Amerikai Magyar Szó, 2001. január-június (55. évfolyam, 1-26. szám)

2001-06-14 / 24. szám

4. Amerikai Magyar Szó Thursday, June 14, 2001 Ismertető A KÁRPÁTALJAI SZÖVETSÉGRŐL Iskolacsalád A Kárpátaljai Szövetség - melyet 1993-ban jegyzett be a Fővárosi Bíróság - a Magyarok Világszövetségnek tagszerveze­te. Tevékenységét önállóan fejti ki, önállóan gazdálkodik. A Szövetség, főleg a Kárpátaljáról elszármazottakat tömöríti, de szívesen lát minden magyar és külföldi állampol­gárt akik a Kárpátalján élők gondjait szívügyüknek tekintik. A Szövetség 2000 decemberében tartott Közgyűlésén határozatot hozott, melynek értelmében, a hatékonyság növelése céljából, egy szükebb körű Vezetőséget hoznak létre és Közgyűlés helyett, küldöttgyűlés rendszerére térnek át. E célból, a már meglevő "Barátai Körök" mellet, létrehoz­zák a "Helyi Szervezeteket", amelyek saját hatáskörükben, de a Kárpátaljai Szövetség szervezeti szabályzatának figyelembe­vételével önállóan működnek. Valamennyi egység a saját munkatervét a Központtal is egyezteti. A jövőben tehát a Szövetség legfőbb vezető szerve a Küldöttgyűlés, ahová 10 személy küldhet 1 képviselőt. A Küldöttgyűlés határozatait a köztes időben az elnökség szervezi -ésrdöt a hatáskörébe tartozó feladatok ellátásáról. A szervezet elnöke: Benda István. A társelnökök közül dr. Botlik József a művelődési és általános ügyeket, Pappné Nagy Magda a gazdasági ügyeket intézi. A "Baráti Körök" vezetői: dr. Pékár Aranka, Pappné Tóth Margit, Schober Ottó, Bacsy Lajos, Kárpátalja egy-egy régióival. (U ng-vidék, Latorca-vidék, Beregszász és környéke, Felső- Tisza-vidék) tartanak kapcso­latot. Az adott régiókra vonatkozó teendőket szervezik és irányítják. Alapítványt hoztak illetve hoznak létre céljaik pénzügyi mégvalósítása érdekében. Az elnökségnek van öt célfeladatot pl -. ifjúság szervezése, nyári programok szervezése, oktatásügyi referens, külföldi kapcsolattartási felelős - ellátó tagja. A Szövetség céljai közt első helyen áll az iskolák és az identitástudat megőrzését elősegítő programok támogatása. A könyvtárak, iskolák könyvállományának bővítése céljára mindenki támogatását örömmel fogadja. Közismert, Kárpátalja rossz gazdasági állapota. Ezért támogatjuk a határ túloldalán működő gazdasági egységeket partner kereséssel, tanácsadással, együttműködve az ottani szervezetekkel. Szociális tevékenységre - az ukrán jogszabályok miatt - kevés lehetőség van. Ennek ellenére, - bár korlátozott körben - karácsonyi segélyeket és más juttatásokat biztosítunk. Évenként megtartott balatoni találkozón a jövőben előtérbe helyeztük a Magyarországon és Kárpátalján a közös célért legtöbbet tevők véleménycseréjét és a feladatok kijelölését szolgáló összejövetelt. Több gondot kívánunk fordítani az áttelepültek beilleszkedé­sének kérdésére. E célból jogi tanácsadást szervezünk. A Szövetség kötelességének tartja, hogy mind a hazai közönséget, mind a nyugaton élő magyar testvéreinket tájékoztassuk a Kárpátalján élők gazdasági, művelődési és politikai helyzetéről. A leglényegesebb kérdéseket az állami szerveknek megoldásra javaslattal továbbítjuk. A budapesti rendezvényekről a Magyarok Háza (Semmel­weis utca 1-3) szórólapjaiból szerezhetnek tudomást az érdeklődők. Előre is köszönjük a figyelmet és főleg a támogatást jelentő segítséget. Kárpátaljai Szövetség Elnöksége nevében Dr. Pékár Aranka Két ifjú ember, két tanár - négygyermekes szülők! - elhatározta, hogy valóban minden vonatkozásban csalá­dias iskolát hoz létre. Olyat, ahol - Juhász Gyula szavaira emlékezve - nemcsak az lesz a fontos, hogy miként oldha­tó meg a másodfokú egyen­let, hanem az is, hogy mi az elsőfokú emberi teendő, és minden bizonnyal az is, hogy mi a legfontosabb emberi érték. S ha valami, ez a tö­rekvés és gyakorlat biztosíték arra, szinte százszázalékosan, hogy az ide járó gyermekek nem lesznek a kábítószerek rabjai! Mert megkapja szere- tetmennyiségben is a lélek azt, ami szükséges, és nem­csak értelmileg, de érzelmi­leg is jól felkészült, nemes és erős önvédelemmel rendel­kező ifjak lépnek ki a ma­gániskola kapuján. Él Keszthelyen a Hunyadi utcában két bátor fiatal, Molnár Zsuzsanna és Ke- szely Tivadar, akik abban hisznek, hogy kisebb közös­ségekben nagyobbra nő az ember, valamint abban is, hogy az jó, ha a gyermek első példaképe a szülő, aztán a tanár kell hogy legyen. Ezért elkezdték a családok­nak családokkal való barát- koztatását, aminek természe­tes résztvetői a gyermekek is. így aztán együtt készülnek az ünnepekre, a farsangi mulat­ságra éppen úgy, mint az adventra. És az ünnepek megszentelése az egyik leg­szebb emberi foglalatosság. Legyen az mulatság, báb­előadás vagy hangverseny. S ahogy Készély Tivadar vallja: alapvetően fontos, hogy a tanulók értékálló tudást kap­janak, ne csak "információt". Több család ötven-hatvan fős közössége vágyott arra, amit a tanár házaspár meg­valósított. Előbb régi házat vásároltak, azt felújították úgy, hogy az iskola mégis családi otthon maradt, kony­hával, többféle otthonos he­lyiséggel, ahova hazulról ha­zajárnak a gyerekek. Termé­szetesen van számítógépes szoba is. A teljes tanulói lét­szám huszonnyolc fő. De nem is akarnak sokkal töb­bet, legföljebb harminc tanu­lóval számolnak. Tény, hogy hat főállású és nyolc-tíz, néha több tanító, tanár ok­tatja s neveli bejáróként is a gyerekeket. Minden hivatalos szabályok és előírások szerint történik. Bármikor átmehet bármely iskolába innen a tanuló, alighanem sokféle többlettel érkezik inkább, semmint elmaradással. Na­gyonb fontos, hogy zenét is tanítanak - van rá oklevelük és jogosítványuk! -, de nem hanyagolják el a test edzését, a tornát, az úszást, a közös kirándulásokat sem, ha csak lehetséges, a szülőkkel e- gyütt. Jeles embereket hív­nak meg rendszeresen, hite­lesítve általános tevékenysé­güket sajátos és maga nemé­ben páratlan élményekkel a maguk és a gyermekek szá­mára. Arra gondoltunk, bárcsak "nagycsaládiskolává" nőne, szaporodna mielőbb Magyar- országon a "családiskola" intézménye. Támadjanak bátor és elszánt tanítók, ta­nárok - akik közül máris az ország különböző tájairól érdeklődnek -, s vállalják a nemzet napszámosa valójá­ban tiszteletre méltó rangot és kiválasztottságot. Mert egyelőre több a jelentkező tanuló is, mint a hely. S talán megint olyan szellemi, emberi teljesítmény sarjadna ebből a kezdeményezésből, amely akár egyetemessé is válhat. Hogyan is mondta Keszely Tivadar igazgató úr? "Már a reggeli étkezéskor várjuk a gyerekeket minden­nap mi, apa és anya." Kiss Dénes A zámolyi romákról A LA FIGARO riportja PÁRIZS. A Strasbourgban politikai menedékjogot ka­pott zámolyi romák történe­tét több helyszínen körüljáró riportot közölt a Le Figaro, feltárva azokat a körülmé­nyeket, amelyek a magyar romák egyedi esetét besorol­ják a közép-európai cigány­ságot sújtó diszkrimináció általános jelenségei közé, és az Európai Unió bővítésének jelenlegi szakaszában kieme­lik a probléma időszerűségét. Stephane Kovács, a konzer­vatív francia lap tudósítója a zámolyiak konkrét története kapcsán emlékeztet arra, hogy a közép-európai cigány kisebbség a piacgazdaság első számú áldozata, társa- dalrtii-gazdasági helyzetének jellemző mutatói minden megközelítésben negatív re­kordot döntenek. Ez a réteg a legszegényebb, legkevésbé iskolázott, a munkaerőpiacon legkevésbé keresett csoport, amelynek tagjai a legnagyobb arányban képviseltetik magu­kat a börtönbüntetést töltők körében. Helyzetük Magyarországon és a térségben mindenütt, de Európa más államaiban is - nevezetesen Olaszországban - tovább romlott az elmúlt években - idézi a szerző az Európai Tanács ide vonatko­zó jelentésének megállapí­tásait. Claude Cahn, a Bu­dapesten székelő Romajogi Európai Központ igazgatója szerint a térségben mindenütt érvényesülő ci­gányellenes diszkrimináció és elnyomás politikáját az a törekvés mozgatja, hogy a roma lakosságot hagyomá­nyaik feladására kényszerít­sék. Az Európai Unióhoz való csatlakozás utolsó tárgyalási szakaszában az emberi jogok tiszteletben tartásának és a kisebbségek védelmének kö­telező kritériumával szembe­sítik a jelölt országokat. A Le Figaro munkatársa össze­függést lát a Krasznai család tavaly nyári Franciaországba költözése a Belgiumban me­nedéket kérő több mint száz szlovák roma és az egy hete Mulhouse központjában sát­rat verő macedóniai cigány család esete és az unióbőví­tés időpontjának közelisége között. A szerző felidézi a Jane’s Intelligence Digest című brit kiadvány azon feltételezését, amely az orosz titkosszolgá­latok kezét látja a cigány exodus mögött, amellyel Moszkva fékezni próbálná a volt testvérállamok csatlako­zását az unióhoz. Szolgáltatásunk Egyszerű és Nagyszerű ! I to>fcn -» Direkt hívás 20 cent/perc A Telegroup 12 éves üzleti gyakorlata Előhívó számmal 18 cent/ biztosít pontos számlázást és remek Nincs Havi minimum, ügyfélszolgálatot. A járt utat ne adja fel a Nincs megkötöttség, járatlanért Meglevő ügyfelemk, kerem rsincs megKOioixseg, hívjanak az új árért! Pontos számlázás --------------------------------------------­Románia 25 cent Jugoszlávia 29 cent Németorsz. S cent Cseh. Rep. 23 cent P>T»táfl>ritt JAC ni Ausztria 9 cent Izrael 12 cent DR. GEORGE KLEIN Cornell-diplomás, urológiai szakorvos ____________________RENDELŐ:____________________ 157 East 72nd Street, New York, NY 10021 (212) 744-8700 * Prosztata problémák * Vasectomy * Húgyúti fertőzések * Impotencia * Vesekő * Vese és hólyagdaganatok * Nemi betegségek 24 ÓRÁS DÍJTALAN TELEFONKONZULTÁCIÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom