Amerikai Magyar Szó, 2002. július-december (56. évfolyam, 27-49. szám)

2002-09-12 / 35. szám

4. Amerikai Magyar Szó Thursday, Sep. 12, 2002 l^erihima^rs^^tó^ Nagy érdeklődéssel olvastam a május 22-én megjelent újságban az "Amerikai Magyar Szervezeteink" címmel írt cikket, ami a Pannónia Klub. Fairfielden Connecticutban működő Klubról szólt, amelynek én vagyok az egyedül élő alapító tagja. A Café Budapest nevet Matica Ágnes, az első elnöknó ajánlotta, aki Californiába költözött. Deutch László és Rózsika soha nem voltak tagjai a Klubnak, Ők a Little Hungary vendéglőbe játszottak. Úgy gondolom az "56-os menekültek vezetik a Pannónia Clubot. Nagyon szépen vezetik és munkálkodnak. Dicséret nekik. Ebben a cikkben sajnos más hiba is volt. Nagyon sajnálom, hogy csak most értem rá válaszolni a cikkre, de szabadságon voltam és magyarországi vendégem volt. A Magyar Szót elejétől a végéig kiolvasom. Nagyon nívós, élvezet olvasni. * Jó munkát kívánok továbbra is. v. Koltay Györgyné Tisztelt Szerkesztőség! Erdélyből származó magyar család vagyunk, akik 1985 karácsonyán hagytuk el Romániát, otthagyva 20 éves munkánk eredményeként megvásárolt és felújított 4 szoba-konyhás összkomfortos családi házunkat. 1986 szeptemberétől élünk az Egyesült Államokban, 1991-től mint állampolgárok. Románia kormánya megígérte, hogy marosvásárhelyi házunkért kárpótlást kapunk, mivel a házat még a Ceausescu rendszer idején eladták. Kárpótlási igényünket már egy éve előterjesztette az illetékes hatósághoz marosvásárhelyi megbízottunk, de az ígérgetésen kívül még semmi sem történt. Mivel még sok Erdélyből -származó Amerikába emigrált család van hasonló helyzetben, szeretnénk, ha az Amerikai Magyar Szóban ez a kérdés nyilvánosságot kapna. Ha a hetilapban ezzel a problémával kapcsolatban több cikk és tudósítás jelenne meg, a véleményünk szerint felgyorsítaná a megoldást. Ha egy Romániában is terjesztett angol nyelvű amerikai lapban is megemlítenék ezt a kérdést, az mégjobban felgyorsítaná a megoldást, mert a romániai vezetők érzéke­nyen reagálnak minden Amerikából származó véleményre. Ha ezt a kérésünket elfogadhatónak találják és ennek megfelelően járna el a Szerkesztőség, az rajtunk sokat segítene, amiért is előre köszönetét mondunk. Tisztelettel József Szabó Kedves Olvasó! Sajnos csak annyit tudunk segíteni, hogy elhelyezzük levelét az újságban. Nekünk semmi összekötteté­sünk nincs a románia kormánnyal, ebben a dologban beleszó­lásunk sincs. Hogy amerikai újság lehozza-e levelét azt nem tudjuk, azt Önnek kell megpróbálnia. Remélem, azért felfigyelnek kérésére és az ügy elintézése valamikor csak elkezdődik. - Szerk. Halló - Régi barátok és ismerősök! (íjra privát rendelő-órák New Yorkban Dr. Bartalos Mihály a Columbia Egyetem volt tanára Belgyógyász és genetikus Konzultáció, kivizsgálás, kezelés Előzetes bejelentés szükséges Tel: (212)262-5291 30 West 60th Street, Suite 1-F a Columbus Circle és Columbus (9th) Avenue között New York, N.Y. 10023 A Daytona Beach-i Magyar Amerikai Klub 3 rész Jelenlegi elnök: Filó Mar­garet, alelnöki Pataki István, titkár: Gergely Eszter, pénz­tárnok: Tóth Margaret, el­lenőrök: Tóth Imre és Ipolyi György. Havonta van gyűlés, amikor az amerikai és magyar him- . nusz eléneklése után az el­nöknő megnyitja a gyűlést, köszönti a tagokat és a ven­dégeket. majd felolvassák a múlt hónapi jegyzőkönyvet Ha nevezetes ünnep van, akkor a megfelelő ünnepi műsorra is sor kerül. Ha va­lakinek születésnapja van, vagy házassági évforduló, köszöntik őket. A hivatalos 1 események után a tagok e- gyütt maradnak, szórakoznak kávé és sütemény fogyasztás közben. A süteményt a női tagok hozzák. A tagok száma jelenleg 52 személy. A tagdíjból és egyéb bevételből fedezik a klubhelyiségre vonatkozó kiadásokat. Ez év március 2-án rende­zett a klub egy zenés táncos ebédet, ez azért nevezetes, mert az utóbbi 10 évben elő­ször volt magyar származású zenész a klubban.A személy Farkas András, Kanadában élő honfitásunk volt, aki csodálatos énekszámaival és zenekisérettel egy felejthetet- , len szép délutánt szerzett annak a 75 személynek, aki jelen volt . Az ebéd után ünnepi megemlékezés volt az 1848-as szabadságharcról j melyet Kosztolányi Vilmos í tartott. Felköszöntötték Kosztolányi Máriát, akinek születésnapja volt, majd egy kedves tagunk Vír Mária 99- ik születésnapjáról is meg­emlékeztünk. Májusban Anyák-napi ün­nepély volt a Klubban és ennek tiszteletére a tagokat a vezetőség kivitte vacsorára a Hungarian Viliige étterem­be. A Klub pénzbeli segítséget küld a veteránok, a vakok, a rák-betegek, szív-és cukorbe­tegek meg más segélyegyesü­leteknek A szeptember 11-i terrortámadás után $400.-t küldött New Yorkba. A Klub tagja az AMOSZ szervezetnek. Kosztolányi Magda elnök­sége alatt 1995-ben $650.-t adományt küldött Magyaror­szágra a Bakony-szücsi rák­betegek gyógyítására. Ha szétszóródtunk is a vi­lágban, fogjunk kezet és pró­báljunk békésenössze tartam. Ne hagyjuk kihűlni szívünk­ből azt, hogy magyarnak szü­lettünk. Gondoljunk mindig arra a távolban, hogy sokat szenvedett hazánknak édes gyermekei vagyunk. Margaret Tóth Daytona Beach, Fl. IÁ 99 éves tagunk Vir MáriaTA lányával Klotilddal Körmendi Anna, Tóth Margaret, Illés Katalin Bush és az USA Végre Bush elnök is rájött arra, hogy Amerika imázsa is nagyon elromlott a világban. Ezért bejelentette, hogy a bajt orvoslandó, új intézményt létesít, a "globális kommunikáció hivatalát". A hírt a sajtó vegyes érzelmekkel fogadta. Bush az imázs- problémák megoldását a Fehér Házra és a külügyminiszté­riumra hagyja, márpedig ez az ügy sokkal fontosabb, semmint, hogy professzionális diplomatákra bízzák - írta a New York Times. Hát Amerikára is bizonnyal ráfér, hogy imázsa megjavításával törődjenek. Szeptember 11-e óta a kép nagyon változott. Szövetségesei is - a franciák, olaszok, németek -, no meg az "új partner", Oroszország is egyre kritikusabb hangot ütnek meg vele szemben. Márpedig Bush politikája nagyon hozzájárult a világ közvéleményének ilyetén fordulatához. Egy egész csomó kérdésben Amerika legközelebbi barátai sem tudnak egyetérteni. Ami pedig az Egyesült Államok Irakkal szemben való háborús fegyegetőzéseit illeti, az egyetlen Angliát kivévé az nem talált helyeslésre. Talán Franciaországban a leghevesebb a tiltakozás Bush politikája ellen. Philippe Roger politológus Azantiamerikaniz- mus genealógiája című szeptemberben megjelent könyvében - amelyből az Esprit cimű folyóirat részleteket közöl - írja, hogy annak jelenlegi fellángolása annál paradoxabb, hogy a franciákat az ameriak két világháborúban mentették meg, és ezért hálával is tartoznának nekik. Hogyan próbálja meg az új intézmény megjavítani Bush elnök és az amerikai politika imázsát? Nem tudná - pedig mint üzletembernek tudnia kellene - hogy még a televízió és az imázskultusz jelenlegi fénykorában is igen áldatlan feladat egy ellenszenves emberről és politikájáról jó imázst készíteni? Sajnos a politikusok hajlamosak azt hinni, hogy milliók kiadásával népszerűbbé lehet tenni egy rossz politikát. Visszatérve Amerikára, ahogy Clinton megérdemelte népszerűségét és nem is vesztette el az ellene indított média­hadjárat ellenére, nos , ami Bush elnököt illeti, meg merem jósolni, hogy ha csak politikáját meg nem változtatja, az új intézmény felállítása és annak a költségvetése is hiábavaló pazarlásnak fog minősülni. Fejtő Ferenc, történész

Next

/
Oldalképek
Tartalom