teljes támogatásáról biztosította, Si- monyi András nagykövet pedig ezen túl is közvetlenül, tevékenyen segíti. A szobor őszi felállítása elől minden akadály elhárulni látszik. A bizottság eddig már több mint 44 ezer dollárnyi adományt gyűjtött össze, mely elegendő a szobor elkészítéséhez. Már csak a Magyarországról Amerikába történő szállítás és a talapzatkészítés költségeit kell előteremteni. Mindez természetesen igen sok további feladatot jelent, s a méltó avatóünnepség megtartása is rengeteg szervezőmunkát igényel. Ám az eddigi eredmények ismeretében jó okunk van hinni, hogy októberben Washingtonban Frabricy Kováts Mihály lovasszobrának avatásán együtt ünnepelhetünk. Józsa Fábián Edit Piaf életrekelt New Yorkban Május 25-én vasárnap a New York-i Magyar Művész Színházban került bemutatásra a Budapesti Kamaraszínház egyik legsikeresebb produkciója az Edit Piaf, Vári Éva Jászai-dijas Kiváló Művész előadásában. A Magyar Művész Színház befogadó színházként működik. A New York-i közönség már mint kedves ismerőst várta és fogadta Vári Évát - ami bizonyítja, hogy az összes jegy elővételben elkelt, pótszékekkel, állóhelyekkel együtt. Vári Éva ugyanis januárban sikerrel adta elő Martin Sherman: ROSE cimü monodrámáját. A nem éppen lelkesedéséről ismert amerikai közönség vastapssal, lábdobogással, felállva több mint negyedórán keresztül ünnepelte Vári Évát és a darab zenei rendezőjét és zongorakisérőjét Silló István karnagyot. Ez az ünneplés fényesen bizonyította a Művész Színház létrehozásának szükségességét, hogy az itt élő magyarság nagyon is igényli az óhazai színházak előadásait. A közönség az előadás után zenés-táncos 5 órai tea keretében együtt énekelte Vári Évával és Silló Istvánnal Edith Piaf halhatatlan sanzonjait. A művészeket nem akarták körükből elengedni. Szép délután volt, dr. Hámori Péter azonnal meghívta a művésznőt egy újabb produkció bemutatására, hiszen, mint Vári Éva mondta - kicsit már a New York-i Magyar Művész Színház vendégművészének is nevezhető
