Amerikai Magyar Szó, 2002. január-június (56. évfolyam, 1-26. szám)
2002-06-27 / 26. szám
6. Amerikai Magyar Szó Thursday, June 27, 2002 Adonyi Sztancs János LÓCASIRATÓ A világ legjobb háborús fotósa Mindenkinek megvan a maga keresztje, de legalább igyekezzünk könnyű fából választani. Ilyen bölcsességeket hallottam gyerekkoromban az utcai lócán ülő felnőttektől, akik többnyire idős férfiak voltak. Az asszonyok külön csoportot alkottak. Az élet elszáll, mint a sóhajtás, de a lóca örök. Valahogy ezt sugallták a falusi, lócázó kisközösségek tagjai, akik két rönklábon keresztbe vetett deszkán foglaltak helyet, hátukat a kerítésnek támasztva. A nagyapák apjai, nagyapjai, dédapjai és ükap- jai ugyanígy kiültek a padra, és a mindenkori gyerekek a földön kuporogva hallgatták, miként vitatják meg a felnőttek a világ folyását. A nagy témák persze a történelmi idő haladtával változtak. Száznyolcvan-kétszáz évvel ezelőtt a Napoleon-ellenes hadjáratokról szólt a fáma, később az 1848-as szabadság- harcról, majd a T4-es háborúról, az én gyerekkoromban a második világháborúról. Beszél erdőt fa nélkül - így jellemzik nyírségi szülőfalumban a tartalmatlan locsogást. Előfordult ilyen is a lócán. Összeségében mégis mindig kikerekedett valami. Kiszűrődött az igazság: az egyszerű emberek, a nép igazsága. Nincs olyan hosszú, aminek egyszer vége ne lenne - hajtogatták a pádon, ha például a szovjet megszállásról esett szó. Sose hallottam, hogy a lócázók az oroszok bejövetelét felszabadulásnak nevezték volna. 1956-ot pedig kizárólag forradalomként emlegették. A téesz- szervezés a szemükben azzal volt egyenlő, hogy elvették a földjüket. A hatalom hamis állítását az önkéntes szövetkezésről tekintetbe se vették. Ők egyszerűen csak arról beszéltek, kinek törték el az ujjait az ajtó sarkánál az agitátorok, kivel öleltették meg a forró kályhát, ki akasztotta fel magát kétségbeesésében. Az ötvenes évek elején elterjedt a hír szülőfalumban, hogy az ávósok el akarják vinni a papot és az oltári- szentséget. A lócás férfiak vasvillát ragadtak, őrizték a templomot. Az egyik férfi a pádon százszor is elmesélte, mit cselekedett Máriapócson a búcsún. Ez is az ötvenes évek elején történt. Ávósok vegyültek a tömegbe, zaklatták a jámbor híveket. Ám az emberek elkapták az egyik provokátor gramancát, majd agybafőbe verték. A verők között volt az én emberem, aki mindig átszellemült, mikor előadta, hogy s mint esett meg a dolog. Büszke volt, mint aki a világ nagy igazságtalanságaiért legalább egyszer az életben jól megfizetett. Úgy hírlik, manapság is támadják a templomokat. Igaz, nem nyers erővel, hanem spicliskedéssel. Az önként vállalkozó besúgók szocialista egyetemistáknak, főiskolásoknak nevezik magukat. De hol vannak velük szemben a lócás emberek? Lócát is csak elvétve látni az országban. Kár, mert a kis- padnál hallottak felértek egy egyetemmel. Világismeretet, bölcsességet, az emberi értékek tiszteletét tanították ott. Amikor tizennégy évesen elkerültem a faluból, egy öregember onnan a lócáról ennyit mondott útravalóul: "Öcsém, először mindig a- zokra figyelj, akik biztosan elmenek a temetésedre, ha másnap meghalnál." Kik mondanak ma már ilyen jókat? A tévésztárok, akik ellopták az embereket a lócákról, biztosan nem. A Magyar Nemzeti Galériában volt látható májusban Robert Capa kiállítása a spanyolországi képekből. Fotográfussal ritkán történik meg az, ami Robert Cápával 1938 utolsó hónapjaiban: a brit Picture Post, amely tizenegy oldalt szánt a fotográfus legújabb spanyolországi képeinek, a riport bevezetőjeként egész oldalon közölte magának a fényképésznek az arcképét, a következő felirat kíséretében: "a világ legjobb háborús fotósa: Robert Capa". Capa alakja jelképpé vált, annak a művésznek, értelmiséginek a jelképévé, aki a történések, szereplők hiteles bemutatásával küzd a humánus értékekért. Capa egyetlen eszköze a fényképezőgép volt, erénye, hogy ott volt és akkor volt ott, ahol és amikor lennie kellett. Egyszer valaki a módszeréről érdeklődött, így felelt neki: "Nem kell trükköket alkalmazni ahhoz, hogy fényképeket készítsünk Spanyolországban. Nem kell beállítani a gépet. A képek ott vannak, csak le kell fényképezni őket. Az igazság a legjobb kép, a legjobb propaganda." Nem véletlenül vált Capa munkássága a XX. századi fotótörténet fontos fejezetévé, s nem véletlenül jelentenek az általa készített mintegy hetvenezer képen belül is különleges értéket spanyolországi felvételei. Szenzációt, nem is kisebbfajta szenzációt jelentett tehát, amikor testvére, a szintén fotográfus Cornell Capa (testvére halála után ő vezette a Magnum fotóügynökséget, amelynek az egyik alapítója volt) 1999-ben kétszázöt képet adományozott a madridi Mueso Navional Centro de Arte Reina Sofiának. Abban a reményben, hogy "a tragédia e megrázó erejű tanúbizonysága hozzájárul a régi sebek begyógyításához és segít a jövőben elkerülni a háborúkat". A fotókból akkor Madridban Capa: Cara a cara címmel nyílt kiállítás, amelynek változata május végéig az alkotó szülővárosában Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában volt látható. A sors különös szeszélye folytán a szomszédos múzeumban, a Kortás ; Művészeti Múzeumban a fotográfia egyik legnagyobb élő személyisége, a szintén Magnum alapító Henri Car- ! tier-Bresson kiállítása nyílt meg Capaéval egy időben. Friedmann Endreként tizenhét éves koráig élt MaAdonyi Sztancs János Halló - Régi barátok cs ismerősök! Újra privát rendelő-órák New Yorkban Dr. Bartalos Mihály a Columbia Egyetem volt tanára Belgyógyász és genetikus Konzultáció, kivizsgálás, kezelés Előzetes bejelentés szükséges Tel: (212)262-5291 30 West 60th Street, Suite 1-F a Columbus Circle és Columbus (9th) Avenue között New York, N.Y. 10023 Robert Capa gyarországon a forográfus. Zsidó származása, baloldali- sága miatt hagyta el az országot, ment Berlinbe, ahol azután kapcsolatba került a fényképezéssel. Első olyan képét, amely ismertté tette, az anarchista Trockijról készítette tizenkilenc évesen. Húszéves volt, amikor a Hitler hatalomra jutása után kénytelen volt Párizsba költözni, ahol azután Róbert Cápává vált. Ez a név vált világhírűvé, amikor a sajtóban megjelent az 1936. szeptember ötödikén Cerro Murianónál készített felvétel. Az önkéntes halála. Első megjelenésekor nagy hatást tett szemlélőire, hiszen Cápának sikerült az, ami elődei számára lehetetlen volt jelesül az, hogy a háború egyik drámai pillanatát olyan szuggesztív erővel tükrözze, mint amire csak a legnagyobb festők - például a spanyol hazafiak kivégzését megfestő Goya - voltak képesek. Igaz, kellett ehhez az is, hogy a régebbi nagyméretű, nehezen kezelhető fényképezőgépek helyett Capa a könnyű nagy mozgási szabadságot adó 35 milliméteres Leicával dolgozzon. De az is kellett, hogy éljen is a mozgási szabadsággal: a rohamozó köztársaságiakkal futott maga is az ellenség felé, vállalva, hogy egy golyó éppen őt találja el. Az más a fotó- történészek különös bravúrja, hogy évtizedekkel később sikerült kideríteni: az elesett harcos az Alicante melletti Alcoyból származó 24 éves Federico Borrell Garcia volt. Capa akkor is az első vonalban volt, amikor egy út menti réten aknára lépett, amely megölte. Ez azonban tizennyolc évvel később 1954-ben, Vietnámban történt. Menekülök ' Kétszáz éves az Országos Széchényi Könyvtár I Ha valami kétszáz esztendős, az azt jelenti, hogy e "valami" körül lényegileg rendben mennek a dolgok - ez volt az egyik fő gondolata Eszterházy Péter bevezetőjének az Országos Széchényi Könyvtárban tartott könyvbemutatón. A kétszáz év az OSZK-ra vonatkozott, a névadó grófnak, a legnagyobb magyar édesapjának gazdag adománya 1802-ben vetette meg annak a nemzeti könyvtárnak az alapjait, amelyik nemcsak könyvekkel van tele, hanem amelyben alapítása óta folyamatosan nemes szellemiség is munkál. A jeles alkalomról több mint négyszáz oldalas, a könyvtár legnagyobb kincseit megörökítő félezer reprodukciót - köztük jó néhány j A XIV. század derekáról való Képes Krónikának a váradi templom építését ábrázoló miniatúrája ‘ kódexminiatúra, iniciálé felnagyított fotóját - felsorakoztató albummal készült megemlékezni az ünnepelt és a Magyar Könyvklub Kiadó. Olvassa a 100 éves Magyar Szót!
