Amerikai Magyar Szó, 2000. július-december (54. évfolyam, 27-48. szám)
2000-09-07 / 33. szám
2. Amerikai Magyar Szó Thursday, Sep. 7, 2000 KŐSZEG Immár második alkalommal rendezték meg Kőszegen a Fesztivál a határon elnevezésű ifjúsági közéleti és kulturális fórumot. A rendezvény célja, hogy buzdítsa a 17-30 éves korosztály együtt gondolkodását az ország sorsát meghatározó kérdésekről. 6 BUDAPEST Az idén 500-550 ezer tonna almater- . més várható a tavalyi 394 ezer tonnával szemben. Az alma minősége jobb lesz a múlt évinél, igaz, a több termés miatt egyes fajták gyümölcse apróbb a megszokottnál. Továbbra is piaci gondokkal küszködik az ágazat, hiszen az étkezési alma iránt változatlanul nincs igazi kereslet. — > Vételre ajánlják az OTP-t A Merrill Lynch közölte, hogy fenntartja hosszú távra szóló vételi javaslatát az OTP részvényeire - jelentette a Dow Jones hírügynökség A nemzetközi pénzügyi befektető csoport szerint egyre erőteljesebben járul hozzá az OTP eredményességéhez a lakáshitel-üzletág, amely az idén akár 15 százalékos növekedést is felmutathat. BUDAPEST A jelek szerint nem csökken Magyarországon a templomépítési kedv. A rendszer- változás óta több mint 300 új istentiszteleti hely létesült napjainkban további 40 épül. A legnagyobb építtető a katolikus egyház, mintegy kétharmados aránnyal, utána a református, az evangélikus, a baptista és a metodista közvetkezik a sorban. A legtöbb új imahely "fiatal" ipari városokban, lakótelepeken épül. Szinte minden új templom mellé épül egy közösségi létesítmény - főleg vidéken - a művelődési házakéhoz hasonló közösségi funkciót lát el. * Lényegesen javult Kim Dzsong II észak-koreai vezető szerint a Korea-közti viszony azóta, hogy júniusban Phenjanban lezajlott a találkozás közte és Kim De Dzsung dél-koreai elnök között. Észak-Korea vezetője úgy véli, hogy a kapcsolatok a nemzeti megbékélés, az egység és az újraegyesítés irányában fejlődnek. VÁLLALATI ÜDÜLŐ Amerikai Magyar USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 East 16th St New York, N.Y. 10003 Periodicals postage paid at New York, N.Y. and additional mailing offices. Owner: N Pétervary Editor: Kinga Molnár Subscription in USA: One Year $30.- Half yean $16.- in Canada $35.- Hungary and other foreign countries $42.- Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szó, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 * A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik id a szerkesztő-Id adó álláspontját, és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. A beküldött cikkeket nem díjazzuk. Kéziratokat nem órzünk meg és nem küldünk vissza- Örülök, hogy ilyen nyugodt, Kovácsa Kollega, most hallottam, hogy nagy leépítések lesznek a cégnél! PUSZTASZÖLÖS Sikerült megtisztítani az augusztus 24 óta égő pusztaszölősi földgázkút környékét, j így lassan az oltásra került a sor. Nekiláttak a betonakna szétbontásának is, hogy megközelíthessék a kitörésgátlót. Az égő kúthoz I bejárókat építettek a tűzfészket kohósalakkal leöntött utakon közelítették meg a nehézgépek. STOCKHOLM. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter kétnapos látogatásra Stockholmba érkezett Első útja a Magyar Házba vezetett, ahol népes közönség előtt a magyar koronáról tartott előadást, majd válaszolt az érdeklődők kérdéseire. ❖ BUDAPEST. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai és doktorai összesen csaknem 53 millió forinot utaltak át az árvízkárosultak megsegítésére, az Akadémia májusi közgyűlésének felhívása alapján. ^ THULR légitámaszpont Hidrogénbomba nyugszik a tengerfenéken a grönlandi légitámaszpont közelében. A tömegpusztító fegyvert valószínűleg 1968 januárjában veszített el egy szerencsétlenül járt amerikai B-52-es típusú nehézbombázó. SZERENCSÉS TÚLÉLŐ. Egy 83 éves amerikai hölgy túlélte, hogy autóbalesete után három teljes napig kellett várnia megmentőire egy kígyóktól hemzsegő mocsárban. TilliekTooter kocsijával egy hídról zuhant le 12 méteres mélységbe: autója szerencsére fennakadt a mangrovecserjéken és más növényeken, így nem süllyedt el teljesen, 30 centire kilátszott a sáros vízből. Az idős hölgy képtelen volt kiszabadulni, annyira azonban futotta az erejéből, hogy némi esővizet fogjon fel, és így nem halt szomjan. Mindazonáltal súlyos kiszáradással zuzódásokkal és rovarcsípésekkel, de élve vitték kórházba. * HELYREIGAZÍTÁS Az augusztus 24-i lapban sajnálatos tévedés történt a 2. oldalon a középső kolumnában. A helyes szöveg: Constantinescu a jelenlegi román koalíciós kormány pártsemleges miniszterelnöke kész vállalni stb.... Elnézésüket kérjük. ATHÉN Rendkívüli állapotot rendeltek el a görögországiPeloponnészoszÁrkádiatartományá- ban a tomboló nagy kiterjedésű erdőtűz miatt. Több száz gyermeket kellett evakuálni egy nyári táborból. ^ Albright segítséget ígért A külügyminiszternő Buenos Airesben megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz a hírhedt Cóndor-hadműveletre vonatkozó amerikai iratok felkutatása és közzététele érdekében. A művelet keretében több dél-amerikai junta működött együtt egymás politil^ ellenfeleinek üldözésében. Kolumbiai ^yermekáidozatok Eltemették azt a hat iskolás gyermeket a kolumbiai Pueblo Ricóban, akik egy nappal korábban utcai golyózáporban vesztették életüket. A gyermekeket a Kolumbiában tevékenykedő gerillaszervezetek valamelyik csoportja és a kormánykatonák közti összecsapás álctozatai lettek. Irán: betiltott reformlap Az iráni sajtóbiróság úgy döntött, végleg bevonja az Ava (Hang) című reformpárti napilap működési engedélyét és főszerkesztőjét eltiltja mindenféle sajtótevékenység gyakorlásától- közölték az iráni napilapok. A lap működését a reformpárti sajtótermék ellen intézett nagyszabású hadjárat idején felfüggesztették, mojü pedig végleg betiltották. A Hyundai nem gyárt több autót A nehéz pénzügyi helyzetben lévő dél-koreai Hyundai-konszern megválik az autógyártástól. A konszern a kormány és a hitelezők nyomására döntött így, és egy saját erőből történő átszervezési tervet terjesztett elő. A Hyundai gyártási palettája eddig az autóktól az elektromos gépeken át a pénzügyi szolgáltatásokig terjedt. * HALLÉ. Neonáci felvonulást tartott a hét végén Halléban a Német Nemzeti Demokrata Párt. A város utcáin mintegy száz neonáci masírozott végig ezer rohamrendőr és több száz ellentüntető kíséretében Johannes Rau német államfő szerint az országban jelenleginél jobban kell védeni a külföldieket az idegengyűlölők támadásaitól és mindent meg kell tenni azért, hogy csökkenjen a szélsőjobboldal befolyása a fiatalság körében. A politikus a Der Spiegelben úgy vélekedett, hogy a szélsőjobboldaliak egész Németországra veszélyt jelentenek. * Alak e héten ünnepük névnapjukat:, sok egészséget és minden jót kívánunk! Boldog névnapot! Szeptember 7. Regina 8. Kisboldogasszony napja, Mária 9. Ádám 10. Erik, Hunor, Nikoletta 11. Teodóra, Jácint 12. Irma, Guidó 13. Kornél, Ludovika