Amerikai Magyar Szó, 2002. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-10 / 2. szám
2. Amerikai Magyar Szó Thursday, Jan. 10, 2002. Létrejött a Kossuth Emlékbizottság BUDAPEST. Megalakult a Kossuth Emlékbizottság - közölte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A bizottság tagja több miniszter, a parlamenti pártok, a Magyar Tudományos Akadémia, a Kossuth Szövetség képviselői. A kultusztárca hamarosan pályázatot hirdet egy 220 millió forintos keretre, amelyből kiadványokat, szakmai konferenciákat támogat, szobrok és emléktáblák állítását segíti. ^ Csökkenő olajkvóta januártól? Az OPEC olajminiszterei várhatóan úgy döntenek a olajkartell termeléspolitikájáról, hogy január 1- jétől napi 1,5 millió hordó termeléscsökkentést hajtanak végre a kőolaj árának erősítése érdéké- ben. _ ^ Folytatódik az agóraprogram Idén folytatódik a határon túli magyar fiatalok információs szolgáltatása irodahálózatának kiépítése. Szabó László tájékoztatása szerint az ifjúsági és az oktatási tárca már megállapodott a program kiszélesítéséről Ebben az évben 25 millió forintot különítettek el e célra^. Putyin elégedett mandátumával MOSZKVA. Vlagyimir Putyin orosz államfő nem akarja a jelenlegi 4 éves elnöki mandátum meghosszabbítását. Az elnöki mandátum 7 évre való kitolását Szergej Mironov, az orosz törvényhozás Telsőháza, a szövetségi tanács nemrég megválasztott elnöke vetette fel. Ugyanis szerinte a jelenlegi négyéves periódus nem elég az ország sikeres kormányzásához. 4r BELGRAD. "Rettenetes helyzetben vagyok: a lakásomban fűtés nincs, az elektromos vezetékek tönkrementek, a tető beázik..." A panaszáradat nem akárki részéről hangzott el. Jovanka Broz asszony, az egykor volt Jugoszlávia teljhatalmú urának Titónak az özvegye nyilatkozta egy belgrádi lapnak. Kína WTO-tag lett Kína hivatalosan is WTO 143, tagországa lett. Kína 1986-ban kérte a felvételét; az USA támogatását 1999 novemberében kapta meg a hosszú távú kína-amerikai kereskedelmi egyezmény megkötésével. te Francia elnökválasztás májusban PÁRIZS. A francia minisztertanács döntése szerint a jövő évi elnökválasztás első fordulója április 21- re, a második döntő fordulót május 5-re tűzték ki. A törvényhozási voksolást június 9-én, illetve 16- án tartják. te Karácsonyi mise elítélteknek BUDAPEST. Három vallási rendezvényt tartottak az elitéltek számára Budapesten a Kozma utcai börtönben. Ökumenikus karácsonyi ünnepséget a fogvatartottak számára.- Bocsánat, beszél itt valaki magyarul? BUDAPEST. Január 1-jétől megszűntek a még hatályban lévő devizkorlátozások, miután a parlament elfogadta az erről szóló törvénytervezetet. Mindez azt jelenti, hogy teljes körűvé válik a devizaliberalizáció, így egyebek mellett szabaddá válik a külföldi deviza- vagy forintszámla-nyitás, a külföldi vagy belföldi fj|e tőeszköz kivitele. Törzsi harcok Ghánában ACCRA Legalább 60 ember vesztette életét Ghána északi részén a különféle népcsoportok egymás elleni harcaiban. Nemrégiben két és fél ezer ember menekült el lakóhelyéről a kisasi és maprisi törzs összecsapásai köj^tkeztében. Új maláj szultán KUALA LUMPUR. Új szultánja van a Malájziai ÁllamszövetségnekTuanku Syed Sirajuddin, Parlis állam radzsája személyében. A uralkodó, - aki az elhunyt Abdul Aziz Shah öröképe lépett - az államszövetség 12. szultánja az 1957-es Nagy- Británniától való függetlensége óta. A* SIÓFOK. Továbbra is életveszélyes a Balaton jegére lépni. A hóesést követően Siófoknál szétnyílt a Balaton, közvetlenül a part menti sávban, és az északi parton megjelentek a rianások, a jég vizes, folyamatos az olvadás. Életveszélyes és tilos a tó felületére lépni az egész körzetben. * Esztergomi nyári játékok Júliusl9 és augusztus 20 között rendezik meg az esztergomi nyári játékokat, amelyen hat színpadi művet, operettet, rockoperát és táncszínházi ' előadást tűznek műsorra. A Szent István bazilika előtti téren egy tizenhat méter magas, húszon- I nyolc méter széles, huszonkét méter mély fedett j színpadot állítanak fel, a nézőtéren háromezerén i foglalhatnak majd helyet. i Boldog új esztendőt! Konzuli iroda Kárpátalján Szabó Tibor a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke nyitotta meg Beregszászon az ügyfélszolgálati irodát, amely tovább javítja a magyar konzuli szolgáltatásokat Kárpátalján, és erősíti az ukrajnai tömbmagyarság kapcsolattartását az anyaországgal. Bővít az Erste Átvett öt fiókot Budapest környékén a HBW Express takarékpénztártól az osztrák takarékpénztárak Erste Bankjának magyarországi leányvállalata. Az Erste ezzel 64 fiókban összesen 1030 alkalmazottat foglalkoztat. Megválasztották az első győri rektort A Széchenyi István Főiskolai tanácsa titkos szavazással megválasztotta Czinege Imre egyetemi tanárt a Széchenyi István Egyetem rektorává. Megbízatása 2002 január 1-jétől 2005 július 31-ig tart ^ Csiang fokozná a pártellenőrzést PEKING. Csiang Cö-min kínai elnök szerint meg kell erősíteni Kínában a kommunista párt ellenőrzését a különféle vallási szervezetek működése fölött. Csiang Pe- kingben a kommunista párt valláspolitikájáról rendezett értekezleten kijelentette: egyik vallás esetében sem engedhető meg, hogy hívei szembeszegüljenek a kommunista párttal, elutasítsák annak vezető szerepét. Az sem fogadható el, hogy bármely vallás hívei megbontsák a Kinában élő etnikumok egységét. ^ Prágai vita a Gripenekről PRÁGA. A cseh védelmi miniszter szerint a kormány azt tervezi, hogy ha a prágai parlament nem hagyja jóvá a Gripen vadászgépek megvásárlásához szükséges hitelfelvételt, akkor a NATO-hoz vagy szomszédaihoz fordul segítségért a cseh légtér védelmének biztosításáért. A jobboldal ellenzi a gépvásárlást. Sopron ünnepe A népszavazás 80 évfordulója alkalmából ünnepségsorozat kezdődött Sopronban, arra emlékeztek, hogy a város lakossága 1921-ben úgy döntött, Sopron maradjon Magyarország része. **************************** Akik a héten ünnepük névnapjukat sok jó egészséget és minden jót kívánunk! BOLDOG NÉVNAPOT Január 10. Vilmos, Melánia 11. Ágota 12. Ernő, Erma 13. Csongor, Veronika 14. Bódog 15. Lóránt 16. Gusztáv