Amerikai Magyar Szó, 1999. július-december (53. évfolyam, 26-47. szám)

1999-11-11 / 41. szám

6. Amerikai Magyar Szó Thursday, Nov. 11,1999 Hova lettek a vasárnapok? Manapság a tények arról győznekmeg valamennyiünket, hogy egy új világrend kialaku­lásának vagyunk szemtanúi: a hétnek hetedik napja, a vasár­nap, ami nem is olyan régen piros betűs egyházi ünnepként volt feltüntetve a naptárban, kezd feledésbe merülni, mun­kanappá degradálódik.... A ma is használatban lévő naptár egykori feltalálói, korunk tudományos életének kimagasló polihisztorai voltak jártasok a tudományok berkeiben. Alapos tanulmányozásnak vetették alá a világegyetemet. Tudtak a galaxik létezéséről, naprendsze­rekről, bolygókról. Azon fáradoztak, hogy a csillagászat, természettudomány, matematika és fizika segítségével feltárják a világegyetemben végbemenő mozgásokat, törvényszerűsége­ket. A Naprendszerünkre vonatkozó felderítéseik alapján megállapították, hogy a Föld ellipszis pályán kering a Nap körül és ugyanakkor forgást végez saját tengelye körül. Ezek az ismeretek alapul szolgáltak a naptár összeállításához. Földünk Nap körüli keringésének egyszer megtett útját 365 napban határozták meg. Ezt naptári évnek nevezték el. Az évet 12 hónapra osztották fel, egy-egy hónap 30, illetve 31 napot ölelt fel. A hónap kisebb egységei a hetek (52) és a napok lettek. Kétség nem fér hozzá, hogy a naptár feltalálói jó szolgálatot tettek az emberiségnek. Ma is időszerű és hasznos alkotmány életünkkel, mindennapjainkkal összefüggésben áll. Dolgaink, feladataink megtervezéséhez elengedhetetlenül fontos. A naptár összeállítói tisztában voltak azzal, hogy az embert nem lehet kíméletlen robotra fogni, 7 napon át dolgoztatni. Biztosítani kell egy szabad napot, hogy elhasznált energiáját újratermelhesse, testileg-lelkileg felfrissítse magát az újrakez­déshez. Ilyen megfontolás alapján iktatták be a naptárba a vasárnapot (régen vásárnap) Egy későbbi időszakban, amikor az egyházak nagyobb befolyásra tettek szert az állami vezetés­ben, a vasárnapokra új előírások születtek: ez a nap legyen a Te Deum, a Hálaadás napja - szólt az új törvény. Az emberek járjanak el templomaikba, adjanak hálát az Úrnak minden jóért, amiben az Ő kegyelméből kifolyólag részesültek. Ezen a napon szüneteltek a hivatalok, iskolák, az üzemben a munka leállt. Ezt a rendeletet a törvény szigorával ellenőrizték. A Il-ik világháború után az erkölcsi normák fellazultak; a piros betűs vasárnapok és egyházi ünnepek kezdtek feledésbe merülni, munkanappá degradálódni. Ebben nem kis szerep volt az újdonsült ateista diktatúrák vallás ellenességének. Amikor kijöttem Amerikába, megütközve kellett tapasztal­nom, hogy itt a vasárnapok helyzete még kirívóbb mint odahaza volt. Az üzletek nyitva tartanak, nagyban folyik a zsibvásár, pedig Amerika (legalábbis hivatalból) nem ateista ország. A lakónegyedünkben vasárnaponként "zajlik az élet" igazából: tetőfedők kalapálnak a háztetőn, a kertészek búgatják a fűnyírót reggeltől estig, villamos géppel nyírják kopasztják a sövényt. És ne adj Isten, hogy tekintettel lenné­nek a tőlük eltérően gondolkozókra. Nagy Ábrahám Nagy Abrahám ÜGYVÉD Az egész Schill család évtizedeken át támogatta a Magyar Szó-t, s annak olvasóit. Most éh akarom tovább segíteni a régi barátokat, és az új barátokat akik jönnek az Egyesült Államokba Bevándorlás és Állampolgársági Büntető és polgári magánjogi általános jogi ügyek RoseAnn Schill Attorney at Law 60 East 42nd Street, Suite 601 New York, N.Y. 10165 Tel: 212-573-9090 Fax: 212-661-2385 Ha szüksége van ügyvédre, aki nagy gondossággal dolgozik, keressen fel! Őszi etűd a természet homlokáról A Balatom partján-talán húsz éve is van már! - figye­lem a fecskék őszi, búcsúzko- dó szertartásait. Házunk előtt, az út szé­lén "A" betűre emlékeztető villanypóznáról négy irányba 5-5 drót viszi az áramot a környező utcák felé és külön egy-egy leágazással a szom­szédos házakba. Az ötsoros fővezeték átfeszűl udvarunk mellett a kerités és ház fel­lett. Évről-évre megszokott rendje van a nyárbúcsúzta­tóknak, miként nekünk a fecskéknek is. Nem feledtem mikor először láttam a fecs­kék "misztérikus-játékait", szinte tüneménynek, csaló­dásnak véltem. Több éves megfigyelésemmel, erről szemtanu-valóságkéntmerek nyilatkozni. Szeptember közepe tá­ján, a reggeli órákban fel- hÓnyi mennyiségben érkez­nek a villanydrótokra. Úgy lepik be, sűrűn egymás mellé ülve, mintha fekete gyöngy­szemek a természetnek vol­nának gyászolói a drótra fűzve sorjában. S mihol, pá­rosával ülnek "akik" egymás­hoz tartoznak, de a többitől elkülönülve, egyesével, "akik" várják leendő élet - és utitár- sukat. Mert hát egyedül nem lehet nekivágni a nagy útnak, a társ fontos, amelyre bízni lehet, a nagy közösséget, az összetartást, ezt tán csak egy másik érző lélek képes meg­érteni és átsegíteni gondjain. Ilyenkor gondolat szökik a- gyamba, miért nincs az em­ber, mint a fecskemadár te­remtve? Miért nem bízik egymásban. És miért nem tart össze, mint a fecskehad ? Biztosan szebb nyara lehetne minden évben az emberiség­nek is. A magányosak időként felröppennek. S olyan szabad helyekre szállnak le, ahol társtalanok várakoznak rá- ' juk. S ha az érkező nem szimpatikus a hozzátartozó legközelebbi fecskének, az ! meglebbenti mindkét szár- | nyát, szinte elhessenti az ud­varlót. Nincs vita, tovább kell keresni! Végigrepüli az üres helyeket, és ime rátalál arra, akit keresett. A várakozó úgy adja beleegyzését a fecske­esküvő magtartásához, hogy vele egyirányba fordul a dró­ton és apró lépésekben köze­ledik társa felé. Mindketten óvatosan közeledve egymás­hoz, halkan, szinte alig hall­hatóan "beszélik" meg a leg­fontosabb tennivalóikat. Azt is láttam, hogy közben "meg­puszilták" egymást. Aki nem látott még többezer fecskét egyszerre egyirányban ülve ötsoros vil­lanydróton, az nem látott még "fecskecsodát". Azt hinné az ember, hogy zsivaj van miattuk. Szó sincs róla! Némán ülnek a drótokon, mert ami fontos volt "megbe­szélték" már, a társukkal, akár az emberek. De szoli­dárisak azokkal, "akik" kere­sik még utitársukat. Csak a magányosok szólnak röptűk­ben valamit, mintha halk szerenád hallatszana fecske­ajkukról, amit csak az az egy képes megérteni, aki kutatva, keresve, egyszercsak megta­lálnak. Néma, gyászos tünte­tés ez a nyárvégi nosztalgia. Talán az jár "fecskeagyuk­ban", hogy szép volt a nap­fényben a sok játék, a nyár­fákon való kergetőzés, a ho­mokfürdő a strand selymes partján, a ringatózás és hajók vitorlarudjain, a szúnyogva­csora a Balaton felett, ami­kor már a naplemente arany­hidat vont át a két part kö­zött. Kár, hogy vége! Talán a némaságban benne rejlik a félelem is, amely az ismeret­len kalandokat vetíti előre, inkább a veszélyek, mint az örömteli, leendő emlékek miatt. Várnak egymásra csend­ben, némán tollászkodva. Néhányan a fejüket szárnyuk alá dugva, talán szundikálnak is, erőt gyűjtve a megpróbál­tatásokhoz. Semmi és senki sem zavarja őket. Még az sem, ha autó száguld el a házunk előtt, vagy seregély­raj suttyan el felettük, vagy a varjak károgásai hangzanak el, vagy mi járkálunk alattuk kerti vagy egyéb tennivalóink miatt. Néha szellő hintáztatja őket együtt a drótokon. Tu­domást sem vesznek rólunk. Vagy talán érzik, hogy nyu­godtan ülésezhetnek miat­tunk? De ha repülő, vagy helikopter dübörög el a há­zunk közelében, egyetlen, nagy felhőben szállnak el, menekülve a természetet zavarók elől. Volt, amikor kisunokáim először látták ezt a "termé­szeti tüneményt", hallották, amint a "fecskeáldás" eső­ként kopogott a teraszra, házra, kertre és a kert köze­pén egy kis pagoda tetejére amit mi sakk-laknak neve­zünk, üdvrivalgásban törtek ki. Odaszaladtak, ahol a leg­sűrűbben húllt az "égi áldás", így alaposan betakarva, ö- römmel jelentették be ne­kem": Most igazzán le va­gyunk...." Néhány hétig tartó bú­csúzkodásuk olyan nyomokat hagy rajtunk s házon, tera­szon, kerten hogy 2 négyzet- méternyi szélességben fehér­pettyesre festi a tárgyakat. De nem haragszunk rájuk, mert ha nem mossa le a ki­tartó őszi eső, majd betakar­ja a hó és leáztatja a jövő tavaszig azt a sok "fecskenév­jegyet". Tófeji Vali (Pápa) A pedáns Jack Hahn Hetven-hetvenöt éves lehet. Magas vállas férfi. Lassú óvatos csoszogással jön az orvosi rendelőbe. Ruházata, a forró nyári nap ellenére nem gyűrött. Végre az ablakhoz érkezik, amely mögött egy fiatal csinos lány ül. Az idős úr megmondja a nevét. A kedves mosolyú lány tudomásul veszi. A férfi a legközelebbi karosszékhez megy - "So far so good" - mondanám. Elérte a 3-4 méter távolságban lévő ülőhelyet, fél percre megáll, majd háttal a karosszékhez megmarkolja a szék karfáját. Nem ül le, lezuhan. A nehéz fizikai procedúrát végre befejezi, pár pillanatig fujdogál, puha anyagból készült kalapját a mellette lévő székre helyezi, megtörli izzadt homlokát. Újra fúj egy- kettőt, majd a zakója belső zsebéből kis kézi tükröt, fésűt vesz elő és az elővigyázatosság türelmével hosszabb ideig próbálja rendbe hozni az összekuszált haj-választékot. A pesszimistára ugyanúgy süt a nap. mint az optimistára, de az optimista élvezi. * Sok ember azt teszi a házaságával, mint az órájával szétszedi, de képtelen újra összerakni. Jack Hahn Beküldte: Sislay József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom