Amerikai Magyar Szó, 2002. július-december (56. évfolyam, 27-49. szám)

2002-11-21 / 45. szám

Thursday, Nov. 21, 2002 Amerikai Magyar Szó 3. Medgyessy Péter miniszterelnök november 10-én New Yorkban a Főkonzulátuson vendégek körében Bin Laden újabb üzenete KAIRÓ. Az Egyesült Államok mellett Nagy-Británniát, Németországot, Franciaországot, Kanadát, Ausztráliát és Olaszorsazágot név szerint is megfenyegette Oszama bin Laden terroristavezér az al-Dzsazira televízióban november 12-én este lejátszott hangüzenetében. Amerikai közlés szerint nem kizárt, hogy a hang valóban bin Iadené, de a szakértői elemzések még nem fejeződtek be. Bin Ladenről hosszú idő óta nem tudni biztosan, élet­ben van-e. A katari székhelyű, arab nyelvű tévéadó gyakran tesz közzé bin I iidennek vagy segítőinek tulajdonított közle­ményeket. Bush elnök november 13-án úgy nyilatkozott, hogy az Oszama bin I^dennek nyilvánított hangfelvétel figyelmezte­tés az egész világnak az Amerikát és szövetségeseit fenye­gető veszélyre. Bush elnök a sajtónak nyilatkozva úgy fogalmazott: bárkié is legyen a hangfelvétel, ismét figyelmeztette a világot, hogy háborúban állunk. Nagyon komolyan kell venni ezeket az üzeneteket, és mi komolyan is vesszük őket - mondta. Továbbá leszögezte: a terrorizmus elleni háborúban jelentős haladást értünk el, lassan, de biztosan szétzúzzuk a terroris­ták hálózatát. Az elnök szerint a terroristákat - bármeddig tartson is - megtalálják és bíróság elé állítják őket. Az elnök előzőleg tanácskozott kormányának tagjaival. Alacsony őszi árak és $50.- visszatérítés R/T from NY Nov-Mar R/T from NY Nov-Mar R/T from NY Nov-Mar Helsinki $468 Warsaw $498 t St.Tetersburg $538 Stockholm $479 Budapest $498 Tallinn $678 Oslo $479 Prague $498 Riga $678 Copenhagen___________$449 Moscow_______________$506________Vilnius_____________ $678 Érdeklődjön, és hívja utazási irodáját vagy a Finnair-t 1-800-950-5000 * Extra $50.- kedvezményért hívja a Finnair-t és kérje a $50.- kupon kedvezményt. # www.us.finnair.com nnnniR ■ A fenti árak NY-ból oda-vissza járatok hétfőtől - csütörtökig. Nem tartalmazzák a Taz-et. Hétvégi járatok $40-el magasabbak Az árak érvényesek Okt. 1-31-ig, és Nov. 1-től Marc. 31-ig, de nem érvényes dec. 12-tól december 25-ig Tartózkodás 7 naptól 1 hónapig. . Rendelés 21 nappal az indulás előtt, a jegyet 72 órával a rendelés után lehet átvenni. Változtatni lehet a visszauton $150.- fejében Az árak változhatnak és más szabályok is. Faludy György fontolgatja, hogy elhagyja Magyarországot BUDAPEST. Elárverezted legkedvesebb tárgyait Faludy György költő, s talán felesége lakásánál nagyobb ingatl ant vásárol, de fontolgatja azt is, hogy elhagyja Magyarországot - mondta el Faludy György nevében felesége. Az árverést november 29-én, pénteken délután 1 órakor tartják a Szent Ist­ván körúti önkormányzati lakásban. Faludy György a XIII. kerületi ingatlanba Göncz Árpád akkori köztársasági elnök közbenjárására köl­tözhetett be, hazatelepülé­sét követően. A lakás kö­rüli jogi problémák akkor kezdődtek, amikor a költő be akarta jelenteni a felesé­gét oda. A Fővárosi Önkormány­zat, a XIII. kerület, illetve a kulturális minisztérium is ígéretet tett arra, hogy se­gít megoldani a helyzetet. A költő azonban nem találta számára megnyug­tatónak a körülménye­ket, úgy döntött: kiköltöz­nek a XIII. kerületi lakás­ból és felesége másfél szo­bás ingatlanában rendez­kednek be. A költő hitvese - meg­erősítve Faludy György korábbi nyilatkozatait - hangsúlyozta: a tulajdoná­ban lévő ingatlan koránt­sem akkora, hogy ott elhelyezhessék férje érté­kes könyvgyűjteményét, bútorait. Mint hozzátette, a más félszobás lakásban külön dolgozószobája sem lehet­ne a férjének. Faludy György ezért is döntött úgy, hogy értékes, ám szívéhez kevésbé kö­tődő értéktárgyait elár­verezted. A Fábry Sándor vezette aukción kalapács alá kerül többek között az 1994-ben elnyert Kossuth-díj, az 1993-ban neki ítélt Soros életműdíj. Ugyancsak ka­lapács alá kerül a költő ezüst hamutartója, s a nász­ajándékok, könyvek és bútorok egy része. A Szent István körúti lakás kulcsait Göncz Ár­pádnak szeretnék visz- szaadni. Faludy György a lakás­ügytől nem kapott ihletet, nem akarja annak történe­tét megírni, "mert ez Ma­gyarország szégyene", s a költő soha nem akarná lejáratni az országot - jegyezte meg a költő felesége, s hozzátette, fér­jéből "bohócot csináltak". Q rff TTf ff ¥*¥ f T T f T f T T I flf A jubileumi évben, az évforduló alkalmából * rendelje meg: H £ Deák István professzor Kossuth Lajos és a magyarok 3 ; 1848-49-ben , h cimű 423 oldalas könyvét * £ Ára postaköltséggel együtt $ 15.­Magyar Szó Hungarian Word Inc. 130 E 16th St. New York, N.Y. 10003 CT 'Clii. Friss híreket a Magyar Szó-ból Amerikai Magyar USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. Owner: Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 László Papp President, Miklós Péterváry, Vice President, Attila Micheller Secretary, Sándor Murray Treasurer. Editor: Kinga Molnár Editorial Board: Ervin Bán, Budapest, Julianna Bika, New Orleans, Gyula Bikkál, NewYork. Klára Bittó Bol­dog, New Jersey, Pál Deák, NewYork, Klára Györgyei New Haven, Balázs László Brüsszel, Ábrahám Nagy, Poughkeepsie, Károly Nagy, New Brunswick, László Papp, New Canaan, Zita Vilmányi, New York. Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Subscription in USA: 1 Year $30.- 1/2 year $16.- Canada $ 35.- Hungary & other foreign countries $42.- Postmaster. Send address changes to: Amerikai Magyar Sz6, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St New York, N.Y. 10003 Tel: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért minden­kor a cikkíró a felelős. A béküldött cikkeket nem díjaz­zuk. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. TI _

Next

/
Oldalképek
Tartalom