Amerikai Magyar Szó, 2003. január-június (57. évfolyam, 1-25. szám)
2003-04-10 / 14. szám
Thursday, April 10, 2003 Amerikai Magyar Szó 5. „ A költők tavasza Franciaországban” Idén immár ötödik alkalommal, március 10-16 kozott rendezték meg francia földön a Költők tavaszát. Ebben az évben a szervezők a „Világ líráit” választották témaként: ennek eredményeképpen a világ minden táján közel 10.000 költészettel foglalkozó rendezvényt láthatott és hallhatott az irodalombarát közönség. Ebből az alkalomból a Párizsi Magyar Intézet, a Párizsi Egyetemek Kancelláriájával közösen zenés irodalmi estet rendezett a Sorbonne-on, ahol is a Kaláka és Lackfi János költő adtak elő megzenésített magyar és francia verseket. Az est folyamán Ízelítőt adtak a magyar költészetből Arany, Ady, József Attila, Radnóti, Dsida Jenő, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Kányádi Sándor, valamint Lackfi János alkotásai segítségével: a francia poézist pedig Villon, Victor Hugo, Rimbaud, Charles Cros, Apollinaire, valamint Robert Desnos versei képviselték. Lackfi János fiatal kora ellenére már igen komoly szakmai sikereket ért el: 5 önálló verseskötete, két novellája jelent meg eddig, valamint 15 könyv fordításban. Költői munkásságáért eddig elnyerte a Soros Alapítvány ösztöndíját 2000-ben József Attila-dijat, 2001-ben Déry Tibor dijat kapott, 2002-ben a Salvatore Quasimondo nemzetközi lírai versenyen szép helyezést ért el. Lackfi János egyben a Nagyvilág irodalmi folyóirat szerkesztője is, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen pedig francia irodalmat tanít. Kis Zsuzsa, Párizs ÖRÖKKÉ MAGYAR A Concertante di Chicago kamarazenekar művészeti igazgatója Hillel Kagan karmesterrel az élén 1994-ben lépett először magyar koncerttel a chicagói közönség elé, s ez volt a tizenöt éve működő kamarazenekar hatodik magyar koncertje. 2003. március 2-án a DePaul University koncerttermében Kodály és Hollywoodban híressé vált magyar film zeneszerző Rózsa Miklós művei után Fekete Gyula RÓMAI LÁZ című operája került bemutatásra. A két női hangra irt operát Edith Wharton novellájára Fekete Gyula Chicagóban irta és itt is került először bemutatásra 1993 áprilisában. Azóta több helyen is előadták, nemrég éppen Rómában, ahol az egyik szólamot Marton Éva világhírű magyar szoprán énekesnő énekelte. Az Opera News szakmailag igen fontos folyóiratban George Jelinek irt méltó kritikát Fekete Gyula operájának a Hungaroton által készített felvételéről. A Magyar Forever koncert támogatását a helyi tiszteletbeli magyar konzulasszony Karina Koskenalusta támogatta. Fekete Gyula első nagyobbszabású operáját a budapesti Operaházban mutatták be: „A megmentett város” az Operaház pályázatára született. Az eredeti mű, melyet Eörsi István 1964-ben irt, Sztálin Ígéret földjének parabolája. Kónya Orsolya ismertetése szerint az opera egy olyan országról szól, amelybe megérkezik az inkvizitor, aki majd megmenti az embereket boszorkánytól és a kárhozattól. A megváltás azonban kétes: a lelket csak úgy lehet megmenteni, ha közben a testet megölik. Ördögi kör ez, s nemcsak a sztálini diktatúrára lehet értelmezni. Fekete Gyula zenéje a legújabb irányzatokat éppúgy kipróbálja, mint amilyen élvezettel kalandozik a mára már klasszikusnak mondható huszadik századi ötletekben. „Együtt az Úrért és egymásért! " A New York-i Első Magyar Református Egyház és Cseh György esperes-lelkipásztor szeretettel hívogat mindenkit a vasárnaponként de. 11 órakor kezdődő Istentiszteletére 344 East 69th Street New York, NY 10021 Telefon: (212) 734-5252 www.ny69ref.org Amikor 1905. Április 11- én József Áronné Pőcze Borbála egy fiúgyermeknek adott életet, nyilván nem sejtette, hogy ez az esemény a költészet napján történt. De nem tudhatta azt később József Attila sem, hogy éppen az ő születésnapján fogjuk majd ünnepelni a költészetet. Miért is tudhatta volna? Életében kevés megbecsülést kapott és valójában halálával vált igazán ismertté, akkor került a lapok címoldalára: "József Attila költő borzalmas ön- gyilkossága” - harsogták a vastag betűkkel nyomott szalagcimek, magam is láttam még ilyen újságot, középiskolai tanárom hozta be nekünk mutatba Sárospatakon. És addig akik a nevét sem hallották a vonat kerekei alatt szörnyethalt költőnek, most megismerhették. A költészet tágas otthonát ünnepeljük, ahová lélekben mindannyian hivatalosak vagyunk, akik vágyódunk a szépre, az otthonosra. És amit a magyar és világ- irodalom legjobb mesterei építettek meg számunkra gondolattal, fantáziával, és akik legtöbbje ezért semmit sem kapott. Vagy talán mégis? Mert a költészet már önmagában is ajándék, a- mely pénzzel megfizethetetlen. Mi hát a költészet? Most nyilván mindenki a versre gondol, pedig az ott van a legjobb prózában, drámában, de ott van a társművészetekben, a zenében, a képzőművészetben, sőt tovább megyek, még a sportban is. De ott van mindennapjainkban, a természetben, a növényekben, az állatokban. Mindenütt rátalálhatunk, ha nvitott szemmel, kitárt lélekkel közlekedünk a világban. Naponta tetten érhetjük környezetünkben is a szépet, az igazat, a költőit. Ám erről nem veszünk tudomást, mert a mindennapok rohanásában csak a létfenntartásra koncentrálunk. Vagy éppen egisztenciális vágyainkat sietünk megvalósítani mohó igyekezettel. Mikor jutna igy időnk körülnézni, és meglátni egy virágzó cseresznyefát? Vagy a napfényben pompázó aranyeső bokrot, mely mintha a tavaszt verselné felénk minden ágával? De Tóth-Máthé Miklós GONDOLATOK AVERS ÜNNEPNAPJÁN egy szép női test hullámzó mozgása ugyanígy költészet, és úgyszintén a templomtoronyban megszólaló harang. És mi minden még! Nem csupán a szép, szivet gyönyörködtető, lelket vidá- mitó, de körülvesz minket a tragikumot üzenő költészet is. Higgyük el hát, hogy ez a világ, amelyben élünk nem nélkülözi a költészetet, csak nem mindenki számára válik ez nyilvánvalóvá. Ezért kell megállnunk ezen a napon is köszönteni mindcsak az igazakról, akiknél a toll sohasem szennyződött be. Akik nehezen, küszködve, magukat emésztve, ínségben és nincsben, nemegyszer fegyver csővével is szembenézve tették a dolgukat azért, hogy az életünk ne: . legyen költőietlen, rideg és hazug. Lélektől lélekig igyekeztek üzenni a mi legjobbjaink reménységet és hitet, emberséget és magyárságot sugallva a reménytelenségben, a hitetlenségben, az embertelenségben és a magyartalanságban. Azt hiszem, megérdemlik a főhajtást ezen az azokat a múltban és jelenben, akik műveikben ennek a nagy világköltészetnek az eszenciáját adták. Akik helyettünk is meglátták mindazt, ami lírai, vidám, fájdalmas vagy tragikus, és elmondták nekünk, hogy mi is rádöbbenjünk annak valóságára. Nem a kurzusköltőkről beszélek természetesen, nem a mindenkori rendszer meglovaglókról, áprilisi napon, a költészet napján, de azt is, hogy ez nem csupán egyetlen napra korlátozódjon. Ahogy az anyánkat sem csupán anyák napján szeretjük, legyen ez igy a költőinkkel is. Mert a vers a minden, ami költészet, a mi életünket teheti szebbé, tartalmasabbá, igazabbá és talán valamivel könnyebbé. József Attilával kezdtem, hadd fejezzem be az ő soraival: „Szállj költemény, szólj költemény mindenkihez külön-külön, hogy élünk ám és van remény - van idő, csípjük csak fülön. Nyugtasd a gazdagok riadt kis lelkét - majd lesz kegyelem. Forrást kutat. Nem vért itat A szabadság s a szerelem.” JÓZSEF ATTILA Az árnyékok Az árnyékok kinyúlanak, a csillagok kigyúlanak, föllobognak a lángok s megbonthatatlan rend szerint mint úrben égitest kering j a lelkemben hiányod. Mint tenger, reng az éjszaka, növényi szenvedély szaga fojtja szoruló mellem. Végv ki e mélyből engemet. fogd ki a kéjt. merítsd szemed hálóját mélyre bennem. 1937. június
