Amerikai Magyar Szó, 2001. július-december (55. évfolyam, 27-48. szám)

2001-10-04 / 36. szám

i Thursday, Oct. 4, 2001 Amerikai Magyar Szó Jeles napok Mindszent hava Október akármilyen szép idővel is ajándékoz meg, vissza vonhatatlanul jelzi az őszt. A hónap negyedik napján ünnepeljük Assisi Szent Ferenc névnapját, akit alapítójuként tisztelnek a ferences, a kapucinus és a minorita rendek. Porciunkula mellett ez a nap ferencesek legnagyobb ünnepe. A középkor egyik legnagyobb szentje volt. Tanításával arra ösztönözte a keresztényeket, hogy minden tevékenységükkel csökkentsék az emberek testi és lelki nyomorát. Emellett állatszeretete is példaértékű. Legendájában leírják, hogy prédikált a madaraknak és megszelídítette a gubbiói farkast. XI. Gergely pápa avatta szentté. Az egyház egyik legnagyobb női szentje, a világirodalom legnagyszerűbb női íróinak egyike Nagy Szent Teréz vagy Avilai Teréz névnapját 15-én ünnepeljük. A Balaton környé­kén néhány faluban ekkor kezdik a szüretet, ezt Teréz-szedés- nek nevezik. Szeged környékén Terézkor nem mostak és nem sütöttek kenyeret az asszonyok. Lukács (október 18) evangélista megtérése előtt művelt, pogány orvos volt. Mivel ő az evangéliumát Zakariás áldoza­tával kezdi, egy ökör jelképezi evangéliumát. így nem csoda, hogy a szegedi mészárosok céhének a védőszentje. A Lukács fürdőt is róla nevezték el, sőt számos kórházat is. Az orvosok védőszentjükként tisztelik. A hagyomány szerint festő is volt; több Mária-képről állítja a legenda, hogy Lukács festette. Ezért régebben a festők is patrónusukat tisztelték személyé­ben. Hazánk az üvegesek, asztalosok, festők, képfaragók közös céhének volt védőszentje Lukács. Jószágtartó gazdák és pásztorok védőszentje Szent Vendel, ezen a napon (október 20) nem fogták be a jószágot, nem hajtották vásárra. Ha állatvész ütött ki, azt mondták: Vendel viszi az állatokat. A gazdaregula szerint Vendel-napra el kell végezni a mezei munkát. Juhászév, vagyis Dömötör napja október 26-án van. Sok helyütt ezen a napon számoltak el a juhászok gazdáikkal. Nagy mulatságokat rendeztek, főleg az Alföldön: juhászbált, juhásztort. Az elszámoltatásra sokszor az egész Dömötör-hét ráment. Az időjárási regula szerint az e napon fújó szelet Dömötör-szélnek nevezik. A századfordulóra a Vendel- és Dömötör-nap vesztett jelentőségéből, Szent Mihály napja vette át a szerepüket. Simon és Júdás napja október 28-a. Júdást kezében vándorbottal vagy Krisztus képmásával ábrázolják. (Nem azonos a Jézust eláruló Iskarióti Júdással; megkülönböztetésül Judás Thaddeus vagyis Tádé néven emlegetik, és Jézus rokona volt). A tanácstalan, kétségbeesett emberek patrónusa. Társa Simon volt, akit a kánai mennyegző vőlegényével azonosítot­tak; vértanúságának eszköze a fűrész volt, ezért a favágok védőszentjeként tisztelik. Jeles időjárási regula tartozik e naphoz. Baranya falvaiban rigmus tudatja: "Eljön a Simon, Judás - Dideregve fázik a gulyás." A Hegyalján ekkor kezdtek szüretelni: "Rég felírta Noé Tokaj hegyormára - Hegyalja kapás, várj Simon Judásra." Apáczai Csere János 1653 és 1655 között adta ki Magyar enciklopédiáját Utrechtben. Ebben szerepel egy fejezet, ahol a hónapokra vonatkozó időjárási megfigyeléseket gyűjtötte össze. A magyar jellemző leírást nem ő adta, hanem egy, a VI-VII. század fordulóján élt Beda Venerabilis nevű angol szerzetes, ám a tudós pedagógus annyira jónak tartotta őket, hogy közreadta. Ebből idézünk havonta egy-egy jellemző megfigyelést. Októberre ezt írta: "Mikor a fák levelei később hullanak el, erősebb tél lészen." - Figyeljük a jóslást! Legyen Ön is támogatónk! Hungarian TV Magazin of Queens Adásunkat minden héten a QPTV 57-es csatornán sugá­rozzuk szombaton este 8-9 óráig, és ezt az adást szerdán délutáii 2 órakor megismételjük. Stúdiónk vállalja magyar- országi videók átfordítását amerikaira vagy fordítva. Érdeklődjenek Üsztöke István procuder-szerkesztőnél: telefon/fax: 718-721-2824 ( SŰTÜMK-FŐZÜm) sült hagyma Hozzávalók: 1 font vörös­hagyma, 2 oz vaj, 1 doboz tejszín, 1 tojás, 6 oz reszelt sajt, 1 zsemlye, só, őrőlt bors, kakukkfű. Elkészítés: A megtisztított hagymákat két-három milli­méter vastag karikákra vág­juk és kis vajon vagy olajon üvegesre pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, egy kevés ka­kukkfűvel megszórjuk és egy tűzülló tál alján egyenletesen elosztjuk. A tejszínben elha­bart tojással meglocsoljuk és reszelt sajttal egyenletesen beborítjuk. Rátesszük a kis kockákra vágott zsemlyét, rámorzsoljuk a maradék va­jat, vagy meghintjük olajjal és előmelegített sütőben 20- 25 percig sütjük. Kemény a sajt? Ha reszelnivaló sajt kissé kemény-száraz volna, forró vízbe mártva megmelegítjük a reszelőt, és máris könnyen tudunk dolgozni vele. Ha pedig nagyon friss-lágy a sajt, ajánlatos a reszelőt vékonyan átkenni olajjal: így a sajt sem ragad rá, és a mosogatás is egyszerűbb. Bár a tejszín sem kifejezet- tenkalóriaszegény tejtermék, a vajnái (margarinnál) lénye­gesen könnyebb, ezért a tor­ták bevonására a nehéz vajas krémek helyett inkább tet­szés szerint ízesített-színesí- tett felvert tejszínhabot aján­latos használni. Csokoládé-forgács Nemcsak szebb, hanem finomabb is, ha a torták, ka­nalas desszertek, krémek, pudingok tetejét készen vásá­rolható tortadara helyett saját kezűleg készített csoko­ládéforgáccsal hintjük meg. A csokoládétáblát 1 órára betesszük a hűtőszekrénybe, majd rövidebb élére állítjuk és hosszabik oldaláról burgo- nyahámozóval vagy késsel apró forgácsokat faragunk. 7. Nyári "csipkelődések" Nagyszámú, különböző rovar idézhet elő vérszívásával vagy védekező szúrásával bőrtüneteket. E tünetek nagyon különbö­ző képet mutathatnak a rovar fajtájától és a szervezet reakciókészségétől függően. Néhány ízeltlábú (például a legtöbb szúnyog és légy) csípése könnyen észrevehető, míg más fajoké kevésbé, mert vagy túl kicsi, vagy egyáltalán nincs azonnali bőrtünet. A bőrreakció kifejlődése néha órákig is eltarthat, de érzékeny szervezet allergiával is reagálhat. Ha kicsiny rovarrészek a bőrben maradnak, csomók is kialakulhatnak. A diagnózist általában megkönnyíti, hogy a kialakult jelenséget középen jellegzetes vérzéses szúrcsatorna látható. Egyes emberek testhőmérsékletük, verítékük és illatuk sajátos jellege miatt jobban vonzzák a rovarokat Klinikailag a csípések nyomán csaláncsípésre emlékeztető kiütések, bevérzések jöhetnek létre, gyakran csoportos elrendeződésben. A jelenségek felülfertőződve szőrtüszőgyulladássá, sőt orbánccá is fejlődhetnek. A diagnózis segíti, hogy mely évszakban alakultak ki a jelenségek. Nyáron, szabadban tartózkodókon általában a fedetlen testrészeken látható a kiütés. Amennyiben szétszórtan, mindenütt találhatók a csípések, akkor nagy valószínűséggel a beteg az ágyában találkozott a rovarral. Az ágyneműben, ruházatban élő rovarok főleg a ruhával szorosan fedett testrészeken, deréktá­jon, hajlatokban okoznak kiütést. A csípés nemcsak mechanikai ártalom, hanem - mivel biológiailag aktív anyagok is a szervezetbe kerülnek - ezeknek súlyosabb esetben általános hatása is lehet. (Ez utóbbi főleg méh, darázs vagy ritkábban bizonyos hangyák csípése után alakulhat ki. A csípés helye általában erősen viszket és ha a beteg elkezd vakarózni, az akár az elviseihetetlenségig fokozódhat) A bolhacsípés A bolhák vérszívó paraziták, kutyák, macskák, emberek vérével táplálkoznak. Jellegzetes, többször vonalszerű elrende­ződésben kiütések láthatók, a középen vérzéses szúrcsatorná- val. A csípések rendszerint a ruhával szorosan fedett bőrterü­leteken jelennek meg. A poloskákról Sokféle poloska van, ezek az embert ritkán támadják meg. Az emberpoloska fénykerülő, nappal elrejtőzik, éjjel a bútorok hasadékaiból előmászva csíp. Csípésük általában csoportos vagy vonalas elrendeződésű. KulLncsok Sűrű, alacsony aljnövényzetben járva találkozhatunk a bokrokon, füvön tanyázó kullancsokkal. A kullancs csípése fájdalmatlan. Általában néhány napig szív vért, eközben kerülhetnek a szervezetbe - ha a kullancs fertőzött volt - a baktériumok, vírusok, melyek a kiütéses tífusz, a Lyme-kór vagy a vírusos agyvelőgyulladás kórokozói lehetnek. Ha kullancsot észlelünk a bőrünkön, azt lehetőleg azonnal - csipesszel - el kell távolítani. folytatjuk Halló - Régi barátok és ismerősök! Újra privát rendelő-órák New Yorkban i Dr. Bartalos Mihály a Columbia Egyetem volt tanára Belgyógyász és genetikus Konzultáció, kivizsgálás, kezelés Előzetes bejelentés szükséges Tel: (212)262-5291 30 West 60th Street, Suite 1-F a Columbus Circle és Columbus (9th) Avenue között New York, N.Y. 10023

Next

/
Oldalképek
Tartalom