Amerikai Magyar Szó, 2000. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)
2000-01-27 / 4. szám
6. Amerikai Magyar Szó Thursday, Jan. 27, 2000 Emlékeim a múltból Nagy csinnadrattával beléptünk az új évszázadba, az új évezredbe. A kedélyek lecsillapultak, a komputerek nem álltak le, a világnak sem lett vége, így mindenki végezheti a munkáját, tervezheti az elkövetkezendő életét és nosztalgiával sétálhat a múltban. Az én múlt századomat legtalálóbban talán úgy jellemezném, hogy megrakodva volt búval és örömmel. Nagy események voltak az életemben, örömteli és szomorú történetek váltották egymást. A világháborúnál kezdem, mikor mint fiatal leány kénytelen voltam kilépni a zord világba. Az Alföld szülötte vagyok a Tisza partjáról ahol éltem a boldog gyermekkoromat, de nem sokáig mert jött a szörnyű világégés és a háború szele a fővárosba sodort súlyosan bonbasérűlt anyámmal e- gyütt. A kis alföldi város sok nevezetességgel nem igen dicsekedhetett a háború jöttéig. Földrajzi fekvése után vasúti gócpont lett, az ott lakók szerencsétlenségére. Míg élek emlékezem 1944 junius 2.-ára mikor a keleti frontról szabadságra haza induló német katonákat a pályaudvaron veszteglő vonatokban lebombázták. Vagonokban jöttek, közel 2000 felszabadult, vidám fiatal ember. Ha nem is végleg, de számukra befejeződött a háború. Mentek haza a családjukhoz, az otthonukba, a szeretteikhez, ahová soha sem jutottak el. Dante pokla lehetett i- lyen. Sűrű hullámokban jöttek a gépek. Szőnyeg bombázás volt. Ko kövön nem maradt, napokig égtek az olajtartályok az állomás körül, egybekerekedve az égett emberi hús szagával. Mi a szenes pincében lapultunk egymás hegyén hátán, reméltük, hogy túléljük a poklok poklát, bár i- lyenkor az emberi agy üres, nem gondol semmire, valójában mégcsak nem is féltünk. Az egész nyár így telt el, reggel úgy tíz körűi jöttek az amerikai bombázók, délután pedig az oroszok dobálták le a bombáikat és ezrével a röpcéduláikat, tele hazug ígéretekkel, amit majd a Vörös Hadsereg nyújt. Vége lett a szörnyű nyárnak, már hideg, deres reggelekre ébredtek a megkínzott, agyongyötört emberek, már akik ott maradtak. Mi ott maradtunk. Apám szívvel és lélekkel követte a Szózat szavait: "Itt élned s halnod kell". Bittó Boldog Klára Ki élt, ki halt. Anyám az utolsó bombatámadásnál sebesült meg. Már idő sem volt arra, hogy a pincébe leszaladjunk, olyan hirtelen jött a támadás. Menetközben egy hatalmas bomba-szilánk találta el a csípőjét. Békésen várt a sorsára, hogy majd jönnek a mentők, és kórházba viszik. Be is vitték de a szilánkot nem távolították el. Hetekig ott feküdt minden segítség nélkül. Én voltam vele éjjel nappal. Se orvos, se ápoló nem volt, akik segítséget nyújtottak volna, mindenki elmenekült a közelgő oroszok elől. Egész nap és egész éjjel lőtték a várost. A sebesülteket katonai autókon hozták a kórházba, de mindhiába, orvos nem volt, csak úgy-ahogy bekötözték és vitték tovább őket a távolabbi városokba, ahol még volt remény komolyabb segítségre. Anyámat is tovább vitték az ostromlott városból. Egy orvos százados aki a frontról jött a sebesült katonákkal, biztosított helyet az egyik mentőautón. A század nem fűzött nagy reményeket anyám felgyógyulásához, de mégis segítséget adott, hogy talán a fővárosban tudnak valamit csinálni, hogy életben maradjon. Az életbenmaradás első feltétele lett volna, hogy a szilánkot eltávolítsák. Apám míg naponta látogatott bennünket a kórházban minden alkalommal azzal búcsúzott, hogy szorgalmazzam a szilánk kivételét. Én szorgalmaztam volna, de nem volt kinél, éppen azért örültem a százados által nyújtott lehetőségnek. Családomon kivűl senkit nem hagytam otthon. Az első szerelmem a helybéli patikus fiával elég szomorúan végződött. Erre lehet mondani, hogy egy nyáron át táncolt. Én azt hittem, hogy a tiszaparti séták egyenesen az oltárhoz vezetnek. Csak egy fiatal naív leány gondolhatta ezt. Béla előtt ott volt a pályaválasztás, az egyetem, ami -ha minden símán megy - 6-8 év. Egy percre sem volt vitás, hogy Bélából gyógyszerész lesz, határozta el a papa. Két fiú volt a családban, a fiatalabb orvos lett. A vén méregkeverő- aki egyáltalán nem volt vén- nagyon sajnálta, hogy nincs még egy harmadik fia, aki a jó pénzkeresés és családi együttműködés érdekében temetkezési vállalkozónak szánt volna. Igen módos jóhírű család volt az alföldi kisvárosban, ahol nemzedékről nemzedék re élték az életüket. Béla sokat kérkedett úgy a papa, mint a nagypapa nagy érdeklődésével a gyengébb nem iránt. Állítólag nem volt szépasszony a városkában, akivel papa, vagy nagypapa ne kísérletezett volna, amit akkor kurizálás- nak neveztek. Kedvenc történetei közé tartozott Bélának a nagypapa öregkori gáláns kalandjai. Már tolószékre volt ítélve, de a szobaleány szoknyáját még mindig fellibbentette a kezeügyébe akadt bottal. Én csak szájtátva hallgattam, nekem akkor már nem élt a nagyapám és szobalányunk sem volt soha. Nagyon szomorúan bú- csúzkodtunk, mikor Béla elindult a főváros felé, "Ugye drágám nem felejtesz el? írj mindennap! Én írok." Én tartottam a szavam és ígéretemet ami nem volt könnyű. A kis városban hamarosan híre kelt, hogy Béla elindult a karrierje felé és én egyedül maradtam. Nem úgy Béla, élte a "Csak egy nap a világ", akkor nagyon ismeretes életét. Az egyetemi évei alatt - a későbbi saját bevallása szerint - kb. 5-6 "szerelme" volt. A papa és nagypapa vére nála sem vált vízzé és a szépen indult románc a végére ért. Ennyit az életem első szerelméről. Persze nincs olyan rossz amiben valami jó ne lenne. Ez az első csalódás - nevezhetném kudarcnak is - a későbbi életemben óvatosságra intett. Óvatosságra és megfontoltságra tanított, ami az é- letben nagyon fontos. Hogy mi lesz anyámmal, ha elérünk a fővárosba nem tudtam, halvány fogalmam sem volt, hogy mi a megoldás. Már hideg volt, rajtam egy könnyű szoknya, szandál, de se harisnya, se kabát. Anyámat a legközelebbi városban a mentőautóból egy vagonba tették át. Két tíz év körüli fiúcskát is rám bíztak, hogy adjam le őket valahol Budapesten az első kórházban. Csak néztem a gyerekeket. "Istenem mit csináljak veletek?" Sok néznivaló nem volt rajtuk. Minkettőnek az arca volt súlyosan sérült. Se nem ettek, se nem ittak, mégha lett volna is mit enni vagy inni. Csak dideregtek a vékony pléd alatt, már sírni sem volt erejük. Az egyik különösen elcsendesedett. Csak a fővárosban derűit ki, hogy ez a gyerek soha többé nem fog panaszkodni, vagy Deák Pál sírni. Meghalt, csenben, távol az otthonától, távol a szülőktől, akik világra hozták szép reményekkel, hogy majd mi lesz az ő gyermekükből. Budán sikerűit anyámat elhelyezni. A kórház a Háború és Béke ideiglenes kötöző helyeire emlékeztetett, de számomra oázisnak tűnt, ahol megmosakodhattam és enni is kaptam a háromna- pos keserves út után. Anyám utolsó útja volt, nem tudtak rajta segíteni, két hétre az érkezésünk után meghalt, az akkor már ostromolt fővárosban. Én ott ragadtam és túléltem Buda ostromát, egyedül, lóhúson és hóién. Kegyes szívű emberek jóvoltából meleg kabátot is kaptam, nem kellett fa- gyoskodnöm' és áprilisban ismét otthon voltam apámnál és testvéreimnél. Más ti -etem szebb lesz és vidér öten megáldjon régi S7 \ íg. ■ ...... . ■ * ' . "' " ----------------Halló ■ Régi barátok és ismerősök! Újra privát rendelő-órák New Yorkban Dr. Bartalos Mihály a Columbia Egyetem volt tanára Belgyógyász és genetikus Konzultáció, kivizsgálás, kezelés * Előzetes bejelentés szükséges Tel: (212)262-5291 30 West 60th Street, Suite 1-F a Columbus Circle és Columbus (9th) Avenue között New York, N.Y. 10023 A 007-es ÜGYNÖK Szerettem a James Bond filmeket. Volt egy érdekes történet, általában valamilyen rejtély, szép exotikus környezet valahol a francia rivierán, vagy Dél-Amerikában a Karib szigeteken, vagy Ázsiában. Gyönyörű nők, szép ruhák, elegáns, keményöklű férfiak. James Bond általában angol akcentussal játszó színész volt. Garantált két órás jó szórakozás moziban vagy a TV-n nézve. A 007 ügynök már az első pár percben megcsókolt minden csinos nőt. Ilyenkor én is mindig elhatároztam, hogy íames Bondnak állok. Esély nem sok volt rá, de az álmodozás szép perceket szerzett nekem is, meg a többi álmodozónak is. Ezzel szemben mi maradt mostanra. Cingár szúnyogcsődörök alakítják a híres ügynököt. Az exotikus környezt helyett van kősivatag valahonnan Afganisztán-Pakisztánból. Vagy egy :engeralattjáró fekete olajos belseje, vagy mint a legútóbb, a epusztult Oroszország. Szép nők helyett tucat szépségek műidomokkal, egymással összetéveszthető arccal. Történet egyáltalán nincs. A film az elejétől a végéig verekedés, lövöldözés, robbantás, tűzzivatar. Roppant zavaró igénytelenség, a képzelőerőnek a spekulációval való helyettesítése. Eleganciának a nyomát sem találni. Egy maradt csupán, az angol akcentus, erre az egyre vigyáznak kényesen a film készítői. Hogy meddig nem tudhatni? Mikor szól majd oda a híres ügynök valamelyik szépségnek: hé yo, baby. Egy állandó szereplője volt a filmsorozatnak: Q. Aki egy mérnököt alakított, James Bond furfangos eszközeinek kitalálója. Az angol származású színész 1963-tól volt állandó szereplője a filmnek. Nem sokkal a legútóbbi bemutató után 1999 decemberében meghalt. Vele távozott egy régivágású egzisztencia, aki kapcsolatot jelentett a klasszikus és a mai bóvlivá silányított ponyva között. Úgy hírlik kegyeletből ezt a szerepet törölték is a további Bondokból. Ha ugyan ez segít valamit. Deák Pál A legfrissebb helyi es hazai magyar nyelvű hírekért a magyar kultúráért nézze TV műsorainkat: FRISS HÍREK MAGYARUL pénteken du.6 órakor az 57-es Cabel-csatornán Manhattan HUNGARIAN MAGAZIN EXTRA szombaton de. 10 órakor a 34-es Cabel-csatorna Manhattan HUNGARIAN MAGAZIN EXTRA BROOKLYN /asárnap du. 5:30-kor az 56-os Cabel-csatorna Brooklynban Bikkál Gyula igazgató-főszerkesztő
