Amerikai Magyar Szó, 2000. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)

2000-02-03 / 5. szám

6. Amerikai Magyar Szó Thursday, Feb. 3, 2000 Claire Kenneth Miami 1974... I Claire Kenneth Kora délután volt, de a divatrevű már elkezdődött. A calipsozenekar fülsüketítő ritmusára néhány fürdőven­dég riadtan felült a nyug­ágyon, ahol eddig olyan moz­dulatlanul hevertek, mint valami ravatalon. Szörnyű volt, amit a négy west-indiai művelt a dobok­kal és cintányérokkal. Az úszómedence egyik partján vonultak fel a model­lek. Hosszú combú, vékony lányok, merész bikinikben, olyan magas talpakon, hogy csak imbolyogni tudtak. Gé­piesen mosolyogtak, a szem­héjukról pillanatok alatt leol­vadt a kék festék. Tikkasztó volt a hőség. An­gela egy pálmafa árnyékában hevert, távol az úszómeden­cétől. Itt, az óceán felöl jövő szellő, mint egy hatalmas legyezőt, úgy lengette a pál­mák leveleit. Lajos újságot olvasott, őt jobban érdekelték a tőzsde hirei, mint a divatrevű.- Nem akarsz fényképezni? - kérdezte Angela.- Eltaláltad, drágám! Nem!- Ezt az aranybikinist sem, nézd, mindenki fényképezi....- Kár lenne a filmért. Nekem nem tetszenek, olyan soványak, hogy sajnálom őket. Biztos csak salátát rág­nak egész nap, mint a nyu- lak. Angela elnevette magát. Ennyi évi házasság után már megszokta, hogy Lajos humoros bemondásain ne­vessen. Még akkor is, ha u- nalmas vagy bosszantó volt, amit mondott. Lajos kedélyes, kövér, ko­pasz ember volt, aki imádta az ő gyönyörű feleségét. Mert Angela még mindig gyönyörű volt, legalábbis Lajos szemében.- Szépségem, nem harag­szol, ha most bridzselni me­gyek?- Csak menj, tudom, már várnak a teraszon. Lajos felkászálódott a nyugágyról, feltette azt a vic­ces, nagy szalmakalapot, amit minden floridai nyara­lóra rásóznak és a kacsázó lépteivel elindult a terasz felé. NOVELLA Angela egyedül maradt. Szeretett egyedül lenni, százszor inkább, mint ezzel a társasággal, akikkel Lajos kártyázott. A repülőn ismer­kedtek össze, illetve már New Yorkban a La Guar- dián. A férfi szintén bank­ember volt, mint Lajos. Az asszony szikár, szigorú arcú öreg nő, teleaggatva éksze­rekkel. A briliánsok úgy csillogtak rajta, mint kiszáradt kará­csonyfán ünnep után a dí­szek. Főleg arról beszélt, hogy hány ezer dollárokat ad jóté­kony célra. Közben, ha a beachboy utánacipelte a nagy, nehéz strandernyőt, még huszonöt cent borravalót sem adott. Hosszasan magyarázta, hogy erkölcstelenség ha va­laki a szolgálataiért külön díjazást vár. Mire fel? Kü­lönben is ezek az alkalma­zottak mind kubai menekül­tek és örüljenek, hogy been­gedték őket az USA-ba. Angélát bántotta ez. Biztos volt benne, hogy róluk is csak mint a magyar mene­kültekről beszél, de miután már van pénzük a Hotel De- auville-ben szezonban meg­szállni és a főszezonban repülni - hát hajlandó velük barátkozni. De Angela nem volt haj­landó. Lajos bridzseljen velük, ha jól esik neki. Lajosnak a kár­tya volt a nagy szenvedélye, New Yorkban is, itt is, min­denütt. Angela közben unatkozott. Rengeteg ideje volt, se gye­rekei, se szeretői nem voltak. Az ambíciói már csak odaáig terjedtek, hogy szép legyen a Park Avenue-i lakása, ha partit rendez, a vendégek ámuldozzanak a különleges büfétől, hogy időnként kiho­zasson egy hálálkodó rokont Magyarországról és főleg, hogy Lajost el tudja viselni anélkül, hogy túlságosan az idegeire menne.... A zene most hirtelen abba­maradt. A pódiumon a fő­rendező beszédet mondott, a nemzetközi mérnökkong­resszus tagjait üdvözölte, akik nagy csoportban tódul­tak most be a terasz felől. Angela nézte a csoportot, hátha lát közöttük New York-i ismerőst. Az egyik férfi most errefelé fordult. Magas szőke fiatal­ember. Úristen!.... Angela azt hitte, a szeme káprázik. Rosszul lát. Túl sokat volt a napon és most... A szívére szorította a kezét, mert hirtelen úgy kezdett dobogni, kalapálni, mintha máris kiszakadna.- Úristen, de hiszen ez Walter! Walter... Nézte a férfit könnybe lá­badó szemekkel, szédülve és közel az ájuláshoz. Most megfordul és beszélget vala­kivel. Igen, oldalról is pont olyan. O az! Nem változott sokat. Mint­ha nem telt volna el közben az a harminc év... Ahogy ott áll a kockás strandkabátban, karcsún, szőkén, mintha csak a múlt­ból lépett volna elő. Walter Haiburg.... Akkor német egyenruhát viselt, a jobb karja felkötve. A sebesült német főhadnagy, aki... Őrült vagyok - állapította meg Angela. Ilyen csodák nincsenek. A férfi emlékeztet Walterre, de persze nem Ő. Szerencse, hogy már el is tűnt a tömegben, mert Ange­la úgy érezte, hogy zakatol az agya, közben a könnyek fojtogatják, mintha fulladoz­na. Walter... Nem volna szabad, hogy ennyi év után még ennyire fájjon. Meglát valakit, aki hasonlít rá és máris visszajön a múlt.... Mintha csak tegnap lett volna. Lángoló, bolond sze­relem. A első szerelem, az első férfi... Ezerkilencszáznegyvennégy- ben, éppen harminc éve. Ősz volt, a Balaton felett szürke ködök úsztak. A parti sétá­nyon karonfogva mentek, szerelmesen és szomorúan. Tudták, hogy el kell válni. Bármelyik nap jöhet a pa­rancs.- Visszajövök érted, Ange­la!! - ígérte Walter. Hányszor ígérte, hányszor fogadkozott. Lázas csókok között, forrón önfeledte éj­szakákon...- Szeretlek Angela! Nem­csak, mert gyönyörű vagy, nemcsak, mert tudok veled németül beszélni, de mert ajándék vagy nekem. Sztálin­grád után már az életet is ajándéknak veszem. Minden napot. Keszthely tele volt sebesül­tekkel. Az oroszok megdöb­bentő gyorsasággal nyomul­tak előre, naponta jöttek a magyar és német sebesült- szállító vonatok.- Hitler elvesztette ezt az átkozott háborúját. Ha nem jövök vissza érted, ne sirass! Felejts el nagyon hamar, ne gondolj arra, hogy mi történ­hetett velem. Annyi lehető­ség van, bomba Berlinben vagy haláltábor az Uraiban... Ma még itt vagyok, az enyém vagy!- A tiéd... És soha senkié... Walter Halburg. Ahogy ott állt mosolyogva' a kertajtóban, keskeny arcá­ban azok a világoskék sze­mek, és kérdezte, hogy tud-e valaki németül. Angela tudott. Elolvasta a hivatalos cédulát, amely sze­rint "Oberleutenant Walter Halburgot" beutalták a villá­ba. Rózsi néni morgott, mérge­lődött. Az ő házába ne rakja­nak be senkit. Azért hívta meg Pestről Angélát, hogy az erkélyes szoba ne álljon üre­sen. Pesten bombázás, éhe­zés, jobb itt a kislánynak. folytatjuk Copyright by Claire Kenneth Vendég A mozikban nemrég mutatták be az English Patient címú filmet egy magyarról Eszak- Afrikában. Most legyen itt szó egy, vagy több magyarról, Észak-Amerikában. Vagyis a ven­dégről, Magyarországról. A vendég általában olyan mesziről több hónapra érkezik, akinek szerencséje van, csak pár hétre. Aki igazán szerencsés annak nem érkezik vendége sehon­nan. Ilyenkor a fogadásra főleg lelkileg fel kell készülni. Pl. arra, hogy az ember legalább napokig nem alszik a saját ágyában és nem ül a TV elé a saját karosszékébe. Igaz a vendég sem. Nem nézhetjük a megszokott műsorokat, hanem a vendég eszmefuttatását kell hallgatni az otthoni politikai helyzetről. A vendég általában lepusztult ruhában énekes koldusnak álcázva érkezik, abban a reményben, hogy itt majd felruház­zák. Ebben általában nem is csalódik és a repülőtéren túlsúlyt kell majd fizetnünk, három bőrönd után. Igényei főúriak és a vendéglátók csodálkoznak, hogyan tud eligazodni a legjobb márkák között a kezdetben oly egzaltált vendég. Hogy a vendég nem szereti a kínai vagy japán konyhát az már csak a vendéglőben derül ki és egy kicsit kínos, hiszen az ő kedvéért jöttek, de nélküle kell enni. Viszont a vendég, minden vendég szereti a rántotthúst. Ebből otthon kettőt, vendégségben legalább négyet illik fogyasztani. Legalábbis az íratlan kódex szerint. A könnyebb vendég már járt más országokban is, és nélkülünk is szívesen mászkál a városban. Sőt vannak elképzelései, mit akar látni. A nehezebb eset, amikor a vendég csak Amerikába, és csak először jár. A könnyebb eset nem akar látni semmit, csak az üzleteket a környéken. A nehezebb eset, mindent akar látni. Velünk. Szóval munka után, előtt sőt helyett is lehet melegben és hidegben járkálni és huszonhatodszor elmésélni ugyanazt a történetet. Ha szerencsénk van a vendég jól elfárad és egy idő után nyugtunk van tőle. Ha nem, akkor csak akkor lesz nyugtunk tőle, ha elmegy. Ilyenkor 2 nap múlva nekünk kell utána telefonálni, hogy szerencsésen megérkezett-e? Legnagyobb részük a vendégeknek kétszer jár Amerikába. Először és u,olÍára- Deák pá! SZENZÁCIÓ ! Világhírű írónőnk CLAIRE KENNETH bestseller regényei megrendelhetők: az Amerikai Magyar Szó Kiadóhivatalában 130 E 16th St New York, N.Y. 10003 Éjszaka Kairóban Randevú Rómában Forgó táncparkett Egon naplója Holdfény Hawaiiban Halálos háromszög Kötetenként: $ 14.- postázással együtt ' (A Kenneth könyvek a rendszerváltozás után ismét megjelenhettek Magyarországon. 1989-ben 18 könyvé jelent meg és két év alatt 6 millió példány fogyott el. Ez hivatalosan is világrekord egy 10 millió lakosságú európai országban.) Deák Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom