Amerikai Magyar Szó, 1999. július-december (53. évfolyam, 26-47. szám)
1999-07-22 / 29. szám
Amerikai Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját! _*cöiwvtM^ "A magyar külpolitika elműlt éve" Tragikus repülőszerencsétlenség Az Egyesült Államokban országszerte megdöbbenést keltett a Kennedy-családot ért újabb tragédia híre, hogy az ország északkeleti partjánál repülőgépével a tengerbe zuhant és életét vesztette ifjabb John Kennedy, a meggyilkolt elnök fia és felesége. Az ifjabb Kennedy saját maga vezette Piper 32 Saratoga típusú gépe július 16-án szállt fel New Jerseyből, fedélzetén a 38 éves Kennedyvel a feleségével és a felesége húgával. A társaság a tervek szerint a Kennedy család hyannisporti nyári rezidenciájára utazott volna, ami a néhai Robert F. Kennedy, szenátor lányának Rorynak az esküvői helyszíne volt. A partiőrség, miután vette egy repülőgép vészjelzőjének jeleit a légierő segítségével a tengerben elkezdte keresni a gépet. Egymásnak ellentmondó források jelentéséből csak annyi tudható, hogy a gép Fairfield (N.J.) repülőtérről szállt fel és nem érkezett meg a Massachusetts-i Martha’s Vineyard üdülőszigetre. Az esetleges roncsok felkutatása nagy erőkkel folyik. A New York-i lakosok virágcsokrokat helyeztek el a Ken- nedy-házaspár manhattani otthonánál. A Tv társaságok eredeti programjukat módosítva - a mostani tragédiának szentelték műsoridejük jelentős részét. Öttusa: magyar csapat az aranyérmes BUDAPEST. Balogh Gábor július 18-án aranyérmet szerzett a budapesti öttusavilágbajnokság férfi döntőjének egyéni versenyében a cseh Capalini és az orosz Szvatkovszkij előtt, és világbajnoki aranyérmet szerzett a Balogh Gábor, Hanzély Ákos és Sárfalvi Péter alkotta magyar csapat is Litvánia és Fehéroroszország csapata előtt. Németh Zsolt ilyen című tanulmányban foglalkozik a Fidesz-kormány első évi külpolitikájával. (Magyar Nemzet, 1999. július 10.) Mi nagyon jól tudjuk, hogy 1945 és 1990 óta is vannak bizonyos beidegződések, és ezeken nem könnyű változtatni. Sőtvalószínű, nagyfokú bátorság is szükséges lenne a változtatáshoz. így van ez sok okból: most már a magyarság egyhamadát tulajdonló országok is hozzászoktak a meghunyászkodásunk- hoz, sőt magához a kiárusításához is. A nyugati országok sem szeretik a hullámverést, különösen nem, ha ők csinálták a hullámokat is, aztán meg minden országnak lennie kell céljainak is, melynek némelyike még fontos is lehet, bár Magyarország esetében egyik sem érhet fel a 4-5 millió magyarnak az élethalál sorsával. Németh Zsolt mindezt az eddigi tevékenységek alapján - bizonyos értelemben ésszerűen is - le is vezeti. A probléma viszont az eddigi tevékenységek eredményességével van. Ha valami nem e- redményes - mi itt úgy gondoljuk - azon változtatni kell. Szinte kötelező az első kockáról a másodikra, harmadikra jutni, hogy elkerüljük a hiábavalóságot. Mi 1945 óta megrekedtünk az első kockánál, sőt magában az első kockában. Mi több, még abból is ki-kiestünk, pl. a vajdasági és erdélyi autonómiából. Ilyen körülmények között nehéz "A nemzeti érdekek képviseletéről" beszélni.... Az is sértené ügyünket, hogyha különválasztanánk, külön értékelnénk az 1990-es évek szólamait (sokszor jól hangzó szólamait), a valóságos tevékenységektől. A tevékenységekről lévén szó, hol van az megírva, hogy egyszerre nem lehet több tevékenységünk és célunk; például az euroatlantik integráció nem zárja ki az előnyös és bátor regionális politikát, vagy az emberhez méltó, emberséget elváró elcsatolt magyarsággal kapcsolatos politikát, ennek a többmilliós magyarságnak az európai szintű bánásmódját és annak a bizonyságát, hogy megmaradhatnak magyarnak. Ehhez természetesen hozzátartozik a megélhetésük, a magyar hagyományaik ápolásának biztosítása, kultúrájuk megőrzése és a magyar nyelvű iskolarendszerük kialakítása, a felsőoktatással egyetemben (79 év után talán ideje lenne). Mi itt úgy látjuk, hogy éppen ezekkel a már rég-rég esedékes elidegeníthetetlen jogok megadásával, elnyerésével szolgálnánk legjobban a regionális környezetünk javítását és "széttagolt nemzetünk geopolitikai helyzetét". Ezzel szintén tökéletesítenénk "értékszemléletünket, stratégiánkat, és kezdeményező készségünket", mert mindhárommal, és még a sorrenddel is bajaink vannak. Ahogy most van, vakon az integráció került az első helyre, "az értékszemlélet", a "kezdeményezés" alig létezik a stratégiánkban pedig folyton átjátszanak bennünket. A gyakorlatias kormányzás annyiban gyakorlatias, hogy folytatja a régi megalkuvó és eredménytelen gyakorlatot. Erdélyben még a nemlétező (elmenekült), németséggel összecsapandó egyetem sem kelt életre, míg a Bolyaiban a románok dákó-elmélked- nek. Szlovákiában az elbutítandó (értsd a tanulásból kiszorított) magyarok még mindig - nagyon kis számban ugyan -, szlovák nyelvű egyetemeken felejtik a magyar nyelvet. A kormány "hosszú koncepciója" nekünk túl hosszúnak tűnik, bár mi sem "máról holnapra" várunk teljes változást, csak csupán a változás megindulását várjuk és a javuló tendenciákat. Az egész térség stabilitását pedig nem a jelen állapotban megfagyasztva tudnánk elképzelni: egyáltalán nem szeretjük ezt a kőbe öntött formát, és "nemzeti traumánkra" sem "gyógyírt" szeretnénk, hanem a biztosítását a 4-5 milliónyi magyarság fennmaradásának magyar kultúrájukban, nyelvükben és hagyományaikban. (Ehhez még a koszovói albánoknak is joguk van, holott ők csak pár száz éve élnek Koszovóban, és édeskeveset tettek Európa kialakulásáért és fennmaradásáért.) Az elcsatolt magyarság "komoly közvetítő szerepe" pedig nálunk feltétlen magyarázatra szorul akkor, amikor ők még saját jogaikat sem tudják biztosítani, amikor emberszámba sem veszik őket, amikor "bongornak" - hontalannak nevezik őket saját hazájukban, így hogyan is tudhatnák a közvetítő szerepét teljesíteni? Á "korábbi parkolópályás? helyzettel kapcsolatosan most legfeljebb az a helyzet, hogy nem indul a motor, de ha be is indulna, netalán, nincs irányunk, hogy merre menjünk, nincs egy talpalatnyi hely, ahova juthatnánk. Az viszont bizonyos, hogy "megbízható és kiszámítható tárgyalópartner" az ország, mert soha nem csinálunk támadható felületet (erre nagyon kényesek vagyunk), persze az már más kérdés, hogy így soha sehova nem jutunk majd, és semmit sem érünk majd el, semmit sem oldunk meg a szétzilált magyarság drámai problémáiból. A "kiszámíthatóság" helyett talán jól jönne egy kis - az ellenféllel egyenlő értékű - agyafúrtság is. A magyar állandó értekezlet (MAÉRT) létrehozása szintén egy nagyszerű fórum lehetne, ha az lenne, ha előre menne, ha lépésről lépésre is, mível az út hosszúsága szédítő, a topor- gásé pedig paralizálóan bénító. A toporgás a többmilliós magyarság elfásultságát, magára hagyottságát, elárulását eredményezi csak, és a reménység fojtogatását. A magyar kormányok ki nem nyögött kívánságlistája nem lehet mércéje a sikernek, csak az eredmény lehet a mérce, viszont ebben az elenyészőség miatt mérhetetlenek vagyunk. A Fidesz-kormánynak feltétlen vannak kezdeményező, bár általában gyámoltalan és in-konkluzív lépései. Az abszolút biztos, hogy a Fidesz- kormány nem folytatta az előző kormány kiárusító, elmét bontó, tompító politikáját, sajnos azonban eddig még nagyon kevés eredményt tud felmutatni az elcsatolt magyarság helyzetével kapcsolatosan. Sőt hosszú távú elfogadható, eredményt hozó koncepciót sem észlelünk a horizonton. A 4-5 millió kisebbségi magyar ugyanolyan boldogtalan, ugyanolyan bizonytalan jövőnek néz elébe, mint egy évvel ezelőtt. Ugyanúgy ki vannak szolgáltatva az önkénynek, a megaláztatásoknak, az embertelenségnek, a mesterséges elbutításnak, a reménytelenségnek most, mint régen. Pedig ezeket a nagyon is "racionális célokat" nem adhatjuk cserébe üres, kétes értékű, a semmit sem tevéssel együttjáró hízelgő, esetleges jelzőkért. Ilyen elismerésre, köszönjük, a magyar népnek nincs szüksége Péterváry Miklós VOL. Lili. No. 29, Thursday, July 22, 1999 /£ , ,SSN 0194.7990- ■ (\ v: >•;I • AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th \§treeti Now York’, N^-; i000/ Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 A Ara: 75 cent
