Amerikai Magyar Szó, 2002. július-december (56. évfolyam, 27-49. szám)
2002-10-24 / 41. szám
Thursday, Oct. 24, 2002 Amerikai Magyar Szó 3. Új szabadságszobor készül BUDAPEST. A főváros támogatja egy új szabadságszobor felállítását Budapesten - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester, miután tárgyalt Szűcs Géza költővel, az emlékműállítás ötletgazdájával Szűcs Géza felhívásához eddig több mint félszázan csatlakoztak, köztük Mádl Ferenc jelenlegi és Göncz Árpád már leköszönt köztársasági elnök, utóbbi 56-os elítélt, Faludy György költő, Pongrácz Gergely, az 56-os Magyarok Világszövetségének elnöke, Tempf József és Tőkés László püspökök. Demszky elmondta: szeretnék, ha az új emlékmű 2006-ban a forradalom 50. évfordulójára már állna. A önkormányzati választások után nemzetközi művészeti pályázatot írnának ki az emlékmű megalkotásához. Shakespeare meghajol a Lánchíd felé BUDAPEST. Szobrot állítanak Shakespeare-nek Budapesten, ez lesz a nagy drámaíró huszonkettedik köztéri mása a világon. Igaz, itt nem drámaíróként, hanem színészként jelenik meg: a Marriott Hotel sarkánál állva meghajol majd a Lánchíd felé. Mészáros Andor Ausztráliában emigrált szobrász-építész alkotása a család és a támogatók finanszírozásával, dr. Nagy Károly nyugdíjas ügyész kezdeményezésére kerül a fővárosba. Ausztria hazaküldi a menekülteket Negyven euröt és egy ingyen-, csak odaútra szóló repülőjegyet kapnak azok a koszovói albánok, akik önként vállalják, hogy ausztriai letelepedési vágyaikat feladva visszatérnek hazájukba. Eddig valamivel több mint hatvanan vették igénybe az osztrák belügyminisztérium nagyvonalú segítségét. Az akció folytatódik, és Bécsban remélik, hogy már az első szkaszban legalább száz "felesleges" menekülttől sikerül megszabadulni. Ausztriában idén az első nyolc hónapban 25 százalékkal nőtt a menekültkérelmek száma. A 23,231 kérelemből 664-et bíráltak el kedvezően, 2231-et elutasítottak, a többi elintézése az "egyéb" minősítést kapta a nyilvántartásban, mert az érintettek nem várták meg Ausztriában az ügy kimenetelét, vagy legalábbis a hatóságok nem találták őket. Vagyis: minden valószínűség szerint tovább szöktek. Az ENSZ költözik és marad New Yorkban új, 35 emeletes székház épül / t Uj, a régi mellett felépítendő irodaházra tett javaslatot az ENSZ főtitkára, Kofi Annan ■ szerint a Manhattan keleti szélén, az East River partján álló, 50 emeletes, márványüveg székház alapos felújításra, gyakorlatilag újjáépítésre szorul. Már régóta nem felel meg a tűzvédelmi előírásoknak, annak idején azbesztet építettek bele, amiről azóta kiderült, hogy egészségromboló hatású, ráadásul sem biztonsági, sem munkaszervezési szempontokból nem felel meg a mai követelményeknek Az 1,1 milliárd dolláros költ- költséggel felépítendő új, stílusában a régivel harmonizáló, 35 emeletes épület a felújítási munkálatok idején a világszervezet székházaként működne, később ide költöznének azok az irodák, amelyek jelenleg í külső, bérelt helyiségekben | működnek. Az új irodaházat New York városa építené, de 35 év után mind az épület, , mind az alatta lévő telek tulajAz ENSZ-palota New Yorkban donjoga átszállna az ENSZ-re. A pénzt a világszervezet egyré- sze saját kasszájából, másrészt kamatmentes és kereskedelmi hitelekből teremtené elő. Természetesen önkéntes befizetéseket is elfogadnak - országok, cégek, intézmények, alapítványok és magánszemélyek is hozzájárulhatnak az új létesítményhez. A második épület az első közvetlen közelében, egy mostani játszótér helyén emelkedik majd. Ez lehetővé teszi a közös biztonsági és adminisztrációs rendszert, illetve a fedett összeköttetést. A kieső zöldterület fejében az ENSZ saját költségén meghosszabbít egy folyóparti sétányt. A tervet a sajtóban bemutató Nova To- sijuki főtitkárhelyettes, "álom- megoldásról" beszélt, amely az ENSZ minden igényét kielégítené. Arról egyelőre nem esett szó, hogy a tagállamok kedvező reakciója esetén mikor kezdődne meg az építkezés, és mikor költözne át az ENSZ apparátusa az irodaházba. Ugyancsak bejelentették, hogy New York hat legismertebb, vezető építészeti cégét megbízták a lerombolt Világkereskedelmi Központ telkének újrahasznosításáról szóló előzetes elképzelések kidolgozásával. A korábbi pályázaton győztes hat tervet a lakosság elementáris erővel utasította el. Az új határidő november. Horváth Gábor Gates gazdag, de veszít Még mindig Bili Gates Amerika (és a világ) leggazdagabb embere. A Microsoft cég alapítója pénzügyi veszteségei ellenére is megőrizte vezető helyét a leggazdagabb amerikaiak négyszázas listáján, amelyet a Forbes magazin nemrégiben tett közzé A Forbes által közzétett listája szerint - bár tavaly ilyenkor jegyzett 54 milliárd dollá- j ros vagyonának ötödét elvesz- : tette - 43 millió dollárjával 1- továbbra is Bill Gates áll az élen az Egyesült Államokban és a világon. Gates magánvagyonának jelentős része elúszott az elmúlt években a- Microsoft ellen a washingtoni j kormányzat által indított pernek és a softveróriás sikertelen tőzsdei szereplésének köszönhetően. A Forbes az idén feb• ruárban publikált, a világ leggazdagabb embereit felsorakoztató listáját azonban szin- j tén a 46 éves seattle-i vállalkozó vezeti. A második helyezett 36 milliárd dollárral Warren Edward Buffet befektető és tőzsdecápa, a Berkshire Hathaway tulajdonosa. Buffet egy évvel * ezelőtt alig 33 milliárdból gazdálkodhatott. , A harmadik helyen Bili Gates egykori jóbarátja, a Microsoft társalapítója, Paul ; Gardner AJlent találjuk, aki 21 milliárd dolláros vagyon felett ' rendelkezik az idén, szemben thony Ballmer 11.9 milliárdja is. Bill Gates a tavalyi évvel, amikor még 28 milliárdja volt. A számítástechnika cég jelentősen hozzájárult a leggazdagabbak listájának gyarapításához, ebből a vállalkozásból származik ugyanis a tizedik helyezett, Steven AnAz első tízből öt helyet tudhat magáénak a Walton család, amely sikertörténetét 1962-ben kezdte, egy arkansasi vegyeskereskedés megnyitásával. A klán azóta 4300 Wal- Mart árúházat működtet világszerte, ahol több százmillió vevőt szolgálnak ki hetente. Bár tavaly 23, helyezéshez képest egy hellyel hátrább csúszott, a pillanatnyilag 24,-ként rangsorolt Soros Györgynek egyre jobban megy a sora: 2000-ben csak öt, tayaly 6.9, idén viszont már hétmilliárdos vagyont tudhatott magáénak. Legfrissebb helyi és hazai magyar nyelvű hírekért a magyar kultúráért nézze TV műsorainkat: Friss Hírek magyarul péntek du. 6 órakor az 57-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarian Magazin Extra szombaton de. 10 óra a 34-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarorama szombat este 7:30-kor az 56-os Cabel-csatorna Manhattan Bikkál Gyula igazgató-főszerkesztő___________ Amerikai Magyar Szó USPS 23-980 ISSN 0,94-7W0 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. Owner: Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 László Papp President, Miklós Péterváry, Vice President, Attila Micheller Secretary, Sándor Murray Treasurer. Editor: Kinga Molnár Editorial Board: Ervin Bán, Budapest, Julianna Bika, New Orleans, Gyula Bikkál, New York. Klára Bittó Boldog, New Jersey, Pál Deák, NewYork, Klára Györgyei New Haven, Balázs László Brüsszel, Ábrahám Nagy, Poughkeepsie, Károly Nagy, New Brunswick, László Papp, New Canaan, Zita Vilmányi, New York. Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Subscription in USA: 1 Year $30.- 1/2 year $16.- Canada $ 35.- Hungary & other foreign countries $42.- Postmasten Send address changes to: Amerikai Magyar Sz6, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Tel: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. A béküldött cikkeket nem díjazzuk. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza.