Amerikai Magyar Szó, 2000. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-24 / 8. szám
Thursday, Feb. 24, 2000 Amerikai Magyar Szó 5. A zongora lelkének messzólaltatói Ahogyan az várható volt, a Chopin és Kiss Krisztina nevével hirdetett koncert telt házat vonzott ezen a napsütéses téli délutánon. Hiába is tagadnánk, Chopin gyönyörű dallamai népszerűbbek és főleg ismertebbek mint Liszt müvei. A könnyed táncos mazurkák, amivel a hangverseny kezdődött, még a kevésbé zeneértők és a gyerekek Kiss Krisztina számára sem okoznak "megértési nehézséget". Legtehetségesebb kis tanítványai most is ott drukkoltak "tanárnénijüknek" és a szünetben büszkén emlegették őt. Az a vágyuk persze, hogy egyszer ők is így játszhassanak és a közönség felállva, ovációval tapsoljon, mint Krisztinának. Ők még nem tudják, hogy ilyen magaslatok elérésére csak rendkívül kevés kiválasztott művész képes. Bár a zenei képességekkel, fizikai és szellemi adottságokkal születni kell, de ez még szinte semmit nem jelent, ha nem párosul átlagon felüli szorgalommal és kitartással. S ha mindez megvan, még szükségeltetik szerencse is, ami azonban előbb utóbb rátalál arra, aki kiérdemli. Kiss Krisztina esetében a fent említettekhez még egy "apróság" járul. Az, hogy soha nem ül mellette "kottalapozó", mert mindent fejből játszik. Vajon "röntgen agya" milyen óriási mennyiségű zenei anyagot tartalmazhat? Műsorát mindig rendkívül körültekintően válogatja, amivel már eleve sikeresnek Ígérkezik. Az első rész gerincét a b-moll szonáta alkotta, az ismert gyászindulós tétellel, amit önmagában is szoktak játszani. Adig hallhattuk ezt valaha szebben előadni. A második rész a négy Impromtu-vel indult, (Imp- romtu rögtönzést jelent), köztük a híres, sodró lendületű Fantasie-Impromtu, amely Krisztina számára ideális darab. Utolsó műként azt az f-moll balladát játszotta, ami az egyik legemelkedettebb és legerőteljesebb az összes többi (négy) között. Szinte hihetetlen, hogy ebben a kb. tizenkét perces műben mintha egy egész élet tapasztalatait, érzéseit sürítené magába. Chopin, az összetéveszthetetlen hangú zeneszerző halálának egyébként 1999-ben 150 éves jubileumáról emlékezett meg a zenei világ. 39 éves korában halt meg. Műveiben a lírikus, ábrándos, nosztalgikus szakaszok váltakoznak egy erőteljes dramatikus szakasszal,melyek megjelenítése minden előadó számára egy próbakő. Szerencsénkre, mi magyarok, büszkélkedhetünk egy ilyen csodálatos művésszel, aki ismét hirdeti a világban ennek a kis nemzetnek zenei, nevelési kultúráját - ebben a hatalmas országban! A koncert ez alkalommal beteg édesanyjának volt dedikálva, aki sajnos hiányzott a közönség soraiból. Kívánunk neki mihamarabbi gyógyulást, Krisztinának és családjának pedig sok örömet az új házukban, ahova most költöztek, s amibe egy impozáns koncerttermet is beépítettek! Vilmányi Zita ÜGYVÉD Az egész Schill család évtizedeken át támogatta a Magyar Szó-t, s annak olvasóit. Most én akarom tovább segíteni a régi barátokat, és az új barátokat akik jönnel^az Egyesült Államokba Bevándorlás és Állampolgársági Büntető és polgári magánjogi általános jogi ügyek RoseAnn Schill Attorney at Law 60 East ,42nd Street, Suite 601 New York, N.Y, 10165 Tel: 212-573-9090 Fax: 212-661-2385 Ha szüksége van ügyvédre, aki nagy gondossággal dolgozik, keressen fel! A lelki közösségek őrzik az anyanyelvet Egyház és szorványmagyarság Napjainkban egyre fontosabb az egyházak templomon kívüli küldetése havran zoltán felvétele Esztergomban a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán tartottak az Egyház és magyarság címmel tanácskozást, amelyen tizenöt országból mintegy kétszáz lelkész vett részt, hat felekezet képviseletében. A Kolozsvárról érkezett Vetési László, Lélektől-lélekig misszió az erdélyi és a regáti szórványokban élő magyarságról tartott előadást, a- melyben többek között elmondta: négy évvel ezelőtt, 1996 nyarán a dél-romániai Havasalföld magyarságát látogatták meg, amikor 32 teológus végzett ott számbavételi és lelkigondozói munkát. A következő évben Mol- dovát, Bukovinát és Dobrudzsát "térképezte fel" 47 fiatal; teológus és lelkész. Az összefoglalóan Regátnak nevezett régióban az elmúlt évtizedekben magyarok százai telepedtek le munkahelyet keresve, illetve sokakat erőszakos kinevezéssel telepítették ki. Nemcsak az imént említett területeken, hanem a Bánságban, Szeben és Brassó megyében is. Szomorú tapasztalatuk, hogy a szórványokban a nyelvi veszélyhelyzet már a magyarság utolsó mentsvárát a családot ostromolja. Ezért az egyik legfontosabb feladatuknak tartják ezek és a kisközösségek megszilárdítását, megerősítését, azok oktatásával, vallási csoportjaik megszervezésével. Egyértelművé vált számukra, hogy az egyháznak az anyanyelvi közösség terét és az otthon melegét is kell nyújtania. Hatalmas erőpróba ez, mert az előbbiekhez hasonló közös vállalkozása még nem volt eddig az erdélyi magyar egyházaknak és intézményeknek. Különösen vegyes nyelvű, illetve szórványhelyzetben az egyházaknak ki kell dolgozniuk a templomon és a szakrális területeken túlmenő missziójának kereteit. Annál inkább mert különösen a hátrányos körülmények között élő magyaroknál a gyülekezetből való kiválás tulajdonképpen az etnikai közösségből való eltávolodást is jelenti. Erdélyben napjainkban az utóbbi állapotban már több tízezer magyar él. Sajnos a romániai magyarságnak ma, az 1989-es változások után egy évtizeddel sincs egyetlen olyan főállású alkalmazottja, aki a szórványnyok gondjaival foglalkozna. Utas Jenő a bácskai-jugoszláviai Tótfalú plébánosa elmondta, hogy egyházközségében 19 éve működik egy lelkigyakorlatos ház. A ház programjához már olyan rendezvények, táborok - népzene, irodalmi és történelemi oktató-nevelő stb. - csatlakoztak, amelyeket nem lehetett a lelkigyakorlatok fogalmával fedni. Az elmúlt két évtizedben legfontosabb tapasztalatuk, hogy az egyházak küldetésének lényege nemcsak az értékek megőrzése, hanem legalább ilyen fontos annak átadása. A felvidéki Csicser községben élő Ősz István görög katolikus esperes, a Szlovákiában élő magyar anyanyelvű görög katolikusok helyzetéről szólt. A püspökség mintegy 70 ezer hívet számlál, és hat kerülete közül egyetlen magyar esperesség található Nagykopos székhellyel, a- melyhez tíz parókái tartozik. A németországi magyarság egyházi gondozásáról Fejős Ottó főlelkész számolt be. Az ottani magyarok számát százezerre becsülik, akik közül mintegy 70 ezren katolikusok. Egy közelmúltban végzett felmérés szerint 81 német városban tartanak havonta magyar nyelven szentmisét. Legjobb a helyzet Kölnben, Münchenben és Nürnbergben, itt minden vasárnap és ünnepnap van magyar istentisztelet. Botlik József (Magyar Nemzet) Magyar futóexpedíció a kínai nagy falon A monda szerint a kínai Hia uralkodóház egyik tagja, Sun-ui - Krisztus előtt az 1700-as évek közepén élt - volt az őse a hiungnu, azaz a hun népnek. A későbbi kínai uralkodók a birodalom területét védve a népvándorlási hullámoktól és főleg a hun birodalomtól építették fel a kínai nagy falat. Hét magyar sportoló úgy gondolta, hogy a világhírű Keletkutató, Körösi Csorna Sándor emléke előtt tisztelegve, a magyar államiság ezeréves évfordulója alkalmából expedíciót szerveznek, és végigfutnak a hatezer kilométer hosszú nagy falon, illetve ahol erre nincs lehetőség, a nagy fal mentén. Ä vállakózáshoz a csapat már rendelkezik a szükséges engedélyekkel, a költségek fedezésére azonban még szükségük van szponzorok jelentkezésére is. Az expedíció megálmodója Horváth Jenő elmondta: májusban szeretnének indulni, ugyanis korábban a hegyvidéki szakaszokon még nagyon hideg van. A vállalkozás kiindulópontja Darjiling, Körösi Csorna Sándor sírja. Innen Lhasa érintésével érkeznek Minghoshanba és indulnak el a fal mentén, amelyen helyenként oly módon megrongálódott, hogy lépésben is nehezen járható. Úgy tervezik, hogy naponta 50-60 kilométerrel jutnak közelebb a célhoz, a tengerparti Qin- huangdaóhoz.