Amerikai Magyar Szó, 2000. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)

2000-03-30 / 13. szám

Thursday, March 30, 2000 Amerikai Magyar Szó 5. A magyarságért Péterváry Miklósnak születésnapjára Ki nemzetét szolgálja megküzdve szereti azt az Ég megáldja, ha bajba jut megvédi! A legnemesebb ember a közjó szolgálója, el nem szürkítheti önzés pókhálója! Fénykristály szellemét a romlás nem kezdheti, igaz küzdelmében tisztelet övezi! .....és jönnek-jönnek évek ­mind megmérettetünk - a akkor hagynak áldást, ha a nemzetért megtettük! Péterfly Gyöngyi Szabadság Szabadság! így Március Idusán a legtöbbet hallott szó, a legtöbbek által óhajtott vágy. Mi, a hazánkat elhagyott magyarok sem a nagyobb darab megvajazott kenyérért jöttünk ide, hanem a szabad ságért, amit kaptunk és amit élveztünk Amerika földjén. Nem kell rettegnünk, hogy vajon a hivatalunkban mit találnak ki ránk és vetnek börtönbe mondvacsinált vádak alapján. Az éjjeli csengetéstől sem kell félnünk. Abba a templomba járhatunk, amelyikbe akarunk dicsérni az Urat. Vidáman élhetünk, dolgozhatunk, nevelhetjük a gyerekeinket. Szabadság! Otthon is sokan várnak még a szabadságra, de adódnak olyanok is akiknek megadatott, jólehet, hogy nagyon az életük végén, de így békében pihenhetnek majd a drága anyaföldben. Levelet kaptunk Makóról egy régi öreg baráttól, aki hosszú ideig raboskodott Szibériában, és otthon sem bántak vele sokkal különben. Rab volt saját hazájában, megpróbáltatások­nak, megaláztatásoknak kitéve. íme a levél: "Hosszú gondolkodás után arra az elhatározásra jutottam, hogy elküldöm Nektek ezt a kormánykitüntetést, amely közel 6 évtized kálváriáját öleli fel. A háború után elindultam Magyarország felszabadításáért és ennek a következménye 10 éves orosz fogság volt, majd hazatérésem után az ’56-os események vihara újra börtönbe vetett. Verések tömkelegé, megaláztatás, majdnem a mai napig tartott. Azon az úton, amin 60 év alatt jártunk több mint 300 ezren, most csak néhány százan maradtunk, akik sorba álltunk a kitüntetésért. Ez a pár száz kitüntetett, meggyötört öregember már egy téglára is kétszer lép, mert egy téglahossz egy lépésre kevés. Az életünk alkonyán mi is elértük azt, hogy egyenlő állampolgárai vagyunk ennek a hazának." Szomorú levél, de megnyugtató, hogy mégis elérkeztünk egy olyan korszakhoz ahol a szabadságonként harcolók nem másodrendű állampolgárok, hanem kitüntetett hősök. Adjon az Isten nekik hosszú, boldog életet, hogy élvezhessék a nagyon megérdemelt szabadságot. Bittó Boldog Klára AKI SZERET OLVASNI Rendelje meg Walkó Bözsi: Az elvesztett boldogság című könyvét. Ez a könyv Lídia odaadó hűséges szerelméről szól az életből merített érdekes történet. Ára $10.- postaköltséggel együtt $12.- Megrendelhető: Walkó Bözsi 35-16 34 St Astoria, N.Y. 11106 Tel: 718-361-2463 Molnár Mária és Farkas Edit Más földrész felfedezője lett a református vallású, győri születésű Molnár Má­ria, akit 1927 augusztusában Ravasz László püspök ava­tott misszionáriussá. Mivel elhivatottságot érzett a kül­honi térítő-tanító munkára, a Hamburgban alapított és az Óceán-szigetekenmunkálko- dó Liebenzell misszióba je­lentkezett munkára. Több hónapos felkészítés után vál­lalta, Manus szigetére utazik, ahol alig évtizeddel koráb­ban a pápuák még ember­hússal is táplálkoztak. Előtte már sok misszionárius ve­szett oda, míg az ausztráliai Sydneyből hajón, majd vitor­lásra átszállva a szigetre ér­kezett. A fiatal misszioná­riusnőt az itt élő német há­zaspár fogadta, és rövidesen elkezdhette gyógyító munká­ját. A bennszülöttek igényte­len nép, megelégedtek, ha gyönggyel díszítették fel ma­gukat, ruhaneműt semmit, legfeljebb ágyékkötőt, pará­nyi kelmét viseltek. Legjob­ban a moszkitóktól, a járvá­nyos betegségtől szenvedtek. "Az első két napon annyi szúrást kaptam - írta napló­jában Molnár Mária -, hogy úgy éreztem, hamarosan el­pusztulok." A Miszisz Doktor' - így hívták a bennszülöttek, a szigeten konyhakertet ren­dezett be, disznókat, kecské­ket, kacsát, tyúkot nevelt, és mint az ottaniak általában, édesburgonyán élt. Regge­lente a bennszülöttekkel e- gyütt énekelt, imádkozott, felolvasott nekik Márk evan­géliumából, mert ezt már lefordították manusi nyelvre. "Nagy hasznát vettem - írja -, hogy annak idején a harcté­ren (az első világháborúban) e lsajátítottam a be tegápolás t, különösen a sebészeti részt. Fürösztést is rendeztem. Sorba fürösztöttem a beteg gyermekeket. Szörnyen tilta­koztak ugyan ellene, mert azt hitték, hogy a szappan ellenségük. De amikor meg­száradtak, már hálásan mo­solyogtak rám." Elmond­ja, a bennszülött család nem lakik együtt, külön laknak a férfiak és külön laknak a nők. A gyermekek a nőkkel vannak együtt. A misszioná­riusokat a férfiak házába hívták be. Meglehetősen tisz­ta volt. A nők örömüknek úgy adtak kifejezést, hogy jól megveregették a hátunkat. Persze a kezük nyoma ott maradt a nedves fehér ru­hán. A törzsfőnőki kürtbe, egy nagy csigaházba három­szor belefújtak. Erre min­Molnár Mária missziós nővér denki előjött, alig győzték a munkát. Amikor Molnár Mária hazulról postát kapott - mindvégig levelezett magyar- országi családjával, ismerő­seivel -, a bennszülöttek köré gyűltek és úgy tettek, mintha ők is el tudnák olvasni a le­veleket. A naplóból megtud­juk, növényeket gyűjtött, leír­ta Új Guinea szigetvilágának éghajlatát, állatvilágának sokszínűségét. Békebíró sze­repet vállalt a többnejű per­lekedő családokban, és hét esztendő után hazalátogatott. Akkor jelent meg róla a Hét év a kannibálok földjén című könyv, amelyet Ivanyos Lajos szerkesztésében a Magyar Református Külmisszió Szö­vetségjelentetett meg. Hiva­tástudata visszaszólította a szívéhez nőtt Manus szigeti Pitulu faluba. Sokáig tisztá­zatlan, tragikus körülmények között halt meg 1943 márci­usában. Egy német katolikus szerzetes a II. világháború után az Egyesült Államokban olyan titkos okiratokhoz ju­tott, amelyben a japán hábo­rús bűnösök ellen lefolytatott bírósági tárgyalások voltak. Ekkor derült fény arra, hogy Molnár Máriát, miután az ausztráliai fennhatóság alatt lévő szigetet a japánok meg­szállták, több missziós társá­val együtt legyilkolták. Az Akikaze hajó jött értük, a parancsnok utasítást kapott, végezzék ki az internáltakat. A hajó farában deszkából emelvényt ácsoltak, legép- puskázták őket, majd levet­kőztetve a holttesteket a ten­gerbe dobták. Molnár Mária néhány guineai használati tárgya, botanikai gyűjtemé­nye később hazakerült Ma­gyarországra, és a múzeum­ban látható. * A harmadik magyar fel­fedező asszony, Farkas Edit kortásunk volt, a Déli-sark kutatója. Gyulán született 1921 -ben, Budapesten végez­te a' középiskolát, majd a Pázmány Péter Tudomány­egyetemen szerzett fizikai­matematika szakos tanári oklevelet. A második világ­háború utolsó napjaiban szü­leivel és húgával a szovjet csapatok elől Ausztráliába menekült. A család 1949-ben letelepedési engedélyt kapott Új Zélandon. Edit először konyhai kisegítőként dolgo­zott egy kórházban, majd egy helybeli magyar pártfogója segítségével ideiglenes állást kapott a Wellingtoni Tudo­mányos Kutatóintézet könyv­tárában. Itt tökéletesítette angol nyelvtudását, és a Vic­toria Egyetem fizika szakán továbbtanulva 1952-benmeg- szerezte a magyar egyetemi doktorátusnak megfelelő Master of Science diplomát. Farkas Edit, a Déli-sark magyar kutatója Ezzel jelentkezett az újzélan- di meteorológiai szolgálatnál kutatónak. Fő tudományos munkaterülete a sztratoszfé­ra dinamikája, a légkör szennyeződéseinek hatása, a besugárzás erőssége és az ózonkutatás volt. 1974-ben lehetőséget kapott, hogy a Déli-sarkra utazzon és a jeges kontinensen a helyszí­nen végezzen műszeres meg­figyeléseket. Ö volt az első magyar nő a déli földrészen, sőt világviszonylatban is azon kevés nők közé tartozott, akik eljutottak a zord jégvi­lágba. T udományos kutatásá­nak eredményeit mintegy 40 tanulmányban adta közre. Rendszeresen tartott előadá­sokat az ózonkutatással fog­lalkozó nemzetközi tanácsko­zásokon. 1986-ban Új-Zélan- don magas kitüntetést ka­pott, a Nemzetközi Ózonbi­zottság 1988-ban külön elis­merésben részesítette. 1991- ben még hazalátogatott Ma­gyarországra, Érden, a Föld­rajzi Múzeumban előadást tartott tudós kollégáinak. 1993 februárjában halt meg. A meteorológusokon kívül Farkas Editet a magyar geo­gráfusok is a magukénak vallják, hiszen ő volt a Déli­sarkvidék első női földrajzi kutatója. Potoczky Júlia

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom