Amerikai Magyar Szó, 2003. január-június (57. évfolyam, 1-25. szám)
2003-05-22 / 20. szám
Thursday, May 22,2003 Amerikai Magyar Szó 3. Liszt dalest a New York-i főkonzulátuson A Los Angele-i Liszt Zongora és Énekversenyt hetedik alkalommal rendezték meg 2002 novemberében. Négy országból és nyolc amerikai államból 129 résztvevő vetélkedett a Nagy-dij és a 10 Első-dij elnyeréséért. A nemzetközi zsűri 9 Liszt specialistát üdvözölt soraiban, először 2 magyarországi művészt is. Dr. Ábrahám Mariann-t - zongora - és Tálas Ernő-t - tenor-t - a Svéd Királyi Operából. A zongoraverseny győztese a Liszt Teremben (Budapest) bizonyítja be tudását. Az énekverseny Nagy-dijának a nyertese a New York-i Főkonzulátus épületének előadótermében fogja meghódítani a meghívott közönséget.Corinne Larsen, kaliforniai lírai szoprán, Dániel Cariaga - a Los Angeles Times zenei osztályának a vezetője illusztris zongora kíséretével, május 30-án este 7 órakor A Los Angeles-i Liszt versenyt kétévenként rendezik meg 1990 óta. Az eseményt sponzorálja a Pasadénai Tanárok Szövetsége, az Amerikai Liszt Társaság minden országbeli szervezete és a Los Angeles-i magyar társadalom. A verseny nemzetközi qualitását mutatja a meghívások előkelő helyei is: Liszt Akadémia, Emlékmúzeum Budapest, Magyar Nagykövetség Washington D.C., Magyar Főkonzulátus New York City, Great Romantics Festival, Hamilton, Canada: Egytemek meghívásai országszerte, és a Concerto dij nyertese a Pasadénai Symphonikusokkal játszik. A Los Angeles Liszt Verseny rendezőbizottsága ezúton köszöni meg a new York-i Főkonzulátusnak azt a nagylelkű felajánlását, hogy az Énekverseny győztese egy páratlanul szép estét betöltő Liszt Dalestet adhat, és egyben debütál a világfővárosában. Köszönettel és legmelegebb jókívánságainkkal: Geraldine Field Keeling és Neszlényi Pfeiffer Judith a verseny igazgatói Elhunyt Varga László Lapzártakor érkezett a hir, hogy Varga László iró, ügyvéd, politikus rövid szenvedés után 93 éves korában elhunyt Budapesten. Május 17-én egy politikai rendezvényen érte a tragikus baleset - a pódiumról a földre esve koponyaalapi törést szenvedett. Varga Lászlót az Országgyűlés és a Fidesz képviselőcsoportja saját halottjának tekinti. Amerikai Ma mar SzjÓ ÜSPSB-”^ .SSN 0,9^7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August last 2 weeks in Dec. Owner: Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 László Papp, president, Attila Micheller, secretary, Sándor Murray, treasurer. Editor: Kinga Molnár Editorial Board: Ervin Bán, Budapest, Julianna Bika, New Orleans, Gyula Bikkál, NewYork. Klára Bittó Boldog, New Jersey, Pál Deák, NewYork, Klára Györgyei New Haven, Balázs László Brüsszel, Ábrahám Nagy, Poughkeepsie, Károly Nagy, New Brunswick, László Papp, New Canaan, Zita Vilmányi, New York. Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Subscription in USA: 1 year $40.- Z2 year $20.- Canada $ 45.- Hungary & other forein Countries $ 45.- Postmaster send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 1003 Tel: 212-254-0397 Fa« 212-254-1584 A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelás. A beküldött cikkeket nem díjazzuk. Kéziratokat nem önünk meg és nem küldünk vissza. Négyéves mélyponton a dollár Greenspan a vállalatoktól várja a növekedés gyorsítását A második fél évben gyorsulni fog a gazdasági növekedési üteme, s elérheti a 3.5 százalékot is, ha a vállalatok feladják a beruházásokat halogató magatartásukat - mondta Alan Greenspan, a központi bank elnöke, akit a képviselőház illetékes bizottsága hallgatott meg. Greenspan örömmel nyugtázta, hogy a gazdaság termelékenysége változatlanul erőteljesebb iramban javul, mint a főbb versenytársaké. Úgy vélte: már látszanak a jelei annak, hogy a cégek befektetnek, miután elültek a geopolitikai feszültségek. Azt mondta, hogy az ázsiai járvány sincs hatással a gazdaságra. Igyekezett kikerülni viszont minden olyan kérdést, amely Bush elnök gazdaságélénkítő, adócsökkentő programjának hatásait firtatta. De meg■ A DOLLÁR ÁRFOLYAMA AZ EURÓHOZ KÉPEST jegyezte azért, hogy véleménye mit sem változott a februári meghallgatás óta. Akkor azt hangoztatta, hogy nincs szükség újabb ösztönzőszerre a gazdaságban, s a költsévetési deficitet sem kellene emelni. Most is a kiadások megkurtítása mellett érvelt. - Fegyelmezett államháztartási politika mellett a kamatpolitika jól szolgálhatja a gazdasági élet rövid távú befolyásolását - mondta. A foglalkoztatás, a folyó fizetési mérleg és a költségvetés növekvő deficitje elbizonytalanítja a befektetőket, igy a dollár iránt csökken a kereslet. A valuta lefelé ereszkedett az euróval szemben és négyéves mélypontra süllyedt, erre nem volt példa 1999 februárja óta. A helyzet akkor sem változott, amikor az európai tőzsdék zöme - Londont kivéve - zárva tartott. A gazdaság állapotát illetően az emberek túlságosan derűs hangot ütöttek meg az iraki háború befejezése után, s most mindenkinek újra kell értékelnie véleményét - nyilatkozta a Bloombergnek Sabrina Jacobs, a Dresdner Bank elemzője. Az amerikai üzleti hírügynökség által megkérdezett szakértők egyöntetűen arra számítanak, hogy az év végén egy euró 1,14- 1,15 dollárt ér majd. B.M Magyar újságíró elismerése New Yorkban Dunai Márton magyar újságíró kapta a New Yorkban működő külföldi újságírók és tudósítókat tömörítő Foreign Press Association ez évi második diját, egy 5000 dolláros tanulmányi ösztöndíjat, s az ezzel járó elismerő oklevelet. A május 13-án sorra került díjkiosztó rendezvényen az első dijat a kolumbiai Carlos Agu- delonak adták át. A 27 éves Dunai Márton, aki korábban a Népszabadság újságírója volt, jelenleg két éves posztgraduális újságírói tanulmányait folytatja a Kaliforniai Egyetemen, Berkley-ben. Dunai Márton Dániában és Hollandiában tanult európai újságírást, majd a prágai központú Transitions Online hírügynökségnél dolgozott. Dunai Mártont bemutató Horváth Gábor New York-i főkonzul Thomas Jefferson volt amerikai elnököt idézve hangsúlyozta a sajtó feltáró és ellenőrző szerepe a demokrácia működésének alapvető feltétele. Kiemelte, hogy 5 éves külügyi szóvivői munkája után különösen megtisztelő, hogy egy fiatal magyar uj ságiró részesül a Foreign Press Association ez évi mostani komoly elimerésében Kertész Imre New York-i életmű dija A jiddis nyelv és hagyományok ápolására 1925- ben létrejött YTVO Intézet 2003. május 13-án New Yorkban egy ötszáz fős rendezvény keretében, életmű díjjal ismerte el Kertész Imre, Nobel-dijas magyar iró tevékenységét. A rendezvényen nagy számban voltak jelen a közép- és kelet-európai országokból elszármazott zsidóság képviselői. New York város és New York állam képviselői, Magyarország, Ausztria és Litvánia főkonzulja Kertész Imre tevékenységét és annak jelentőségét Soros György, magyar származású pénzember és filantróp méltatta a részvevőknek. Kertész Imre videón sugárzott válaszbeszédében köszönetét mondott az elismerésért, hangsúlyozta Soros György jelentős és tartós támogatása nélkül nem tudta volna irói munkáját végezni. Dr. Bartalos Mihály a Columbia Egyetem volt tanára Belgyógyász és genetikus Konzultáció, kivizsgálás, kezelés Előzetes bejelentés szükséges Tel: (212)262-5291 30 West 60th Street, Suite 1-F a Columbus Circle és Columbus (9th) Avenue között New York, N.Y. 10023