Amerikai Magyar Szó, 2002. július-december (56. évfolyam, 27-49. szám)
2002-12-19 / 49. szám
2 Amerikai Magyar Szó Thursday, Dec. 1», 2002 .*±*±+±*±*±*±+±+±*±*±+±*±*±*±*±+±+±+±+±+±*±+±*±*±*±*±+±+±+±*±*±+±*±+±+±+±+±*4+4. POZSONY. A szlovák politikai körök örömmel és megnyugvással fogadták az Európai Parlament megbízásából készült nemzetközi jogászcsoport jelentését, amely szerint a benesi dekrétumok nem akadályozhatják meg Csehország európai uniós csatlakozását. Az Európai Parlament olyan határozatot fogadott el, amely szerint kívánatos lenne, ha a cseh fél politikai gesztust tenne a kérdésben - Szlovákiának nincs ilyan kötelezettsége. USA: összeomolhat az autópiac Októberben közel harmadával csökkentek az újautó eladások A Ford eladásai több mint 34, a General Motorsé 32, a Chrysleré 31 százalékkal estek vissza. A fejlemény hátterében az áll, hogy a gyártók hónapokkal ezelőtt az eladások feltornászására bevezették a nulla finanszírozási rendszert, azaz a hitelben eladott autók után semmiféle kamatot nen^számolnak fel. Elbocsátások a vezető japán banknál TOKIÓ. Az eszközállomány szerint legnagyobb japán pénzügyi csoport, a Mizuho alkalmazottai bérének tízszázalékos csökkentését és nyolcezer munkahelynek megszüntetését tervezi. 2004-re mintegy ötezertől válnak meg, majd a következő pár évben további 2-3 ezertől; ettől a teljes alkalmazotti létszám 22-23 ezerre csökken. ❖ PÁRIZS. A párizsi metróban naponta megforduló százezreket Kertész Imre idei irodalmi Nobel- díjas egész alakos fotóját mutató óriásplakát fogadja a földalatti 400 peronján. Kertész francia kiadója az arles-i Actes Sud a RATO párizsi közlekedési vállalattal közösen szervezett kampányt. ^ NAGYATÁD. Árpád-kori templom romjaira leltek a régészek Nagyatád bodvicai városrészének temetőjében, ám hogy folytatódhassanak az ásatások, más sírokkal együtt az ott nyugvó délszláv menekültek földi maradványait is át kell helyezni. Somogy megyei Temetkezési vállalat kéri Horvátország, Bosznia és Jugoszlávia budapesti nagykövetségét nyújtsanak segítséget. BUDAPEST. Egy éve a turistaforgalomban visszaállították a vízumkötelezettséget Kubával a magyar fél kezdeményezésére, mert Budapest az EU-hoz igazítja politikáját. Bizonyos személyes kapcsolatok továbbra is erősek: sok kubai tanult felsőfokú tanintézetekben vagy szakmát Magyar- országon. * Amikor a levelek . lehullanak Az I. világháborúban, a dél-tiroli hadszíntéren, Doberdóban, az Isonzó folyó mellett sok magyar és olasz katona esett el. Itt a hajdani véres harcok színhelyén, a máig felismerhető lövészárkokat és a temetőket járva készítette az Amikor a ievek lehuilanak dmű dokumentumfilmét a Duna Televízió, Pékár István szerkesztésében. Értesítjük olvasóinkat, hogy legközelebbi lapszámunk 2003 január 9-én jelenik meg Michelangelo-rajzot találtak A New York-i Cooper-Hewitt Múzeum raktárából került elő az a kép, amelyről kiderült: Michelangelo rajzolta. A rajz egy gyeryatartó terve, amelyet feltehetőleg a medici-kriptához készített volna a mester, VII. Kelemen pápa megrendelésére. Ám a kripta megépítéséről 1527-ben lemondtak. A rajz megközelítőleg tízmillió dollárt ér. Annak idején 1942-ben, hatvan dollárért vette meg a múzeum egy angol arisztokrata hagyatékából, több más, azóta ugyancsak elkeveredett műtárggyal együtt. Az elfeledett rajz azóta porosodott a raktár egyik alsó polcán, egy ócska dobozban, * BUDAPEST. A szélütéstől az Alzheimer- és a Parkinson-kóron át a diabéteszig és a különböző okú májkárosodásokig talán egy sor betegség gyógyítható lesz a jövőben az úgynevezett őssejtek felhasználásával készülő medicinák által. A jelek szerint e szerek piaci megjelenésére még leagálább 10-15 évet kell várni, ám a módszer hívei és ellenzői máris világszerte heves etikai csatákat vívnak. ^ The Observer A Guardian című brit lap tudomására jutott, hogy brit és amerikai katonai vezetők titokban találkoztak Londonban. A találkozáson olyan fegyverek bevetése is szóba került, amely a mikrohullám-technológián alapul és két másodperc alatt megfőzi az ellenség bőrét, azt 130 fokra ' hevítve. A lap egy másik titkos találkozóról is beszámol, ahol iraki ellenzékiek és amerikai olajipari multik vezetői tárgyaltak az iraki olajmezők felosztásáról. Az amerikai terv az, hogy a versenytársakat kiüssék és véget vessenek az OPEC-kartell tevékenységének. Pihenőnap1 a szenteste BUDAPEST. Az év utolsó tizennyolc napjából az általános munkaidő-beosztásban dolgozók számára nyolc munkamentes nap lesz. Ebben az évben már csak egyetlen naptár szerinti munkanapot helyeznek át az ünnepek miatt: a karácsonyi ünnepeket közvetlenül megelőző szenteste napját, a keddre eső december 24-ét az illetékes Gazdasági Minisztérium rendeletére pihenőnappá nyilvánította. így elegendő idő áll a háziasszonyok rendelkezésére a karácsonyi készülődésre. BUDAPEST. Az idei 261 milliárddal szemben jövőre 310 milliárd forintot költhet el a Honvédelmi Minisztérium, ha a parlament is megszavazza.' Ám hiába az inflációt meghaladó növekedés, korántsem biztos, hogy fedezni tudják a kiadásokat A büdzsé tervezetében például nem szerepel az Afganisztánba küldendő katonai kontingens költsége, amely akár az egymilliárd forintot is elérheti. <£« Már nem olcsó a magyar munkaerő? BUDAPEST. Magyarország mint az olcsó munkaerő országa már nem annyira vonzó, mert a környéken vannak olcsóbb országok is - írta egy német lap. A német és a magyar bérszínvonal között öt az egyhez az arány. Iggggy BUDAPEST. Ha valaki ötven évnél idősebb köny- vet, festményt vagy egyéb j " • ' • műtárgyat engedély nélkül :V' a hw.sh.imi visz ki “ országból, bűnt vámosok által követ el. Am ez nem lefoglalt könyvek. keverendő össze az illegális műkincskereskedéssel. ❖ Megmentették a sodródó hajóst Huszonhat napig több mint ezer kilométert hánykolódott az Atlanti-óceánon lerobbant motorcsónakján egy férfi, mielőtt megtalálta ót a brit hadiflotta egyik hajója. Lenny Leon Peter a karibi Guadeloupe szigetéről indult el. A hadihajó kapitánya szerint egy az egymillióhoz volt . az esély a hajósnak arra, hogy megpillantsák a nyílt óceánon. Peter a négy hét alatt •csupán esővízzel tartotta fenn magát. * ***************************** Akik e héten ünnepük névnapjukat: Sok jó egészséget és minden jót kivánunk! Boldog névnapot! December 19. Viola, Nemere 20. Teofil, Apor 21. Tamás, Izidor •j 22. Zenó, Anikó 23. Viktória 24. Karácsony, Szenteste 25. Karácsony 26. István