Amerikai Magyar Szó, 2000. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)

2000-01-20 / 3. szám

6. Amerikai Magyar Szó Lipták Béla Már kezdtem megszokni, hogy ez a három ember min­denhová követ engem, hogy mindenütt jelen vannak. Az egyik reggel, amikor kilép­tem a Hegyalja úti Charles Apartment Panzió ajtaján, már köszöntem is a kapu előtt cigarettázó, középhar­mincas és számomra egyre ismerősebb gorilláimnak, akik úgy követnek, mint az árnyékom. Múltkor is ott vártak a lépcsőházban ami­kor felcipeltem Demszky Gábor emeleti lakásába a szamizdátjaihoz szükséges cuccot, meg tegnap is ott ültek a miénk melletti asztal­nál, amikor a köztemetőbe indulás előtt Mécs Imivel ott találkoztunk a cukrászdában. Lehet, hogy éppen azért hagyta el Imi a fényképező­gépét, mert felidegesítették a gorillák, ugyan az is lehet, hogy éppen ők emelték el, mert érdekelte őket, hogy mi van a filmen? Mára talán már csak ködös emlék, hogy milyen is volt 1983-ban M agy arország? Arra mindannyian jól emlék­szünk, hogy akkor Moszkva hű helytartója, Kádár uralko­dott az országban, hogy a Grósz, Horn, Kovács vagy Martonyi féle reform-kom­munisták még tisztelték a pártfegyelmet, de azt már elfelejtettük, hogy milyen is volt akkor az átlag ember tudata, hogy milyen megfé- lemlítettség kötötte gúzsba a magyar lelkeket? Én soha nem fogom elfe­lejteni azt a pillanatot ami­kor Csoóri Sanyival ülünk egy taxiban (ha jól emlék­szem Kis Jancsihoz, a Beszé­lő szerkesztőjéhez voltam útban) és közben Sanyival ugyanúgy beszélgettünk, mint bármikor máskor. Egyszer- csak arra leszek figyelmes, hogy a taxi kis híján belero­han egy szembejövő tehera- tóba! A sofőrnek nem látom az arcát, csak azt, hogy a teste merev, a nyaka olyan vörös, mint a rák és reszket a válla. Egyszóval, olyan megfélemlített volt az 1983- as magyar tudat, hogy a kü­lönben talán nem is pipogya sofőrben, két ember őszinte, Thursday, Jan. 20, 2000 Nagy Imre sírja és a gorillák (1985 október 9-én, a Wall Street Journal-ban, egy szerkeszőségi oldalon megjelent cikkemben bejelentettem, hogy a Gyűjtő Fogház melletti köztemetőben, a 301-es parcellában magtaláltuk Nagy Imre sírját Több éves kutatásnak volt az eredménye ez a cikk, olyan kutatásnak, melyet minden eszközzel akadályozott a hatalom. Ezen eszközök egyikéről számolok be az alábbiakban, leírva annak egy 1983-ban lejátszódott részletét) szókimondó párbeszédénék hallgatása olyan rémületet keltett, hogy már vezetni is alig volt képes, majdnem balesetet csinált. A vonat Hajnal van. A Nyugati Pályaudvarra igyekszem. Már tegnap megvettem a számo­zott helyjegyet a nyíregyházi gyorsra, hogy út közben szundíthassak egyet. Tegnap, a jegyvásárlás előtt még körül is néztem, nehogy fi­gyeljenek a gorilláim amikor a jegyet veszem. Most Kiss Sándor temetésére készülök Vásárosnaményba. Én abból a szempontból szerencsés ember vagyok, hogy Édesapám mellett még két "lelki édesapám" is volt, az egyik Illyés Gyula bácsi, a másik Kiss Sanyi. Sándor pataki diákként indúlt az életbe, majd 1944-ben a Görgey zászlóalj tagjaként ellenálló lett és később, ami­kor elfogták a nyilasok, meg­ismerte a zöld terror börtö­nét és kínzókamráit. 1945 után a Parasztszövetség igaz­gatója, de a vörös terror ha- talomrajutása után újból el­fogják és így megismeri Recsket meg a vörös terro­risták kínzókamráit is. Ma a vásárosnaményi temetőben Békési Géza nyíregyházi lel­kész fogja búcsúztatni, de gondolom szólnak majd a sírnál Oláh István, Halászi Józef, Futó Dezső és küzdel­mes, nemes életének más bajtársai, harcostársai is. Amikor a vonaton rátalá­lok a fülkémre, egy asszony­kát látok a félig nyitott ablak mellett a kisfiával. Az én helyjegyem velük szembe szól, leülök és megpróbálok elaludni. Már szundikálok amikor érzem, hogy elindult a vonat. Szeretem ezt az á- lombaringató, békés zakato­lást... Már félálomban hallom, hogy nyílik a fülke ajtaja. Sejtem, hogy a jegyeket ke­zelni jött a kalauz, felnézek, de nem a kalauzt, hanem a három gorillámat látom az ajtóban. "Szóval itt vagy te büdös zsidó!" - mondja a nálam 20-25 évvel fiatalabb, vastag nyakú BM-es, kinek a mély és reszelős hangját most hallom először. A velem szemben ülő asszony­ka rémülten behúzza a nya­kát, a kisfiú csodálkozva bá­rnál. A gorilláim előkotorják helyjegyeiket, letelepednek. Kettő mellém egy velem szembe kerül. Miután elhe­lyezkedtek, a vastag nyakú tovább folytatja: "Kidobunk az ablakon te szemét!" - mondja nekem, míg a két társa trágár káromkodással helyesel, a kisfiú meg elkezd sírni. Én persze nem válaszo­lok nekik, de az asszonyka olyan rémült képet vág és a kisfiú annyira üvölt, hogy erre nem számítottak és ettől egy percre eltanácstalanod- nak, abbahagyták a károm­kodást, kirántom a fülke aj­taját és otthagyom őket. A furcs ízű kávé Az étkezőkocsiban nin­csenek székek. A padlótól a mennyezetig nyúló, krómo­zott vasrudakra szerelt kerek kis asztalkák várják itt az utasokat. A pincért leszámít­va egyedül vagyok a helyiség­ben. Kávét kérek. Most a hátam mögött lépéseket hal­lok. Leteszem a kávéskanalat és éppen fordulnék hátrafelé amikor óriási lökést érzek, mivel, mint azt zuhanás köz­ben észreveszem, a vastag­nyakú gorillám teljes erővel belémütközött.Négykézlábra esek és mirefeltápászkodom, már megint egyedül vagyok. Csak annyi változott, hogy eltűnt a pincér is. Mikor felállók, látom hogy a kiskanál átkerült a csésze bal oldalára, de maga a kávé megúszta a incidenst. Szörcsintek egyet, de utána azzonal leteszem a csészét, mert szokatlanéi furcsa, rossz íze van ennek a kávé nak. Aztán mégegyszer meg­kóstolom, de az a furcsa íz nem múlt el, sőt ha lehet még rosszabb. Nézelődök a pincér után, de nincs sehol. Úgy érzem magam, mint aki túl sok altatót vett be, de nem gondolok semmi rossz­ra, elkönyvelem azt az inci­dens okozta idegességnek. Bizonytalan léptekkel me­gyek vissza a fülkémbe és meglepődöm amikor üresen találom azt. Ez furcsa, mert a vonat nem állt meg, nem volt hol leszállni az asszony­kának, de most valahogy tompa a fejem és nem töröm ezen sem. Vásárosnamény Nyíregyházán az átszál­lásnál összefutunk Varga Domokossal, a jó baráttal és íróval (Móricz és Mikes tisz­telőjével, ki az utóbbit Szó­míves Kelemennek becézi) és együtt megyünk tovább Vásárosnaményba. Én egyre furcsábban érzem magam, de Dombinak ez talán nem tűnik fel, azt gondolja, hogy szegény Sándoron, a halálon, a temetésen jár az eszem. A valóság az, hogy egyszerűen ki-kihagy a tudatom. Pár pillanatig jelen vagyok ott ahol éppen vagyok, aztán percekig (vagy órákig?) sem­mi, megszűntem létezni, nem vagyok! így az egész teme­tésről is csak két pillanatké­pem maradt. Az egyik az, hogy hosszú sorban gyalogo­lunk a temető földes útján és én, mint egy gyerek, Dombi kezét fogva ballagok mellette és ez valami olyan meleg biztonságot ad, mint valami­kor régen, amikor még Apám kezébe kapaszkodtam séta közben. Vásárosnamény A másik pillanatkép ami megmaradt, az annyi, hogy a temető falánál felhalmozott száraz virágok között fek­szem és Dombi bíztat, hogy keljek fel. Ezután betuszkol­nak egy gépkocsiba, melyet Göncz Árpád (Kiss Sanyi barátja) vezet, de ül a kocsi­ban egy fiatalabb férfi is. Árpiék egy taxiállomáson tesznek le és megmondják a sofőrnek, hogy vigyen fel Pestre. Az útról magáról semmire sem emlékszem, de arra igen, hogy nem volt pénzem kifizetni a taxit és arra is, hogy nem találtam Anyám lakását. Arra már megint nem emlékszem, hogy a sofőr végül miként találta meg a Fehérvári úton az ötödik emeleti lakást és arra sem, hogy szegény Anyám miként fizette ki a taxist. Öngyilkossági kísérlet A következő pillanatkép bizony nem tudom, hogy percekkel, vagy órákkal ké­sőbbről való, csak annyira emlékszem, hogy állok Anyám ötödik emeleti tera­szának a korlátján és olyan érzésem van, hogy én innen most, mint ősszel egy falevél, úgy fogok lelebegni, s hogy ez nem valami terv, nem va­lami cél, hanem ez a biztos jövő. Nem tudom, hogy mi­ként kerültem le a korlátról. Azt sem, hogy mennyi idő telt el a következő emlékig. Összesen arra emlék­szem, hogy telefonon hívom Gyula bácsi lányát, Illyés lkát és hogy ráz a sírás, nem tudom abbahagyni. Nem tudom miért hívtam fel lkát, nem tudom hol találtam meg a telefonszámát és azt sem tudom, hogy mit mondtam neki? Csak a rémült hangjá­ra emlékszem, arra hogy rámismert és kinyögte, hogy: "Öcsi?!" Aztán a következő kép ami felrémlik annyi; hogy Anyám lakásában az ágyon fekszem. Az ágy mel­lett ott áll kedvenc unoka- testvérem a férjével, kicsit hátrább Czine Miska. Csend van, de az is lehet, hogy én beszélek, de nem hallom a saját hangomat. Anyám, egy távoli unokaöcsémmel, Al- torjay Andrással sustorog a másik szobában. András orvos és pár perc múlva va­lami olyant érzek mintha beleszúrtak volna a karomba. Ezután egy jó hétig nincs semmi emlékem... folytatjuk Dr. MOLNÁR TAMAS FAMILY PRACTICE Általános, családi orvos 83-39 DANIELS St. Briarwood queens N.Y. 11435 Tel: 718-291-5151 One block East of Main SL and two blocks South of Grand Central Pkw. Bus: Q 44 Main St. & Grand Ct. Pkw. Q 60 Queens Blv.& Van Wyck Blv. Subway: F Van Wick Blv. Station.______ Magas vérnyomás, cukorbetegség, kisebb sérülések, baleset, oltások, cholesterol, izületi bántalmak korszerű diagnózisa és gyógykezelése EKG, röntgen, laboratóriumi tesztek a helyszínen Gondos orvosi kivizsgálást és kezelést nyityt .az egész család számára. Szükség esetén kórház biztosított * Biztosítást elfogadunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom