Amerikai Magyar Szó, 2003. január-június (57. évfolyam, 1-25. szám)
2003-06-05 / 22. szám
2. Amerikai Magyar Szó Thursday, June 5, 2003 Tömeges tiltakozás és szükségállapot Peruban Szükségállapotot hirdetett Peruban Alejandro Toledo államfő válaszul a szakszervezetek által kezdeményezett szrájkok és tiltakozó akciókra. Az elnök TV-beszédében „a társadalmi káosz” megakadályozásának szükségességével indokolta a rendkívüli intézkedéseket. SS Szaddám Húszéin levelét megírta Újabb Szaddam Huszeinnek tulajdonított levelet közölt május 27-én az Al-Kudsz al-Arabi című Londonban szerkesztett arab nyelvű lap, amelyben az egykori diktátor azt állítja, hogy harcol és küzd a „gyáva amerikai és brit ellenség ellen” MOSZKVA. A közelgő parlamenti választás eredményeként létrejövő többség alakíthat kormányt Oroszországban - helyezte kilátásba éves üzenetében Putyin elnök, aki az orosz hazai össztermék megduplázását, a tömeges szegénység leküzdését és a fegyveres erők modernizálását nevezte a legfontosabb középtávú feladatainak. fi VARSÓ. A Gazeta Wzborcza című liberális napilap budapesti tudósítója Matzenna Guz- Vetter beszámolt arról, hogy Magyarország egy 300 fős szállító zászlóaljat küld Irakba. A tudósitó szerint a magyar katonák nagy valószínűséggel a lengyel irányítással létrejövő övezetbe mennek, bár Magyarországon sokan inkább azt szeretnék, ha a brit övezetbe kerülnének, tekintve, hogy a magyar hadsereget éppen a britek korszerűsítik fiP Amerikai, lengyel - két jó barát Aleksander Kwasniewski lengyel kormányfő fogadta május 31-án a krakkói palotában Bush elnököt, ahol nagyon fontos beszédet mondott az Európát érintő amerikai politikai koncepcióról és a transzatlanti kapcsolatokról. fi Blair villámlátogatáson Bászrában Rövid látogatásra Bász- rába látogatott május 29- én Tony Blair brit kormányfő, az ott állo- ! másozó brit katonák előtt 'leszögezte: Nagy Britán- } niában nagyon sokan megkérdőjelezik az iraki 1 katonai beavatkozásról hozott döntés bölcsességét, ám azt senki sem vonja kétségbe, hogy a háborút a brit haderő professzionális módon vívta meg. EVIAN. A világazdasagi növekedés mozgásba lendítése módozatainak szentelt napirendi pont megvitatásával vette kezdetét a Nyolcak (G8) csoport eviani csúcsértekezlete június 2-án a franciaországi Evianba. Globalizációellenes tüntetések voltak Lausannéban és Genfben OLVASÓINKHOZ A postai címzésnél az újság felső részén találják meg előfizetésük lejárati idejét. Kérjük, ne várjanak a felszólításra, hanem küldjék be a megelőző hónapban az előfizetési dijat. Köszönjük. Szerkesztőség A jobboldal Sáron útitervét bírálja Ariel Sáron izraeli kormányfő szerint a zsidó állam nem tarthat örökké megszállás alatt 3.5 millió palesztint, ez rossz volna az államnak, gazdaságának és a palesztinoknak is, ezért Izraelnek minden tőle telhetőt meg kell tennie az izrael- palesztin konfliktus politikai rendezéséért. A kormányfő saját pártja, a jobboldali Likud delegálta miniszterek és képviselők tanácskozásán mondta ezt és szavait az izraeli közszolgálati rádió idézte. * Amnesty: a helyzet olyan, mint a hidegháborúban A világ népeit a hidegháború vége óta soha nem fenyegette a biztonság olyan mértékű hiánya, mint most - közölte Londonban az Amnesty International főtitkára. Ezzel párhúzamosan Budapesten is tájékoztatót tartott a világ legnagyobb jogvédő szervezete, ahol kiderült: a magyar kormány nem reagált arra a felkérésre, hogy hívja fel Oroszország figyelmét az emberi jogok tiszteletére. .fip BUDAPEST. Etikátlan politikai magatartása és az átláthatatlan gazdasági tevékenységekért lemondásra szólítja fel a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége Horváth Aladárt, az Országos Cigány Önkormányzat elnökét. SS BUDAPEST. A várakozásokkal ellentétben valószínűleg nőnek az autóárak Magyar- országon az EU-csatlakozás után. Annyi bizonyos, jövőre megváltoznak az árakra is ható uniós és hazai játékszabályok. fi BUDAPEST. Demonstrációt tartott az 1920 június 4-i trianoni döntés évfordulójára emlékezve a Magyarok Világszövetsége, több civil szervezettel közösen a budapesti Hősök terén június 1-én. BUDAPEST. Vasutassztrájk lesz a három nyugati-európai országban - Ausztriában, Francia- országban és Olaszországban. <fi BÉCS. Kerekes székben kerüli meg a Földet a román mozgáskorlátozott Tudor Gaman: 13 hó- ' nap alatt akarja beutazni a világot. BUDAPEST. A kormány januári döntésének megfelelően május 15-től a lakossági földgáz ára 12 százalékkal emelkedett, az egyéb kedvezményes, de nem lakossági fogyasztók pedig ! 15 százalékkal drágábban juthatnak energiához. Üdülni csekk nyugdíjasoknak : BUDAPEST. Nyugdíjasoknak és nyugdíjszerű | jellátásban részesülőknek 150 millió forintos ; kedvezményes szociális célú üdülésicsekk- ' támogatási keretet biztosit a Magyar Nemzeti : | Üdülési Alapítvány ^2003-as évre. Több fiatalt hívnak be 1 BUDAPEST. A bevonulásra a hadsereg a tervezettnél félezerrel több fiatalt hiv be, hogy biztosíthassa a szükséges létszámot. A legutóbbi márciusi bevonuláskor ugyanis a szükséges állomány 92 százalékát tudták csak bevonultatni a hadkiegészítő parancsnokságok Újabb gép a Maiévnél | A Malév Rt. harmadik CRJ-200ER típusú repülőgépe is megérkezett a Ferihegyi repülőtérre. A harmadik gépet még az idén egy újabb követi. ^ fi Szeptember 11. titkai címmel az amerikai hírmagazin arról számol be, hogy a Fehér Ház mindent elkövet a terrortámadásról készült 800 oldalas jelentés titkosításának fenntartásáért. Vajon a 2004-es választás az ok? - kérdezi a lap. ^ Új szatmári megyés püspök II. János Pál pápa Schönberger Jenő mára- marosszigeti plébánost, máramarosszigeti kerületi esperest nevezte ki a már egy éve üres szatmári püspöki székbe. Az új püspök 1959 június 18-én született fi Az idén kevesebb a vendég a Balatonnál Ilyen bizonytalan kimenetelű szezon előtt még nem állt a balatoni idegenforgalom - mondta a Magyar Szálloda Szövetség balatoni régiójának elnöke. Az előzetes szállásfoglalások alapján kevesebb lesz a vendég a tavalyinál. fi Ragáts Imre a köztelevízió elnöke Patthelyzet után fölényesen nyerte az elnökválasztást a Magyar Televízió jelenlegi ügyvezető igazgatója Akik e héten ünnepük névnapjukat, sok egészséget és minden jót kívánunk! Boldog névnapot! Június 5- Fatima, Csány 6. Szidónia, Káld 7. Róbert 8. Pünkösd, Medárd 9. Félix, Előd 10. Margit, Diána 11. Barabás, Barna Q/áttozó innmnnnnnnnnnnnnnnriririnrimrir