Amerikai Magyar Szó, 2001. január-június (55. évfolyam, 1-26. szám)
2001-02-08 / 6. szám
Thursday, Feb. 8, 2001 Amerikai Magyar Szó 3. Titkos ORFK-FBI akció Budapesten Minden idők egyik legnagyobb értékpapircsalását akadályozta meg az ORFK és Budapesten dolgozó FBI-ügynökök közreműködésével. Külföldi bűnözők jelentős összegű hitelt szerettek volna felvenni egy magyar bankban. A kölcsön fedezetéül hamis amerikai értékpapírokat ajánlottak fel. Mivel az FBI korábban már több országban találkozott a nyomozás érdekében meg nem nevezett pénzintézet hamis okmányaival, a Budapesten foglalkozó ügynökök figyelmeztették a magyar rendőrséget. Az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága az amerikaiaktól kapott adatokat továbbította a hazai bankoknak, hogy azok ne fogadják el a szóban forgó papirokat. Zsombók György őrnagy, az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságának osztályvezetője szerint a nemzetközi egység tíz hónapos fennállása óta ez volt az FBI és az ORFK egyik legnagyobb közös akciója Budapesten Önálló nyitrai magyar egyetem POZSONY. A szlovák kormány január 24-én jóváhagyta az önálló nyitrai magyar egyetemi kar létrehozásáról szóló ajánlást, A Magyar Koalíció Pártja (MKP) a Dzurinda- kormány megalakulása (1998) óta ragaszkodik a magyar pedagógusképzés feltételeinek megteremtéséhez, de a kormányhoz tartozó Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) nem volt hajlandó támogatni a magyar elvárás teljesítését. A szlovák kabinet régóta várt pozitív állásfoglalása kedvező feltételeket teremt az MKP törekvésének megvalósításához. Magyarok floridai kábítószer ügye WASHINGTON, D.C. Megfelelőnek találta a fogva tartás körülményeit a washingtoni magyar nagykövetség konzulja, Bagi László a Floridában, kábítószer-kereskedelem gyanújával novemberben letartóztatott két magyar ügyében. A nyomozás szerint a 24 éves Mihók Adrián és a 39 éves Kalaygian Olivia több mint 14 millió dollár feketepiaci értéket képviselő 30 kilogram Hollandiából származó kábítószer- csempészárut próbált eladni Fort Lauderdaleben. Velük együtt letartóztatták Mihók feleségét a 21 éves Erikát is, de őt időközben szabadlábra helyzeték, és értesülések szerint már hazatért Magyarországra. Mint az iratokból kiderül, hogy a kábítószer-kereskedelmi ügy elsőrendű vádlottja egy bizonyos Alex Kovács jelenleg szökésben van. A fogva tartott magyar férfi és nő ügyében az érdemi tárgyalás várhatóan márciusban kezdődik az illetékes tampai szövetségi bíróságon Börtönben a Kreml pénzügyeinek kezelője NEW YORK, Egy New York-i bíró döntése értelmében a Kreml pénzügyeinek egykori legfőbb kezelője, a pénzmosással vádolt Pavel Borogyin orosz üzletember továbbra is börtönben marad. Borogyint Dániel Decaud svájci bíró elfogatóparancsa alapján január 17-én vették őrizetbe az amerikai hatóságok a New York-i Kennedy terülőtéren. Borogyin ügyvédei kérték a bíróságtól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra. Az Egyesült Államok oroszországi nagykövete, Jurij Usakov, személyes garanciát vállalt arra, hogy ha feltételes szabadlábra helyezik Borogyint, megjelenik az amerikai igazságszolgáltatás előtt. Viktor Pohorelszki New York-i bíró szerint azonban kiadatás kérelmezése esetén külöleges körülményekkel kell indokolni a feltételes szabadlábra helyezést, Borogyin esetében pedig erről nincs szó. A legfrissebb helyi és hazai magyar nyelvű hírekért a magyar kultúráért nézze TV műsorainkat: Friss Hírek magyarul pénteken du.6 órakor az 57-es Cabel-csatornán Manhattan Hungarian Magazin Extra szombaton de 10 órakor a 34-es Cabel-csatorna Manhattan Hungarian Magazin Extra Brooklyn vasárnap du. 5:30-kor az 56-os Cabel-csatorna Brooklynban Bikkál Gyula igazgató-főszerkesztő Lassuló amerikai gazdaság Évtizedes rekordkonjuktúra után akár recesszióba is csúszhat az amerikai gazdaság. Az erre utaló jelek egyike éppen egy, sokak szerint kétségbeesett növekedésserkentő lépés: a jegybank szerepét ellátó Fed elnöke, Alan Greenspan által váratlanul elrendelt kamatcsökkentés. Az amerikai gazdaság visszaesése magával ránthatja a világgazdaság nagy részét, de a legkevésbé talán éppen Európát Alan Greenspan Fed-elnök. A részvényvásárlók és a gazdasági sajtó által az utóbbi időben már-már olimposzi magasságokba emelt Alan Greenspan, az USA jegybankjának szerepét ellátó Fed elnöke korántsem tévedhetetlen. Eleinte 1987-es kinevezése után még bizonytalan kézzel fogta a gazdaság gyeplőjét: a növekedés lassulásának a mostanihoz hasonló jeleire 1989-1990-ben apró, óvatos kamatcsökkentésekkel reagált, nem mert határozottan cselekedni, mire aztán az Öböl-válság nyomán égbe szőkő olajár recesszióba taszította az E- gyesült Államokat. George Bush akkori elnök az amúgy szintén republikánus Greenspan bizonytalankodásának tulajdonította - és soha nem bocsátotta meg neki - hogy nem sikerült újraválasztatnia magát, hiába indult meg ismét a gazdasági növekedés már 1992-ben A sors különös játéka, hogy a 74 éves Greenspan most a volt elnök fiának George W. Bushnak segíthet azzal a határozottsággal, ahogyan januárban 0.5 százalékkal csökkentette a bankközi piacon irányadó kamatlábat. A Fed elnöke mindenkit meglepett döntésével, hiszen még a derűlátók is arra számítottak, hogy a jegybank úgynevezett nyíltpiaci bizottságának ülésén határoznak a monetáris politika lazításáról. Ráadásul az irányváltásra is csak december közepén tett utalást Greenspan, aki most önállóan cselekedett - ehhez joga van - igaz, előtte kikérte a Fed kormányzótanácsa más tagjainak a véleményét is. A negyedszázalékos kamatmozgásokat kedvelő Greenspan legutóbb 1992-ben csökkentette 0.5 százalékkal a kamatokat felpörgetve a recesszióból kilábaló gazdaság motorját. Noha a kereskedési idő kellős közepén bejelentett döntés az égbe vitte az árfolyamokat a csúcstechnológiai cégek zömét'jegyző elektronikus tőzsdén, a Nasdaqon, s jócskán erősödött a New York-i értéktőzsde Dow Jones ipari átlagindexe is, sokan éppen a lépés váratlansága és rendkívülisége miatt váltak pesszimistává. Az évtizeden át tartó, kivételes konjuktúra után azonban már mind többen emlegetik a rettegett visszaesést, s most sokan remélik, hogy azt Greenspan preventív intézkedésével sikerül elkerülni. Mások viszont arra is emlékeztetnek, hogy van is mit jóvátennie a Fed elnökének, hiszen a túlfűtöttségtől, illetve az inflációtól való félelmében 1999 júniusa és 2000 májusa között hat lépésben 1,75 százalékkal kilencéves magasságba, 6.5 százalékra emelte az irányadó kamatlábat. A mutatók közül a munkanélküliségi arány a decemberi adatok alapján is 4 százalékon maradt, s az infláció is 2 százalék alatti, növekedési ütemben viszont a hazai össztermék (GDP) tavaly az első hat hónapban még éves szinten 5.6 százalékkal gyarapodott, a harmadik negyedévben aztán már csak 2,2 százalékkal. Greenspan döntésére reagálva Bush - aki a bejelentéskor éppen a gazdaság reprezentáns vállalatvezetőivel tanácskozott az új adminisztráció előtt álló kihívásokról - hogy az általa javasolt, tíz év alatt 1300 milliárd dolláros adócsökkentésre a Fed monetáris politikájának enyhítése ellenére is szükség van. Véleményében nagymértékben támaszkodik a kampánya után a Fehér-Ház-i apparátusban is gazdasági tanácsadójává emelt Lawrence B. Lindsey közgazdász professzorra, aki a kínálati gazdaságpolitika, a reaganomics újkori apostolának számít. A 45 éves Lindsey ráadásul jó kapcsolatokat ápol Green- spannel, hiszen 1991-1997 között tagja volt a Fed kormányzótanácsának. A triumvirátus harmadik tagja a pénzügyminiszter jelölt Paul H. O'Neill, az Alcoa alumi- niumóriás volt elnök, aki a Ford kormányban dolgozott együtt Greenspannel. Zökkenőmentes együttműködésükre már csak azért is szükség lesz, mert ahogy a gazdaság maga után húzta a kilencvenes években a világgadaság egy részét, úgy ránthatja magával a többi régiót a recesszióba Nagy Gábor, HV Budapest Direct Brokerage Inc. NEW YORK TŐZSDE TAG Több mint 10 éve folyamatosan azon dolgozunk, hogy befektetőink ránk bízott pénze a legnagyobb biztonságban s a piaci viszonyokhoz képest magas hozammal gyarapodjon. Csatlakozzon hozzánk, hogy Önnek is bebizonyíthassuk a szakmai díjak mögött rejlő valódi szakértelmet és profizmust Anthony R. Lőrincz III Investment Advisor 39 Broadway 32nd Fl. New York, N.Y. 10006 Telefon: 212-487-3176 800-689-4553 anthony@directbrokerage.com