Amerikai Magyar Szó, 2001. július-december (55. évfolyam, 27-48. szám)
2001-10-25 / 39. szám
Thursday, Oct. 25, 2001 Amerikai Magyar Szó 5. Mégis szép az élet! Nem csak az amerikai, hanem a New York-i magyar közönséget is megrázták azok az események, amelyek szeptember 11-én történtek. A sokkos állapotból mint azt már megszokhattuk, Cserey Erzsi és színháza eszmél önmagára elsőnek. Míg mások az okokat és a Deák Pál visszavágás lehetőségét tárgyalják, addig Cse- —---------------rey konkrét segítséget kíván nyújtani és hozzájárulni a hősök hozzátartozói fájdalmának enyhítéséhez. Már folynak az előkészületei annak a jótékonycélú előadásnak, amit november 3-ára tervez. Cserey szeretete Amerika iránt legendás. Ha kellett volna, akkor a romokat segített volna eltakarítani, vagy vért adott volna a sebesülteknek. Azonban a művészekre nagyobb feladat vár mostanában. A hazafiság életben tartása és a lelkesítés mindennél fontosabb ebben a sokkos hangulatban. Megmutatni az embereknek, hogy "mégis szép az élet" és hogy van jövő. A terroristák csak akkor győzhetnek felettünk, ha lelkűnkbe fészkelnek és minden gondolatunkat lefoglalják. Ha a félelem és a szorongás kerít hatalmába, akkor újabb támadás nélkül is győztek felettünk - mondja Cserey Erzsi. Ez tűrhetetlen és megalázó azoknak az embereknek, akik egész életüket szabadon, parancsteljesítés nélkül élték eddig. A magam eszközeivel kívánok harcolni a terrorizmus ellen. Elő akarom segíteni, hogy az élet minél hamarabb a megszokott kerékvágásba kerüljön vissza. Mindezek mellett ez jó alkalom arra, hogy a New York-i magyar közönség kimutassa szerete- tét és megbecsülését az iránt az ország iránt, aki őket befogadta, biztonságban tartotta, kenyeret és hajlékot biztosított számára. Ne csak békében, hanem a bajban is legyünk amerikai állampolgárok - fejezte be Cserey. Kezdeményezése segítőkre talált. A 82 St-i Független Református Egyház ingyen biztosítja a termet az előadáshoz. Sok érdekes tombola lesz kisorsolva, amelynek díjait szintén nagylelkű adakozóktól kapja a színház. A teljes bevétel pedig a szeptember 11-én megölt tűzoltók árváinak alapítványába lesz befizetve. A színház várja a New York-iakat 2001 november 3-án szombaton d.u. 4 órakor a 82. utcai Református Egyház Színháztermében 229 E 82 St. New York, N.Y. Deák Pál Hungarian American Coalition Sajtónyilatkozata "DR KISS ELEMÉR ÖSZTÖNDÍJ" DÍJAZOTTAI Washington, D.C. Három kiváló magyar egyetemi hallgató lett a "Dr. Kiss Elemér Ösztöndíj" nyertese a 2001-2002 tanévben. Az ösztöndíjakat kapták Temesváry Judit Szentesről, aki a New York-i Wells College Nemzetközi Kapcsolatok szakán tanul. Török Zita Budapestről, aki a New Hampshire Egyetem pszichológia szakos hallgatója, és Józsa Fábián Szegedről, aki a washingtoni Strayer Egyetem informatika szakos hallgatója. Az éves ösztöndíjak mértéke $500-1500 között van. Az ösztöndíj programot Dr. Kiss Elemér emlékére a családja és barátai alapították. Dr. Kiss, aki a Koalíció tagja volt annak 1991-es megalakulása óta, az 1956-os Forradalom után menekült el családjával Magyarországról és Maryland államban Chevy Chase-ben telepedtek le. Elhivatottsága az oktatás iránt mind szülőföldjén, mind az Egyesült Államokban élete végéig erős volt. A Magyar Amerikai Koalíció először 1997-ben hozta létre ösztöndíjalapját, válaszul sok magyar diák kérésére, akik felvételt nyertek valamelyik amerikai főiskolára vagy egyetemre, de tanulmányaik sikeres elvégzéséhez kiegészítő anyagi támogatásra volt szükségük. Azóta a Koalíció minden évben ösztöndíjban részesít 2-3 magyar egyetemi hallgatót. A Magyar Amerikai Koalíció olyan átfogó non-profit szervezet, amely amerikai-magyar ügyek előmozdításán és nyilvános ismertetésén fáradozik. Szabó Agnes Terjessze lapunkat! Whitman, a legamerikaibb költő 1819 május 31-én született West Hills faluban (Long Island); eredeti neve Walter Whitman. Nyomdász, tanító, újságíró és szerkesztő volt 1855-ben jelent meg Fűszálak című nagyhatású vers- köteteA szabadvers neki köszönhetően lett a 20 században a költészet "köznyelve". Magyar fordításban 1919-től jelentek meg versei. Tíz évesen otthagyta az iskolát, kifutófiú lett, két év múlva elment hazulról, nyomdászinasnak állt be. Tizenhat évesen New Yorkba költözött, nyomdász lett, egy év múlva pedig - tizenhét évesen - szerkesztő. 1846-48 között a Demokrata Párt Brooklyn-i szervezetének volt a titkára, de kiábrándultságában szakított a nyilvános politikai élettel. Cikkeiben, röpiratában élesen bírálta a rabszolgatartó rendet és a kormányzatot. Az 1861-65-ös polgárháború idején önkéntes ápoló volt a hadikórházban. Dolgozott állami hivatalnokként is a belügyminisztérium indián ügyekkel foglalkozó osztályán és az államügyészségen. A belügyminiszter elbocsátotta, mert erkölcstelen könyvet taláh fiókjában. A Fűszálakról volt szó. . . A legamerikaibb költőnek tartják. A demokrácia és az individualizmus poétája. Sodró lendületű, profétikus hangvételű írásai, az amerikanizmusokkal tele felsorolások teljesen új hangot jelentettek az irodalomban. Szimbólumai: a születés, a hosszú út, végtelen síkságok, hajók és tengerek. Szabadverseivel új korszakot nyitott a költészetben, olyan szerzők vallották elődjüknek, mint Pablo Neruda és Allen Ginsberg. Walt Whitman A Fűszálak (Leaves of Gras, 1885) című verskötete 1,000 példányban jelent meg, ebből kb. 30 kelt el... Whitman volt a műszaki szerkesztő, szedő, kiadó és terjesztő is. Formáját tekintve is szokatlan volt a kötet: a címlapon nem szerepelt a szerző neve, csak az arcképe belül, a 12 vers közül az első hat Fűszálak címmel szerepelt, a másik hatnak címe nem volt. De nemcsak a külső volt szokatlan. "Pokoli fogadtatásra számítottam, és meg is kaptam" - emlékezett vissza a költő. Az illendőség áthágását, a szerző állatiasságát és tébolyodott őrjöngését emlegették. . . A következő kiadások ugyancsak Fűszálak címmel jelentek meg: a második 1856-ban (20 vers, már mind címmel ellátva), a harmadik 1860-ban (124 új vers), a következő 1876 elején. Az ötödik kiadás két változatban jelent meg. A Függetlenségi Nyilatkozat 100 évfordulóján adták ki hatodszor. A hetedik, Boston-i kiadás után - erkölcstelen irodalomnak tartva - indítványozták a kiadónak, hogy szüntesse be a könyv forgalmazását. Massachusetts államügyésze betiltotta. Sajtóhadjárat indult a szerző védelmére; egy Phila- delphia-i kiadó megvásárolta a szedést, a piacra dobott könyvből pár nap alatt 3,000 példányt adtak el. A példányonkénti 35 cent jogdíjból Whitman kis házat vásárolt Camden-ben, ott halt meg 1892 március 26-án. Walt Whitman politikus alkat volt, újságíróként is. A társadalmi problémák (pl. a rabszolgaság) élénken foglalkoztatták; mindez összefügg a szerző humanizmusával. Retorikai fogásként gyakran alkalmazta a felsorolást verseiben is. A szabadvers atyjának nevezhető - nagy hatással volt a vers és próza közötti műfaji határok feloldására. Fontos megemlíteni, hogy amit ma szabadversnek nevezünk, az a mediterrán- kisázsiai térség kultúrájában már azelőtt hagyományos költői formának tekinthető, erre a Bibliában is bőven találni példát, főként az Ó- szövetségben. Az óhéber verselés formaelemeként régóta ismert volt a gondolatritmus alkalmazása, a sorkezdeti szavak ismétlése a sor végén vagy a következő mondat elején. A verseiben megnyilvánuló elemi erejű sodrás lendület, illetve jelképek kapcsán Szász János így fogalmazott: "Költészetében nincsenek rejtelmes hátterek és mélységek, költészete annyi, a- mennyit kimond, és a- mennyit nem mond ki." (P. B. Á.) r • • r BALESETEK * SERULESEK 1-888-LOT O’ CASH vagy 1-888-568-6227 (Díjtalan hívások) Ha elsőnek minket hív... Mindketten nyerünk! RÓNAI & RÓNAI és TÁRSAI - Baleseti Ügyvédek ^vZ_ÜGYVÉDI JRODA^ MELY 450 7th Ave., 20 emelet , NYC 10123 NJ Iroda - One Exchange Place, Suite 1000, Jersey City, NJ 07302 Képviselettel rendelkezünk MINDEN ÁLLAMBAN! * Ingyenes Konzultáció L .Láthat minket a legnagyobb TV csatornákon! ÜGYVÉDI DÍJAZÁS CSAK SIKER ESETÉN! |