Amerikai Magyar Szó, 2000. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)

2000-03-02 / 9. szám

Thursday, March 2, 2000 Amerikai Magyar Szó 3. EMBERSÉGÜNK, MAGYARSÁGUNK Lipták Béla A tudomány nem ateista Az emberiség tudatában akkor indul majd meg a gyó­gyulás, amikor sikerül felszá­molni az ellentmondásokat a (természetfeletti ihletésű, de ember alkotta) vallások taní­tásai és a (morális értékrend nélküli, de az isteni teremtés szabályait felfedező) tudomá­nyos világképeink között. Amikor az első űrhajósok, a felhők felett, nem találták a kis Katekizmusaink hárfás angyalkáit, attól még nem halt meg az Isten, csak az emberi fantázia egyik szüle­ménye méretett meg és talál­tatott alaptalannak. Az emberiség tudata akkor lesz újra egészséges, amikor lesz egy új egységes világké­pünk. Elfogadhatatlan az olyan gondolkozás, hogy az ellentmondásokkal nem kell törődni, hogy a tudomány foglalkozzon csak a minden­napi élet kérdéseivel és hagyjuk a vallásra a termé­szetfelettit, az ember által megérthetetlent. Ez így hely­telen! Helytelen azért, mert igazság csak egy lehet! Még akkor is egynek kell lennie, ha az az egy igazság felfog­hatatlan az ember számára! Ezért, ha a vallás és a tudo­mány nem tudnak megegyez­ni valamiben, úgy egyiknek vagy mindkettőnek tévednie kell! így például vagy az Isten teremtette a világegye­temet, vagy nem. Harmadik leghetőség nincs! A vallás, a tudományok és a művészetek ugyanannak az emberi állapotnak a külön­böző nézőszögei, perspektí­vái. Ezért ugyanazt a képet kell mutatniuk, nem lehetnek egymással ellentétben, nem lehet egészséges lelkületű az az ember, kinek más a hét­köznapi világképe és más a vasárnapi tudatat. Ha hibá­sak a vallások egyes tanítá­sai, a hibákért nem a Terem­tő, hanem a vallásokat meg­alkotó ember felel. Még ha természetfeletti ihletésűek is vallásaink, mégis abból az emberi világképből, tudatból születtek, melyben alkotóik éltek, mely az alkotóik korá­ban létezett. Ezért nincs abban semmi rossz , ha i- dőnként összhangban hozzuk ezeket a vallási tanításokat tárgyi tudásunkkal, tudomá­nyos világképünkkel. Úgy ahogy az Új Testamentum­nak követnie kellett az O Testamentumot, úgy abban nincs semmi rossz, ha lelki tudatvilágunkat összhangba hozzuk tudományos világké­pünkkel. A Föld - falu Az elmúlt 4-5 millió évben, az emberi kiválasztódást, fejlődést a természet irányí­totta. Azok a törzsek és kul­túrák maradtak meg, melyek a természettel összhangban, annak törvényeit elfogadva éltek. Az emberi fejlődés eme első szakaszában a nyersanyag és energia forrá­saink mind olyan kimeríthe­tetlen forrásokból származ­tak, mint a mezőgazdaságot tápláló napfény. Az első a- lapvető változást a XIX. szá­zad hozta, amikor az izom­erőt gépekkel kezdtük he­lyettesíteni, s gépeink kimerí­tő energiaforrásokat (szén. olaj, gáz, atom) kezdtek használni. A második alapve­tő változást napjainkban éli át az emberiség, amikor el kezdtük az emberi agyat, az érzelem és erkölcs nélküli számítógépekkel helyettesíte­ni. így ma már eleget tettünk, sőt túlteljesítettük a Biblia parancsát: benépesítettük, illetve túlnépesítettük a Föl­det és uraivá is váltunk a Természetnek. Azzal, hogy ma már nem a bölcs termé­szet, hanem mi magunk irá­nyítjuk fejlődésünket, új korba lépett az emberiség. . Mostantól már nem a termé­szetes kiválasztódás, de mi magunk formáljuk a jövőn­ket. Ezért is olyan fontos, hogy döntéseink helyesek, tetteink időszerűek legyenek. Ezért olyan fontos, hogy ne engedjük fel az emberiség szekerének bakjára a vélet­lent, az önzést vagy a kapzsi­ságot. A veszély nem az, hogy tönkretesszük a Földet, megöljük a természetet, mert erre nem képes az ember. Arra viszont képesek va­gyunk, hogy magunkat meg­mérgezzük, hogy leromboljuk azt, amit az emberiség az évezredek folyamán, maga körül félepített és magán belül nemesített, nemesedett. A természet törvényei böl­csek, időtlenek, az emberé nem szükségszerűen azok. Míg a plutónium felezési ideje 24 000 év, míg 2000 évig tart az óceán vizének egyszeri körforgása (és így csak 2000 év múlva ismerjük majd meg a ma kibocsátott mérgek összhatását), addig az ember csak pár emberöl­tőben gondolkozik. A termé­szet nem ismeri a szemetet, a természet mindent (még az embert is) lebont alkotó ele­meire. Ugyanakkor az ember csak termel és kidob, sze­méthegyeket teremt, de a lebontással, az újrafelhaszná­lással alig törődik. Tudatában vagyunk emberi gyengeségeinknek. Tudjuk, hogy a Föld jövőjének rossz kormányosa az ember; ez okozza a jövőnket illető bo­rúlátásunkat. Az is hozzájá­rul borúlátásunkhoz, hogy világképeink gyakran idejét­múltak vagy értelmetlenek. Ilyen értelmetlen tudomá­nyos elmélet az is, mely sze­folytatás a 4. oldalon Okkal mosolyoghat! Most végre alacsonyabb lesz a villanyszámla. A New Jersey Energia programban való részvétel automatikusan biztosítja, hogy a villanyszámláján mostantól elkezdheti az 5%-os megtakarítást, a PSE&G ügyfelei számára pedig ez a megtakarítás a következő három év során el fogja érni a 19%-ot. Ha valaki körülnéz a piacon, lehet, hogy még ennél is nagyobb megtakarítást érhet el. Ezenkívül Ón választhatja ki a szolgáltatót annak alapján, hogy az a módszer, amellyel az létrehozza a villanyáramot, milyen környezeti hatásokat von maga után. És miközben arra is lehetősége nyílik, hogy ne válasszon új szolgáltatót, semmi oka nincs aggodalomra, ha mégis egy új mellett dönt. A beleegyezése nélkül azonban nem kerülhet sor változtatásra, de ha mégis változtatna, ugyanazt a megbízható villamosáram-szolgáltatást kapja, amelyet megszokott és amelyben bizodalma van. Ezen felül a PSE&G továbbra is rendelkezésre bocsátja ugyanazokat a hasznos energiatakarékossági terveket, mint korábban. Mindezek alapján már tényleg van ok a mosolygásra. Ha további információkat szeretne kapni arról, hogy hogyan választhatja ki a saját energia szolgáltatóját, hívja fel az 1-800-706-PSEG telefonszámot, vagy látogasson meg bennünket a www.pseg.com internetes címen. Ezt az üzenetet a PSE&G a következő intézményekkel társulva bocsájtotta ki: New Jersey Citizen Action • American Association of Blacks in Energy - NJ Chapter • Association for Children of NJ Center for Non-Profit Corporations • Community FoodBank of NJ • Community Health Law Project • Hispanic Directors Association of New Jersey • New Jersey Community Action Association NJ NAACP State Conference of Branches • NJ State Council of the Urban Leagues * United Way of Essex & West Hudson • Rutgers, The State University of New Jersey

Next

/
Oldalképek
Tartalom