Amerikai Magyar Szó, 2001. július-december (55. évfolyam, 27-48. szám)

2001-11-15 / 42. szám

Thursday, Nov. 15, 2001 Amerikai Magyar Szó 3. Orbán Viktor kitüntetése BUDAPEST. Orbán Viktor miniszter- elnök november 3-án Münchenben a jgjPBs* Hanns Seidel Alapítvány, Franz Josef ■■ ^■ Strauss-díjat vette át. A kormányfő . megbeszélést folytatott Edmund Stoi­ber bajor miniszterelnökkel, akivel közös nyilatkozatot írt alá. Edmund • Stoiber "Európa a XXI. század elején egy értékközösség kihívásai címmel tartott beszédet a díjátadási ünnepségen. A kitüntetés átvétele alkalmából a Suddeutsche Zeitünk interjút kért a magyar kormányfőtől. A kitüntetést a politika, a gazdaság, a társadalom, a tudo­mány, a művészetek és a kultúra területen nyújtott kiemelke- dfrtéljésftményért adományozzák A díjazottak olyan személyi­ségek, akik a béke, a szabadság, az emberi jogok, a demokrá­cia, a népek egymás közötti jobb mégértésének szolgálatában kiemelkedő eredményeket értek el. Eddig három politikus vehette át a díjat: Henry Kissinger,'az USA volt külügyminisztere, Jose Maria Aznar spanyol miniszterelnök és id. George Bush az Egyesült Államok volt elnöke. Soros uj akciója Hogyan legyünk polgárok? Ez a főcí­me a Soros Alapítvány új 200 millió forintos programcsomagjának, amely­nek egyes fejezetei a liberális demok­rácia értékeinek erősítését, a demokra­tikus alapintézmények működési zava- / rainak vizsgálatát, a kisebbségi lethely- ifÉjÉliiki zet tudatosítását szolgáltatják. Ebből 110 millió forint a közszolgálati-média-program pályázati kerete, amellyel főleg a kereskedelmi rádiókat, televíziókat bátorítaná tényfeltáró és vitaműsorok készítésére. Az új akció elindítását Soros György azzal indokolta, hogy nyugtalansággal tölti el a nyílt társadalmat veszélyeztető jelenségek felerősödése. Közpénzek a városközpontra A Nemzeti környékének makettje. BUDAPEST. A kormány gazdaságélénkítő ötletei közt alig tűnt fel az a bejelentés, hogy a kabinet 52 milliárd forintot szán az új Nemzeti Színház melletti kultúrális épületegyüttes finanszírozására. Pedig az egykori expotelkeket másfél éve megvásárló TriGránit Rt. még magánpénzeket ígért megmoz­gatni a terület ingatlanfejlesztésére, ami egyelőre igencsak akadozni látszik. Rockopera 1956-ról BUDAPEST. Elkészült a teljes szövegkönyve az 1956, "Aki magyar velünk tart" című nemzeti rock-operának, a dalok mintegy fele megjelent CD-n. Az alkotók Jenei Szilveszter zeneszerző, Adorján András és Kocsis L. Mihály szövegíró - vágyai szerint az operát 2002 nyarán színpadra állítják. Az olimpiai és háromszoros magyar bajnok sakkozó, Adorján András a készülő rock-opera szellemi atyja elmondta: a darab a mártírhalált halt és az életben maradt ötvenhatosok­nak állít emléket. Fény tornyok a WTC helyén A Világkereskedelmi Köz­pont újjáépítéséről egyelőre korai beszélni, de addig is éjszakánként két gigantikus fénynyalább helyettesíthetné a szeptember 11-én lerom­bolt ikertornyokat. Az ötlet két építész és két látványmű­vész nevéhez fűződik, akik a merénylet után egymástól függetlenül jutottak arra a következtetésre, hogy valami­vel "meg kell tölteni" a hirte­len támadt űrt Manhattan szívében. A két látványmű­vész, Paul Myoda és Julian LaVerdiere a merénylet előtt maguk is az északi torony 91. emeletén dolgoztak: egy különleges fényszobrot sze­rettek volna a felhőkarcoló tetején felállítani. Miután feladatuk okafogyottá vált, most az ikertornyokat pró­bálják rekonstruálni Gustavo Bonevardi és John Bennett építészek segítségével. A terv lényege, hogy lega­lább éjszakára visszavarázsol­| ják a megszokott New Yorki látképet: a Hudson folyó partjáról óriási xenonnyalá­bok törnének az ég felé, a- melyek formája és magassá­ga a WTC-tornyokat idézné. A terveket támogatásáról biztosította a Municipal Art Society, a helyi művészeti • társaság, ám Giuliani polgár- mester nem győzi hangsú­lyozni: az átmeneti projektre is csak akkor kaphatnak en­gedélyt, ha nem zavarják a romeltakarítást. A huzavona egyelőre tart. "A fény a re­mény és az optimizmus jel­képe, ezek a fénynyalábok pedig a biztonság és a jövőbe vetett hit érzését hozzák majd vissza New York lako­sainak" - vélekedett a spa­nyol El Mundónak Julian LaVerdiere. A tornyok esetleges újjá­építése egyelőre távoli terv­nek tűnik, bár a múlt héten az amerikai Építészeti Liga hétszáz tagja gyűlt össze e célból egy kornferencián: a vélemények igencsak meg­oszlottak, egyesek azt java­solták, hogy a romok helyén csupán emlékművet kellene emelni, elvégre több ezer holttestet rejt a föld mélye. Mások viszont amellett kar­doskodnak, hogy mementó- ként ezen a helyen kellene felépíteni a világ legmaga­sabb épületét. Köztes megol­dásként felmerült négy e- gyenként ötvenemeletes, sze­rényebb irodaház felhúzása is, de az is, hogy a "történel­mi helyszín miatt" egy világ­híres építészt (Frank Gehryt vagy Richard Meiert) kellene megbízni az újjáépítéssel. A hajdani WTC bérleti jogát birtokló cég képviselője nem rejtette véka alá, hogy ők is egy minél magasabb iroda­épület megépítését támogat­nák: mindezt a csillagászati négyzetméterárak indokol­ták. I.E. New York-i CIA iroda megsemmisülése A szeptember 11-én New York ellen elkövetett terror- támadás következtében meg­semmisült a Központi Hír­szerző Ügynökség (CIA) tit­kos New York-i irodája is. Az iroda a Világkereske- ’ delmi Központ épületkomp­lexumában, de nem az iker­tornyok valamelyikében, hanem a "mindössze 47 eme­letes 7. számú épületben volt. A támadás idején az irodában tartózkodó CIA- alkalmazottak az ablakból látták a repülőgép-becsapó­dás nyomán a felhőkarcoló­tornyokból felcsapó lángo­kat. Valamennyi CIA-s idő­ben kimenekült, az irodaépü­let azonban nem sokkal ezu­tán összeomlott, és a titkos- szolgálati bázis összes irata, számítógépen őrzött titka a romok között keveredett el. A titkos iroda egyébként úgy működött a 7. számú épületben, hogy a folyosóról először - a nyilvánosság szá­mára látható módon - egy másik szövetségi intézmény irodájába nyílott a bejárat, és onnan vezetett diszkrét hátsó ajtó a titkosszolgálati részleg­hez. Az itt dolgozó CIA ügy­nökök mindegyike valami­lyen "fedőfoglalkozásban" - diplomataként vagy üzlet­emberként - lépett fel a nyíl- , vánosság előtt. Ebben az irodában tették ! meg "úti beszámolóikat" azok a külföldi útjaikról New York-on át (vagy egyenesen New Yorkba) hazatérő ame­rikai üzletemberek, akik a CIA bizalmas informátorai voltak. Itt irányították a New Yorkban hemzsegő külföl­diek - köztük elsősorban az ENSZ-hez akkreditált diplo­maták - beszervezésére irá­nyuló tevékenységet illetve a külföldiek elleni kémkedést. A kémelhárító munkát ter­mészetesen a Szövetségi Nyomozó Irodával, az FBI- jal, mint e szakterület vonat­kozásában hivatalosan illeté­kes szövetségi szervvel szoros együttműködésben végezték. 2001 november 6-i polgármester választás eredménye New York-ban THE RACE FOR MAYOR TOTAL 50.4% »Results tabulated with 99% of x precincts reporting 714,695 votes 47.4% 672,754 votes 2001 november 6-i kormányzó-választás eredménye New Jersey-ben THE RACE FOR NEW JERSEY GOVERNOR TOTAL »Results tabulated with 98% of precincts reporting. 1,214,043 votes 908,984 votes BUKAREST. November 11-én rövid időre feltartóztatták Dávid Ibolya magyar igazságügyminisztert a magyar-romár határon. A miniszter asszony a Nagyvárad közelében léve Margittára utazott, hogy részt vegyen azon az ünnépségen amelyet Ady Endre születésének közelgő 124. évfordulója alkalmából rendeztek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom