Amerikai Magyar Szó, 2000. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)

2000-05-11 / 19. szám

Thursday, May 11, 2000 Amerikai Magyar Szó 3. Irodalmi express BUDAPEST. Hat héten át 2000. június 1-jétől Európa 48 országának 120 írója elindul, hogy az egykori Észak-Dél expressz útvonalát végigjárva, a kontinens tíz országának 21 nagyvárosában felolvasóeseteket tartson. Az Irodalmi Európa- expressz 2000 elnevezésű nemzetközi programot a berlini Literaturwerkstatt vezetője, Thomas Wolfahrt dolgozta ki, és a szervezet gazdája is. Magyarországot három író képviseli: Márton László, Garaczi László és Kovács András Ferenc. A szervezők feltétele volt, hogy olyan, az ötvenes években született alkotók képviseljék az országokat, akiknek legalább, egy, idegen nyelvre fordított kötetük van, beszélnek nyelvet, és a jövő évtizedben fontos szerepet tölthetnek be nemzetük irodalmában. Az irodalomvonat utasai azt a kérdést igyekeznek útjuk során körüljárni, mi az irodalom szerepe Európában a XX. és a XXI. században. Az írók élményeikből, tapasztalataikból közösen alkotják meg az eurobylon antológiát, amelyet valószínűleg csak az interneten olvashatunk majd. A vonat Lisszabonból indul, majd az Ibériai-félszigeten, Franciaországon, Belgiumon, Németországon, a balti államo­kon, Oroszországon, Fehéroroszországon, Lengyelországon át érkezik meg Berlinbe. Az állomásokon az írók bekapcsolód­nak a különböző városok nyári programjába, más helyeken önálló irodalmi fesztiválon mutatkoznak be. Egy-egy íróra három alkalommal kerül sor, de menet közben a négy szalonnal ellátott vonatban alkalom nyílik rá, hogy szélesítsék irodalmi kapcsolataikat. Éhínség Etiópiában Sorállás segélyért Etiópiában Az Európai Unió 1,9 millió dolláros gyorssegélyt hagyott jóvá az éhinség sújtotta Etiópiának, s közölte, ezen felül az idén összesen 400 ezer tonna élelmiszert szállít a kelet-afrikai országnak. Korábban az Egyesült Államok összesen 480 ezer tonna gabonát ígért. Addisz-Abeba szerint a katasztrófa elkerülésére 1 millió tonna gabonára volna szükség. Az ENSZ adatai alapján Afrika szarván 16 millió - ezen belül Etiópiá­ban 8 millió - embert fenyeget az éhhalál. Etiópia déli részén - főként Ogaden szövetségi államban - már három éve tart a szárazság, s termény javarésze tönkrement, az állatállomány 95 százaléka elpusztult. Külön nehézséget okoz a segélyek célba juttatása; a tengerpart nélküli Etiópia az Eritreával folyó háborúja miatt elutasította szomszédja két kikötőjének Abbasnak és Massawának a használatát. Dzsibuti kikötőjének kapacitása pedig kicsi, ezért az ENSZ elfogadta, hogy a kikötő bővítésére már megkezdett munkálatok keretét 2,7 millió dolláról 4,2 millió dollárra növeli. » MAGYAR UROLÓGUS ML GEORGE KLEIN ” Comeü-diplomás, urológiai szakorvos RENDELŐ: ~ 157 East 72nd Street, New York, NY 10021 (212) 744-8700 * Prosztata problémák * Vasectomy * Húgyúti fertőzések * Impotencia * Vesekő * Vese-es héfyag&agaaatok * Nemi betegségek 24 ÓRÁS DÍJTALAN TELEFONKONZULTÁCIÓ SHE’S NAMED AFTER HER GRANDMA. WHY DON’T YOU INTRODUCE THEM? Finnair is the natural choice to Finland, the rest of Scandinavia, Russia, and ail of northern Europe, offering nonstop service between New York and Helsinki, www.ua.finnair.com Thinking about your roots lately? Let Finnair take you home. We make sure your journey is convenient and comfortable with reliable service and fast connections through the Helsinki gateway. And thanks to our new partnership with American Airlines, we have extended our network of connections between US cities and Helsinki. Also, Finnair Plus members can collect and redeem points on American Airlines flights as well as on Finnair. For reservations or information, call your travel agent or Finnair at 1-800-950-5000. © iF/NNfHR A tudás minősége Magyar matematikusok csoportját hívták meg az E- gyesült Államok egyetemire oktatni, jelentette be az ok­tatásügyi miniszter. Örülünk neki, ez igazi országimázst javító hír. Jóllehet a fejlet­tebb országokban aligha je­lent szenzációt, mivel közis­mert az elit körében: a mate­matika területén (is) Ma­gyarország már sok híressé­get adott a világnak. A meg­állapodás azonban néhány kérdést is felvethet azokban, akik ismerik a hazai oktatás jelenlegi minőségét, a gazda­ságban tevékenykedők kvali­tásait, az ipari és kereske­delmi szféra igényeit. Itt van mindjárt az az aggodalom, hogy a fiatal kiválóságaink "exportját" miért kell hivata­losan is egyengetni, amikor a nyugati agyelszívás úgyis éppen elég erőteljes. Vajon a kimenő matematikusokból hány jön majd vissza, hogy a magyar fiatalok fejébe cse­pegtesse a versenyképes tu­dást? Ha EU-tagok leszünk és a szabad munkaerő-áram­lás kapuja szélesre tárul, a magasan képzettek közül valószínűleg sokan vándorbo­tot vesznek a kezükbe. A fejlett országok, de különö­sen a multinacionális vállala­tok, valamint élvonalbeli e- gyetemek, kutatóintézetek nem is csinálnak titkot abból, hogy igyekeznek magukhoz kötni a legképzettebb szak­embereket. Jó üzlet ez, már- csak azért is, mert ily módon a fogadó ország képzési be­ruházás, ráfordítás nélkül jut magas szintű tudással rendel­kező értelmiségiekhez, a ki­bocsátó ország pedig éppen ezért veszít. A másik gond, hogy Ma­gyarországon sem sáfárkod­nak jól annak a rétegnek a potenciáljával, amelyik az új értelmiségiek tudással való felfegyverzésében serényke­dik. A pedagógusok rendkí­vül alacsony fizetése sokakat arra ösztönöz, kényszerít, hogy az üzleti szférában fela­datokat vállalva egészítsék ki a jövedelmüket. Ezzel erejü­ket szétaprózzák, így a kép­zésben romlik munkájuk ha­tékonysága, valamint saját tudásuk elengedhetetlen fel- frissítésére-bővítésére sem marad idejük. A szakember- képzés fogyatékosságait pedig a pályakezdők sínylik meg. Ha különböző hazai cé­gek, társaságok csődbe jutá­sának okait boncolgatjuk, akkor gyakran kitapinthatjuk a szakmai felkészületlensé­get A rutin, a "sokéves ta­pasztalat és gyakorlat" ma már nem elegendő. A legjob­ban produkáló cégeknél - a multikról nem is beszélve - seregnyi menedzser (köztük sok ifjú titán és yuppie) segí­ti a vezérkart, figyelik a pia­cot, a tőzsdét, a konkurenciát és azonnal jeleznek, ha lépni kell, támadni vagy védekezni, miközben egyik kezüket ál­landóan a számítógép billen­tyűin tartják. A kisvállalko­zók az esetek jelentős hánya­dában azért nem képesek stabilizálni magukat, mert a I szellemi tőkéjük elégtelen. I Különösen így van ez nap­jainkban a mezőgazdasági üzemeknél, a farmergazdasá­gokban, ahol a piaci viszo­nyok - konkrétabban a felvá­sárlók és a feldolgozók - a kockázat minden terhét a termelők vállára hárították, s ebbe egyre többen belerok­kannak. Az elhullottak helyébe új generáció lép. Keserű Ernő LegjáöniitínQplMd Hungarian TV Magazine ofQueens Adásunkat minden héten a QPTV 57-es csatornán sugá­rozzuk szombaton este 8-9 óráig és ezt az adást szerdán délután 2 órakor megismételjük. Stúdiónk vállalja magyar ' országi videók átfordítását amerikaira vagy fordítva. Ér­deklődjenek Üsztöke István producer-szerkesztőnél az a- lábbi te n vagy fax számon: 718-721-2824

Next

/
Oldalképek
Tartalom